Hengerek Számozása Mercedes-Benz Járművekben és Általános Motor Konfigurációk
A világot jelenleg többnyire belső égésű motorral hajtott gépjárművek mobilizálják. És akármennyire nyakunkon az elektromobilizáció, még egy ideig a belső égésű motor lesz az úr. A mérnökök sokféleképpen oldották meg ugyanazt a problémát: hogyan fordítsuk a javunkra az üzemanyag elégetésekor felszabaduló energiát.
Különböző Motor Konfigurációk
A motorok sokféle elrendezésben készülhetnek, attól függően, hogy a hengerek hogyan helyezkednek el.
V-Motorok
Ezekben nem meglepő módon V-alakban helyezkednek el a hengersorok. Hengerfejből is kettő van, de minden henger egy főtengelyhez kapcsolódik. Kéthengeres V-motorok elsősorban szintén nem az autóiparban, hanem a motorkerékpárokban használatosak, számtalan nagymotort szerelnek ezekkel a jellegzetesen gurgulázó hangú blokkokkal. A chopperekben nagyon jellemző, de sportmotorkban is előfordulnak.
A V4 sem éppen az autók világából ismert, de például a Porsche 919 Hybrid LMP1-es Le Mans-i versenyautót egy kétliteres, turbós hibrid V4-es hajtotta, sikerrel, ugyanis zsinórban három évben is elhódították a trófeát 2015 és 2017 között a kategóriájukban. A V5 elrendezés a motorkerékpároknál szintén extrém ritka, a V6 henger-elrendezés azonban már a személyautók terepe. Dízelek, benzinesek, rengeteg V6-os szaladgál az utakon, főleg az USA-ban, ahol a hat henger egyáltalán nem számít „big blocknak”.
Ha V8, akkor természetesen Amerika és egyáltalán nem meglepő, hogy az első nagy számban gyártott „vényóc” is ott készült a Cadillac bábáskodása alatt, 1914-től. Az autózás aranykorában szinte mindenbe beletették a családi kombiktól a pickupokig, egyáltalán nem volt szempont az üzemanyag-fogyasztás. A luxuskategóriában persze nem volt ritka, ahogy ma sem az, és a nagy teljesítményű autókba is rendre beépítették. Ki ne ismerné a legendás BMW M5 E39-et, amelyben egy 400 lóerős V8-as teljesít szolgálatot és várja készségesen a gázpedál minden parancsát.
Hengerszámozás: részletes útmutató
Miért van teljesen más hangja egy Ferrari V8-nak és egy Ford V8-nak? Az amerikai modell motorjának jellegzetes gurgulázó, dohogó hangja van, olyan „amerikai izomautós”, míg az olasz sokkal ércesebben, agresszívebben szól magas fordulatszám-tartományokban. Jól megkülönböztethető orgánumuk felépítésbeli különbségeikből fakad, amiért alapvetően az eltérő motorépítési filozófiák tehetők felelőssé. A Mustangban az elterjedtebb térforgattyús mechanizmust használják, míg a Ferrariban az exklúzívabb síkforgattyús, „európaibb” megoldást választották a mérnökök.
A térforgattyús főtengely forgattyúcsapjai egymáshoz viszonyítva 90 fokos szögben állnak, a síkforgattyús elrendezésnél a csapok egymással szemben állnak, 180 fokos szöget bezárva. A szigorodó környezetvédelmi előírások sajnos nem kedveznek a V8-asoknak, ahogyan a nagyobb V10-es vagy V12-eseknek sem. Nem várható többé, hogy felbukkanjanak olyan gyöngyszemek, mint a BMW M5 E60-ban ordító S85-ös motorkódú, ötliteres V10.
Pedig még ez utóbbinál is léteznek még több hengeres V-motorok, bár ezeket a hatalmas V16-os, V18-as, V20-as vagy akár V24-es motorokat elsősorban az iparban, a hajózásban vagy a kötöttpályás közlekedésben használják.
Egy tipikus V8-as motor felépítése
Soros Motorok
Például az M836 névre keresztelt 3,9 literes, soros hathengeres motor elnevezése a 80 milliméteres furatból, a 130 milliméteres löketből és a hat hengerből származik úgy, hogy minden értékből egyetlen egy számjegyet vettek ki.
Mercedes-Benz Típuskódok és Névrendszer
A márkarajongók gyakran a típuskódjukkal utalnak egy adott modell generációjára, és ha nem is fújod fejből mindet, azt talán te is tudod, hogy melyik az E36-os BMW, vagy a W124-es Mercedes. Nem kell feketeöves márkatudósnak lenned ahhoz, hogy néhány ismertebb modellnek tudd a gyári típusjelzését, például a Mercedesnél szinte biztosan ismered a W124-est, a nyolcvanas-kilencvenes évek nagyautóját, és a W140-esről is tudhatod, hogy a Bálnát jelöli.
A Mercedes névrendszere például már elmúlt száz éves, 1922-ben vezették be, amikor a Daimler és a Benz még önálló márkák voltak. 1926-ban aztán egyesült a Daimler és a Benz, és a Mercedes névre keresztelt autóknál megtartották a W előtagot, de a számmal már kronológia szerint katalogizálták az autókat. Az évtizedek során a számok már nem az időrendet jelölték, és a számtalan karosszériaforma megjelenésével újabb betűjelek bevezetésére is szükség volt.
