Toyota Hilux Extra Kabin: Vélemények és Tapasztalatok
A pickupok az évek során egészen becsületesen felépítették a maguk vásárlókörét: egyrészt számos céges ügyfél praktikus szempontok miatt választja a személyautózásra és teherhordásra egyaránt használható, nettózható munkagépeket, másrészt a magánszférában is sokan kívánják a mokány, mégis használható mindeneseket.
Nem vitás, sok esetben a megoldás valóban egy pickup, ami mindent tud, de kiemelkedően mégsem, azonban átgázol az akadályok javán, utazni is elviselhető és a fél otthonunk elfér a raktéren.
A pickup, avagy a platós terepjárók helye az autózásban megváltozott, méghozzá gyökeresen. Így 10-15 évvel ezelőtt az igazi terepjárót birtoklók semmibe nézték ezeket a modelleket és csekélynek nevezték tudásukat, úgy mára a pickup-ok az aszfaltra való SUV-k rengetegéből kiemelkedve maradtak meg a hagyományos terepesek mellett a valódi terepjárási képességekkel rendelkező, munkás használatra alkalmas alternatívának.
Igyekeznek mindent tudni, terepen járni, aszfalton utazni, kényelmet nyújtani, mégis elég igénytelennek lenni a munkagépes használathoz. Persze mindez csak kompromisszumok árán oldható meg, amit ezek a modellek egyre jobban tudnak kezelni, noha még mindig nem alkalmasak mindenkinek.
A Hilux a Piacon
A Toyota több mint 50 éve tengeti életét többek között ezen a területen is, így nem meglepő, hogy a japán gyártó Hilux nevet viselő modellje már valamiféle garancia a szegmensben a kellő minőségre és képességekre.
Minden, amit az Anmar Hilux vázáról tudni kell
Külső és Belső Jellemzők
Noha küllem tekintetében a pickup-okra jellemző robusztusság érvényes, ám a Hilux talán masszívabb, mokányabb tekintetet mondhat magáénak.
Mindenesetre szembetűnő, hogy a Toyota platója nehezebben pakolható a magasabb perem miatt, ami nem véletlen.
A Hilux komplett platója magasabban van, és a kabin teteje is fentebb húzódik, ami jól látható.
A plató így kevésbé pakolható jól, többet kell emelni a holmit, ám cserébe terepen kevesebb eséllyel ér le és sérül a hátsó rész.
Terepjárási Képességek
A Hilux esetében a hasmagasság minimum 225 mm.
Hilux javítási útmutató Mezőkövesd
A Toyota elöl 29 fok, hátul 26 fok terepszöget tud, az elérhető rámpaszög 23 fok, a maximális kapaszkodási képességet pedig 42,1 fokban adta meg a gyártó. A gázlómélység 700 mm.
A terepes használatra is alkalmas gumikkal a nagyobb dagonya sem jelent kihívást.
Az is elmondható, hogy ezek az autók jóval többet is tudnak annál, mint amit egy jóérzésű tulajdonos be merne vállalni velük, aki igazán komoly terepezésre vágyik, úgyis vérbeli terepjárót vesz meg célgépként.
A kapcsolható összkerékhajtás és a felezési funkció, továbbá a lejtmenetvezérlés is adott - a valóságban is jóformán keresni kell az olyan helyzetet, amiben egyáltalán zavarba hozható a Hilux.
Vontatási képességekben sincs lényegi eltérés: fékezetten 3,5 tonnát húzhat.
Toyota Hilux differenciálmű: részletes elemzés
A futóművet és a vezethetőséget tekintve inkább a kényelemre hangolt beállítás az érvényes a teljes szegmensben, de szerencsére egyik esetben sem találkoztunk túlzott billenési hajlammal.
Közben persze le kell szögeznünk, hogy az úthibákon az autók fara hajlamos elpattogni, és a rezgéseket is folyamatosan megkapjuk az utastérben, csodára tehát ne számítsunk, a laprugós hátsó felfüggesztés üresen bizony erre képes csupán.
Utastér és Kényelem
A Toyota masszívabb, teherautósabb, miközben szinte minden szempontból személyautósabbnak érződik.
