A golf szó jelentése és a golfjáték alapjai
A golf egy füves pályán játszható sport, egy labdajáték, amely nagy hagyományokkal rendelkezik. Világszerte mintegy 50 millióra becsülik a játékosok számát. Szeretett játékunk sokszáz éves, egyes források szerint a XI. századig visszanyúló története Skóciából ered. Nyelvezetében a mai napig fennmaradtak a valószínűsíthetően eredeti angol kifejezések, olyannyira, hogy az immár globalizált játékban szinte földrajzi határok nélkül ugyanazokat a terminus technicus-okat használjuk.
A "golf" szó jelentése és eredete
Az angol "golf" szó többféle jelentéssel bírhat, a kontextustól függően. Mint főnév (golf noun), magát a sportágat jelenti. Például: "I love golf." = "Imádom a golfot." Ebben az esetben a 'golfjáték' is egy helyes fordítás. Mint ige (golf verb), a "golfozik" vagy "golfot játszik" cselekvést fejezi ki. A szó használata kiterjedt, hiszen a sportág számos elemét is a "golf" előtaggal jelöljük.
A golf története
A kezdetek és tiltások
Az első golffal kapcsolatos írásos emlékek 1457-ből származnak, amikor II. Jakab király és a skót parlament betiltották a futballt és a golfot, hogy a skótokat az íjászat gyakorlására késztessék. A tilalmat később III. Jakab (1471) és IV. Jakab (1491) is jóváhagyta. I. Károly a 16. század végéig egész Nagy-Britanniában betiltotta a golfot.
A golf elterjedése és szabályainak kialakulása
A Skócia és Anglia közötti 1502-es békeegyezmény szükségtelenné tette a lakosság további félkatonai képzését. Nem sokkal ezután maga IV. Jakab is kipróbálta a játékot, az Udvari Tanács pedig egy rendeletben határozta meg a golfütőkre vonatkozó szabályokat.
A golf tee szerepe a játékban: minden, amit tudni érdemes
Az első ismert polgári golfozó Sir Robert Maule volt, aki 1527-ben Barry Links területén, Carnoustie közelében játszott. St. Andrewsban az első golfra történő utalás 1552-ből származik, egy évvel megelőzve a helyi érsek rendeletét, amely a környékbeliek számára engedélyezte a játékot. A sport Franciaországba Stuart Mária révén jutott el, aki 1567-ben, nem sokkal férje halála után, az első ismert női golfozóként játszotta a játékot (többen kritizálták is emiatt).
1735-ben megalakult az első golfklub, a Royal Burgess Golf Society. 1743-ban indították útnak Amerikába az első golfütő szállítmányt. 1744-ben Leith-ben megalakult a Gentlemen Golfers of Leith társaság, amely elsőként kezdte lejegyezni a golf szabályait. Később belőlük alakult meg a még ma is létező Honourable Company of Edinburgh Golfers társaság. 1754-ben a legelső golfklub, amely St. Andrews Society of Golfers néven jött létre és amely a későbbiekben a Royal & Ancient Golf Club of St Andrews nevet kapta, megjelentette az első kodifikált golf szabályzatot. A stroke play 1759-ben jelent meg St Andrewsban, a korábbi match play változataként. 1766-ban a Londonhoz közeli Royal Blackheath-ben megalakult az első Skócián kívüli golfklub, amely 1768-ban Leith-ben nyitotta meg klubházát.
A golf fejlődése a 19-20. században
- 1810: Az első feljegyzett női torna Musselburgh-ban.
- 1820: Az első Brit-szigeteken kívüli klubalapítás Indiában, Bengaluruban.
- 1826: Az első ütőnyél hikori fából készül.
- 1848: Megjelenik a guttapercha labda, a featherie olcsóbb változata.
- 1860: Prestwickben megrendezésre kerül az Open Championship, a legrégebbi torna.
- 1867: Young Tom Morris eléri az első "hole in one"-t; létrejön az első női golfklub St Andrewsban.
