A freon ipari hűtőrendszerek működése
A hűtés- és klímatechnikai rendszerek működés során a hűtés eléréséhez a legalapvetőbb és legfontosabb a hűtőközeg. Ez az anyag biztosítja, hogy nyomás hatására a környező hőmérséklet lecsökkenjen, és hideg levegő keletkezzen.
A gáz hűtőközeggel működő rendszerek működési elve azon alapszik, hogy ha a gáz expandál, és nyomási energiája alacsonyabb szintre kerül, ezt az energiakülönbséget a környezetétől hőenergia formájában elvonva fogja pótolni.
Ha ez a gáz folyékony halmazállapotban van, és szobahőmérsékleten elpárolog, a hőelvonás még intenzívebb. Vannak gázok, amelyek mélyhőmérsékleten is képesek elpárologni.
A freon (halogénezett szénhidrogén) hűtőközeggel működő hűtőkörök állnak legközelebb az emberek többségéhez. A hűtőkört mindig folyadékkal, illetve cseppfolyósított hűtőgázzal töltik fel.
Amikor a hűtött térben elhelyezett hőmérséklet érzékelő érzékeli, hogy emelkedik a kívánt hőmérséklet, jelet ad a termosztatikus expanziós szelepnek, hogy nyisson ki, és engedjen folyadékot a hűtést végző hőcserélőbe. A folyadék a hőcserélőbe érve elpárolog (elforr), és hőenergiát von el a hűtött tértől. Amikor a hőmérséklet a kívánt értékre csökken, az expanziós szelep lezár.
Ebből a hőcserélőből a kompresszor szívja el a hűtőgázt, és belekomplimálja egy külső hőcserélőbe, amit kondenzátornak nevezünk. Ebben a hőcserélőben kondenzálódik le (cseppfolyósodik) a hűtőgáz.
Akár háztartási hűtőszekrényről, akár ipari hűtéstechnikáról beszélünk, minden olyan esetben, amikor valamely közegből hőt vonunk el. („Hideget csinálni” ugyanis nem lehet.) A hőtan II főtétele szerint a hő azonban „magától” csak egy melegebb, vagyis egy nagyobb hőmérsékletű helyről egy hidegebb, vagyis kisebb hőmérsékletű helyre képes átáramlani. Ellenkező irányú vándoroltatásához munka befektetésére is szükség van.
Ha a hűtendő közeg hőmérséklete nagyobb a környezet hőmérsékleténél, akkor a hűtés a természetben rendelkezésre álló alkalmas közegekkel: levegővel, vízzel, (ha van, akkor természetes jéggel) is megoldható. Az ilyen esetekben természetes hűtésről beszélünk.
Ha azonban a hűtendő közeg hőmérsékletét a természetes hűtőközegek hőmérsékleténél kisebb hőmérsékletre kell csökkenteni vagy azon tartani, illetve nem áll rendelkezésre a megfelelő hőmérsékletű és mennyiségű természetes hűtőközeg, akkor a feladatot csak mesterséges hűtéssel, munka befektetése árán lehet végrehajtani. Napjainkban a mesterséges hűtésre túlnyomóan a mechanikai energia felhasználásával működő kompresszoros hűtőberendezéseket használják. Ezek működtetéséhez mindenek előtt szükség van egy alkalmasan megválasztott közegre, egy ún.
A kompresszoros hűtési rendszer működési elve röviden a következő. A hűtőközeg a hűtési feladatnak megfelelő hőmérsékleten (az ennek megfelelő kis nyomáson) elpárologtatva hőt von el a környezetéből, és ezzel hasznos hűtőhatást fejt ki.
A működést termodinamikailag vizsgálva: a mesterséges hűtést végző hűtőrendszerekben a hűtőközeg állapotváltozásainak zárt sorozata megy végbe, miközben a hűtőközeg a hűtendő közegből alacsony hőmérsékletszinten felvett hőt külső energia segítségével a hőleadás hőmérsékletszintjére szállítja.
A kompressziót követően a hűtőközeg a felvett hő és a befektetett hajtóenergia összegét a természetes hűtőközegnek leadja, majd expandáltatás után ismét hőfelvételre alkalmas kezdeti állapotba kerül.
