G-szenzoros autós kamerák: Bizonyíték és biztonság az utakon
Ha közlekedési baleset történik, vallomást kell tenned. Ennek a rendőrség és a biztosító számára a lehető legrészletesebbnek kell lennie. Az autós fedélzeti kamera, angol szóval dashcam képe eldönthet mindent büntetőfékezés, koccanás, baleset vagy akár parkolás közben bekövetkezett káreseménynél.
Miért érdemes autós kamerát használni?
Az autós fedélzeti kamerák használata mellett sok érv szól: Magyarországon az eljárások során elfogadják ezeket a felvételeket - nincs ez így minden országban -, így a vitás helyzetek eldöntésében nagy segítségére lehet az autósoknak. Az autós menetrögzítő bizonyítékként szolgálhat egy vitás helyzetben, ha egy koccanás vagy baleset során a vétkes fél nem ismeri el a felelősségét, vagy egyszerűen meg sem áll, esetleg észre sem veszi, hogy balesetet okozott. Számtalan esetben nem érvényesíthetjük igazunk bizonyíték nélkül, ha nincs beismerő fél.
Elég sok az offenzív vezető, megszaporodtak a büntetőfékezések, a piroson átmenések és az olyan egyszerű figyelmetlenségek, mint az indexelés elmulasztása. Egy kamerafelvétel védelmet jelenthet egy-egy ilyen szituációban, de még olyankor is, amikor a másik autóban van kamera, csak épp az nem feltétlenül mutatja a mi szemszögünkből fontos infókat. Rád húzta a kormányt vagy "büntetőfékezett" valaki előtted az autópályán, ezzel veszélyeztette az életed? Vitás esetekben a rendőrség, a biztosító, végső esetben pedig a bíróság is figyelembe fogja venni a felvételt. A felvétel azonnal visszanézhető, nem úgy, mint a térfigyelő kameráknál, ahol csak a szerencse és a rendőrség együttműködésével kérhető ki a felvétel, ami néhány napon belül automatikusan törlődik is.
A menetrögzítő kamera nem más, mint egy olyan, általában szélvédőre szerelhető kamera, amely képes folyamatosan rögzíteni az utat, sőt akár az autó mögötti területet vagy az utasteret is. Az autós DVR (digital video recorder), azaz videó rögzítő, élmények felvételére is alkalmas: ha látsz valami érdekességet az utazás során, könnyedén megoszthatod barátaiddal, családoddal. Átszaladt előtted az őz rudli? A kamera felveszi! A kamera az autó elindulásának pillanatától kezdve rögzít minden pillanatot. A rögzített videó anyag tökéletes bizonyítéka minden balesetnek, ütközésnek és koccanásnak. Autóvezető társainkkal könnyebben szót érthetünk a fedélzeti kamera segítségével. Egyetlen felelős sofőr autójából sem hiányozhat a menetrögzítő kamera.
A G-szenzor szerepe és működése
A G-szenzor, vagy gyorsulásmérő szenzor a koccanások, ütközések, balesetek esetén biztosítja, hogy a felvétel elkészüljön, megmaradjon és ne kerüljön felülírásra loop üzemmódban sem. Az ütközést a kamera gyorsulásérzékelője (ez az úgynevezett G-szenzor) észleli, és az akkor készülő felvételt egy írásvédett mappába teszi, ezt soha nem írja felül. A beépített G-szenzoros érzékelőnek köszönhetően a kamera ütközés hatására automatikusan elmenti az aktuális videó felvételt egy olyan mappába, amely védve van a felülírással szemben. A felvétel automatikus, mely fizikai behatás (G szenzoros gyorsulásmérő jelzésére) esetén rögzíti az eseményt, így nem szükséges semmilyen gombot megnyomni a felvételhez.
Tudjon meg többet a Golf Plus fényvezérlő rendszereiről
Sokszor állítható az érzékenysége, hogy az autó rugózásához tudjuk hangolni érzékenységét. A dashcam sok esetben a magyar útminőséget is balesetként észleli, szerencsére a legtöbb esetben állítható a szenzor érzékenysége, ha ilyet tapasztalunk. Természetesen van lehetőség arra, hogy mi tegyünk védetté egy-egy felvételt, ehhez meg kell nyomni valamelyik gombot a kamerán. A fedélzeti kamera egy teljesen objektív szemtanú, mely automatikusan rögzítheti a baleset körülményeit, a beépített G-szenzor automatikusan bekapcsol, és eltárolja a felvételt (beállítástól függően) akár a baleset előtti 20. másodperctől.