- 1891: Megjelenik az acél ütőnyél.
- 1894: Létrejön az USGA.
- 1898: Haskell-labda (kemény gumi borítású) megjelenése; Stableford pontozási rendszer kidolgozása.
- 1900, 1904: A golf szerepel az olimpiai játékokon.
- 1905: Szabványosítják a golflabdák felületén található bemélyedéseket.
- 1916: Megalakul a PGA of America.
- 1929: Az acél ütőnyél mindenütt engedélyezetté válik.
- 1938: Első alkalmazása a 14 ütős szabálynak.
- 1951: Az R&A és az USGA egységesíti a szabálykönyvet.
- 1971: Alan Shepard elvégezte az első golfütést a Holdon.
- 1979: Megjelenik az első fém driver ütőfej.
- 1994: Titánból készült wood ütők jelennek meg az amerikai piacon.
A golf Magyarországon
Magyarországon a játékot 1902-ben Andrássy Géza gróf mutatta be, a fővárosi Lóversenypályán. Az első pálya Tátralomnicon épült 1908-ban, a későbbi többszörös magyar golfbajnok, Lauber Dezső tervei alapján. 1909-ben itt rendezték meg az első versenyt. 1910-ben megalakult a Budapesti Golf Club (amely utóbb a Magyar Golf Club nevet kapta). A 20-as évekre a hazai golf az európai élvonalba emelkedett, a jól képzett férfi és női játékosoknak köszönhetően, akik számos egyéni és csapatversenyt nyertek külföldön is.
1952-re a golf politikai okokból nemkívánatos sporttá vált. A golfélet újraszervezése a 70-es évek közepén kezdődött meg. 1989-ben megalakult a Magyar Golf Szövetség. A 90-es években több új klub alakult és számos gyakorló- és versenypálya épült fel. Mára a klubok évi több mint száz kisebb versenynek és az országos bajnokságoknak adnak otthont. Magyarországon 2009-ben 8 db szabványos 18 lyukú és további 4 db 9 lyukú golfpálya állt rendelkezésre.
A golf alapjai és célja
A golfjáték célja röviden: egy kis méretű labdát kell a lehető legkevesebb ütéssel egy lyukba eljuttatni. Ehhez a golfozók általában 2-4 fős csapatokban, ún. flightokban indulnak. Ez egyúttal jó alkalom az ismerkedésre, kapcsolatépítésre is, mivel adott esetben olyan embereket osztanak be egymás mellé, akik korábban nem ismerték egymást. Az amerikai mondás szerint „A legjobb üzletek a golfpályán köttetnek”. Persze nem csak üzleti jellegű kapcsolatépítésre jó a golf. Új barátokkal, barátnőkkel ismerkedhetünk meg, nem csak a golfpályán, hanem a klubházban is, ahol játék után kávézhatunk, ebédelhetünk.
Sokféle szempont szerint lehet a pályákat csoportosítani, az egyik a méret. A golfpályák egy része ún. 18 szakaszos pálya (18 lyuk található a pályán), ezek a tapasztaltabb játékosok terepének számítanak. A profik, mint például Tiger Woods a tévéközvetítéseken 18 szakaszos pályán játszanak. Az ilyen pálya már a „komolyabb”, gyakorlott játékosoknak való, akik már-már életvitelszerűen golfoznak. Léteznek emellett 9 vagy akár 3 szakaszos pályák is, melyek ideálisak a kezdők számára. Egy játék általában 4-5 órát vesz igénybe.