A bemutatott körfolyamat kialakítása mellett a hűtőtechnika feladatai közé tartozik a hűtőközeg és a hűtendő közeg, illetve a hűtőközeg és a hőfelvevő természetes (atmoszférikus állapotú) közeg megfelelő kapcsolatának biztosítása is. Lehetővé kell tenni, hogy a lehűtendő közeget a hideg hűtőközeg lehűtse, illetve, hogy a hűtőközeg által a lehűtendő közegből elvont és magas hőmérsékletszintre transzformált hőt a környezet átvegye.
Az ipari hűtőberendezések klasszikus hűtőközege kiváló hűtéstechnika tulajdonságai végett. Az ammóniás hűtőkör lényege ugyanaz mint freonosé, csupán a gázok egyedi viselkedése miatt van lényeges különbség a két hűtőkör között. Szerkezeti anyagokban is különböző a két hűtőkör.
Az ammóniánál a kompresszor után feltétlen szükség van az olajleválasztó beépítésére, az ammónia nem hordja az olajat, míg a freon igen. De ez csak ebből az egy szempontból írható a freon javára, mert a freonnak pont ez a tulajdonsága követeli meg a freon hűtőkör szakszerű és pontos megépítését.
Vitathatatlan előnye ennek a hűtőközegnek, hogy a CO2 akadálytalanul beszerezhető és rendkívül olcsó. Esetleges szivárgás esetén, működésbeli gondokat nem okoz, valamint számottevő környezetvédelmi- és anyagi problémát sem jelent. Az esetleges meghibásodások javításakor nincs szükség „zárt” technológiákra (lefejtés, hatástalanítás stb.).
A modern háztartások és ipari rendszerek egyik legfontosabb eszköze a hűtőkompresszor, amely nélkül elképzelhetetlen lenne a hűtés folyamata. Bár sokan nap mint nap használják a hűtőszekrényt vagy a klímaberendezést, kevesen tudják, hogy ezek szíve a kompresszor. A hűtőkompresszor az a gép, amely a hűtőberendezések szívét képezi. Feladata, hogy a hűtőközeget - például a gázt - összesűrítse és mozgásba hozza a rendszerben. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy a hő a hűtendő térből eltávozzon, és így az ott tárolt élelmiszerek vagy egyéb termékek hidegen maradjanak. A kompresszor tehát egy olyan “szivattyú”, amely a gázok nyomását és hőmérsékletét növeli, ezzel hajtva a hűtőközeg körforgását. A hűtési ciklus során a hűtőközeg először elpárolog, majd összesűrítve ismét folyadékká alakul, miközben hőt vesz fel és ad le. Ezt a körforgást a kompresszor indítja be és tartja fenn. A hűtőkompresszor számos alkalmazási területen megtalálható, a háztartási hűtőszekrényektől kezdve a klímaberendezéseken át egészen az ipari hűtőrendszerekig. Mindenhol ugyanazt a célt szolgálja: a hő eltávolítását egy adott zárt térből. Mivel a kompresszor a hűtőrendszer leginkább igénybe vett eleme, meghibásodása esetén az egész hűtési folyamat leáll.
A hűtőkompresszor több alapvető alkatrészből áll, ezek együttműködése teszi lehetővé a hatékony működést. Ezek az elemek együtt dolgoznak azon, hogy a hűtőközeg hatékonyan mozogjon a rendszerben, biztosítva a zökkenőmentes hűtési folyamatot. A hűtőközeg a hűtőrendszer “vándora”, amely a kompresszor segítségével folyamatosan körbeáramlik, miközben hőt vesz fel és ad le. A hűtőközeg kiválasztása tehát kulcsfontosságú mind a hatékonyság, mind a környezetvédelem szempontjából. Gyakori hiba, hogy a hűtőközeg szivárog, ezáltal a rendszer teljesítménye romlik vagy akár teljesen leáll.
A hűtőkompresszor működése egy összetett, több lépésből álló folyamat, amely során a hűtőközeg állandó körforgásban van. Először a hűtőközeg alacsony nyomású, gáz halmazállapotban lép be a kompresszorba. Itt a kompresszor sűríti a gázt, így annak nyomása és hőmérséklete megemelkedik. A lehűlt, folyékony hűtőközeg egy expanziós szelepen keresztül áthaladva hirtelen lecsökken a nyomása és hőmérséklete. Ezután a párologtatóba jut, ahol ismét gáz halmazállapotúvá válik, miközben hőt vesz fel a hűtendő térből. A folyamat lényege, hogy a kompresszor által biztosított nyomáskülönbség tartja mozgásban a hűtőközeget, lehetővé téve a hő hatékony elszállítását.
