A Renault Grand Scénic III áttekintése: Jellemzők, kényelem és gyakori problémák

A harmadik generációs Renault Scénic, különösen annak hosszított Grand Scénic változata, egy népszerű családi autó, amely tágas belső terével és praktikus megoldásaival sokak számára ideális választás lehet. A 2009 és 2016 között gyártott modell a korábbi Scénic generációk sikereire építkezett, miközben a piac és a gyártási technológia változásaihoz is alkalmazkodott.

A Grand Scénic III története és piaci helyzete

A harmadik generációs Renault Scénic egy kihívásokkal teli időszakban indult útjára. Rosszabb helyzetből persze nehezen indulhatott volna. Elődje bosszantó hibái ellenére végtelenül sikeres volt, legjobb évében több mint háromszázezret adtak el belőle. A harmadik generációból legjobb évében is alig sikerült többet eladni, mint az előd legrosszabb évében. Halkan megjegyzem, ezzel még mindig az egyik legsikeresebb egyterű maradt Európában.

A kipróbált modell nemcsak a megtépázott hírnév, és a válság hatásaitól szenvedett, hanem az egyterű-lufi kipukkanásától is. Ekkor már bőven árultak Ford S-Maxot, Citroën C4 Picassót, úgyhogy már az egyterűek között is megtalálhatta a számításait az, aki érzelmek alapján akart autót vásárolni.

A 2009-2016 között gyártott harmadik generációs Grand Scénic hozza a kötelező öt csillagot az EuroNCAP töréstesztjén, ahogy azt egy Renault-tól elvárjuk.

Design és külső megjelenés

Pedig ha ránézünk, inkább valami fura, de nem első látásra szép buborékot látunk. A kipróbált példány már a sokkal szebb, faceliftes verzió, amit a mandulavágású első lámpákról a legkönnyebb felismerni, ráadásul a hosszított Grand Scénic modell, aminek másfajta hátsó lámpája van, mint a rövid verziónak. Egyébként 2013-as gyártású, 2015 óta van Magyarországon, és a látottak alapján nyakamat tenném rá, hogy inkább rövidebb utakra használták.

Használati Útmutató: Citroën C4 Picasso (2007)

Belső tér és praktikum

Bent sem sok jel utal arra, hogy túl van a 155 ezredik kilométerén. A kormánykarima nem kopott, ahogy a puha műanyag elemek is szépen tarják magukat. Apró kárpitkiszakadások akadnak, de azokat kivétel nélkül a mintának megfelelő folttal javították. Ebből főként a második sor Isofix-bekötési pontjainál találunk, amit igazából nevezhetünk rendeltetésszerű használatból eredő hibának is. A berendezés gusztusos még ezzel a sötétebb szürke árnyalattal is, pedig ebben az autóban nem volt üvegtető. Talán nem is feltétlenül fontos, hiszen az első szélvédő már önmagában óriási.

A Scénic családi autóként meglehetősen vegyes képet mutat, ha a praktikumot vizsgáljuk. Sok tulajdonos dicséri a Grand Scenic III kényelmét és praktikumát. Tapintani, nézni mindent tök jó, viszont a konkurenseknél kicsit kevesebb tárolórekeszt találunk az autóban. Például a tetőn, vagy a műszerfal felső részén egyet sem találunk, pedig van ilyen a Zafirában vagy a C4 Picassóban is. Alul középen adná magát a telefonnak kialakított hely, de az első lassításnál repül belőle a mobil - teljesen reménytelen. Kicsit kiábrándító a kesztyűtartó mérete is, viszont óriási feature a középső, tologatható tárolódoboz. Nem elég, hogy alkar mélységű teret rejt, a tetején még egy csúsztatható könyöktámaszt is hordoz. A magas üléspozíció sokak számára kényelmesebb, és a rengeteg rakodórekesz (az ülések alatt, a padlóban, az ajtókban) fantasztikus tárolási lehetőséget biztosít.

Egy korábbi Mondeo kombi tulajdonos a Grand Scenic-re váltva a következőket tapasztalta:

"A Mondeohoz képest egészen más az üléspozíció, magas, a Mondeo felett például pont ellátok. Nekem ez tetszik, és számomra kényelmesebb is nem behuppanni a kocsiba, hanem "felszállni" rá."

