Fehér Kabrió Škoda az Esküvőre? Álmok és Alternatívák a Nagy Napra
Az esküvő az egyik legemlékezetesebb esemény az életünkben. Ennek egyik fontos kelléke a menyasszonyi autó, ami az oltár elé, majd a lakodalomba szállítja az ifjú párt. Az esküvői vagy menyasszonyi autó központi szerepet játszik egy esküvőn. Ha egyedi autót keresel, mellyel egy jeles eseményt akarsz emlékezetessé tenni, akkor jó helyen jársz! Nem csak a vendégsereg szállítását vállaljuk esküvőkre, de a házaspár esküvői autóját is biztosítani tudjuk!
A kabrió mint esküvői autó: Álmok és kihívások
Sokat gondolkodtunk, hogy milyen autó lenne a megfelelő jármű a nagy napra, amiből jó esetben csak egy van az ember életében. Mi pedig először kabrióra gondoltunk, aztán hamar lebeszéltek róla. Pedig mániám volt, hogy majd nyitott autó lesz az esküvőnkön. Aztán kiderült, hogy átlagosan a kabriókban kicsi a hely hátul. Ritkán amelyik kabrióban esetleg nagyobb hely is van hátul, ott sincs külön ajtó csak elől. Minden kabrió jellegzetessége egytől egyig, hogy nincs hátsó ajtó, és előröl kell hátra mászni! Ha az anyós ülésre ülsz, akkor a vőlegénynek kell vezetni, ami egy esküvőn elég furcsán nézne ki, szerintem sofőr nélkül elképzelhetetlen az igazi esküvői autó. Ne a vezetésre kelljen már aznap is figyelni, hanem önfeledten az esküvőre. Ha pedig kabrióban sofőr is van és előre kényszerülsz, akkor a vőlegény ül hátra? Megint elég furcsa lenne külön ülni.
Na most ha hátra is mászol nagy nehezen a terjedelmes esküvői ruhában, mert esetleg sikerül nagy méretű hátsó ülésekkel rendelkező kabriót kifogni, akkor is ott van még a fő probléma. Mégpedig, hogy a menetszél pillanatok alatt szétviszi az esküvői frizurát már alacsony, akár 10 km/h sebességnél is, ami ugye megint a menyasszony ékessége. Ráadásul teljesen eső és időjárás függő. Mert ugye mindenki szép időt szeretne az esküvőjére, de ezt előre szinte lehetetlen megmondani. Ha Murphy munkálkodik elég, ha csak elkezd még pluszban szemerkélni az eső. Így aztán letettem az esküvői kabrió mániámról, de nem bántam meg.
Fehér Kabrió Škoda: Egy Különleges Koncepció és a Valóság
Sokan álmodoznak egy elegáns, fehér kabrió Škodáról az esküvőjük napjára. A valóságban azonban a ŠKODA jelenleg nem gyárt kabriót. Ennek ellenére a márka már mutatott be izgalmas, nyitott tetős koncepciókat.
A Skoda a Range Rover Evoque Convertible babérjaira törve egy nyitott szabadidő-autóval jelentkezett. A látványosság egyelőre csak egy iskolai feladat, még akkor is, ha a csehek egyébként nagy erőkkel terjeszkednek minden divatos szegmensben. Egy Skoda Karoq Cabrio azért talán túlzás volna, jelen esetben arról van szó, hogy a márka szakiskolájának diákjai minden évben valamilyen extra projektet csinálhatnak. Ilyen volt a kétüléses Citigo, a pickup Fabia, vagy a kupé Skoda Rapid. Ennek a hagyománynak az ötödik járműve most a Karoq lefűrészelt tetejű változata.
Könnyűfém felni útmutató fekete autókhoz
A ŠKODA speciális gyakornoki programjában résztvevők 2014 óta minden évben elkészítik egy sorozatgyártású ŠKODA modell különleges kivitelét. A ŠKODA KAROQ kabrió egyike lesz ezeknek a modelleknek, amelyeket a ŠKODA Akadémia tanulói készítenek, ám a szalonokban nem fogunk vele találkozni. A 17-18 éves tanulók mellé hét profit is rendeltek, és lényegében bármilyen őrültséget véghez vihetnek egy szériamodellel. Annyit azért megjegyeznénk, hogy a Skoda Karoq testvéreként jegyzett Volkswagen T-Roc-ból mutatott a gyártó terveken ilyen nyitott tetős változatot. Lehet így tesztelik a közönséget titokban?
