A Honda Accord: A Történelem és a VIII. Generáció Részletesen

A Honda Accord hosszú története 1976-ra nyúlik vissza, amikor is bemutatták az első generációt. Mára már a 9. generációt gyártják, és népszerűsége töretlen, megbízhatóságának és teljesítményének köszönhetően. Megbízhatóságát tekintve, a világ egyik legjobb gépjárműve. A Honda Accord máig az egyik legsikeresebb családi utazó autó a Honda kínálatában. 1989 óta az egyik legkelendőbb autó az USA területén. Az autó, amit imádnak az Amerikaiak, és mi európaiak is.

A Honda Accord VIII. Generációja (2007-2011)

A Tokyo Auto Show keretein belül 2005-ben bemutatott koncepció autó, a "sports 4", a fő alapja a 2008-as új Honda Accordnak. Elődjéből megörökölte a motorokat, valamint a felszereltségi szinteket is, és az autó formájába csak finoman avatkoztak be, hogy folytonosságot mutathasson. Mindezek ellenére az új Accord még szélesebb és alacsonyabb lett, ezzel sportos, dinamikus külsőt varázsolva neki. Ezzel a modellel érkezett először a Honda középosztályba az aktív biztonság.

Honda Accord VIII Sedan: Általános Jellemzők

A Honda Accord VIII, amelyet 2007 és 2011 között gyártottak, négyajtós szedán, amely mind a családi autók piacán, mind pedig azok körében népszerű, akik értékelik a kényelmet és az eleganciát. A jellegzetes karosszériavonalak és tágas belső tér olyan jellemzők, amelyek kiemelik ezt a modellt. Az Accord VIII, amely öt utas helyét biztosít, azok számára készült, akik olyan autót keresnek, amely ötvözi a stílusos megjelenést a funkcionalitással.

Motorválaszték és Teljesítmény

Az Accord VIII motorházteteje alatt széles választék található hajtóművekből, amelyeket benzines és dízelmotorok képviselnek. A benzines motorok teljesítménye 155 és lenyűgöző 268 lóerő között változik, ami kielégíti a legigényesebb vezetők dinamikai igényeit. A dízelmotorok a 180 lóerőig terjedő teljesítménnyel érhetők el, jó üzemanyag-hatékonyságot kínálva. Az erőforrások terén a 2 literes motor 156 LE, a 2.4 literes motor 201 LE, melyek megfelelnek az EURO5 szabványnak, valamint a 2.2 dízel motor (i-DTEC), mely által kisebb a fogyasztást és részecske kibocsátást, valamint megnövekedett a teljesítménye (150 LE és 350 Nm).

Motor típus Teljesítmény Nyomaték Megjegyzés
2.0 benzines 156 LE EURO5 szabvány
2.4 benzines 201 LE EURO5 szabvány
2.2 i-DTEC dízel 150 LE 350 Nm
Egyéb benzines 155-268 LE
Egyéb dízel max. 180 LE

Járási Jellemzők és Kényelem

A Honda Accord VIII elsőkerék-meghajtással van felszerelve, ami optimális tapadást és stabilitást biztosít a vezetés során. Az autó fordulékony és könnyen manőverezhető, ami tökéletes választássá teszi városi közlekedéshez. Az autópályán kényelmes és megbízható vezetést kínál, miközben a rendelkezésre álló támogató rendszerek, mint például a tapadás- és stabilitás-ellenőrzés, növelik az utasok biztonságát. Az aktív biztonsági rendszerek, mint a sávelhagyásra figyelmeztető elektronika (LKAS), az adaptív sebességtartó elektronika (AAC), valamint a vezető támogatási rendszer (CMBS) növelik a biztonság és a jármű használatának kényelmét.

