A Honda Accord: A Megbízhatóság és Innováció Története
A Honda Accord máig az egyik legsikeresebb családi utazó autó a Honda kínálatában. Története 1976-ra nyúlik vissza, mikor is bemutatták az első generációt. 1989 óta az egyik legkelendőbb autó az USA területén. Megbízhatóságát tekintve, a világ egyik legjobb gépjárműve. Az autó amit imádnak az Amerikaiak, és mi európaiak is. piacon, minőségben verhetetlen.
Az Első Generáció (1976-1981): Az Úttörő
1976-ban jelent meg, egészen pontosan május 7-én. Ezt a modellt pozíciónálták a középkategóriába. Ez volt az első Honda Accord mely legördült a szerelősorról. A gyártás először egy 3ajtós autóval indult, majd körülbelül rá egy évre megszületett a szedán változata is. A Honda ezt a modellt is CVCC motorral szerelte. Ennek lényege az volt, hogy feltétel nélkül megfeleljen az USA szigorú környezetvédelmi normáinak. Legnépszerűbb motor a kínálatban az 1.6 literes benzines motor volt. Ez az Accord jól fogyott köszönhetően nem túl nagy méretének, és üzemanyag takarékosságának.
Ez volt az első olyan Japán autó, mely rendelkezett szakaszos ablaktörlővel, választható kárpitozással, és fordulatszámmérővel. Az LX kivitelben debütált a klíma és a szervokormány. 1980-ban a két sebességes automata váltót felváltotta a 3 sebességes. Ugyanekkor az 1.8literes motor is elérhetővé vált, valamint a 3ajtós kivitel is megkapta az előre hozott visszapillantó tükröket. Az alapfelszereltség akkoriban gazdagnak mondható, tartalmazta a rádiót, fordulatszámmérőt, első tárcsafékeket, szervós kormánymű. Sok a közös az 1980-ban bemutatott Honda Quintet-el, hisz azonos műszaki alapokra épültek.
A Második Generáció (1981-1985): Amerikai Gyártás és Navigáció
Mintegy öt évvel az első széria megjelenése után, a Honda úgy gondolta, hogy felfrissíti a modellt, a ferdehátút és a szedánt egyaránt. Így született meg a 2. generációs Honda Accord 1981-ben Japánban, majd 82'-ben az USA piacokon, konkrétabban szeptember 22-én. Ez volt az első amerikai gyártású Honda az új gyárban: Marysville, Ohio. A frissítés a belsőt és a külsőt egyaránt érintette. Sokat fejlődött a minőség ellenőrzés is, így vált máig az egyik legmegbízhatóbb márkává Amerikában, melyet a mai napig megőriz.
1983-ban a 3 sebességes Hondamatik automata váltót frissítették 4 sebességesre, ezzel jelentős előrelépést hozva. 84-es modellfrissítés következtében a CVCC motor 86LE-lett, az oldalsó szélességjelző lámpákkal (USA szabvány) már a közlekedési minisztérium is megelégedett. Az LX kivitel gazdagon szerelt volt, jelen volt a velúr kárpit, sztereo rádiómagnó, klíma, tempomat, szervokormány, elektromos ablakok, a központi zár, digitális kvarc óra, tetőantenna, fekete vastag díszlécek, műanyag lökhárító, könnyűfém felnik. A ferdehátú volt az egyetlen Accord mely tartalmazott kettős oldalsó visszapillantó tükröt.
Civic kipufogó leömlő választék
1984-ben, modellfrissítéskor, Special Edition utolsó kiadás (SE-i) kihasználva az utolsó években a gyártást, kapható volt a non-CVCC, már közvetlen befecskendezéses 110LE (82kw) ES3 motorral. Ehhez a modellhez lehetett kérni a bőr üléseket, elektromos üvegtetőt, bronz színezett üvegeket, és Premium Sound kazettás magnót, valamint 13" könnyűfém kerekeket. Egyben ez volt az a modell melyhez lehetett kérni a világ első autós navigációját, melyet később a Legend modell is megkapott. Akkoriban még csak pislogott a 80-as években, hogy "beépített navigáció?". Az eddigi 1.6os benzines motor mellé társult egy új 1.8literes motor is. Az 1,8 literes soros négyhengeres, OHC motor 208 literes Max volt. Testvérmodellje Japán belpiacon (JDM) a Honda Vigor néven volt ismert. Ennek a generációnak készült egy luxus változata is Japán belpiacra Vigor néven, (JDM), de nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket, hogy betörjön a luxus autók kategóriájába. Erre később a Legend hivatott.
