Fiat Stilo 3 Ajtós: Műszaki Adatok és Tulajdonosi Tapasztalatok
Sokan hallották már azt a velős népítéletet, miszerint egy Alfás legjobb barátja az autómentős. Ezt a mondatot az olasz autók legádázabb ellenségei nem csak az Alfa Romeóra, de általános értelemben véve minden „digóverdára” kiterjesztenek. Való igaz, amíg a formatervezésben tényleg nagyhatalomnak számítanak az olaszok, addig autóik műszaki megbízhatósága, összeszerelési minősége valóban sokszor nem éri el a vezető konkurens márkák színvonalát, ugyanakkor ez még nem jelenti azt, hogy automatikusan rászolgálnak a sztereotip negatív besorolásra.
Például itt van a tesztelt, 2005-ös, sportos megjelenésű Fiat Stilo 1.4 16V Racing, 89 ezer kilométerrel, magyarországi forgalomba helyezéssel, végigkövethető szervizmúlttal, sérülésmentesen. Harmadik tulajdonosa 60 ezer kilométerrel vásárolta 2009-ben, nagyságrendileg másfél milliós áron, és annak ellenére a Fiat mellett döntött, hogy sokan határozottan lebeszélték erről a típusról. A Stilót az évek alatt sok kritika érte, egyrészt semleges külső-belső kinézete miatt (mondjuk, ez egyéni ízlés dolga - mi még a fotózáskor is ámultunk, hogy milyen jól mutat a háromajtós), másrészt olasz autóba még nem zsúfoltak annyi elektronikát, mint ebbe a modellbe, és ez aggodalomra adott okot.
Nézzük meg közelebbről a Fiat Stilo 3 ajtós modelljét, különös tekintettel a műszaki adatokra, a megbízhatóságra és a tulajdonosok véleményére.
Első benyomások és tapasztalatok
Egy tulajdonos a Thalia után váltott Stilo-ra, mivel nem akart túl sokat költeni hitelre és nem igazán szeretett volna 1.4-1.5-1.6-os "kis" dieselt venni. A Stilo 0 km-es szalonautó volt 3,8 millió forint körül. Akkor még lakókocsiztak, és azt gondolták, hogy a "nagy" 1.9-2.0 motorok jobban elviselik a nagyobb terhelést.
Az első benyomások a Thalia után: masszív, bunkerszerű kasztni, rossz ülés, kissé durva, hangos motor (1.generációs jtd,ami 1997-ben jött ki) ill. viszonylagos lomhaság,amit részben a dci-hez képest nagyobb lendtömegnek tudok be.
Fogyasztás optimalizálása Punto 2-nél
A vezetőülés kényelmi problémáit többféleképpen próbálták orvosolni, de valahogy ezek se váltak be igazán. Végül egy angol-jobbkormányos Stilo-ból származó utasülést szereltek be vezetőülésként, ami egész jó, bár nem állítható a magassága. Ekkor került még az autóba egy fejtámlás hátsó ülés, szintén bontóból.
Műszaki adatok és karbantartás
Az autó mindig lelkiismeretesen szervizelve volt, a gyári 20000 helyett 15000 km-enként. Korábban selénia wrd-t használtak, mostanában mobil1 0w-40 TD olajat kap, egy grammot se eszik belőle. Szűrőket olaszbol sikerült hozatnom, UFI garnitura került bele mindig, elsősorban mivel a gyári gázolajszűrő is UFI.
A gyár nem írja ugyan elő, de eddig kétszer cserélve volt a hűtő ill.fékfolyadék, valamint egyszer a váltóolaj. 120.000-nél bele lett nézve a tankba, hogy milyen állapotok uralkodnak odabent valamint az előszűrő lett volna tisztitva, de se a tankban se a szűrőben nem volt mocsok.
Érdekesség de a szervizkönyv minden szerviz (20000-kmenként) előírja a szelephézag ellenőrzést, (lapkás) ami érdekes lenne , mivel hideg motornál kellene mérni, tehát mindig ott kellene hagynod a szervizben, amíg a motor lehűl, amit persze sehol nem említettek,hogy meg kellene ejteni. Fiat szaki szerint a szelephézag nem nagyon szokott elfogyni (vagy megnőni ?) , mindenesetre 170.000km körül meg lett nézve, kb. 4-5 szelepnél az előirt hézag megvolt, 3-4 szelepnél meg kicsit kisebb volt, szerelő szerint még 100.000 kmt várhatok vele,mire uj lapkák kellenének.
A stilo 115 jtd egyébként 3000 fordulaton km-óra szerint kereken 150-et megy ,de ez a valóságban 205-ös új gumikkal kb. 142-143 km/h.