Klubok és belépési feltételek
Többféle golfklubbal találkozhatunk. Vannak zártkörű klubok, ahova csak az éves tagdíjat befizető klubtagok léphetnek be, és vannak nyilvános pályák, ahol mindenkit szívesen látnak, akár egy alkalomra is. Igen, a világon mindenütt kérik a „jogosítványt”. Egy kezdő golfoktatás elvégzése után már ki lehet menni az ún. PAR3-as pályára, mely egy 3 szakaszos pálya és már valódi golfélményt nyújt. Aki szeretne továbblépni és a „nagy”, 9 vagy 18 szakaszos pályára érvényes „jogosítványt” szerezni, akkor még célszerű néhány oktatási órán részt venni. Zártkörű klubokban nagyon komolyan veszik az öltözködésre vonatkozó előírásokat. A nyilvános klubokban sokkal informálisabb a dress code. A tagok vászon-nadrágban, galléros pólóban és edzőcipőben játszanak, de aki akar, természetesen vásárolhat kifejezetten golföltözetet is. Elegendő egy kényelmes, sportos öltözet és lapos talpú cipő.
A golfpálya részei és játékmenet
Képzeljünk el egy golfkört a pályán. Eldöntöttük, hogy játszani szeretnénk egy kört kedvenc golfpályánkon. Először is időpontot kell foglalnunk magunkat, ez az ún. tee time. Ha az adott klubban nem vagyunk tagok, akkor ún. vendégjátékosként játszunk. Eldönthetjük azt is, hogy a saját ütőkészletünket visszük magunkkal, vagy a klubban bérlünk. Akárhogy is döntünk, az ütőkészletet egy speciális golftáskában (golf bag) helyezik el.
Megérkeztünk a golfklubba (golf club). A klubházban (golf-house) találkozhatunk más klubtagokkal, éppen ott időző játékosokkal, kezdő golfoktatásra érkező golfozókkal. A klubházban társasági élet zajlik, beszélgethetünk, ismerkedhetünk, kávézhatunk, étkezhetünk. Ha vásárolni akarunk valamilyen felszerelést, labdát, golf-ruházatot, akkor ezt az ún. pro shopban tehetjük meg.
Játék előtt bemelegíthetünk: a driving range-en a hosszú ütéseket gyakorolhatjuk, a putting, chipping, pitching területeken az egyéb ütéseket. A driving range-en a klubház labdáit használjuk, megvásárolunk egy-két kosár labdát, melyeket elütünk, majd ezeket a klubház alkalmazottja bizonyos időközönként összeszedi - vagyis ezzel nincs további teendőnk. Gyakorlás után elindulunk a pályára.
Gyors szélvédőcsere Golf Cabrio
Eldönthetjük, hogy gyalog játsszuk-e végig a pályát, vagy a jellegzetes elektromos golfkocsival (golf cart) megyünk-e végig. Ütőinket, a bag-et vihetjük a kezünkben vagy kézikocsival (trolley). Fontos, hogy az előre lefoglalt időpontban (tee time) már ott legyünk a pálya kezdőszakaszán, hiszen ha késünk, akkor azzal zavarjuk az utánunk következőket.
A labda útja a pályán
Minden szakasz kezdőpontja a tee (vagy tee box), ahol tee markerek jelzik, honnan kell kezdeni. A két, valamilyen szilárd anyagból (kő, fa, fém) készült kockát összekötő képzeletbeli vonal mögül kell elütni a tee-re helyezett labdát (golf tee). Az első ütés a tee-n történik, itt egy kis, földbe szúrt műanyag pöcökre, azaz tee-re helyezzük a labdát, ezzel megemeljük egy kicsit a földtől, majd elütjük a labdát, ezt hívjuk drive-nak.
Amint azt már említettük, minden szakasznál az a cél, hogy végül majd a lyukba gurítsunk. Elütöttük tehát a labdát, szerencsés esetben a fairway nevű területen landolt, ezen haladunk újabb és újabb ütésekkel a lyuk felé. Utunk során akadályok, hazardok nehezítik az életünket, mint például homokcsapdák, kisebb tavacskák, vagy a fairway melletti viszonylag magas fűvel borított rough. Ha ide ütjük a labdát, akkor általában nehezebb feladat innen kiszedni vagy akár büntetőpontot is kaphatunk. Ezeket különböző színű karókkal is jelzik.