A hűtőkompresszorok, mint minden mechanikus berendezés, rendszeres karbantartást igényelnek, és időnként hibák is előfordulhatnak. A karbantartás során mindig ügyeljünk a megfelelő szerszámok használatára és a gyártói előírások betartására. A kompresszor élettartama jelentősen meghosszabbítható rendszeres ellenőrzéssel és tisztítással. A kompresszor a hűtőközeg sűrítése során jelentős mennyiségű hőt termel. Átlagosan 10-15 év, de rendszeres karbantartással ez akár még hosszabb is lehet. Ez általában szivárgásra, szigetelési problémára vagy hibás termosztátra utal.
A hűtőkompresszor a hűtési folyamat legfontosabb eleme, amelynek működése és karbantartása alapvetően befolyásolja a teljes rendszer hatékonyságát és megbízhatóságát. Az alkotóelemek ismerete, a hűtőközeg szerepének megértése, valamint a rendszeres ellenőrzés mind hozzájárulnak a hosszú távú, zavartalan működéshez.
A kompresszoros hűtőgépeknek két oldala van, melyek között a kompresszor (pumpa) keringeti a közeget. Mindig a kis nyomású helyről hajtja át a nagy nyomású helyre a gázt, ahol aztán cseppfolyósodik, amitől felszabadul a lecsapódáshője, aminek eredményeképpen felmelegszik, így (jó esetben) melegebb lesz, minta külső környezet, ezért spontán módon le tud adni hőt felé. A szűkületen visszajutva a kis nyomású helyre ott hirtelen elpárolog, és mivel a párolgáshőt valahonnan fedezni kellett, a belső energiájából megoldva egyből lehűl. A lehűlés miatt viszont hidegebb lesz, mint a hűtő hideg oldala, így spontán módon hőt tud elvonni onnan (még jobban lehűti az egyébként eleve viszonylag hideg ételeinket).
A pumpának nemcsak amiatt kell dolgoznia, hogy áthajtsa a gázt az evaporátorból (párologtatóból) a kondenzátorba, hanem hogy ennek révén biztosítsa a párologtató oldalon a kis nyomást, hogy az ide megérkező meleg folyadék a kis nyomás miatt agyorsan elpárologjon és lehűljön.
Az ipari hűtőgépek közege ammónia, a háztartási kompresszoros hűtőgépekben pedig jelenleg egy izobután nevű (R‑600a kódjelű) anyagot keringetnek (ez van az öngyújtókban, a kézi lángszórókban és a túrázók gázpalackjában is), mely szobahőmérsékleten és normál nyomáson gáz halmazállapotú, de könnyen, már néhány bar nyomással cseppfolyósítható.
A kompresszoros hűtőgépek leglényegesebb lépése, amikor a cseppfolyós állapotú hűtőközeget egy hirtelen nyomáscsökkenéssel párolgásra kényszerítjük, amitől a hűtőközeg cseppfolyós része erősen lehűl (hiszen a legnagyobb energiájú molekulái fognak kilépni a gáztérbe, így a folyadékfázisban visszamaradók átlagos energiája lecsökken, ami hőmérsékletcsökkenést jelent). Az erősen lehűlt folyadék a hűtendő testről (pl. hűtőgépnél a bent lévő ételből) spontán módon hő formájában energiát von el, hiszen hidegebb nála. De hogy a hőelvonás folyamatosan megtörténjen, az elpárolgott hűtőközeget folyamatosan újra cseppfolyósítani kell.
Nem mindegy, hogy a hűtőgépnek milyen nagy nyomást kell előállítania, hogy az elpárolgott (tehát gőzzé vált) hűtőközeget cseppfolyósítsa; sokkal egyszerűbb, olcsóbb egy kisebb nyomásokkal dolgozó berendezést megépíteni és üzemeltetni, mint egy nagy nyomásokkal dolgozót. Emiatt előnyös tulajdonsága az izobutánnak, hogy könnyen (már kis nyomással) cseppfolyósítható.