Eggyel hátrébb ülve továbbra is óriási tér fogad, ráadásul átlagos testalkatúak kényelmesen ülhetnek a középső ülésben is, hiszen normálisan formázott az ülő- és háttámlája, a tologatható középső rekesznek köszönhetően a lábak is kényelmesen elférnek mindenféle kényszeredett terpeszkedés nélkül. Mindhárom ülésen van Isofix rögzítési pont, gyaníthatóan el is fér egymás mellett a három szék. Ez a Grand Scénic azon ritka példányok közé tartozik, amelyekbe nem rendeltek harmadik üléssort, cserébe viszont orbitális, 752 literes a csomagtartója. Ez az a szint, amiben már vígan elpiknikezhetünk, a hátsó székeknek támaszkodva épp' csak nem lógott ki a láb a csomagtartón. A nagy csomagtartó jól hozzáférhető, és a hátsó ablak külön is nyitható. Ha ez sem lenne elég, pikk-pakk előre hajthatjuk az üléseket, amivel 1,8 köbméteres rakteret kapunk. Igen, így már csak egy nagyobb matrac hiányozna a Grand Scénicből, hogy hibátlan utazóautó legyen, de fontos megjegyezni, hogy a középső üléssort csak felhajtani (vagy kiszerelni) lehet, nem hajtogathatjuk a padlóba, mint a harmadik üléssornál (ha lenne ebben az autóban).

Megoldások a Renault Grand Scenic II problémáira

Menet közben a Grand Scénic

A kipróbált autóban az 1,5-ös dCi motor 110 lóerős változata volt, amivel nem lesz egy nyári villám a bő 1,4 tonnás autó, de zavaróan alulmotorizáltnak sem éreztem. Viszont ha hétüléses verziót keresne valaki és gyakran ki is használná a funkciót, lehet, hogy elgondolkoznék az 1,6-os vagy a 2 literes dízelen. Hangja - ahogy azt már megszokhattuk - az 1,5 dCi-nek se nagyon van, inkább a szélzaj erősödik fel autópályatempónál. Nagy étvágya még ezzel a nagy bódéval sem lesz a kis dízelnek, szerencsés forgalmi helyzetben még a gyári értéket (4,9 liter) is sikerült a műszerfalra varázsolni egy harminc kilométeres menet során. A valós hétköznapi használat a Népítélkezők és a Spritmonitor felhasználói szerint valahol 6 liter körül lesz.

A Bosch befecskendezőrendszernek köszönhetően már a súlyos hibahalmazoktól se kell tartanunk, normális üzemanyagot tankolva, 15 ezrenkénti olajcserével sokáig elmennek ezek a motorok. Benzinesek elég ritkák, mert a szívó 1,6-os nagyon gyenge, a kétliteresből nulla darab eladó van az országban. Szerencsére már a váltó is eléggé rendben van, nem lötyög, könnyű beletalálni a fokozatokba, nyugodt vezetési stílushoz tökéletes. A manőverezést jól hangolt kormányáttételezés is segíti. A futómű hozza a kötelezőt: se nem túl lágy, se nem túl kemény, a tempósabban vett kanyarokban meg érezni, hogy nagy tepsit viszünk magunkkal, még ha nem is ér le az autó ívkülső sarka. A tesztelt autón 16-os kerek voltak, aminél nagyobbat biztosan nem tennék rá, mivel több szépfelnis Scénic taxiban is volt már példa arra, hogy botrányosan ráztak.

Renault Grand Scenic 1.6 16V - 7 személyes

Ergonómia és infotainment rendszer

Az ergonómia már kicsit gázosabb. Az előttünk lévő, kicsit béna TFT kijelzőt egy alig észrevehető gombbal lehet kezelni. Óracsoportból elég sokféle dizájnt választhatunk, de a minimalistább megoldás vagy egy hagyományos műszeregység talán jobban bevált volna. Külön tekerőgombot kapott a médiaegység hangerőszabályozója és a frekvenciaállító is, emellett pedig van egy teljes vezérlőpad a TomTom fedélzeti egységnek is. Ez a kezelőfelület sokak számára már egy kicsit sok lehet. A navi egyébként elég jól működik, ha ilyen autót szemeltünk ki, ne felejtsük el megnézni, hogy a hozzá kapott SD-kártya benne van-e az autóban, mert arról szedi a térképeket. A navigációs rendszerrel kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények.