A ŠKODA csehországi központjában pontosan tíz éve építenek vizsgaautót a gyakornokok. A tavaly szeptemberben elindított projekten még sok munka van hátra. Az alapot egy szériagyártású karosszéria adja, amelyet teljesen átalakítanak a cél kedvéért. A 23 tagú csapat (melyben 6 lány is dolgozik), a gyári szakemberek segítségével és irányításával dolgozhat a saját maguk által megálmodott modellen. A csapatot úgy válogatták össze, hogy a gyártási folyamat minden része képviseltesse magát. Így van, aki a fényezéshez ért, van aki a mechanikához és persze karosszériás tanulót is találunk a csapatban. A tervek elfogadása, majd részletes kidolgozása után idén januárban kezdtek el a karosszérián dolgozni, amely a gyártósorról érkezett a műhelybe.
A KAROQ kabrió kialakításánál figyelembe kellett venniük, hogy a költségkeret véges, ezért leginkább a szériamodellek alkatrészeit kell majd használniuk. Ez az oka annak is, hogy bár a tetőt eltávolították az autóról, sem vászon, sem mechanikus keménytetőt nem kap a végleges modell, hiszen a ŠKODA jelenleg nem gyárt kabriót. A többi alkatrészt egy donor KAROQ biztosítja. Így az 1.5 TSI motor, a futómű és egyéb alkatrészek is ebből kerülnek majd át a nyitott tetejű KAROQ-ba. Igaz ugyan, hogy ez a különleges modell teljesen üzemképes lesz majd, de nem fog keresztül menni azon a folyamaton (törés- és megbízhatósági tesztek), amelyek egy gyártásba kerülő példány esetén elkerülhetetlenek. Ennek ellenére a ŠKODA biztonsággal kapcsolatos előírásainak meg kell felelnie. Ez külön kihívást jelent például a biztonsági övek esetében, hiszen a hagyományos rögzítési helyük (a B és a C oszlop) a tetővel együtt eltűnt az autóról.
A Skoda diákjai évről évre hatalmas lehetőséget kapnak a gyártótól: építhetnek saját autót. Az idei alany egy új Scala, az ötajtós kompakton pedig radikális átalakításokat végeztek. A külsőt Skoda RS felnikkel dobták fel, három színben, a cseh zászló trikolórjában állítható neonfényt építettek alá és speciális fényezést is kevertek. A fehér színhez kék pigmenteket is adtak, az övvonalon, valamint a hűtőmaszkon pedig foszforeszkáló festéket használtak. Üléseit elöl sportkagylókra cserélték, a beépített hátfalra pedig összesen 2570 wattnyi hifit építettek. A hátsó ülések és a csomagtér fölé került idom felnyitható, ami alatt két elektromos rollernek alakítottak ki töltőpontot és helyet, így alkalmazkodva a városi közlekedéshez is. Motorja 1,5-ös TSI DSG váltóval és csak elöl hajt, a hajtáskombinációhoz nem nyúltak, a diákok dolga mindig a küllemből kihozni a lehető legtöbbet. A Škoda Rapid Sedanról mindössze egy fotót tett közzé a cégcsoport helyi leányvállalata, a leírás szerint azonban bővelkedik innovatív ötletekben. A nyolcvanas években a márka brit importőre saját szakállára építtetett kabriót a szépséges Škoda Rapid kupéből.
Alternatívák a Feledhetetlen Esküvői Autóra
Mivel a Škoda kabrió modellek nem elérhetőek kereskedelmi forgalomban esküvői autóként, érdemes más, különleges luxusautók felé fordulni, amelyek garantálják a felejthetetlen élményt és a lenyűgöző megjelenést a nagy napon.
Fekete-fehér Lamborghini embléma: mit szimbolizál?