Az izobután párolgáshője jó nagy: $366,7\ \mathrm{\displaystyle \frac{kJ}{kg}}$, vagyis $1\ \mathrm{kg}$ izobután elpárologtatása annyi hőt igényel, mint $1\ \mathrm{kg}$ víz $80\ \mathrm{{}^\circ C}$‑szal való felmelegítése. A kompresszor átpréseli az izobutánt a kis nyomású oldalról $(0,5\ \mathrm{bar})$ a nagy nyomású oldalra $(8\ \mathrm{bar})$. Magától ugyebár sose menne az anyag kis nyomású helyről nagy nyomású helyre, ezért szükséges dolgoznia a kompresszornak.
A kompresszor tehát összenyomja az izobután gőzt, az pedig ettől felmelegszik, hiszen az összenyomáskor a dugattyú munkát végez, azaz energiát ad az izobután gőznek, és mivel a folyamat gyorsan történik, az átadott energia az izobután belső energiáját növeli. Emiatt az izobután gőz hőmérséklete felszökik kb. $55\ \mathrm{{}^\circ C}$‑ra. Ez a hőmérséklet pedig egyértelműen magasabb, mint a szobákban lévő levegő hőmérséklete, ezért a felmelegedett izobután gőz spontán módon hőt kezd el leadni a környező (külső) levegőnek. A hőleadástól pedig lehűl kb. $30\ \mathrm{{}^\circ C}$‑ra és cseppfolyósodik. A lecsapódáshoz az izobutánnak le kell adnia egy csomó hőt, a párolgáshőnek megfelelő mennyiségűt.
A kondenzátor rész a hűtőszekrény hátsó oldalán lévő csőkígyó, melynek hőleadó képességét kétféle módon is növelik:
- az eleve nagy felületű csőkígyó felületét fémrácsozással még tovább növelik
- az egészet feketére festik, hogy segítsék a hősugárzással zajló hőleadását az infravörös tartományban
Ha a hűtőszekrény hátulján a szoba levegője nem tud rendesen áramlani, cserélődni, akkor a kondenzátorban lévő izobután nem tud megszabdulni a hőtől, nem tud kellően lehűni. Ez esetben a hűtőszekrény hatékonysága romlik, a motorja az jól szellőző állapothoz képest többet fog menni, ami több energiafogyasztással és gyorsabb amortizációval jár.
A cseppfolyósodott, de még meleg, kb. $30\ \mathrm{{}^\circ C}$‑os izobután folyadék ezután a fojtószelepen át a párologtatóba (evaporátor) jut. Ezen az oldalon sokkal kisebb a nyomás (csak $0,5\unicode{x2013} 1\ \mathrm{bar}$).
A folytószelepen való áthaladást, és az ennek során bekövetkező nyomáscsökkenést az alábbi ábra $1\to 2$ szakasza mutatja:
A folytószelep túloldalűra került folyékony izobután igen intenzív párolgásba kezd, mert az ő $30\ \mathrm{{}^\circ C}$‑os hőmérsékletén a kb. $4\ \mathrm{bar}$ nyomású saját gőzével lenne egyensúlyban, de most ennél sokkal kisebb (csak $0,5\unicode{x2013} 1\ \mathrm{bar}$) nyomású saját gőz van felette, hiszen a kompresszor folyamatosan elszívja az izobután gőzt. Vagyis a folyékony izobután a párolgása révén megpróbálja a hőmérsékletének megfelelő dinamikus egyensúlyt létrehozni a saját gőzével.
A kompresszor tehát azzal, hogy a kis nyomású párologtató oldalról a nagy nyomású cseppfolyósító oldalra átpréseli az izobután gőzt, kettős feladatot lát el:
- a kondenzátor oldalon biztosított nagy nyomással azt éri el, hogy a nagy nyomás hatására az izobután gőz cseppfolyósodjon (kondenzálódjon), ami szükséges ahhoz, hogy majd újra elpárologhasson a túloldalon
- a párologtató oldalon biztosított kis nyomással azt éri el, hogy a párologtatóba belépő langyos izobután folyadék NE legyen egyensúlyban a saját gőzével. A "vágyott" egyensúlyt a párolgása révén fogja megpróbálni elérni
Az intenzív párolgástól azonban az izobután erősen lehűl (jellemzően $‑20\ \mathrm{{}^\circ C}$ körüli hőmérsékletre), hiszen az elpárolgás energiát igényel (a folyadékmolekulák közötti vonzóerőket a molekulák eltávolításához kell győzni). A párolgáshoz szükséges energiát a folyékony izobután a saját belső energiájából fedezi, ezért lecsökken a saját belső energiája, így a hőmérséklete is. De miután ilyen okokból lehűlt, akkor jóval hidegebb lesz, mint a környezete, vagyis a párologtató oldali csőkígyó külső oldala, (azaz a hűtőtér, benne az ételekkel). Ettől előáll az a helyzet, hogy már a lehűtendő étel spontán módon tud hőt átadni az izobutánnak, vagyis a párolgástól lehűlt izobután a hűtőszekrényben lévő ételektől elveszi a hőt.