Az autós kamerák legfontosabb jellemzői és extrái
Képminőség és felbontás
A képminőség minden esetben rendkívül fontos. A legjobb autós kamerák egyesítik a megfelelő méretet és képfelbontást (létezik olyan modell is, amely a legnagyobb, 3840 × 2160 px felbontással rendelkezik - a 4K-s autós kamera). A Full HD autós kamerák beépített mozgásérzékelője és az éjszakai mód biztosítják a magas minőséget szerény megvilágítású környezetben is. Fontosabb a nagy látószög, a kamerákba szerelt célhardver jól összetömöríti a felvételt, hogy a memóriakártyára a lehető legtöbb férjen. A látószög azt jelenti, mekkora részét látjuk viszont a felvételen a valóságnak. Jellemzően 140 fok és 170 fok között mozog. Minél kisebb a látószög, annál messzebb található részletek láthatóak, minél nagyobb a látószög, annál több közeli, szélső esemény látható. A széles látószög, azaz nagyobb látószög a tolatókameráknál és hátsó kameráknál lehet hasznos.
Mivel biztonsági célú kameráról van szó, nem az a fontos, hogy a színhűség megfelelő legyen, ne legyen torz a kép és hasonlók. Ne számítsunk egy akciókamerával vetekedő képminőségre. A felbontás fontos, de nem minden. A rekeszérték azt mutatja, hogy mekkora az a nyílás, ahol bejuthat a fény a fény érzékelőre. A 6 lencse és a rendkívül érzékeny AR0330 szenzor kimagasló minőséget biztosít. A WDR (Wide Dynamic Range) rendszernek köszönhetően nincs olyan részlet, mely a kamera lencséjén keresztül ne lehetne észrevenni. Az infravörös (IR) diódának köszönhetően a készülék sötétben is képes képeket rögzíteni, így még gyenge fényviszonyok között is tiszta és részletes felvételeket készíthet. A szűrő használatával a tükröződés legtöbbször az első szélvédőn jelenik meg és a műszerfal tükröződik benne, főleg, ha az világos színű. Hasznos tulajdonsága a polárszűrőnek, hogy fizikailag is védi a kamera lencséjét a portól, sérüléstől, karcolástól.
Éjszakai felvétel és érzékelők
Éjjellátó mód: Ezzel az üzemmóddal felvértezett kamerák várhatóan jobban teljesítenek éjszaka, mint az ezzel nem rendelkező készülékek. Fontos, hogy néhány olcsóbb kameránál az éjjellátó üzemmódot néhány infra sugárzó led fénye biztosítaná, de ezek jórészt csak néhány méteres távolságig világítanak, így a valódi éjszakai rögzítésre alkalmatlanok. A valódi éjszakai felvételt a megfelelő minőségű optika és fényszenzor biztosítja, mely gyakran valamely neves gyártó terméke, pl. A jól ismert japán elektronikai gyáróriás, a SONY szabadalma, egy képérzékelő szenzor, mely általában a legjobb éjszakai képeket készíti a leggyengébb fényviszonyok között is, köszönhetően annak, hogy képes a sötét és a világos részek összehangolására. Alkalmas megakadályozni a részletek kiégését abban az esetben, ha sötét és világos részek is vannak a képen, pl. éjjel egy szembejövő autó fényszórója a sötét háttér előtt vagy egy alagút, melyen kívül napsütés várja az autót. A Starvis2 a legújabb, továbbfejlesztett verziója a japán fényérzékelő lapkának, mely még nagyobb érzékenységet biztosít.
Memóriakártya és tárolás
Lényeges infó, hogy mekkora memóriakártyát tud kezelni a kamera. Igaz, ha megtelik a kártya, a készülék törli a régi felvételeket, hogy legyen helye az újnak. A G-szenzor autós kamera támogatja a ciklusos felvétel készítési üzemmódot, továbbá ha a videó kamerában található memóriakártya megtelt, a készülék automatikusan felülírja a legrégebbi felvételt. A hurokfelvétel jóvoltából pedig folyamatos rögzítésre képes, így ha a microSD kártya megtelt, a régebbi videókat kitörli az újabbak érdekében. A memóriakártyát kivéve minden kamera felvétele megnézhető számítógépen, laptopon is! A kamerákban microSD kártya van, mely a legtöbb esetben mellékelt microSD - USB átalakítóval egyszerűen a számítógéphez csatlakoztatható. DVR támogatja a microSD kártyát 32 GB-ig. A Dash Cam folyamatosan rögzít a tartozék 4 GB-os memóriakártyára (a készülék akár 32 GB-os microSD kártyát is támogat, Class 10-es szükséges).