Egyáltalán nem titkos tipp: Honda Accord 2.0 i-VTEC 2009-ből - Totalcar Teszt

Civic kipufogó leömlő választék

Honda Accord VIII Wagon: Általános Jellemzők

A Honda Accord VIII Wagon, amely 2008 és 2011 között készült, egy elegáns kombi, amelyet azoknak a vezetőknek terveztek, akik a funkcionalitást ötvözik a kifinomult stílussal. Mint ötajtós autó, amely öt utas számára kínál helyet, ideális családok számára, és azoknak, akik tágas csomagtérre van szükségük, ami nagyszerű társává teszi hosszabb utazások során. A karosszéria jellegzetes vonalai és a kiegyensúlyozott arányok modern megjelenést kölcsönöznek neki, hangsúlyozva mindennapi használatát és eleganciáját.

Motorválaszték és Teljesítmény (Wagon)

Az Accord VIII Wagon motorpalettáján benzines és dízel egységeket is találunk. A benzines motorok között a 156 LE teljesítményű 2.0 és a 201 LE-t produkáló 2.4 opciók szerepelnek, míg a dízel motor a 150 LE-s 2.2 i-DTEC. Mindegyik motor különböző teljesítmény- és üzemanyag-hatékonysági kombinációkat kínál, választható automata vagy manuális sebességváltóval. A 4 hengeres soros motor, 16 szelepes, DOHC, közös nyomócsöves dízel közvetlen befecskendezés, turbófeltöltővel.

Járási Jellemzők és Kényelem (Wagon)

Ez a modell elsőkerék-meghajtással rendelkezik, ami stabil vezethetőséget és megfelelő tapadást biztosít minden felületen. Az Accord nagyszerűen boldogul a városi forgalomban, köszönhetően fordulékonyságának és precíz kormányzásának, miközben kényelmet biztosít hosszabb utakon is. A vezetők számíthatnak a számos támogató rendszer segítségére, mint például az ABS, vagy a menetstabilizáló rendszerek, amelyek növelik a biztonság és a jármű használatának kényelmét.

Honda Accord VIII: Hibák és Potenciális Problémák

A maga előnyei ellenére, az Accord VIII-nak megvannak az adott szegmensében előforduló tipikus kihívásai. A potenciális tulajdonosok problémákba ütközhetnek az elektronikával, különösen a fűtés-hűtés és az audioszolgáltatások terén. A V6 motorok szervizelési költségei magasabbak lehetnek, mint az alap motorok esetében. Ezen kívül, bár a vezetési kényelem magas, egyes példányokban felgyorsult felfüggesztési alkatrészek kopása tapasztalható, különösen nehéz útviszonyok között. Mint minden modell, az Accord VIII Wagon is rendelkezik gyengébb pontokkal. A potenciális vásárlóknak figyelniük kell a lehetséges elektronikai problémákra, amelyek különösen a multimédia- és légkondicionáló rendszerek körül jelentkezhetnek. A dízelmotorok szervizelési költségei magasabbak lehetnek a bonyolultabb rendszer miatt, és a felfüggesztés egyes alkatrészei gyakrabban igényelhetnek figyelmet, különösen intenzív használat esetén.

A Honda Accord Generációk Története

A Honda Accord története 1976-ban jelent meg, egészen pontosan május 7-én. Az első generációtól kezdve a Honda Accord folyamatosan fejlődött, hogy megfeleljen a piaci igényeknek és a technológiai fejlődésnek.

Civic EK tuning lehetőségek

Honda Accord I. Generáció (1976-1981)