Noha a Hilux óracsoportja kapott némi textúrát, aminek köszönhetően gusztusosabb, látványosabb, az összkép mégis inkább a célgépeket idézi.
Jó minőségű, de kemény műanyagok, egyszerű formák és szent kvarcóra határozza meg a hangulatot, ráadásul ezt fokozza a magasabb üléspozíció is.
Elöl hátul kellemes a térérzet, tároló is akad, sőt, ennél a szintnél még hangulatfény is került az ajtókárpitokba.
Motor és Teljesítmény
A Hilux orrában immáron 2,8 literes csúcs dízelmotor húzza az igát, 204 lóerővel és 500 Nm-rel. Általánosságban elmondható, hogy a hétköznapi közlekedéshez bőven elegendő erővel rendelkezik, persze a gyorsulási adatok nem olyan szemet gyönyörködtetőek (0-100: 10.7s).
A legnagyobb előnye a méretes dízelnek persze egyértelműen a tengernyi nyomaték, ami bizony jól jön egy-egy kigyorsításnál, előzésnél, vagy akár teherhordásnál.
Azonban nem száguldásra születtek ezek a monstrumok, a kemény munkához azonban kellő erő birtokában van tesztalanyunk, hiszen már alacsony fordulaton is lendületesen indul.
És piros pont jár a Toyotának az Eco és Power módokért, amik kifejezetten jól működnek.
Ha már negatívumot keresünk, akkor elmondható, hogy a Toyota kezd kicsit hangossá válni autópálya-tempónál, de az is sokkal inkább a szélzajnak köszönhető.
A gyorsítás persze más tészta, ilyenkor azért hallani a dízel kerregését, ráadásul különösen gyakori regenerálást is tapasztaltunk a tesztelt példány esetében.
Az automataváltó, bár minden bizonnyal robusztus darab, sokszor sokat csúsztat, és kevésbé tűnik hatékonynak, mint azt várnánk tőle. Mindez a fogyasztáson is megérződik, hiszen normál, vegyes üzemben nehéz 9 liter alá tornászni az étvágyat.
Hilux GR Sport
Eladásra kínálják duplakabinos Toyota Hilux GR Sport kivitelű járművet, amely minden szempontból a típus csúcsa: nemcsak megjelenésében sportos és elegáns, hanem felszereltségben is a legmagasabb szintet képviseli.
Újkora óta magyarországi autó, érvényes magyar okmányokkal, gyári garanciával, friss műszakival, azonnal elvihető állapotban. Az autó újszerű, megkímélt, nemdohányzó belsővel, végig rendezett háttérrel és igazolt, garantált futásteljesítménnyel.
A GR Sport kivitel a Hilux kínálatán belül nem pusztán egy látványos csomag: ez az a felszereltségi szint, amely a mindennapi használhatóságot és a kiemelkedő terep- és vontatási képességeket egyaránt a lehető legmagasabb komforttal és biztonsági szinttel ötvözi.
A fehér gyöngyház fényezés elegáns és időtálló, a könnyűfém felnik és a tetősínek pedig tovább fokozzák a markáns, mégis kifinomult megjelenést.
A belső tér az egyik legnagyobb erőssége. A fekete bőrkárpit igényes, tartós és könnyen tisztán tartható, a sportülések pedig hosszabb távon is kiváló tartást adnak. Elöl és hátul ülésfűtés található, ami ebben a kategóriában ritka és kifejezetten értékes extra: télen munkába menet és terepen, nedves-nyirkos napokon egyszerre jelent kényelmet és praktikumot.
A hátsó sorban ISOFIX rögzítési pontok segítik a gyerekülés biztonságos elhelyezését, így családi használatban is megnyugtató választás.
A hajtáslánc és a műszaki tartalom a Hilux egyik védjegye, ebben a példányban ráadásul a lehető legjobb összeállításban. Kapcsolható összkerékhajtásával és felezőjével a nehéz körülmények között is magabiztosan mozog, az önzáró differenciálmű hatékonyan osztja el a vonóerőt, így csúszós, egyenetlen felületeken is kiegyensúlyozott a haladás. A lejtmenetasszisztens és a visszagurulás-gátló további biztonságot ad meredek, laza felületeken, miközben a vontatmány-stabilizáló a trélerrel, utánfutóval való közlekedést teszi kiszámíthatóbbá.