Előbb-utóbb elérünk a green-re, mely egy nagyon rövidre nyírt füves terület, ez a célunk. A green-re becsapódó labda általában kis mélyedést (ball mark) okoz, ezt is illik kijavítani. A green-en található lyuk helyét egy kb. 10 cm átmérőjű ún. cup, illetve az abban található zászlórúd jelöli. Ide kell begurítani a labdát, ha ez megtörtént, az első szakasz végére értünk. A putt a „végjáték”: ezt szokták feszülten figyelni a TV-közvetítéseken, hogy a lyuk közelében a speciális ütővel, putterrel sikerül-e a cup-ba gurítani a labdát. A chip egy rövid, nyesett ütés a green széléről.
Minden ütést, kísérletet számolunk, még a nem sikerültet (ún. whiff-et) is. Összeszámoljuk, hogy összesen hány ütéssel, stroke-kal jutottunk el idáig, minden ütést, próbálkozást (még a nem sikerülteket is) beleszámítva. A játék során számoljuk eredményünket, ezt az ún. score card-on vezetjük.
10 perces GOLF gyorstalpaló - Lugosi fivérek az M1-en
Golf ütőfajták és felszerelések
A golfjáték során nem csak egyetlen ütővel játszunk, hanem több, különböző típusú, funkciójú ütővel. Képeken, filmeken látjuk, hogy a golfozó húzza maga után a kis golfkocsit, benne az ütőkkel. A golfütő (golf club, golf-club, golf-stick) alapvető felszerelés.
A „fák” a leghosszabb nyelű ütők, arra használják őket, hogy a lehető legmesszebb üssék velük a labdát. Az ütő szárának hossza, illetve az ütő fejének dőlésszöge befolyásolja a labda útját. Az ütő fejének dőlésszöge, szakszóval loftja befolyásolja, hogy a labda milyen magasra repül, ennek alapján be is számozzák az ütőket. Amikor például a játék elején a tee-ről elütünk, arra van szükség, hogy a labda alacsonyan ívelve nagy távolságra jusson el, vagyis kis dőlésszögű (loft), alacsony számozású „fára” van szükség.
A „vasak” esetében az ütő szárának hossza kisebb, de a dőlésszög alapján ezeket is beszámozzák egytől kilencig. Végül, amikor elérünk a greenre és a lyukba szeretnénk gurítani a labdát, az ún. puttert használjuk.
A golflabda (golf ball) szintén elengedhetetlen, amelyet a játék elején a golf teere helyezünk.
Pontozási rendszerek és fogalmak
PAR érték és a célzott ütések
Minden szakaszra és így végül az egész pályára van egy meghatározott „szabvány elvárt ütésszám”, ami azt jelenti, hogy egy első osztályú játékosnak hány ütéssel kellene a feladatot teljesítenie. Ezt nevezik PAR-nak. Például egy PAR4 szakaszon a standard ütésszám négy. A golfban az egyes játékosok tudás-szintjét mutató érték a hendikep. Minél kisebb ez az érték, annál magasabb szintű játék-tudással rendelkezik a versenyző.
Eredmények a PAR-hoz képest
Ha egy adott szakaszon végül annyi ütéssel sikerül a lyukba gurítani a labdát, mint a PAR-érték, akkor azt mondják, hogy PAR-t értünk el. Ha ennél eggyel kevesebb ütésre van szükségünk, akkor birdie-t, ha kettővel kevesebbre, akkor eagle-t, ha hárommal kevesebbre, akkor albatroszt értünk el. Kezdőként persze ennek kicsi az esélye, inkább az ellenkezője a valószínű: ha a PAR-érték felett eggyel több ütésre van szükségünk, akkor bogey-t, ha kettővel több ütés kellett, akkor double bogey-t értünk el.