Ez volt az első Honda Accord, mely legördült a szerelősorról. A gyártás először egy 3 ajtós autóval indult, majd körülbelül rá egy évre megszületett a szedán változata is. A Honda ezt a modellt is CVCC motorral szerelte. Ennek lényege az volt, hogy feltétel nélkül megfeleljen az USA szigorú környezetvédelmi normáinak. Legnépszerűbb motor a kínálatban az 1.6 literes benzines motor volt. Ez az Accord jól fogyott köszönhetően nem túl nagy méretének, és üzemanyag takarékosságának. Ez volt az első olyan Japán autó, mely rendelkezett szakaszos ablaktörlővel, választható kárpitozással, és fordulatszámmérővel. Az LX kivitelben debütált a klíma és a szervokormány. 1980-ban a két sebességes automata váltót felváltotta a 3 sebességes. Ugyanekkor az 1.8 literes motor is elérhetővé vált, valamint a 3 ajtós kivitel is megkapta az előre hozott visszapillantó tükröket. Az alapfelszereltség akkoriban gazdagnak mondható, tartalmazta a rádiót, fordulatszámmérőt, első tárcsafékeket, szervós kormányművet. Az EX változatban nem volt viszont antenna, szervo kormány. Sok a közös az 1980-ban bemutatott Honda Quintet-tel, hisz azonos műszaki alapokra épültek.

Honda Accord II. Generáció (1981-1985)

Mintegy öt évvel az első széria megjelenése után, a Honda úgy gondolta, hogy felfrissíti a modellt, a ferdehátút és a szedánt egyaránt. Így született meg a 2. generációs Honda Accord 1981-ben Japánban, majd 82'-ben az USA piacokon. Ez volt az első amerikai gyártású Honda az új gyárban: Marysville, Ohio. A frissítés a belsőt és a külsőt egyaránt érintette. Sokat fejlődött a minőség ellenőrzés is, így vált máig az egyik legmegbízhatóbb márkává Amerikában, melyet a mai napig megőriz. 1983-ban a 3 sebességes Hondamatik automata váltót frissítették 4 sebességesre, ezzel jelentős előrelépést hozva. A 84-es modellfrissítés következtében a CVCC motor 86 LE lett. Az LX kivitel gazdagon szerelt volt, jelen volt a velúr kárpit, sztereo rádiómagnó, klíma, tempomat, szervokormány, elektromos ablakok, a központi zár, digitális kvarc óra, tetőantenna, fekete vastag díszlécek, műanyag lökhárító, könnyűfém felnik. A ferdehátú volt az egyetlen Accord, mely tartalmazott kettős oldalsó visszapillantó tükröt. 1984-ben, modellfrissítéskor, Special Edition utolsó kiadás (SE-i) kihasználva az utolsó években a gyártást, kapható volt a non-CVCC, már közvetlen befecskendezéses 110 LE (82 kW) ES3 motorral. Ehhez a modellhez lehetett kérni a bőr üléseket, elektromos üvegtetőt, bronz színezett üvegeket, és Premium Sound kazettás magnót, valamint 13" könnyűfém kerekeket. Egyben ez volt az a modell, melyhez lehetett kérni a világ első autós navigációját, melyet később a Legend modell is megkapott. Az eddigi 1.6-os benzines motor mellé társult egy új 1.8 literes motor is. Ennek a generációnak készült egy luxus változata is Japán belpiacra Vigor néven, de nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket, hogy betörjön a luxus autók kategóriájába.

Egyáltalán nem titkos tipp: Honda Accord 2.0 i-VTEC 2009-ből - Totalcar Teszt

Honda Accord III. Generáció (1985-1989)

Ez a sorozat volt az első az Egyesült Államokban és Japánban a Honda "pop-up" (bukólámpa) fényszóró piacán, melyek hasonlóak a Prelude lámpáihoz. Európába fix lámpás változatot forgalmaztak, de azt is eladták az USA-ban CA modellként. Ebben a típusban jelentek meg az első és hátsó kettős lengőkarok. Ez jobb stabilitást, és kezelhetőséget nyújtott az autónak, egyenes és kanyargós úton egyaránt. Ugyan így az első és hátsó stabilizátor rudak. A fékek terén is nagy előrelépés volt tapasztalható, hiszen 4 db tárcsaféket is kapott (a JDM Si modellben ikerdugattyús féknyergek is megtalálhatók!). ABS rendelhető lett opcióként. Alapmodellen 13" acél felni volt, míg a drágább modelleken 14" könnyűfém felnik. Európai piacon a következő motorok voltak kaphatók: A16A1, A20A2, A20A4, B20A2 és B20A8. Felszereltség terén a spártai és a luxus kategória között lehetett választani. Japán belpiacon (JDM) elérhető volt egy "full extra" csomag is, mely többek között tartalmazott fűthető tükröket, digitális műszerfalat, napfénytetőt, tempomatot, klímát, és a már előző modellnél megemlített navigációt. Ez a felszereltség Amerikai piacon nem volt elérhető (vagy erősen korlátozva), hiszen a Honda éppen akkor kezdte bevezetni az Acura luxus márkát.