A költségeknél érdemes figyelembe venni, hogy mindegyik kamrához kell venni kártyát is, a nagyobb felbontásúakhoz (QHD, UHD) kifejezetten gyorsat. A memóriakártya kopó alkatrész, akár egy év után is cserére szorulhat, főleg, ha nem "Endurance" kártya. Az autós kamera folyamatosan ír az adathordozó kártyára, ellenben az okostelefonokkal és tabletekkel, így a memóriakártyákat is sokkal jobban igénybe veszi, nem beszélve a téli fagyokról és nyári perzselő melegről, ami a kártyát a kamerában éri. Ezért célszerű erre tervezett "Endurance" memóriakártyát használni, és megbízható forrásból vásárolni, hiszen a memóriakártyákat is hamisítják. Ha lefagyásokat tapasztalunk, a memóriakártya hibás lehet. Cseréld ki - kikapcsolt állapotban - a memóriakártyát egy másikra, melyet előtte leformáztál FAT vagy exFAT formátumba. Formázást mindenképp a kamerával vagy SD Card Formatter programmal végezzünk, mert a Windows általában NTFS formátumra formázza a memóriakártyát, amivel a legtöbb kamera nem kompatibilis.
Tápellátás és rögzítés
Szuperkondenzátor: a minőségi kamerák nem tartalmaznak akkumulátort, az energia tárolására szuperkondenzátort használnak. Ez egy olyan energiatároló egység, mely bírja az extrém hőmérsékleteket és nem tűzveszélyes. Nagyon fontos, hogy ne akkumulátoros kamerát válassz, mert az a nyári napsütésben, órákig a parkolóban annyira felmelegedhet, hogy tüzet okozhat, akár a gépkocsi kiégését okozva. Az autós kamera felszerelésének és az autóhoz való csatlakoztatásának is egyszerűnek kell lennie. A legtöbb menetrögzítő kamerát öntapadó koronggal tudjuk felerősíteni a szélvédőre vagy a műszerfalra. Rögzítse a szélvédőn a kamerát és rögzítse a felvételt 1080p, 720p vagy WVGA felbontásban. A kamerák házilag is beszerelhetőek, de ha szeretnéd a parkoló üzemmódot is használni, a kamerát össze kell kötni az autó elektromos rendszerével. A beszerelés az első és hátsó kamera elhelyezését, a kábelek elrejtését és a kamera igény szerinti beállítását, konfigurálását és tanácsadást is tartalmaz. Alapvetően a szivargyújtóról szokás tápfeszültséget adni nekik.
Kijelző, Wi-Fi és alkalmazások
A felvételeket az egyszerűbb kamerák esetében át kell tölteni számítógépre, vagy vezetéken át, vagy a microSD kártyát kivéve, kártyaolvasóval. Szerencsére a közepes árú kameráknál már megjelenik egy másik segítség: a wifi. Wifi: megkönnyíti a fájlok letöltését, lehetővé teszi, hogy a kamerát a gyártói applikációval használjuk, mert úgy egyszerűbb. Wi-Fi: A Wifi kapcsolattal és applikációval rendelkező autós kamerák felvételei visszanézhetőek okostelefonon, a kamera beállításai pedig kényelmesen megváltoztathatóak okostelefonról is. Ennek hiányában a kamerán található gombokkal, és gyakran a memóriakártyát kivéve és számítógépbe, laptopba helyezve végezhetjük el a konfigurálást, valamint a videók kényelmes visszanézését. Mit jelent, hogy wifis kamera? Nem szükséges wifi hálózat a kamerák használatához, a Wi-Fi-s kamerák általában maguk hoznak létre egy wifi hálózatot, melyre okostelefonoddal csatlakozni tudsz, így könnyen letölthetsz videókat, elvégezheted a beállításokat. A felhő funkciós kamerák (BlackVue, Thinkware márkák) tudnak külső wi-fi hálózatra csatlakozni, pl. a telefonunk hotspotjára. A legtöbb készülék rendelkezik kijelzővel, de előfordul olyan is, amelyik nélkülözi ezt. Képernyővel és kezelőgombokkal ellátott kamerák okostelefon nélkül is használhatóak. A felvételeket a kamera képernyőjén és a memóriakártyát kivéve, számítógépen, laptopon nézhetőek vissza szükség esetén. Képernyő nélküli készülékek beállítása, illetve a videók visszanézése okostelefonon történhet (vagy a memóriakártya kivételével számítógépen).