Luxus és Egyediség: A Fehér Jaguar
Felhasználói visszajelzések alapján a Jaguar kiváló választás lehet esküvőre. Álomszépek az autók, mi mind a két fehér jaguárt igénybe vettük, szerencsére még szabadok voltak év elején. Mi mentünk az egyikkel, az örömszülők pedig a másik jaguárral. Őszintén szólva ültem már néhány felső kategóriás autóba, de ez mindent felülmúlt. Most már értem, hogy miért mondta a párom, hogy a jaguar nem hasonlítható és egy napon sem említhető más felső kategóriás autókkal. Mercédesz, Bmw, Audi.. stb nem rossz autók, de naponta százával látjuk ezeket és jönnek szembe velünk, így átlagossá és megszokottá váltak. Nagyon nagy élmény volt a két fehér jaguáron utazni, a násznép még ma is emlegeti őket! A Jaguár teljesen más kategória, mint a megszokott átlag márkák. A Jaguarban maximális a luxus, hatalmas és különleges belső térrel és gyönyörű egyedi külső megjelenéssel rendelkezik (fehér színben 2db ilyen Jaguar van egész Magyarország területén) és amit cserébe a többi autóstól és az emberektől tapasztaltunk az valami csúcs volt. Dudálnak, villognak, integetnek, mindenki utánunk fordult, fotóztak, tényleg olyan volt, mintha egy királylány utazott volna az esküvőre. Unokahúgom esküvőjén egy limuzin volt, mi mentünk mögöttük, de ott közel sem tapasztaltuk a 10-ed részét sem feltűnőségben és az emberek pozitív hozzáállásában, mint amit a fehér jaguarnál. Köszönjük, csúcs volt! Egyetértek az előző hozzászólóval, szuper az élmény és a Jaguar megjelenése.
Úgy gondolom fentihez még kapcsolódva, hogy limuzinból is már annyi van, hogy Dunát lehet vele rekeszteni. Ezért szintén megszokottá vált, ráadásul buliba való, esküvőre nem divatos, elcsépelté vált. Olvastam egy közvélemény kutatást a limuzinokról és az emberek 89%-a gondolja úgy, hogy esküvőre nem való, inkább a buliba menetre valók, és mindössze 4% gondolta pl. úgy, hogy üzleti tárgyalásra előny limuzinnal menni, mivel túl direktnek tartják. Visszatekintve pedig bizton állíthatom most már, hogy jól döntöttünk, nagyszerű és csodálatos volt minden. Sok véleményt meghallgattunk, ami összegzése alapján örülünk, hogy a fehér Jaguar mellett döntöttünk. Az esküvő színe a fehér és a legjobban a fehér autó illik az ünnephez, ez nem kérdés. Bármilyen más színű autóval esküvőre menni olyan, mintha a kovács műanyag kalapáccsal ütné a vasat. Kalapácsnak kalapács, de nem azt hozza amit kellene. Fekete vagy sötét gyász színű autóval esküvőre menni pedig szerintem (és sokak szerint) egyenesen vicc és ízléstelen! Bölcs és idős nagymamámat is megkérdeztem ez ügyben, aki egész életében hasznos tanácsokkal látott el. Ő a következőt mondta, mikor csak annyit kérdeztem fekete, vagy fehér legyen az esküvői autó: „A koporsót szállítsák csak feketével, a menyasszonyt pedig fehér autóval”. Ez feltette a pontot az i-re nálam, mert ha belegondolunk kicsit szélsőséges, de teljesen igaz példa. Ez a Jaguar még igazi Jaguar és ezt a stílust is idézi a luxusával, kényelmével és megjelenésével. Az esküvőnk minden része tökéletesen sikerült, méltó megkoronázása volt ez a szép fehér Jaguar. Köszönjük mi is, minden tökéletes volt, az autó pedig az esküvő ékszere. Nagy élmény volt a Jaguarban utazni és látni az emberek és a többi autós reakcióit, szuperül éreztük magunkat. A bazilikában volt a templomi esküvőnk, de annyi turista fotózta az autót, mikor begurultunk a feldíszített fehér jaguárral, mintha a vörös szőnyegen lettünk volna. Ráadásul a jaguárban hatalmas napfénytető volt, amiről nem is tudtunk, csak a helyszínen láttam meg.