Tehát igazából a hútőgépben sem zajlik olyan elemi folyamat, melyben a hő hidegebb helyről melegebb helyre áramlana. Vagyis a hőtan 2.
Joggal mondható, hogy a kompresszor a hűtőberendezés szíve. Tartalmaz, a kompresszor a hűtőberendezés legérzékenyebb eleme. Akkor elvárjuk, hogy élettartama hosszú legyen. Szeres és szakszerű karbantartásának is. Vetelmények teljesítésével elérték, hogy pl. berendezés fajlagos energiafogyasztásának alakulásában.
A nyitott hűtőkompresszor a hajtómotorjától elkülönített egység. Gelycsonk szolgál. Akár villamos motor, akár belsőégésű motor stb. lehet, áttétellel (pl. Térbe van beépítve. Lehet speciális javítóműhelyben megbontani. A csúszó tengelytömítés egy esetleges szivárgásveszélyt jelent. Ve, hanem csavarkötésekkel bontható. Lis szerszámok szükségesek. Lasztja el. Ezen kívül, a légtérben van.
A fönnmaradt írások, emlékek arról tanúskodnak, hogy a hűtés iránti igény valószínűleg az emberiség kultúrtörténetével egyidős. Hosszú időn keresztül a környezetinél kisebb hőmérsékletek előállítására a természetes jeget vagy havat használták, hogy velük a meleg időszakokban is hűthessenek italokat, ételeket, sőt nem ritkán lakóhelyiségeket is.
A híres ókori orvos, Hippokratész már a Kr.e. ötödik században elítéli azt a „rossz szokást”, hogy egyesek jéghideg italokat fogyasztanak, mert ez a test hőállapotának hirtelen megváltoztatása miatt az egészségre nézve káros. Tudjuk, hogy Nagy Sándor császár katonáinak örömére Perzsiából szállíttatott jeget Petrába, hogy borukat hűthessék. A rómaiak pedig nem csak ételeiket-italaikat hűtötték a télen a hegyekből leszállított hóval, jéggel, hanem Varius Avarus császár már „klímatizálás”-ra is használta: villájának kertjében hóhegyeket halmoztatott fel, hogy nyáron vendégeivel együtt kellemes környezetben tartózkodhasson.
A havat és a jeget főleg hajókon, de szárazföldi úton is szállították a meleg égövi vidékekre. A magas költségek és a nagy veszteségek miatt azonban a jeget mindenhová eljuttatni nem lehetett. Ezeken a helyeken „mesterséges” hűtést alkalmaztak.
A víz száraz levegőbe való intenzív bepárolgásának hűtőhatását már Kr.e. kb. 2500-ban felhasználták Egyiptomban. A falfestményeken az is látható, hogy a párolgás hatásosságát nagy legyezőkkel élénk légáramlást okozva mesterségesen is növelték. Indiában a Föld erős éjszakai kisugárzását is kiaknázták hűtésre: derült éjszakákon lapos agyagedényekben vizet helyeztek ki szalmával bélelt gödrökbe vagy a lapos háztetőkre.
A hó, jég és a párologtatás mellett azonban már viszonylag korán felfedezték az ún. hűtőkeverékeket is. Indiában pl. már a IV. században (i.sz.) tudták, hogy a vizet só hozzáadásával hűteni lehet. Olaszországban és Spanyolországban is már a középkorban rájöttek, hogy a vizet szalmiáksó bekeverésével le lehet hűteni. A XVI. századtól ezeket a hideg sóoldatokat elsősorban tudományos célra használták, de később cukrászdákban, háztartásokban is hűtöttek velük. Fahrenheit hó és szalmiáksó keverékével állította elő az akkor legalacsonyabbnak tartott hőmérsékletet (-17,8 °C-ot), amely hőfokskálájának alappontját képezte.