Felni méret bemutató: Fiat Strada 2001
Gázolajbol se eszik tul sokat, az országuti minimum 4L max. 90es nagyon odafigyelős vezetésnél, a max. nekem eddig 5,2 volt pályán tartos 140-nél, 205-ös gumikon. Városban szinte nem nagyon megyek vele (ezek pontos mért értékek,mert a computer 0,2 litert csal) . A kedvező fogyasztásban lehet,hogy besegit a 0w-es olaj ill. a Continental Eco-contact 5. is, téli gumival 3-4 decivel majd többet eszik.
Nem dicsekszem vele ,de az autóba már a kezdetektől bekerült egy program-átirás (magictuning.hu) ezután természetesen az autó sokkal kellemesebben vezethető lett, könnyebben mennek az előzések,a a fogyasztás szerintem nem változott semmit. A "programozo" valszeg eléggé ráállitotta a "kakaot" ,mert nagyobb gázadásra , főleg alacsonyabb fordulatokon ,nagyobb gázadásra füstöl.
Felszereltség és kényelem
Az autó legnagyobb előnye mint irtam a megbízhatósága, ill. Kedvelhető még benne a remekül szóló audio rendszer,ami szerintem a kortársak közül talán a legszebben szól, ill. természetesen a motor,ami nyomatékos és erős. Az eu3-as JTD elég jó hírű valami (a Multijettel ugy hallotam némileg több gond lehet) tartós és megbízható. A cr rendszerre próbálok vigyázni, csakis jónevű kutakon tankolok,ott is általában világos,tiszta kannába,amit otthon fejtek bele pár napos pihentető-ülepités után a tankba, ilyenkor mindig látszik a kanna alján, hogy mennyire "tiszta" az adott kút. Mostanában az osztrák határ közelsége miatt általában kint tankolok. (árban kb.
Az utastér elfogadható méretű, a csomagtér szintén nem kicsi (380 L) Terv szerint még 300000 km-ig marad, utána azt hiszem váltok benzinre. A műszerfal a saját korában igényesnek számított,puha anyagokból készitették, ami időtálló is. Sajnos ez nem igazán mondható el a világos oldalkárpitokról, ami könnyen koszolódik,és nem is a legtartósabb anyag.
"Ungheria" verzió volt ami felettébb idióta egy összeállítás, és sajnos jellemzi a magyar vásárlók elvárásait, mindenesetre nem az enyémet. Hogy mást ne mondjak, az autóban nincsenek hátsó fejtámlák, oldal és függönylégzsákok,tempomat (ami a következő autómban bent kell,hogy legyen ! de van kétoldali digit-klima. Ez a "dupla" digit-klima eddig szerencsére megbizhatóan működött,úgy hallottam valami japán gyártmány (talán: Denso ??) viszont az átmeneti tavaszi-őszi időszakban idegesesítő a működése, vagy hűvöset, vagy pedig forrót fúj, átmenet nem nagyon van. Télen ill. nyáron nincs vele ilyen gond.
Grande Punto EGR szelep problémák
Futómű és vezetési élmény
Aki élvezetet is keres az autózásban (én sajnos keresek) az messze kerülje el a stilot,mert ez nem erről szól. Az élvezetes autozás legfőbb gátja a futómű,ami sajnos tényleg gatya,ahogy valamelyik oldalon a t.tesztelő írta, ill.a gyenge egyenesfutás ,és a döglött kormányzás. Persze, el lehet autózgatni a stiloval is, együtt lehet vele élni, de ezen még dolgozhattak volna kicsit az olaszok... Amihez viszonyitottam, az a Golf V. (ezzel több 10000 kmt mentem) ill. Focus II. futóműve,amikhez képest egy kalap szar. Na jó ez egészen igy nem igaz, mert a biztonságos kanyarsebessége nem kicsi (csak bedől a kanyarban nagyon) a fékek nagyon jók, de az autó nem nyujt stabil érzetet, uthibákon kellemetlen hangot hallathat, terhelésre nagyon leül.
A futómű tartóssága elfogadható: 60000-nél stab.pálca csere,180000-nél hátsó betét csere, tavaly hátsó futómű szilent csere (ez kb. 40000 pénz volt), lengőkar szilent csere,ill.mostanában 206000-nél első tárcsa + betét csere, balos hátsó kerékcsapágy, jobboldali komplett alsó lengőkar csere, (40000) lehet ,hogy a gátlókat is cserélni kellene,de egyelőre még 70%-osak. Ezek az értekek (a féknél) persze csakis kevés fékezéssel és sok országutazással voltak elérhetők.
Hibák és javítások
Az autó az emlékeim szerint a tervezett karbantartásokon, ill. a fentebb felsorolt futóműkopásokon kívül más hibát eddig nem nagyon produkált.