Hátsó és belső kamerák
Hátsó kamera lehetősége: az ilyen kamerák az autó mögötti történéseket is tudják rögzíteni, többnyire külön kell megvenni a hátsó kamerát, amit a hátsó szélvédőre kell ragasztani. Kameráink jó része választható első, és első hátsó kiépítéssel. Hogy szükség van-e hátsó kamerára? Véleményünk szerint igen, szükséges a hátsó kamera a komplex 360°-os rögzítéshez, hiszen sok minden történhet az autó mögött is, ami figyelemre méltó, akár menet közben, akár parkolás során. A készletben található hátsó kamera nemcsak képeket rögzít vezetés közben, hanem lehetővé teszi a tolatássegítő funkció használatát is. A megfelelő felszerelés után a tolatókamera képe megjelenik a DVR képernyőjén, amikor a tolatásba kapcsolunk! Ez a funkció megkönnyíti a parkolást és a navigálást szűk és nehezen megközelíthető helyeken. Hátsó kamera: A hátra helyezhető kamera, akár beltérre, akár kültérre a gépkocsi mögött történteket rögzíti, akár parkolás közben is. Egyes típusok tolatókamera üzemmódra is alkalmasak, a kép kitehető a nagyméretű, széles kijelző felületére, így mint egy digitális visszapillantó tükör funkcionál. Belső kamerával ellátott, 3CH, 3 csatornás kamerára van szükségünk. Ennek képviselője kínálatunkban a három kamerás Viofo A229 Plus 3CH, mely a taxisok, fuvarozók, személyszállítók, fuvarmegosztók tökéletes választása.
Extrák és további funkciók
- GPS, esetleg GLONASS: a helymeghatározó rendszerek beleégetik a videóba az aktuális pozíciót és a sebességet, bár ez nem tökéletesen pontos gyorsítás és fékezés közben, mert a GPS-nek van némi késedelme. Mindegyik kamera külön fájlokban is rögzíti az útvonalat és a sebességadatokat, ezeket asztali számítógépes programban lehet kinyerni, a gyári mobilappokkal nem. Egyes kamerák figyelmeztetnek a fix traffipaxokra is, de mivel ez nem online funkció, csak korlátozottan alapozható erre a gyorshajtás. Némelyik ismeri a sebességhatárokat is, és jelez, ha túllépjük. A GPS előnye, hogy a felvett videókon valóban a pontos idő rögzül, míg az e nélkülieknél az általunk beállított idő. A beépített GPS modul nagyon precízen meghatározza a pozíciót.
- Parkolási mód: az egyszerűbb készülékek a kameraképen a mozgást figyelve, a többségük a gyorsulásérzékelő jelére feléledve veszik fel, ha a járművet lökdösik, nekimennek, ráesik valami. Egyetlen probléma, hogy ilyenkor áramot fogyaszt a kamera. Ha parkoló módban figyel az autós kamera, rögzítheti a tettest, így van némi esély a kártérítésre és a rendőrséghez is úgy fordulhatsz, hogy van valami a kezedben. A parkoló üzemmód lehet folyamatos vagy mozgás által aktivált. Ez utóbbi az úgynevezett mozgásérzékelős autós kamera, mely algoritmusa a kép változását figyeli, és ennek alapján indítja a felvételt. Általában háromféle parkoló mód található meg a dashcam készülékekben. A mozgásérzékelős kamera mód esetén a kamera akkor indít felvételt, ha mozgást érzékel. Zárt helyen, kertben vagy garázsban parkoláskor a legjobb funkció, forgalmas utcán parkolva inkább másik opciót érdemes választani, mint például a Timelapse funkció, mely másodpercenként néhány képkockát rögzítve, mint egy gyorsított felvételként rögzíti a parkolást. Probléma esetén gyorsan és hosszú időre visszamenőleg megnézhető a felvétel, köszönhetően a kis helyigények.
- Vezetősegítő funkciók: a sávelhagyásra, az előttünk megtorpanó sorra, vészfékezésre is figyelmeztethetnek a kamerák. Itt kizárólag a kameraképre hagyatkoznak, nem segíti őket például radar, mint az autógyártók által beépített, hasonló rendszereket. De a semminél ez is több, némely funkciót egész jól csinálnak.