A Harmadik Generáció (1985-1989): Pop-up Lámpák és Fejlett Felfüggesztés
A harmadik generáció volt az első Egyesült Államokban és Japánban a Honda "pop-up" (bukólámpa) fényszóró piacon, melyek hasonlóak a Prelude lámpáihoz. Európába fix lámpás változatot forgalmaztak, de azt is eladták az USA-ban CA modellként. Az új forma lámpái piaconként eltértek. Ebben a típusban jelentek meg az első és hátsó kettős lengőkarok. Ez jobb stabilitást, és kezelhetőséget nyújtott az autónak, egyenes és kanyargós úton egyaránt. Ugyanígy az első és hátsó stabilizátor rudak. A fékek terén is nagy előrelépés volt tapasztalható, hiszen 4db tárcsaféket is kapott (a JDM Si modellben ikerdugattyús féknyergek is megtalálhatók!). Már ikerdugattyús fék is elérhető volt az Si modellhez. ABS rendelhető lett opcióként. Alapmodellen 13" acél felni volt, míg a drágább modelleken 14" könnyűfém felnik. Akkoriban is mennyivel előrébb jártak a Japánok! Az Si B20A motor akár 160 lóerővel is elérhető volt.
Európai piacon a következő motorok voltak kaphatók: A16A1, A20A2, A20A4, B20A2 és B20A8. Felszereltség terén a spártai és a luxus kategória között lehetett választani. A spártai és a luxus között bármit össze lehetett válogatni. Japán belpiacon (JDM) elérhető volt egy "full extra" csomag is, mely többek között tartalmazott fűthető tükröket, digitális műszerfalat, napfénytetőt, tempomatot, klímát, és a már előző modellnél megemlített navigációt. Műszeregységgel, klímával, fűthető ülésekkel... Ez a felszereltség Amerikai piacon nem volt elérhető (vagy erősen korlátozva), hiszen a Honda éppen akkor kezdte bevezetni az Acura luxus márkát. Ez a forma eltrafált dizájnnal hódított világszerte, aminek ma is utána fordulnak az emberek.
Dízel helyett ehhez mit szólsz? - Honda Accord 2.0 teszt
A Negyedik Generáció (1989-1993): A Klasszikus Vonal és Növelt Méretek
Az amerikai gyár megnyitásának 10. évfordulóján, 1989-ben jelent meg a negyedik generáció, mely a klasszikus Accord vonal megtestesítője. Ez volt az első generáció, ahol megszűnt a 3ajtós modell, és csak szedán, coupe, Aerodeck (kombi) modelleket lehetett vásárolni. A formatervezés igen előkelőre sikerült, sokan a második generációs Honda Legendel keverik össze, nem véletlenül, hiszen ugyanúgy eleganciát sugall még mai szemmel nézve is. Ezzel a növelt méretekkel rendelkező modellel az Accord erős középmezőnybe került Amerikában is. Konkrétan az autó méreteit tekintve, megegyezett az első generációs Honda Legend modellel. Az egyik első olyan jármű volt az USA piacon, mely síküveges első fényszórókat kapott. A szedán viszont eltért a két kontinensen.