Nos, az eredeti értékelésem óta megkotlott pár alkatrész a járgányban (lásd hibalista) , szerencsére nem hirtelen lerobbanós sztorik,cuccok voltak, ezért a megbízhatóság maradt,de a fenntartási költség értékét csökkentettem 10-ről 8-ra. A töltőnyomásszenzor szivatott egy ideig,mert hibakód szerint,és a valóságban is az ment tönkre,de az első beépített utángyártott alkatrész (a márkára nem emlékszem) nem hozott javulást,és ezért már kicsit ideg voltam,hogy mi a gond (eltűnt a teljesítmény 70%-a) ,de a Bosch-al minden megjavult..
A kézifékkötél ill. a hátsó fékmunkahengerek szivattak még egy kicsit, hibás alkatrész ill. idióta-szerviz miatt. Pár hónapja újra béke van, de a lengéscsillapítók, ill. A gépezet úgy néz ki marad még pár évig, (ha nem kezd el szivatni extrém mértékben:) mert mostanában ingatlancsere,felújítás stb.van műsoron. - - a fentebb említett futóműgondok-kopások, amik elfogadhatók a "jó" magyar utaknak is köszönhetően
Hibák listája:
- 2006 március: kürt (garanciális csere)
- 2013 tolatólámpa-kapcsoló csere (3000)
- Akksik 4 évet birtak, most kapott egy exide premium 640-est
- 2014-2015:
- 2014.01.11 (210.000km) turbó tönkrement (tünet: zajos lett, de szerencsére semmi drasztikus lerobbanás) Ferryker-nél felújítva 55e
- 2014.02.15. turbócső kivásott ,csere gyárira (nincs utángyártott) 32e
- 2014.04.18. és még egy turbóhoz köthető hiba, töltőnyomásszenzor behalt, bosch 15e
- 2014.08.30. lapkás szelephézagok beállítása (ekkor először) + ekkor látszódott,hogy a vízpumpa szivárog (ez volt az oka - az enyhe hűtőfolyadék-fogyásnak) beszennyezte a szíjat,ekkor óvatosságból teljes vez.szijszett csere, összesen a szelephézagolással: 50e
- 2014.09.12. digitklima hiba (ott is fújt meleget,ahol nem kéne) egy fűtőmotorról tört le valami - 15e
- 2015.01.09. bal első rugótörés, 2 új rugó elölre - 27e
- 2015.03.02. - 2 hátsó tárcsa,fékbetét,kézifékkötél - 36e
- 2015.05.28. két hátsó fékmunkahenger felújítás - 24e (nem ment vissza néha teljesen kézifék esetén)
Végszó
A fentiek miatt ill .ellenére aki ebben a kategóriában gondolkodik ne hagyja figyelmen kívül a tipust, mert amennyit kérnek érte, annyit kb. meg is ér ,az autó tartóssága szerintem minimum átlagos. Persze meg kell nézni a járművet rendesen, meg hogy kitől veszi az ember, de hát ez minden típusra igaz.
A Stilo utódja a Bravo (ami mint köztudott egy "továbbfejlesztett Stilo,de teljesen arra épül,nem igazán új típus. 2010-ben írták meg a 150 lóerős (16 szelepes) mjtd tartóstesztet. A teszt átlagfogyasztása 7,2 lett, el lehet képzelni, hogy talpalták a derék német újságírók, hogy ezt össze tudták hozni...
Az autó az árát megérte, de újra nem venném meg, mert ahhoz túlságosan is szeretek vezetni. Viszont lehetne nálam egy autó bármennyire is jól vezethető, sportos vagy gyönyörű, ha nem lenne megbízható, és vinné a pénzt,szervizbe kellene hordani,akkor utálnám és hamar eladnám az biztos ,akkor már sokkal inkább a Stilo. Ha egyszer eladom,akkor biztos,hogy nagyon szomorú leszek, mert ez olyan mint egy hűséges kutya,mindig csak szolgál megbizhatóan, rengeteg emlék köt majd hozzá, emlékezetes utak kötődnek hozzá,lassan családtag kategória.
Fiat Stilo 1.4 benzin - Olasz népautó német mintára.
Idestova 30 ezer kilométer együttlét után a piros Fiat Stilo tulajdonosa - akárcsak a használói véleményekben nyilatkozók - teljesen elégedett választott négykerekűjével, a lebeszélések ellenére sem bánta meg a döntését, és ha visszapörgethetné az idő kerekét, ugyanúgy ezt a modellt venné meg, mert remek ár/érték arányával, kényelmével, vezethetőségével abszolút megfelel az elvárásainak.
Összefoglalva: A Fiat Stilo 3 ajtós modellje megosztó véleményeket kapott, de a megbízhatósága és a kedvező ár/érték aránya miatt sokak számára jó választás lehet. Fontos azonban a rendszeres karbantartás és a futómű állapotának figyelemmel kísérése.