- Hangvezérlés: A VIOFO menetrögzítő kameráján úgy végezhetünk módosításokat vezetés közben, hogy sem a kamerához, sem a telefonunkhoz nem nyúlunk, hiszen egyszerű hangutasításokkal tudjuk biztosítani a beállításokat.
Jogi tudnivalók és adatvédelem
Még mindig kényes téma itthon a G-szenzoros fedélzeti kamerák kérdése. Tőlünk keletebbre, akár Ukrajnában, akár Oroszországban teljes mértékben engedélyezett annak használata, sőt még felvételeik publikálása is - ezért is van tele orosz és ukrán, meg persze indiai felvételekkel az internet. Tőlünk nyugatabbra, akár már Ausztriában is tiltott, s adott esetben komoly bírsággal sújtott már akár a készülék használta is. Itthon pedig maga az ingovány van. Mint azt kérdésünkre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság megerősítette, hazánkban továbbra sincs olyan jogszabály, ami kifejezetten megengedné vagy tiltaná a kamera elhelyezését és használatát a gépjárművekben. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól megtudtuk, bizonyos feltételekkel lehet ilyen kamerát használni. Természetes személy üzemeltethet ilyen eszközt, s az adatokat kizárólag saját személyes céljára használhatja. Nem felel meg ennek a kitételnek, ha valamely gazdasági társaság vagy más szervezet a tulajdonában álló, azonban munkavállalója által használt gépjárműbe szerel kamerát. A személyes célok nem indokolhatják a kimagaslóan jó minőségű, folytonos mozgást rögzítő G-szenzoros autós kamerák használatát. A képeket öt munkanapig lehet megőrizni, s biztosítani kell, hogy azokhoz harmadik személy ne férhessen hozzá. Ha valaki nyilvánosságra akarja hozni a rögzített anyagot, akkor a személyes adatokat, így különösen a képmást, a rendszámot felismerhetetlenné kell tenni vagy előzetesen be kell szereznie az érintett hozzájárulását. Annak, hogy mennyi ideig őrzi meg a felvételt a parkolásról a kamera, attól függ, mekkora a behelyezett memóriakártya mérete és milyen képfrissítéssel - másodpercenként hány képpel -, illetve milyen felbontással rögzíti az eseményeket. Jellemzően 32GB-os kártya esetén ez néhány nap, 128GB-os memóriakártya esetén több hét is lehet.
Kutyaszállítás autóval: tippek és trükkök
Autós kamera modellek és összehasonlítás
A kínálat hatalmas, a választás nem könnyű! A tíz kamerát az autó szélvédőjének a felső szélén rögzítettem. Fontos, hogy emiatt a látószögek a menet közbeni képeken nem teljesen összevethetőek. Ezek a videók kifejezetten a képminőség összehasonlítására készültek, a látószögekre külön teszt készült. Mindegyik kamerát a lehető legnagyobb felbontású üzemmódba állítottunk, a kisebb felbontásokat nem vizsgáltuk, a felhasználó sem tenne mást, hisz miért fizette ki akkor a felárat? A képminőség összehasonlítására nappali és éjszakai felvételeket is csináltam. A videókon annyit módosítanunk kellett, hogy a rendszámokat kitakartuk, mert a hazai törvények ezt megkövetelik.
A Blaupunkt a legolcsóbb kamera a tíz közül, nem igazán pici, de pillekönnyű. Látószöge hivatalosan 120 fok, ez már papíron is a tíz közül a legkisebb. A nappali felvételeknél még a legolcsóbb Blaupunkt is helyt áll, de mivel a képe csak felméretezve lesz fullHD, igazán éles videókra senki se számítson. Maradjunk annyiban, hogy nem sokat kellett vesződnünk a rendszámok kitakarásával, csak az igazán közeliek vehetők ki tisztán. Este a Blaupunkt videóin a színek megszűnnek és a rosszul megvilágított részek még a valóságosnál is sötétebbnek tűnnek.
A kis Mio a második legolcsóbb a mezőnyben, bő ötezerrel drágább a Blaupunktnál, de ez már tud magyarul. Gyorsabban indul el rajta a felvétel, mint a sok-sok funkcióval teletömött drága kamerákkal. A Mio 312-es lényegesen jobb a rendszámok olvashatósága terén, úgy tűnik, itt már valódibb a pixelszám. A színek szépek, de a kép nem túl éles, szikrázó napsütésben is van képzaj, és erősen tömörített. A rázkódást nem szereti a kép, mintha deformálódna a zötykölődéstől.