| Eredmény | Ütések száma a PAR-hoz képest | Leírás |
|---|---|---|
| Albatrosz | -3 | Hárommal kevesebb ütés a PAR-nál |
| Eagle | -2 | Kettővel kevesebb ütés a PAR-nál |
| Birdie | -1 | Eggyel kevesebb ütés a PAR-nál |
| PAR | 0 | A szabványos ütésszám |
| Bogey | +1 | Eggyel több ütés a PAR-nál |
| Double Bogey | +2 | Kettővel több ütés a PAR-nál |
Játéktípusok
- Stroke play: Az ún. stroke play típusú játék során mindenki mindenki ellen játszik és azt számolják, hogy az egyes szakaszokon, illetve a pálya egészén, az összes szakaszt figyelembe véve ki hány ütéssel juttatta a labdát a lyuk(ak)ba. Tehát például ha az egyik játékos 72, míg a másik 75 ütéssel játszotta végig a pályát, akkor az nyer, aki kevesebb, vagyis 72 ütéssel érte el az eredményt. Ez az ún. bruttó érték, mely nem veszi figyelembe a játékosok közötti tudáskülönbséget.
- Match play: Az ún. match play típusú játék során két fél (ez lehet 1-1 játékos egymás ellen, de lehet több játékos különböző variációban egymás ellen) versenyzik egymással és szakaszonként számítják a játékot. Az nyeri az adott szakaszt, aki a szakaszon kevesebb ütéssel juttatja a labdát a lyukba. Ha mindegyik fél azonos ütés-számmal juttatja a labdát a lyukba, a pontot megfelezik. Egyébként, ha az egyik fél már olyan mértékű előnyre tett szert, hogy a másik félnek matematikai esélye sincs már, a játék véget ér.
- Texas scramble: A nagyon népszerű ún. texas scramble egy stroke play-típusú játék, melynek során 2 fős csapatok játszanak egymás ellen. Egy adott csapat a következőképp játszik: minden tagja elüt egy labdát (kezdő-ütés, drive), majd kiválasztják, hogy melyikük ütése sikerült a legjobban. Erről a pontról minden csapattag, felváltva üt, amíg a labda végül a lyukba kerül. A csapat eredménye a többi csapat eredményével versenyzik.
- Stableford: Az ún. stableford is stroke play-típusú játék, melynek során minden játékos a pálya PAR-értéke ellen játszik (attól függően kap pontot, hogy a PAR-értékhez képest hány ütéssel sikerül a labdát a lyukba helyezni). Amatőrök körében igen népszerű játékforma. Többek között azért, mert nem húzódik el sokáig, ugyanis, ha túllépjük a szintünkön elvárható határt, egyszerűen felvehetjük a labdát és a szakasz befejezettnek minősül. A stroke play-el ellentétben itt nem a konkrét ütésszámokat nézik, hanem átváltják pontokra.
A hendikep rendszer
A golfban a játékosok egyedi játéktudás-szintjét mérő szám-érték, az ún. hendikep lényeges szerepet játszik. Egyrészt az ún. nettó értékelés esetén ezzel korrigálják a bruttó eredményt, másrészt ezt az értéket szokták büszkén emlegetni a golfozók, mikor a játéktudásuk kerül szóba.
A hendikep-érték egyrészt jelzi a külvilág felé, hogy milyen szinten űzzük a golf-játékot, ezzel lehet büszkélkedni, másrészt a versenyeken a hendikep-értékkel módosítják a korábban már említett bruttó eredményeket. Ennek az a logikája, mint amikor például a fociban az erősebb csapat azt mondja a gyengébbnek, hogy „adunk nektek 2 gól előnyt”, mert a két csapat játéktudása között lényeges eltérés van.