Mennyire megbízható a harmadik generációs Renault Scénic? Gyakori hibák és problémák

A Renault nagyjából ekkortájt kezdett el a jó útra térni, ami meglátszik Népítélkezőink értékelésén is. Az elődhöz képest egy teljes pontot javított az átlagán, így 7,84-es értéket kapott a rövid, 8,15-öst a Grand verzió. Egy garanciális motorcserét leszámítva csúnya szívásokról nem olvastunk, inkább apróbb elektronikai hibák jellemzőek, de azok sem olyanok, amik pokollá tennék az életünket. A Renault Grand Scenic III egy népszerű családi autó, de érdemes tisztában lenni a típusra jellemző hibákkal és problémákkal. Ebben a cikkben a Renault Grand Scenic III tulajdonosok által leggyakrabban tapasztalt problémákat és azok lehetséges megoldásait gyűjtöttük össze.

Tipikus hibák és problémák

  • Futómű:
    • A futóművel kapcsolatban a leggyakoribb probléma a szilentek kopása.
    • 100 ezer kilométer felett a futómű szilentjei elöl eléggé kiverődhetnek.
    • Rossz úton kopogás hallható.
    • A márkaszervizek gyakran csak bölcsővel együtt cserélnék a szilenteket, ami jelentős költséggel jár.
  • Elektronika:
    • Helyzetjelző lámpák: Az első helyzetjelzők gyakran kiégnek. Az idő nagyobb részében félszemű emiatt a kocsi.
    • Tolatószenzorok: Esős, latyakos időben a tolatószenzorok megkergülhetnek, össze-vissza sípolnak.
    • Klíma kompresszor: Egyes esetekben a klíma kompresszor meghibásodhat, különösen korábbi sérülések esetén.
    • Akkumulátor: Az akkumulátor élettartama véges, 6 éves kor körül érdemes cserélni.
    • Sokan írtak arról, hogy az automata ablaktörlő nem minden esetben találja el a megfelelő fokozatot, és az automata fényszóró is vét néha kisebb hibákat.
    • Elromolhat az elektronikus kézifék (a legtöbb ilyen Scénicben ez van, de nem az összesben), mások a tanksapka zárjának meghibásodásáról számoltak be.
  • Kényelmi funkciók:
    • Ülésfűtés gomb: Az ülésfűtés gombja nehezen hozzáférhető helyen van.
    • Hátsó ablaktörlő: A hátsó ablaktörlő hajlamos lelazulni és lógni.
    • Esőérzékelő: Az esőérzékelő működése nem mindig megbízható.
    • A kipróbált autóban minden rendben működött, leszámítva a digitális klíma kapcsolóját, ami csak túlerőltetett nyomkodásra volt hajlandó lejjebb vinni a hőfokot.
  • Egyéb problémák:
    • Fogyasztás: Autópályán a fogyasztás 8.7 l / 100 km lehet.
    • Bár ez minden autónál fontos, a Scénicnél kiemelten figyeljünk a vízelvezető csatornák tisztán tartására, mert csúnya beázást szedhetünk össze.

Szerviz tapasztalatok és alkatrészellátás

A szervizek közötti különbségek jelentősek lehetnek. Egyes márkaszervizek drágán dolgoznak és nehezen fogadnak időpontot, míg más szervizek gyorsabbak és olcsóbbak. A gyári olajcsere-intervallumot (30 ezer km) sokan aggályosan soknak tartják, és inkább 15 ezrenként cseréltetnek olajat és szűrőket. A rendszeres karbantartás és a megfelelő szerviz kiválasztása segíthet megelőzni a nagyobb problémákat.

Tapasztalatok a Renault Grand Scenic-kel

A Renault Scénic alkatrészek megkülönböztethetetlenek a többi Renault alkatrésztől, már ami a minőséget illeti. A Renault Scénic alkatrészek esetében csukott szemmel meg lehet bízni a gyártókban, mert az ismert francia márka csak azokkal alakít ki beszállítói együttműködést, akik a minőségben a legjobbat tudják nyújtani. A Renault Scénic alkatrészek kiváló minőségét nem kis mértékben az garantálja, hogy a modellt 1996 óta a mai napig gyártják. Ebből az is következik, hogy bármilyen minőségi vagy konstrukciós probléma mára minden alkatrésznél régen a napvilágra és természetesen kijavításra került. Ebből következően - a hosszan gyártott modellekre jellemző módon - az alkatrészek a modellekkel együtt fejlődnek.

Egyértelmű ítéletet nehéz mondani a Scénicről, hiszen hatéves kora ellenére is megmaradt semleges autóként. A kipróbált autót 2,5 millió forintért árulják, ami a jó népes kínálat felső harmadának alsó részére teszi ezt a példányt. A legolcsóbb harmadik generációs Grand Scénicet 1,3, a legdrágábbat 4,3 millió forintért találtuk a cikk írásának pillanatában.

tags: #grand #scenic #3 #felhuzo #szerkezet #informacio