Elegáns Kabrió Mercedes Bérlés Esküvőre
Miért válassz Mercedes-t esküvői autónak? A Mercedes nem csupán egy autó, hanem egy életérzés. Full extra, maximális kényelem, egyedi megjelenés, gyönyörű külső jellemzi. Egy gyönyörű, egyedi megjelenésű kabrió sportautó, magas minőségű belső térrel, sok extrával, kényelmes bőr ülésekkel. Egyedi stílusa van, 5 percenként nem fog szembe jönni veled egyetlen hasonló autó sem. Ezek az autók képesek arra, hogy feledhetetlenné tegyék kiemelkedő ünnepeinket. Ezek a menyasszonyi autók nemcsak az ifjú pároknak, de a vendégeiknek is maradandó élményt fognak nyújtani. Kabrió Mercedes Bérlés Esküvőre. A kabrió Mercedes bérléssel az esküvőd mindenképp emlékezetes lesz. Mercedes CLE Cabrio Mercedes-Benz E220 cabrio.
Az elmúlt hétvégi kirándulás alkalmával nagyon pozitív vélemény alakult ki a cégéről, mert a sofőr kollégája a pontos megjelenésével és kifogástalan öltözékével, nyugalmat biztosító profi vezetésével, mindenki nagyon meg volt elégedve. A klíma is teljesen kifogástalan volt! Ezt egyszer mindenkinek ki kell próbálnia! A sofőr őszinte kedvessége pedig leírhatatlan. Előzékeny, kedves, udvarias sofőrünknek ezúton is köszönjük a közreműködést, a cégnek pedig a gördülékeny és humánus hozzáállást.
Veterán autók: Báj, de milyen áron?
Nekünk az első gondolatunk old-timer volt, de mi is fehéret szerettünk volna. Az old-timer valakinek tetszik, valakinek nem, de akikkel beszéltem erről, azok közül többen tartják régies öreges autóknak, attól függetlenül, hogy külsőre felújítottak. A régies formavilág csak egy dolog, de mi ültünk több old-timerben is, és őszintén szólva nem igazán voltak kényelmesek. Hiába nagy ülés van mondjuk benne, ami esetleg még bőr is, de kemény az ülés, kocka és merev ajtókkal, összességében elég fapados érzés. Menyasszonyommal végül az itteni Jaguar mellett döntöttük és rendkívül meg voltunk elégedve mindennel! Ahogy az oldalon is írják, az autó hangulata a retrótól a legmodernebbig egyeztethető minden esküvővel. Gyönyörű kortalan formavilággal rendelkezik, egyből beleszerettünk. Rendkívül kényelmes, és igazi szépséges járgány. A Fényképeken gyönyörűen mutat, rengeteg képet készítettünk.
Egyetértek az előző hozzászólóval. Ha valaki, akkor én jól ismerem az old-timerek előnyeit - hátrányait is, 13 évig dolgoztam egy cégnél, akik old-timerek felújításával foglalkoztak. Viszont az biztos, hogy kényelemben, színvonalban, megbízhatóságban és extrákban, nincs az az old-timer, ami megközelít egy ilyen kaliberű Jaguart. Nagyon örülök, hogy ezt a Jaguar ritkaságot választottuk az esküvőnkre, maximálisan meg voltunk elégedve mindennel, egy élmény volt az esküvő vele. Visszatérve az old-timer témára, a fentiek tükrében első kézből mondhatom, hogy sajnos a legjobban felújított és legszebb darabok is rendkívül hajlamosak a meghibásodásra. Mivel 30-50 vagy akár még öregebb autókról beszélünk, ezért a felújított modellek nagyrészt után gyártott alkatrész technológiákkal készülnek, valamint a régi autók technikája/mechanizmusa meg se közelíti, egy mai modern megbízható autóét. A cégünk/műhelyünk a legmodernebb alkatrészekkel és a legszebben felújított old-timerekkel foglalkozott, de állandóak voltak így is a meghibásodások, havonta hordták vissza hozzánk a járműveket és más műhelyekből is hasonló tapasztalatokról számoltak be. Ezért, mi a modern és egyedi/ritka autókra szavaztunk, ezen belül is erre a gyönyörű Jaguarra.