De azért akad néhány kivétel a rendszerben, például a nyújtott limuzinoknak fenntartott V betűt a különc R-osztály is megkapta, az lett a V251, az első B-osztályt pedig még T245-nek jelölték. Márkarajongó legyen a talpán, aki ezt mind kívülről fújja, egyszer talán egy kvízzel felmérjük, hogy mennyire vagytok képben a Mercedes típuskódjaival.
Mercedes-Benz SLC Története
A Mercedes-Benz SLC gyártása 2020-ban befejeződött. Az 1996-os Torinói Autószalonon bemutatott SLK (R 170) nagy változásokat hozott. Újra bemutatta a világnak a variotetőt - egy összecsukható fém keménytetőt, amely egy coupé biztonságát egy cabriolet szabadságérzetével ötvözte. Ez az innováció új mércét állított fel az egész éves nyitott tetős vezetés terén. Csak az első generációs SLK-ból több mint 311 000 darabot adtak el, így a modell gyorsan közönségkedvenc lett.
Mercedes 200D differenciálmű hibaelhárítás
2004 januárjában a Mercedes-Benz bemutatta az R 171-es sorozatú SLK-t. 2016-ban, 20 évvel a szegmens megszületése után a kompakt roadster SLK-t átnevezték Mercedes-Benz SLC-re, a C-osztály családhoz igazítva. Az SLC megőrizte a roadster szellemiségét, miközben modern technológiát és kifinomult formavilágot ölelt fel. Akár gyűjtő, akár rajongó, akár stílusos és dinamikus cabriót keres, az SLK és SLC modellek továbbra is kiváló választásnak bizonyulnak.
A stílusos Mercedes-Benz SLC
Henger Számozás és Gyújtási Sorrend
A hengerekben nem sorban egymás után van munkaütem, hanem 1, 3, 4, 2 általában.
Gyújtási Sorrend Meghatározása
A gyertyákat ki tudod venni, ugye? Keress, egy jó egyenes placcot, és ott állj neki, ahol tudod előre tologatni az autót. Kiveszed mind a négy gyertyát, 5-be teszed a váltót, és lassan tolod előre az autót, miközben ujjaddal elzárod mondjuk a váltótól legtávolabbi gyertya helyét, és figyeled, mikor lesz benne nyomás. Egész addig a pillanatig told előre a kocsit, amíg növekszik a nyomás a hengerben. Ekkor állj meg, és nézd meg, hogy a gyújtáselosztó rotorja melyik kábel csatlakozója felé áll. Az lesz az adott henger kábele. Ezt így meg tudod csinálni minden hengernél?
Henger fej adott rajzot itt: 79183A feketével jelölt lyuk az elosztófedélen az 1-es hengeré. Utána a nyíllal jelölt forgásiránynak megfelelően 3, 4, 2.
Elosztó Forgásirányának Meghatározása
Ha rám hallgatsz, akkor először megnézed merre forog az elosztó. Leveszed a fedelet, indítózik valaki és látod a forgásirányát. Visszateszed a fedelet, kiválasztasz egy tetszőleges kivezetést és beledugod az 1-es henger kábelét (mindegy, hogy a vezmű, vagy a váltó felőlit veszed az 1-esnek), majd a forgásirány szerint, gyújtási sorrendben a többit is beledugod. Indítasz, vagy indul, vagy nem. Ha nem, akkor a kábeleket egyel arrébb dugod. Maximum 4 lehetőség van, legrosszabb esetben a 4. átdugás után be kell indulnia, amennyiben egyéb baja nincs a motornak.
Megteheted azt is, hogy holtpontjelre forgatod a motort, megnézed hová áll a pipa, oda dugod az 1-es henger kábelét, majd forgásiránynak megfelelően gyújtási sorrendben a többit. Ha így nem indul, felcseréled az egymással szemben lévő kábeleket az osztófejen.
A fedelet általában nem lehet fordítva feltenni, van rajtuk egy helyező "csap", de előfordul olyan is amin nincs, azt lehet fordítva is, de nincs jelentősége, ha fentiek szerint jársz el. És elvileg akkor 1-est az egyeshez és így tovább?
Meg koll dugni egy erre alkalmas diag cuccal... sott mi tobb.. ertelmezni is kell a latottakat. Ha ez nem eleg, vagy ketseg merul fel.. akkor konret mereseket kell vegezni szonzorok oldalan.... egyeb eset a manualis hiba kereses... ami viszont proba cseresznye. orosz rulett.. mivan.. ha nem kell neki a kapirgalas ? /szelepdekli, karter. 19-re lapot nem a szerelo huz.. o tudja mit kellene tenni... de a szoftver oldal dont.
Picit részletesebben.:-)Ha szembe állsz a vezérműszíjjal, a szíjnál van az 1., a seb. váltónál van a 4.-henger. Az elosztónál ugyan ebből a pozícióból nézve a bal alsó érintkezőnek kéne lennie az 1. a jobb alsónak a 3., a jobb felsőnek a 4. és a bal felsőnek a 2.