Honda Accord IV. Generáció (1989-1993)

A klasszikus Accord vonal megtestesítője. Ez volt az első generáció, ahol megszűnt a 3 ajtós modell, és csak szedán, coupe, Aerodeck (kombi) modelleket lehetett vásárolni. Az autó úgymond testvére az a Honda Ascot. Valamint a Japán belpiacos Vigor ami eddig azonos alapokra épült az Accorddal, most azonban pár dologban eltérő lett. A formatervezés igen előkelőre sikerült, sokan a második generációs Honda Legenddel keverik össze, nem véletlenül, hiszen ugyanúgy eleganciát sugall még mai szemmel nézve is. Ezzel a növelt méretekkel rendelkező modellel az Accord erős középmezőnybe került Amerikában is. Konkrétan az autó méreteit tekintve, megegyezet az első generációs Honda Legend modellel. Az egyik első olyan jármű volt amerikai piacon, mely síküveges első fényszórókat kapott. Ezzel a modellel mutatkozott be a 2.2 literes 16 szelepes elektronikus üzemanyag befecskendezéses motor. Ausztráliában és Új-Zélandon 4 kerék kormányzással is árulták (4WS). Megjelentek, főleg nagyobb felszereltségnél (pl. EX) pl.: a 15" könnyűfém keréktárcsák, napfénytető, korszerű kárpitozás, 4 hangszórós sztereo magnó, rendelhető ABS (akkoriban ezt még ALB-nek nevezték). Újratervezték a kézi sebességváltót, megjelent a hidraulikus kuplung, valamint rendelhető volt minden típushoz a 4 sebességes automata váltó. Utóbbi érdekessége, hogy itt megjelent egy hidraulikus motortartó bak, melyet számítógép vezérelt, és fordulatszám függvényében keményítette, illetve lágyította az első motortartót, hogy az a rezgéseket, hangokat jobban elnyelje. Néhány kereskedőnél rendelhető volt akár CD lejátszó is (akkoriban ez az egyik legnagyobb luxusnak számított), valamint 6 lemezes CD váltó, ködlámpa, riasztó, csomagtér spoiler, sportos hűtőmaszk, kartámasz, napfénytető, üléstakarók és autótakarók. Az EX modell nagyobb kipufogót kapott, dupla kivezetéssel melynek köszönhetően, plusz 5 lóerővel gyarapodott, valamint az ABS is széria volt ezen a felszereltségi szinten. 91-ben megjelent a Kombi változata Ohio-ban, ahol a coupe-t is gyártották. Ezt később onnan is exportálták Japánba (Accord Aerodeck).

Honda Accord V. Generáció (1993-1997)