Húszezer körüli árával a Navitel R250 Dual eleve olcsónak számítana, de ennyibe még az is belefér, hogy hátsó kamerát adjanak hozzá, sőt, a legolcsóbb Navitel magyarul is tud. A parkoló mód is szerepel az extrái között, de a kijelzője ennek is kicsi. Meglepő, hogy tud timelapse-felvételt is készíteni. A Navitel R250 Dual nappal nem ad túl kontrasztos képet, de picivel élesebb a végeredmény, a feliratok, rendszámok olvashatósága is egész jó. Este egy árnyalatnyival több részletet ad, picivel jobban felismerhetők a közlekedési táblák és több a szín a képen. A Navitel hátsó kamerája kifejezetten gyenge, csak 720p felbontású, nagyjából olyan képet ad, mint a Blaupunkt. A képe nem igazán éles, a rendszámok korlátozottan olvashatók, de alapfeladatára azért képes.
A 70mai márkánál 27 ezer forint táján már beszélő kamerát is lehet venni. Ennyiért van benne GPS, sőt, az orosz helymeghatározó rendszert, a GLONASS-t is tudja használni. Wifivel okostelefonos appal is kezelhető, illetve hátsó kamera is csatlakoztatható hozzá, továbbá vezetősegítő funkciói is vannak. A felbontása QHD, azaz eggyel nagyobb a full HD-nél. A képarány 4:3-as, azaz nem szélesvásznú, le-föl sokkal több fér rá. Az igazán jó képminőséget a 70Mai Dashcam Plus+ durrantja be, szinte már feleslegesen szépek a színek, a kép élessége kiváló, sőt, alkonyatkor is egészen meglepően sokáig tud szinte nappali minőségben felvenni. A 70mai kamerája bizonyos zűrös szituációkban még kétszeres nagyításban is olvasható rendszámokat ad nappal, így maximálisan betölti a biztonsági funkcióját. 70Mai Dascham Pro Plus+ picit többet lát este, mint az ember: egészen jól kivilágosítja a sötétben bujkáló dolgokat. Meglepően szép képet ad esti fényben, megkockáztatom, hogy az összes közül a legszebbet.
A vadiúj A800S annyival nő túl az olcsóbb 70mai kamerán, hogy testesebb, és az övé a legnagyobb kijelző, egészen pontosan 3 colos. A beépített wifije 5 GHZ-es frekvencián is dolgozik, gyorsabb adatátvitelre képes; ez hasznos is, hiszen a rögzített videói 4k felbontásúak is lehetnek. Ez a készülék is tud hátsó kamerát kezelni. A Garmin Dash Cam egy könnyen használható, nagy felbontású G-szenzoros autós kamera 2.3" LCD kijelzővel. Egyidejűleg rögzíti a képet és a hangot. A kamerának a széles látószögű lencséjével belátja az egész utat. A CamRoad 6.1 nemcsak a felvételek minőségében, hanem a modern technológiában is kimagasló. A készülékbe számos új megoldást építettek, melyek segítik a gépjárművezetőket. Az autós kamera FULL HD-ben (1920 * 1080p) és 30 fps-sel rögzíti a felvételeket rendkívül széles látószögben (165°)!
Gyakori problémák és megoldások
Ha a 4K felvételt nem 4K felbontású kijelzőn nézzük vissza, szoftveresen át kell alakítani, át kell konvertálnia a lejátszó programnak, valós időben. Erre a több éves (4-5 vagy több éves) számítógépek, laptopok nem alkalmasak, teljesítményük túl kicsi, így a lejátszóprogram lebutítja a felvételt, hogy le tudja játszani azt. A megoldás a felbontás csökkentése a kamerán 2K vagy FullHD szintre, vagy egy nagyobb teljesítményű számítógépen történő visszajátszás. A régebbi számítógépeken használjuk a VLC médialejátszót és a beállításoknál (Eszközök, Beállítások, Bemenet/Kodekek, "H.264 cikluson belüli blokkbontási szűrő kihagyása" opciónál válasszuk: "Semmi". Így a képminőséget gyengébb számítógépen is javíthatjuk. A videofájl méretét is ellenőrizzük, ha egy perc videóanyag kisebb, mint 100MB méretű, akkor feltételezhetően tömörített videót nézünk, nem az eredeti fájlt. A lefagyások leggyakrabban memóriakártya hiba miatt történnek.
tags: #g #szenzoros #autos #kamera #információk