Ezzel a modellel mutatkozott be a 2.2literes 16 szelepes elektronikus üzemanyag befecskendezéses motor. Ausztráliában és Új-Zélandon 4 kerék kormányzással is árulták (4ws). Megjelentek, főleg nagyobb felszereltségnél (pl. EX): 15" Könnyűfém keréktárcsák, napfénytető, korszerű kárpitozás, 4 hangszórós sztereo magnó, rendelhető ABS (akkoriban ezt még ALB-nek nevezték). Újratervezték a kézi sebességváltót, megjelent a hidraulikus kuplung, valamint rendelhető volt minden típushoz a 4 sebességes automata váltó. Utóbbi érdekessége, hogy itt megjelent egy hidraulikus motortartó bak, melyet számítógép vezérelt, és fordulatszám függvényében keményítette, illetve lágyította az első motortartót, hogy az a rezgéseket, hangokat jobban elnyelje. Néhány kereskedőnél rendelhető volt akár CD lejátszó is (akkoriban ez az egyik legnagyobb luxusnak számított), valamint 6 lemezes CD váltó, ködlámpa, riasztó, csomagtér spoiler, sportos hűtőmaszk, kartámasz, napfénytető, üléstakarók és autótakarók. Az ABS széria volt ezen a felszereltségi szinten. 91-ben megjelent a Kombi változata Ohio-ban, ahol a coupe-t is gyártották. Ezt később onnan is exportálták Japánba (Accord Aerodeck). Elérhető volt néhány modell Bose hifivel, bőrkormánnyal, nagyobb első fékekkel. Az erőforrások álltak rendelkezésre a vásárlóknak. Igen... mindezt 1989-ben! Légzsákok, bőrbelső és digitklíma is akár elérhető volt.
Az Ötödik Generáció (1993-1997): Európai Gyártás és V6 Motor
Ez volt az első Európai Accord ami az Angliai Swindon gyárban készűlt (kivéve Coupe és Aerodeck). Azonos időben a Honda a Rover csoporttal beindította a Rover 600 as sorozatot is. Ez a modell valójában a Honda Ascot Innova modellre alapszik, mely külsőre szinte teljesen egyezik, igaz Japán piacon már 1992 óta árulták. A 4 sebességes automata váltó maradt (kicsit átdolgozva ugyan), viszont alapfelszereltség lett a két első légzsák, és megerősített oldalsó ütközésvédelem. Alapfelszereltség része lett a legtöbb modell esetén a 4 tárcsafék, blokkolásgátló, a 15" könnyűfém felnik. A hátsó felfüggesztés több lengőkarból állt, mondhatni a következő szériák "multilink" felfüggesztésének elődje, mely kanyarban az autót még jobban manőverezhetővé tette. A bőr belső is rendelhető volt.
Japán belpiacon ez volt az első Accord amiből sport modell készült (Si-R) ami kinézetre egyezett egy EX modellel, viszont 200 lóerős H22A motorkódú DOHC VTEC motorral volt szerelve. Hasonló sportülésekkel, mint az akkor futó Prelude sorozat (mindazonáltal a motor is igen hasonló volt). 1995ben Amerikai piacon debütált a V6 motor is 2.7literrel, amit az Acura Legend-ből (nálunk Honda Legendként ismert) örökölt. Ezek a modellek 4 sebességes automata váltót és dupla kipufogót kaptak. 96ban már szokásosnak mondható "facelift" azaz modellfrissítés történt, melynek keretében a lökhárítók lekerekítettebbek lettek, módosított lámpák, valamint OBD II motorvezérlők (ECU) kerültek be.
A Hatodik Generáció (1997-2002): Piacspecifikus Kivitelek és Type-R Szörnyeteg
A nálunk Európában ismert 6. generáció, eltér amerikai és Japán belpiacos "testvérétől", kicsit rövidebb lett. A 4 és 5ajtós modellt Swindonban Angliában szerelték össze. Európai piacra még érkezett limitált számban, az amerikai gyártású Coupe és Aerodeck is, teljessé téve a kínálatot. Fontos megjegyezni, hogy jelentős alkatrész különbségek fedezhetők fel amerikai és európai modell esetében, még a 2 literes motorral szereltnél is csak a motor egyezik az EU szériával, illetve a futómű jelentős része. Viszont karosszéria és belső tér tekintetében nincsenek felcserélhető elemek.
A belső tér annyira eltalált lett, hogy a maga korában irányadó lett a középkategóriában, mely az amerikai testvérmodellben még szebb lett. Felszereltségét tekintve, kapható volt: ABS, Tempomat, Digitális Klíma, és kérésre navigáció. Az ES kapott mindent, de a navigációt itt is csak kérésre szerelték be, valamint egy teljes diófa borítás is kérhető volt, valamint bőr belső fűtött ülésekkel. 2001-ben ráncfelvarráson esett át, megváltoztak a felnik, a lámpák, valamint a Type-V felszereltségi szint is megjelent, ami mindent megkapott, plusz tiptronic automata sebességváltót.