Ez volt az első Európai Accord, ami az Angliai Swindon gyárban készült (kivéve Coupe és Aerodeck). Azonos időben a Honda a Rover csoporttal beindította a Rover 600-as sorozatot is. Ez a modell valójában a Honda Ascot Innova modellre alapszik, mely külsőre szinte teljesen egyezik, igaz Japán piacon már 1992 óta árulták. A 4 sebességes automata váltó maradt (kicsit átdolgozva ugyan), viszont alapfelszereltség lett a két első légzsák, és megerősített oldalsó ütközésvédelem. Alapfelszereltség része lett a legtöbb modell esetén a 4 tárcsafék, blokkolásgátló, a 15" könnyűfém felnik. A hátsó felfüggesztés több lengőkarból állt, mondhatni a következő szériák "multilink" felfüggesztésének elődje, mely kanyarban az autót még jobban manőverezhetővé tette. A bőr belső is rendelhető volt. Japán belpiacon ez volt az első Accord, amiből sport modell készült (Si-R), ami kinézetre egyezett egy EX modellel, viszont 200 lóerős H22A motorkódú DOHC VTEC motorral volt szerelve. Hasonló sportülésekkel, mint akkor futó Prelude sorozat (mindazonáltal a motor is igen hasonló volt). 1995-ben Amerikai piacon debütált a V6 motor is 2.7 literrel, amit az Acura Legend-ből (nálunk Honda Legendként ismert) örökölt. Ezek a modellek 4 sebességes automata váltót és dupla kipufogót kaptak. 96-ban már szokásosnak mondható "facelift" azaz modellfrissítés történt, melynek keretében a lökhárítók lekerekítettebbek lettek, módosított lámpák, valamint OBD II motorvezérlők (ECU) kerültek be.

Műszaki adatok: Honda CB500 (1998)

Honda Accord VI. Generáció (1997-2002) - A CG8 (European)

A nálunk Európában ismert 6. generáció, eltér amerikai és Japán belpiacos "testvérétől", kicsit rövidebb lett. A 4 és 5 ajtós modellt Swindonban Angliában szerelték össze. Európai piacra még érkezett limitált számban, az amerikai gyártású Coupe és Aerodeck is, teljessé téve a kínálatot. Fontos megjegyezni, hogy jelentős alkatrész különbségek fedezhetők fel amerikai és európai modell esetében, még a 2 literes motorral szereltnél is csak a motor egyezik az EU szériával, illetve a futómű jelentős része. Viszont karosszéria és belső tér tekintetében nincsenek felcserélhető elemek. A belső tér annyira eltalált lett, hogy a maga korában irányadó lett a középkategóriában, mely az amerikai testvérmodellben még szebb lett. Felszereltségét tekintve, kapható volt: ABS, Tempomat, Digitális Klíma, és kérésre navigáció. Az ES kapott mindent, de a navigáció, itt is csak kérésre szerelték be, valamint egy teljes diófa borítás is kérhető volt, valamint bőr belső fűtött ülések. 2001-ben ráncfelvarráson esett át, megváltoztak a felnik, a lámpák, valamint a Type-V felszereltségi szint is megjelent, ami mindent megkapott, plusz tiptronic automata sebességváltót. Európában ezzel a modellel érkezett a Type-R. Motorja 220 LE (/7200 RPM) és 221 Nm (/6700 RPM). Motorkódja: H22A7. Type-R-t és a Type-V (2.3l 154 LE) modellt a hűtőrácson található piros Honda jel, és a Type-R hatalmas hátsó szárnya, valamint persze a felirat alapján lehetett könnyen megkülönböztetni. A Type-R Recaro sportüléseket kapott, valamint szénszálas belső borításokat. A súlycsökkentés végett még a hátsó elektromos ablakokat is kurblis váltotta a Type-R modellben. Természetesen, mint minden Type-R modell esetében, nem csak a motor, valamint karosszéria lett átdolgozva, hanem a komplett futómű is, mely ikerdugattyús első 300mm átmérőjű fékeket kapott, valamint keményebb rugókat és lengéscsillapítókat.