Csakhogy már nem vizet, hanem a víznél kisebb hőmérsékleten párolgó folyadékokat kezdtek kipróbálni. Ezeket a közegeket - amelyeket ma hűtőközegeknek hívunk -, hogy elvesztésüket elkerüljék, az elpárologtatásuk után egy csőrendszeren át egy kompresszorba vezették, majd újra cseppfolyósították. Ezt a készülékcsoportot hívjuk ma kompresszoros hűtőberendezésnek.
Az első kompresszoros hűtőberendezést az amerikai Jakob Perkins szabadalmaztatta 1834-ben. Berendezése etil-éterrel működött. A 19. évszázadban azonban az ipar fejlődésével együtt fokozódó hűtési igényt természetes jéggel és hóval (elsősorban a tárolási problémák miatt) már végképp nem lehetett gazdaságosan fedezni, és egyre sürgetőbbé vált helyette valamilyen más eljárás alkalmazása.
A mesterséges hűtésre várt az a feladat, hogy a hűtési igényeket évszaktól, időjárástól és földrajzi helytől függetlenül ki lehessen elégíteni. Az első, iparilag is hasznosított jéggyártó hűtőberendezés, amelyet 1859-ben Ferdinánd Carré szabadalmaztatott, abszorpciós rendszerű volt, és 1867-ben ő alkalmazta először hűtőközegként az ammóniát is. Vele csaknem egyidejűleg (1870 körül) Carl von Linde alkotott egy ugyancsak ammónia hűtőközeggel működő, de kompresszoros rendszerű hűtőberendezést.
A mesterséges hűtés problémájának sikeres megoldásával nemcsak a jégigény maradéktalan kielégítésére volt mód, hanem a hűtés alkalmazási területei is bővültek. Megkezdődött a hűtő- és fagyasztóházak létesítése, sőt megépültek a XX. A korabeli hűtőberendezések azonban a maiakkal összehasonlítva gigantikus méretűek voltak, állandó felügyeletet igényeltek, indításuk, leállításuk, szabályozásuk nagy kézikerekek forgatásával, kizárólag szakszerű emberi beavatkozással történhetett. Emiatt csak a nagy raktárak, jéggyárak stb.
A XX. század kezdetére Amerikában megszületett az a találmány, amely valamivel később azután forradalmasította az egész hűtőtechnikát. Kifejlesztettek egy olyan kisméretű hűtőberendezést, amelyet az addig használt jégszekrénybe be lehetett építeni. Ehhez a legfontosabb támogatást a XIX. század végén feltalált villanymotor, és a villamos világítási hálózatok kiépítése nyújtotta.
Így lehetőség nyílt olyan automatikusan működő, laikusok által is használható kompresszoros kishűtő-berendezések megalkotására, amely a korábbi hajtási lehetőségekkel, azaz gőzgép- vagy robbanómotoros hajtással elképzelhetetlen volt. De jóllehet ez a rendszer harminc éven keresztül, mint üzembiztos és teljesítőképes megoldás rendelkezésre állt, nagyobb elterjedését megakadályozták az akkor ismert hűtőközegek (ammónia, kén-dioxid stb.) kellemetlen tulajdonságai.
Jelentős új fejezetet nyitott a hűtőtechnika történetében a ’30-as években feltalált és „freon” márkanéven ismertté vált hűtőközegek bevezetése. Ezek a szénhidrogén-számazékú szagtalan, nem mérgező, nem éghető, nem robbanó gázok forradalmasították a kisméretű kompresszoros hűtőberendezések elterjedését.
A második világháborút követően azután a hadicélú robbanómotor-gyártás bázisain megindult a hermetikus hűtőkompresszorok nagy sorozatú, gazdaságos gyártása is. A XX. század végére a technológiai fejlődés utat nyitott az alternáló dugattyús kompresszortípusok mellett az addig is ismert, de a gyártási nehézségek miatt elterjedni még nem tudó más kompresszortípusok (csavar-, forgódugattyús- és „scroll”-kompresszorok) széleskörű alkalmazására is.
tags: #freon #ipari #hűtőrendszer #működése