Európában ezzel a modellel érkezett a Type-R, egy igazi bújt szörnyeteg (Accord Type-R és Type-S). Motorja 220 LE (/7200RPM) és 221 Nm (/6700RPM) teljesítményű volt, H22A7 motorkóddal. A Type-R-t és a Type-V (2.3l 154le) modellt a hűtőrácson található piros Honda jel, és a Type-R hatalmas hátsó szárnya, valamint persze a felirat alapján lehetett könnyen megkülönböztetni. A Type-R Recaro sportüléseket kapott, valamint szénszálas belső borításokat. A súlycsökkentés végett még a hátsó elektromos ablakokat is kurblis váltotta a Type-R modellben. Természetesen, mint minden Type-R modell esetében, nem csak a motor, valamint karosszéria lett átdolgozva, hanem a komplett futómű is, mely ikerdugattyús első 300mm átmérőjű fékeket kapott, valamint keményebb rugókat és lengéscsillapítókat.
Műszaki adatok: Honda CB500 (1998)
A Hetedik Generáció (2002-2008): Dízel Áttörés és Hazai Sikerek
2002 őszén a Párizsi autószalonban bemutatott 7. generációs Accord 2003-tól került a szalonokba. Szintén két szálon indult el a forgalmazása. Amerikának külön modell készült, bár elég sok a hasonlóság, főleg belső tér kialakításában. A Swindoni gyártás helyett, hozzánk Európába a Japán változat érkezett, kombi és szedán formájában. Coupe nagyon ritka Európában, de természetesen Amerikából rendelhető, és néhány EU tagállamban forgalmazták is. Az Európai modellt Amerikában Acura TSX néven forgalmazták.
A kínálatban két EURO4-es DOHC i-VTEC motor (2.0 155LE és 2.4 190LE) valamint a régóta várt Honda dízelmotor (2.2 literes i-CTDi) szerepelt. Alapfelszereltségben jártak hozzá az első légzsákok valamint oldalsó függönylégzsákok is. Ugyanígy a kormányról vezérelhető rádió. Rendelhető extra pedig az érintőképernyős DVD-s navigáció, valamint esőérzékelő ablaktörlő is. További rendelhető extrák, illetve jobban felszerelt modelleknél széria tartozékok: Tempomat, kétzónás digitális klíma, esőérzékelős ablaktörlő, fényre sötétedő belső visszapillantó, xenon fényszórók, fényszórómosó, ködlámpa, "body kit", napfénytető, napellenző roló hátra, többcsatornás hangrendszer, oldalsó szélterelők, csomagtér tálca, parkoló szenzor, sport felfüggesztés (SHOWA). A Type-S modell kizárólag 2.4 literes DOHC i-VTEC motorral volt kapható. Ez volt a prémium felszereltség, és erő együttes kombinációja. Szinte minden extra szériafelszereltség része volt. Hatalmas sikert aratott az Accord Tourer azaz a kombi változat. A dízel motor pedig rengeteg elismerést kapott. A 2.2 literes i-CTDi 140Le dízelmotor külön extra volt. 2006-os "facelift" folyamán az autó elejét finomították, valamint a 2.4-es Type-S modellben adaptív tempomat került, mely mikrohullámú távolságtartással segíti a vezetőt. Ugyan ekkor széria lett az elektromos gázpedál is, ami eddig csak a 2.4 Type-S modellben volt ismert (DBW - Drive By Wire).
A Hetedik Generáció Használt Piacon
Ritka az olyan autó, mint a Honda Accord, kiemelten annak 10 éve érkezett hetedik generációja. A sportos szedán és a rossz nyelvek szerint halottaskocsit idéző Tourer egyaránt tulajdonosaik kedvence. Viszonylag bőven rendelkezünk e generációból használói véleménnyel. A 4,15 pontos átlagos pontszám keveset mondó, a részletek annál többet mesélnek. A legolcsóbb példányaival már 1,5 millió forinttól elérhető sorozatról csak pozitívumokat írnak tulajdonosaik. Leginkább csak egy általános negatívumot olvashatunk: az autó alacsony, a hátsó túlnyúlás pedig - főként a kombi Tourer esetén - hosszú. Teljes terhelésnél komoly emelkedőre hajtva a kocsi fara leérhet. A többi tapasztalat azonban tényleg messzemenően pozitív a valójában már közel 11 éve, 2002 szeptemberében bemutatkozott, de a hazai piacra csak 2003-ban érkezett modell kapcsán.