Konkrétan: ha az egyik versenyző 72, míg a másik 75 ütéssel teljesítette a pálya összes szakaszát. A bruttó eredmény szerint az nyert, aki 72 ütéssel teljesített. És itt jön a képbe a hendikep, illetve a nettó számítás. Nettó számításnál a bruttó értékből kivonják a hendikep értéket, és az nyer, akinek az eredménye így kisebb értéket mutat. Ha például a 72 ütést egy nagyon jó játékos érte el, akinek hendikep-értéke 10, akkor az ő nettó eredménye 72-10=62, míg ha a 75-ös bruttó eredményt egy egyébként gyenge játéktudású, mondjuk 25-ös hendikep-értékkel rendelkező golfozó érte el, akkor a nettó eredménye 75-25=50, azaz ő nyert. (Ezt az ún. stroke play játéknál számítják így.)
Hendikep módosítása
A hendikepet két módon lehet javítani. Egyrészt az ún. hendikep-módosító versenyen történő indulással, az ott elért eredménnyel módosul a hendikep. Másrészt évente 4 alkalommal lehetőség van arra, hogy bármely pályán bejelentkezve, megfelelő feltételek mellett az adott pályát végigjátszva, annak eredménye alapján módosuljon hendikep-értékünk (Extra Day Score). A játékosnak a kör megjátszása előtt be kell jelentenie szándékát klubjánál, majd függetlenül attól, hogy a játékos leadja-e a score-kártyáját vagy sem, hendikepjét módosítani kell. A Hendikep revízió (HR) során minden klubtag hendikepjét (1-5. HCP osztály) évente legalább egyszer felülvizsgálja a klub. Célja, hogy a játékosok eredményei összhangban legyenek a hendikepjükkel.
Az EGA Exact hendikepből playing hendikepet számolunk attól függően, hogy melyik elütőről üt a játékos. 9 szakaszos verseny esetén a playing hendikepet 9 szakaszra számítjuk, 18 szakaszos verseny esetén 18 szakaszra. Az előnyöket (playing HCP) a score kártya HCP oszlopában (stroke index, 1-es legnehezebb pálya, 18 legkönnyebb pálya) feltüntetett „sorrend” alapján osztjuk ki. (18 szakaszos verseny esetén, ha 18 a playing HCP, minden lyukra jut egy előny, ha 36, minden lyukra 2 előny jut.) Az így kapott lyukankénti előnyökhöz hozzáadjuk a Par értéket, megkapjuk a pont számítás alapját. Ezt az értéket hasonlítjuk a valódi ütésszámhoz lyukanként és így kapjuk meg az elért pontszámokat. Ezek összesítése lesz a verseny során elért összes nettó stableford pont.
Fontos golf kifejezések és eredetük
- Bogey (bougi, semmiképp nem bugi!): A skót ’bogle’ rossz szellem jelentéssel bír. Az első, kora 19. századi használata.
- Caddie (kedi): A francia ’le cadet’, azaz a fiú szóból származik.
- Eagle (’ígl’): Amerikából jött a golfba, nemzeti madaruk, a sas szójáték szerű fokozása a félreértett birdie-nek, mint madárka szónak.
- Fairway (’fe(r)uéj’): Az eredeti történelmi pályák tengerparton voltak, és azon teregették ki a halászok a hálójukat.
- Fore (’fóóóóóó!!!!!!’, amilyen hangosan csak lehet): 1878. óta ezt kéne üvölteni, ha az eltévedt labdánk veszélyeztetheti a többi játékost. Eredetére többféle spekuláció létezik, például az előre küldött forecaddie megszólítása vagy a középkori muskétás hadviselés során az első sorban állók figyelmeztetése.
- Links (’linksz’): Ma nagy divat minden olyan pályát, ahol fúj a szél és kevés a fa links-nek nevezni. Az angolszász ’hlinc’ szó az eredete. Az ilyen pályák definíció szerint tengerparti magaslaton terülnek el, és a homokos talajon a fairway-eket hosszú gyökerű, tömör, éles, rövid fű, a rough-okat pedig sűrű, magas fűcsomók jellemzik.
- Par (’pa(r)’): Amolyan nyitott ’a’ hang, de semmiképpen nem ’á’.
- Tee (’tí’): A gaelic eredetű ’tigh’ szóból származik, jelentése ház.