Esküvői Autóbérlési Szolgáltatások és Árak
Az esküvői kabrió autóbérlés ár függ a bérlési időtartomtól. A kabrió autóbérlés ár függ a bérlési időtartam hosszától. Esküvő esetén a bérlés minimális időtartama: 1 nap, ami maximum reggel 09:00 -től este 19:00 -ig tart. A fenti bérleti díjak Budapest területére érvényesek, napi 100km távolság megtételére vonatkoznak, és a sofőr teljes költségét is tartalmazzák. 5 óra feletti bérlés esetén fél órás bérlésre is van mód. Vidékre is külföldi útra is bérelhetsz, de annak a díjazásában külön kell megállapodnunk. Függ az időtartam hosszától és a megtett km mennyiségétől is. A bérleti díj több tényezőtől függ. Egyrészt a bérlési időtartam hosszától, másrészt az esküvői bérlés gyakoriságától. Visszatérő, törzs bérlők részére kedvezményes díjszabást biztosítok. A megjelölt bérleti díjak, kölcsönzési tarifák naponként értendők (a megjelölt bérlési időszak hossza esetén), illetve nettó, áfa nélküli díjak. A Mercedes-Benz S osztály bérlése esetén minden esetben sofőrrel biztosítjuk az autót. A bérleti díj tartalmazza a Budapesten belüli kiszállást és a bérlés során óránként megtett 20 km-t. Példaképpen 3 óra bérlés esetén Budapesttől 100 km-re a bérleti díj 75.000 Ft + 30.000 Ft kiszállási díj, mely tartalmaz 3 óra alatt 60 megtett km-t sofőrrel együtt az autóval.
Badacsony 10 km -es körzetében nincs kiszállási díj! Efelett 300 Ft / km díjat számítunk fel. Egyéni kérések, távoli térségek esetén keress minket bátran a megadott elérhetőségeinken. A km díj oda-vissza értendő. (pl. Távoli helyszínre való szállítás esetén, kizárólag csak mi szállítjuk a megbeszélt helyszínre az autót! Nincs lehetőség arra, hogy a bérlő autómentőt vagy a "traileres ismerősét" küldje hozzánk az autóért. Autóink rendszeresen szervizeltek és karbantartottak, de nagyon ritkán előfordulhatnak váratlan meghibásodások, melyekért felelősséget nem vállalunk, kártérítéssel nem tartozunk. Az autóban a bérlő által okozott károk a bérlőt terhelik, mivel az autókon nincs CASCO biztosítás. Az autók díszítésében mi is tudunk segíteni, amelyeket díjmentesen biztosítunk Nektek.
Néhány népszerű modell bérleti díja (saját vezetésre, +ÁFA):
- Mercedes GLC 200: 1 Nap: 49 900 Ft, 3 Nap: 119 900 Ft, 1 Hét: 199 900 Ft, 1 Hónap: 579 900 Ft
- Mercedes CLE Cabrio: 1 Nap: 49 900 Ft, 3 Nap: 149 900 Ft, 1 Hét: 199 900 Ft, 1 Hónap: 599 900 Ft
- BMW 520d xDrive: 1 Nap: 49 900 Ft, 3 Nap: 149 900 Ft, 1 Hét: 249 900 Ft, 1 Hónap: 629 900 Ft
- Ford Mustang GT 5.0: 1 Nap: 49 900 Ft, 3 Nap: 169 900 Ft, 1 Hét: 249 900 Ft, 1 Hónap: 899 900 Ft
Hosszabb időre történő bérlés esetén egyedi megállapodás és egyedi kedvezmény!
Egyéb Szolgáltatások és Foglalás
Nem csak esküvői autóbérlést érhet el nálunk. Cégünk első osztályú transzfer szolgáltatásokat is nyújt olyan luxus járművekkel, mint a Mercedes Benz S osztály, az Audi... Tegye teljessé a nagy napot gyönyörű fehér, bőrtetős... Autóbérlés esküvőre gyors és egyszerű. Tégy próbára! Autóinkat típustól függően budapesti, illetve szentendrei telephelyeinken veheted át.
Hogyan bérelhetsz autót? Kérjük pontosan adja meg, hogy mikor és hol szeretné átvenni az autót és mennyi időre, valamint kérjük, adjon meg telefonos elérhetőséget is. Kérjük kedvelje oldalunkat a közösségi oldalon és küldjön részünkre üzenetet. oldalunkon keresztül. Éld át a Bullrent Szalonban való gépkocsi átvétel élményét! A gépkocsi típusától függően szükséges kaució letétele. Autóink házhozszállítása mindig egyedi megbeszélés függvénye. 24 órás ügyfélszolgálat és segítségnyújtás áll rendelkezésedre, ha problémád van az autóval (meghibásodás, baleset, lopás, stb.). Telephelyünkön: Nyitvatartási időben telephelyünkön.
tags: #feher #kabrio #skoda #eskuvo #információk