A kezdetben csak 2,0 literes (5 fokozatú kézi váltós) és 2,4 literes (6 fokozatú kézi és 5 sebességes automatával is kínált) benzinesekkel elérhető Accordhoz már 2003 májusában megérkezett a Honda első saját fejlesztésű dízelmotorja, a 2,2 literes 140 lóerős - 6 fokozatú kézi váltóval és gigászi 340 Nm nyomatékkal. E motor kapcsán többen írják, hogy járásán nem észrevehető, hogy dízel, fogyasztása országúton akár 5 l/100 km alá vihető, s akár városban is 7 liter alatt tartható. A benzinesek városban kivétel nélkül 10 liter felett fogyasztanak, sokan mégis kedvelik őket, a 2,4 litereshez hasonlóan idővel a 2,0 litereshez is megjelent az automata váltó, a dízel azonban csakis kézivel szerepelt.
Az Accord ugyanis valódi japán autó, s már a japán autók legendája kapcsán is kiemelte az akkor megkérdezett márkafüggetlen szerelő, hogy bizony a valódi japán autók modern turbódízelmotorjai még mindig megbízhatóbbak és kevésbé nyűgösek, mint az európaiak, benzineseik pedig gyakorlatilag hibamentesek. Ezt Használói Véleményeink, valamint az ezúttal megkérdezett hondás szerelő (a Honda Szallerbeck szervizvezetője, Varga Zsolt) is megerősítette az Accord kapcsán: a befecskendező-rendszerrel nemigen szokott probléma lenni a dízeleknél sem, a turbó persze széthajtható, s el lehet nyűni a kuplungot, valamint a drága kettőstömegű lendkereket is. Mi más mutathatná ezt jobban, mint az egyik használó szerviznaplója: 380 ezer kilométernél turbó, 430 ezernél kettős tömegű lendkerék + kuplungcsere. Ez persze kímélő üzemet feltételez, ennyire azért jellemzően az Accordok sem bírják sokáig, az átlagos használó sajnos nem tud ennyire bánni az autójával. A benzineseknél, főként az izmos 2,4 litereseknél jellemzően 150-200 ezer kilométer között cserére érett lesz a kuplung. Szériahibaként, pontosabban többször előfordulóként említhető a kuplung-főhenger ropogása, ami egyébként nem okoz bajt, de csak cserével orvosolható. Egy-egy elektronikai probléma, szoruló ajtózár, az elektromos csomagtérajtó-zárású Tourernél a mozgatómotor meghibásodása előfordulhat, de semmi sem jellemző.
Az Accord a használói vélemények és a szerelői tapasztalatok szerint is nem csak az átlagosnál, de még a Honda amúgy jellemzően kiemelkedő szintjénél is jobb autó. Félni tehát tőle egyáltalán nem érdemes, csak a tekert órájúakat kell elkerülni, a típusból ugyanis temérdek a sokat futott, a minőségi autón pedig sokszor kevéssé látszik meg a használat. Ajánlott tehát tiszta múltút keresni, a 1,5 milliós belépőártól 3,8 millió forintig terjednek a legfiatalabban is 5 éves hetedik generációs Accordok, s 3 millióért már egészen korrektek is kaphatók. Még tavasszal próbáltunk egy több mint 220 ezer kilométert futott benzinest, az is remek volt, de nem titok, hogy pénteki használttesztünkben ismét egy Accord szerepel majd, viszonylag kevés kilométerrel és dízelmotorral. Még mi sem láttuk, így egyelőre csak azt tudjuk róla elmondani, hogy magunk is kíváncsian várjuk.
A Nyolcadik Generáció (2008-2012): Aktív Biztonsági Rendszerek
A Tokyo Auto Show keretein belül 2005-ben bemutatott koncepció autó a "sports 4" a fő alapja a 2008-as új Honda Accordnak. Elődjéből megörökölte a motorokat, valamint a felszereltségi szinteket is, és az autó formájába csak finoman avatkoztak be, hogy folytonosságot mutathasson. Mindezek ellenére az új Accord még szélesebb és alacsonyabb lett, ezzel sportos - dinamikus külsőt varázsolva neki. Ez a modell kapta a hasonlító lámpákat.