Városban és országúton ugyanilyen meggyőző. A vezetéstámogató rendszerek sora - többek között sávtartó renszer, ráfutás-érzékelő, táblafelismerés- közlekedésbiztonsági szempontból is a modernebb személyautók szintjére emeli.
A parkolás és a manőverezés a tolatókamera és a körberadarral támogatott érzékelés miatt egyszerű és kíméli a karosszériát, még szűkebb építési területeken vagy zsúfolt belvárosi parkolókban is.
A LED fényszórók automata szintszabályzással, reflektorasszisztenssel és fényszórómosóval nemcsak látványosak, hanem kiváló látási viszonyokat teremtenek sötétben, esőben és ködös időben.
A multimédiás és kényelmi oldal legalább ennyire erős. Beépített navigációval, nagyfelbontású monitorral, DAB rádióval és HiFi hangrendszerrel dolgozik, a Bluetooth-kihangosító pedig tiszta, megbízható kapcsolatot ad telefonáláshoz. Kulcsnélküli nyitás és indítás, riasztó és indításgátló gondoskodik a kényelmes használatról és a vagyonvédelemről.
A memóriás, motorosan állítható és behajló, fűtött külső tükrök a mindennapi indulásokat és a szűk helyekre beállást teszik stresszmentessé.
Üzleti és vállalkozói szemmel nézve ez a Hilux igazi mindenes. Duplakabinos kialakításával egyszerre képes öt személyt kulturált körülmények között szállítani és a munkához szükséges felszerelést, anyagot elvinni. A raktér praktikusan alakítható; a tetősínek további megoldásokhoz adnak stabil alapot, legyen szó zárható tetőcsomagtartóról, létráról vagy hosszabb szálanyagokról.
Külön kiemelném az autó szerviz- és előéletét: rendszeresen karbantartott, dokumentált, garantált futású példányról van szó, ami a későbbi fenntartás költség- és értékmegőrzési oldalát is kedvezően befolyásolja. A gyári garancia érvényes, ami plusz biztonságot jelent a következő tulajdonos számára, és értelemszerűen növeli a jármű értékállóságát is. A környezetvédelmi besorolás korszerű, városi és országos használatra egyaránt alkalmas.
A tapasztalatok szerint a Hiluxok közt is az olyan példányok a legkeresettebbek, amelyek nemcsak erősek és strapabírók, hanem ténylegesen kényelmesek és jól felszereltek. A GR Sport felszereltség itt mindent hoz, ami egy mai, igényes tulajdonosnak számít: minőségi anyagok, korszerű biztonsági csomag, hatékony világíás, kényelmes és komfortos kabin, praktikus kapcsolhatóság a hajtásban, sokoldalú parkolást segítő rendszerek és teljes körű multimédia.
Aki olyan pickupot keres, amely munkában és szabadidőben, terepen és autópályán, városban és építési területen egyaránt megállja a helyét, és közben nem kell kompromisszumot kötnie sem a kényelemben, sem a biztonságban, sem a megjelenésben, annak ez az autó ideális választás. Nem kell utólag felszerelésekkel bajlódni: a legfontosabb kényelmi és biztonsági tételek már gyárilag benne vannak, kulcsrakészen adom át. Természetesen minden funkció hibátlanul dolgozik, a vezetési élmény kimondottan nyugodt és magabiztos. Az automata váltó finoman kapcsol, a hajtáslánc karaktere egyenletes és csendes, a futómű stabil, a kormányzás pontos. Összességében egy olyan, újszerű, igényesen tartott, teljes felszereltségű, gyári garanciás Hilux GR Sportot kínálok, amely valódi alternatívát jelent mindazoknak, akiknek a megbízhatóság mellett a komfort, a biztonság és a megjelenés is fontos. A jármű azonnal elvihető, magyarországi előélettel és rendezett papírokkal.
Csak azért is megpróbáljuk legyőzni – Toyota Hilux teszt
tags: #hilux #extra #kabin #eladó #vélemények