Honda Accord VII. Generáció (2002-2008)

2002 őszén a Párizsi autószalonban bemutatott 7. generációs Accord 2003-tól került a szalonokba. Szintén két szálon indult el a forgalmazása. Amerikának külön modell készült, bár elég sok a hasonlóság, főleg belső tér kialakításában. A Swindoni gyártás helyett, hozzánk Európába a Japán változat érkezett, kombi és szedán formájában. Coupe nagyon ritka Európában, de természetesen Amerikából rendelhető, és néhány EU tagállamban forgalmazták is. Két EURO4-es DOHC i-VTEC motorral (2.0 155 LE és 2.4 190 LE) valamint a régóta várt Honda dízelmotor (2.2 literes i-CTDI) szerepelt a kínálatban. Az Európai modellt Amerikában Acura TSX néven forgalmazták. Alapfelszereltségben jártak hozzá az első légzsákok valamint oldalsó függönylégzsákok is. Ugyan így a kormányról vezérelhető rádió. Rendelhető extra pedig az érintőképernyős DVD-s navigáció, valamint esőérzékelő ablaktörlő is. További rendelhető extrák, illetve jobban felszerelt modelleknél széria tartozékok: Tempomat, kétzónás digitális klíma, esőérzékelős ablaktörlő, fényre sötétedő belső visszapillantó, xenon fényszórók, fényszórómosó, ködlámpa, "body kit", napfénytető, napellenző roló hátra, többcsatornás hangrendszer, oldalsó szélterelők, csomagtér tálca, parkoló szenzor, sport felfüggesztés (SHOWA). A Type-S modell kizárólag 2.4 literes DOHC i-VTEC motorral volt kapható. Ez volt a prémium felszereltség, és erő együttes kombinációja. Szinte minden extra szériafelszereltség része volt. Hatalmas sikert aratott az Accord Tourer azaz a kombi változat. A dízel motor pedig rengeteg elismerést kapott, egyaránt kiemelte az addigi dízelek közül. 2006-os "facelift" folyamán az autó elejét finomították, valamint a 2.4-es Type-S modellben adaptív tempomat került, mely mikrohullámú távolságtartással segíti a vezetőt. Ugyan ekkor széria lett az elektromos gázpedál is, ami eddig csak a 2.4 Type-S modellben volt ismert (DBW - Drive By Wire).

Honda Accord IX. Generáció (2012-2017) - USDM

A kilencedik generációs Accord sajnos már nem jelent meg az Európai piacon. Sajnos Európában akkor (2012) még a „dízel német” vonal volt a „menő”, így a Honda beszüntette az Accord forgalmazását, miközben az Amerikai piacot pedig uralják a modellel. Ennek ellenére érdemes róla beszélnünk. Tervezője Shoji Matsui, aki vezető projekt mérnök volt az Accord modelleknél 1985 és 1996 között. Öt különböző motorral volt elérhető: egy sima 2.0 benzines (R20A3 156 LE), egy 2.0 benzines + 2 elektromotoros (hybrid 196 LE majd 2017 után 214 LE), egy 2.4 literes (K24W 185 LE) benzines, egy 3.0 V6 benzines (kizárólag kínai piac), valamint egy 3.5 literes V6 (278 LE) benzines erőforrással. Váltókból sincs hiány, hiszen elérhető CVT, 6 sebességes automata és manuális, valamint 5 sebességes automata is. Felszereltséget tekintve igazi Amerikai piacra szánt autó lett az Accord, hiszen minden megtalálható benne. Parkoló kamera, bluetooth, hangvezérlés, USB csatlakozók, több zónás digitális klíma, navigációs rendszer, LED lámpák, Apple CarPlay és Android Autó kompatibilitás, meg még egy tonna egyéb kiegészítő.

Honda Accord X. Generáció (2017-től) - USDM

A tízedik generációt nem régen kezdték el értékesíteni, a gyártás 2017 októberében kezdődött. Jelenleg elérhető motorválaszték az 1.5 literes turbós motor (civicből ismert), a kétliteres turbó motor (K20C4) mely a Civic Type-R ből lehet ismerős. CVT és 6 fokozatú manuális váltó is. Ennél a generációnál nincs tervben Coupe modell piacra dobása.

tags: #honda #accord #cg8 #pilisvorosvar #információk