Ezzel a modellel érkezett először a Honda középosztályba az aktív biztonság, mint a sávelhagyásra figyelmeztető elektronika a LKAS (Lane Keeping Assist System), valamint adaptív sebességtartó elektronika az AAC, valamint a vezető támogatási rendszer a CMBS. Törésteszten az összes létező csillagot begyűjtötte. A bent található légzsákok nagy száma is segítette. A gyalogosbiztonságra is kellő figyelmet szenteltek. Az erőforrások terén a 2literes motor 156Le, a 2.4literes motor 201Le melyek megfelelnek az EURO5 szabványnak, valamint a 2.2 dízel motor (i-DTEC), mely által kisebb a fogyasztást és részecske kibocsátást, valamint megnövekedett a teljesítménye (150Le és 350Nm). A dízelmotor 4 hengeres soros, 16 szelepes, DOHC, közös nyomócsöves dízel közvetlen befecskendezéssel és turbófeltöltővel.
A Kilencedik Generáció (2012-2017) és Tizedik Generáció (2017-Napjainkig): Európán Kívüli Sikerek
A kilencedik generációs Accord sajnos már nem jelent meg az Európai piacon. Sajnos Európában akkor (2012) még a „dízel német” vonal volt a „menő”, így a Honda beszüntette az Accord forgalmazását, miközben az Amerikai piacot pedig uralják a modellel. Ennek ellenére érdemes róla beszélnünk. A gyártás 2013-ban Oroszországban is elérhető lett. Az autó 2 ajtós coupe és 4 ajtós szedán formájában készült.
Tervezője Shoji Matsui, aki vezető projekt mérnök volt az Accord modelleknél 1985 és 1996 között. Öt különböző motorral volt elérhető, egy sima 2.0 benzines (R20A3 156Le), egy 2.0 benzines + 2 elektromotoros (hybrid 196Le majd 2017 után 214Le), egy 2.4 literes (K24W 185Le) benzines, egy 3.0V6 benzines (kizárólag kínai piac), valamint egy 3.5 literes V6 (278Le) benzines erőforrással. Váltókból sincs hiány, hiszen elérhető CVT, 6 sebességes automata és manuális, valamint 5 sebességes automata is. Felszereltséget tekintve igazi Amerikai piacra szánt autó lett az Accord, hiszen minden megtalálható benne: parkoló kamera, bluetooth, hangvezérlés, USB csatlakozók, több zónás digitális klíma, navigációs rendszer, LED lámpák, Apple CarPlay és Android Autó kompatibilitás, meg még egy tonna egyéb kiegészítő.
A Tizedik Generáció Jellemzői
A tízedik generációt nem régen kezdték el értékesíteni, a gyártás 2017 októberében kezdődött. Jelenleg elérhető motorválaszték az 1.5 literes turbós motor (Civicből ismert), a kétliteres turbó motor (k20C4) mely a Civic Type-R-ből lehet ismerős. CVT fokozatmentes, valamint egy 5 sebességes automata is elérhető. A CVT és 6 fokozatú manuális váltó is kapható. Nincs tervben Coupe modell piacra dobása ennél a generációnál. Az elejét és hátulját szabták át, de a fő jellemzők megmaradtak. Az autó átszabott frontot kapott módosított hátsóval. A kombi pedig Japánban készült. A sávtartó asszisztens (LKAS - Lane Keeping Assist System) is a felszereltség része. Fantasztikus, a 7. generáció sajnos csak USA/Ázsia/Orosz piacon elérhető (valószínűleg itt a későbbi generációkra gondolt a szövegforrás, mivel a 7. generáció Európában is kapható volt). A Honda úgy döntött, hogy Európában nem megfelelő a piac az Accordnak. Ennek ellenére a modell továbbra is toplistákat vezet az eladások terén. Érdemes figyelni ezekre a modellekre.
Dízel helyett ehhez mit szólsz? - Honda Accord 2.0 teszt
tags: #honda #accord #polo #információ