Dacia Duster Vásárlási Útmutató és Vélemények: A Megbízható SUV Titka
A Dacia Duster immár a harmadik generációnál jár, amelyet Európa legkelendőbb szabadidő-autói között tarthatunk számon. Bemutatkozása óta több, mint 2,2 millió darabot adtak már el belőle, ami önmagában is bizonyítja népszerűségét.
Az Új Generáció Külső és Belső Jellemzői
Az új Duster új emblémát és olyan dizájnt kapott, amelyet bármelyik „nyugati” márka büszkén tudna magáénak. A formavilág robusztussá teszi, az érzést csak erősíti a lökhárítók alsó részének és a küszöböknek a műanyagozása. A fényezetlen műanyag betétek sem tűnnek spórolásnak, sokkal inkább funkcionálisnak. Ezek egy új anyagból készültek, amit a Dacia mérnökei kísérleteztek ki és Starkle néven védjegyeztettek is. Nem rejti véka alá, hogy közel 20 százaléka újrahasznosított anyagból készült, a Starkle névre keresztelt festetlen műanyag (kerékjárati ívek, küszöbök, lökhárító betétek) látványos kívülről.
Az Y-forma is vissza-visszatérő motívum, ami megbújik az első és a hátsó fényszórókban. A bal oldali fényszóró alatt ráadásul ott egy Hybrid felirat is a típusjelzés társaságában. Maga a forma robusztussá teszi, az érzést csak erősíti a lökhárítók alsó részének és a küszöböknek a műanyagozása. A fényszórókkal egybefutó, krómdíszítésű maszk, valamint a kicsit jeepes hátsó lámpapár sokat dob rajta.
Belső Tér és Kényelem
Bent is ugyancsak feltűnnek az Y-motívumok, többek között az ajtóburkolatokon és a szellőzőnyílásokon. A Daciától megszokott, kissé olcsó hatású műanyagok sem tűntek el teljesen, ám a tálalás izgalmas, hiszen még olyan apróságokra is gondoltak, mint a műszerfalba nyomott Duster felirat az anyósülés előtt. Az első ülések párnázottsága megfelelő, hosszabb utakon sem lesz nyűg a Dusterben ücsörögni. A magam 178 centije mögött is kényelmesen el lehet férni. A kormány nagy, mögötte a műszerfal hagyományos, analóg, középen picike (3,5 hüvelykes) kijelzővel. A magasabb felszereltségi szinten 10,1 hüvelykes érintőképernyőn lehet kezelni a szórakoztató- és információs rendszert. Az alapverzióban az iPhone a fedélzeti kijelző, vezetékkel és anélkül is megy rajta a telefonálás és a zene. A neoprén hatású textillel bevont ülések kényelmesek, hosszabb úton sem fájt semmim sem, viszont a beltér műanyagjai kritikán aluli keménységűek. Cserébe okos ötletekkel pakolták tele az autót. Különféle apró kiegészítőket lehet különböző pontokon rögzíteni: telefontartót, pohártartót, akkus lámpát.
A 453 köbdeciméteres csomagtartó (VDA szerint) lehajtott hátsó ülésekkel 1545 literesre bővül, és jól is pakolható. Sík padló nincs, a lépcső nagy - van viszont vészkerék.
Motorválaszték és Hajtásláncok
Hibrid Hajtáslánc
A harmadik generációs Duster hibrid hajtáslánca rendkívül vonzó. Egy négyhengeres, 1,6 literes szívó benzinmotor adja az alapját, amely 94 lóerős, de segítségére tud sietni a 49 lovas villanymotor, így a rendszerteljesítmény 140 lóerő. A villanymotor nyomatéka önmagában 205 Nm, de a benzines is ad a házasságba 148 newtonmétert, szóval a rugalmassággal nincs gond. Az automata váltó okosan végzi a dolgát, és bátran lehet vele előzni, mert gyorsan reagál a gázpedál állásának változására. Emellett szinte észrevétlenül működik a stop-start rendszer is. A mérés szerinti vegyes átlagfogyasztás: 5,8 l/100 km. Autópályán sem vérzik el a hibrid hajtáslánc, sőt még csendesebb is bármelyik másik Dusternél. Ráadásul a motorháztetőt felpattintva már látható az is, hogy olyan apróságnak tűnő dolgokra is figyeltek a tervezésnél, mint például a teleszkópos nyitás.
Eco-G (LPG) Verzió
Az Eco-G a benzin-LPG (cseppfolyósított kőolajgáz) kettős üzemű motorválaszték Dacia-elnevezése. Az LPG autógáz propán és bután keveréke, amelynek befecskendező rendszere a meglévő benzinmotor mellé kerül. Az átalakítást közvetlenül a gyárban végzik el, nem utólagos beépítés. A benzin és az LPG üzemmód közötti váltás történhet manuálisan és automatikusan. Az LPG-tartály feltöltése egyaránt könnyű és gyors, és féláron tankolhatunk. Kicsivel, kb. 10-15 százalékkal magasabb a fogyasztás, de ennyivel alacsonyabb is a károsanyag-kibocsátás - a gázüzem zöldebb közlekedési mód, mint a benzines- vagy a dízel. A nyomaték 10 százalékkal nagyobb, 170 newtonméter, szemben a benzines 160 Nm-ével. Az üresen 14 mázsa Eco-G 100 változattal elméletileg 1300 kilométeres hatótávot lehet elérni: a benzintank 50 literes, a csomagtartó alá beépített gáztartályban szintén ötven liter üzemanyag fér el. Egy teszt során sikerült 8,2 literre szorítani a gázos átlagfogyasztást (100 kilométerenként), amivel akár az 1400-1500 kilométeres nyugodt és tankolásmentes autózást is megkockáztatható. A háromhengeres turbómotorja 999 köbcentis, erős izgalmi állapotban 101 lóerőt mozgósít, ami elég. A váltó hatfokozatú, pontosan kapcsol, az előzést megfelelően elő kell készíteni. Eco, azaz takarékos módban is tudja tartani a lendületet és a forgalom ritmusát.
Terepjáró Képességek
A Duster egyik előnye a konkurenciával szemben, hogy minden porcikájával azt üzeni, hogy ő bizony igényt tart a terepjáró megnevezésre is. Bár a terepen leginkább az összkerékhajtású változat érzi magát otthon 21,7 centis szabad magasságával, azért a fronthajtású 20,9 centis hasmagassága is megnyugtató. A 4,34 méter hosszú, 1,81 méter széles és 1,66 méter magas szabadidő-autó autópályán, országúton és könnyű terepen egyaránt jól vezethető. A huszonegy centis hasmagasság, a harmincfokos első és harmincnégy fokos hátsó terepszög valóban ideálissá teszi a célra. Nem ér le szinte sehol (persze ésszerű keretek közt), és ha tényleg csak a hobbikert megközelítése, alkalmankénti földutazás a cél, még összkerékhajtásra sem lesz szükségünk.
AZ ÚJ HIBRID DUSTER! Dacia Duster Hybrid 140 2024. DRIVEN teszt
Vezetési Élmény
Vezetni is kellemes, bár az elektromos szervokormányokra jellemző ingerszegénység itt is jelen van. Cserébe könnyebb tekergetni parkoláskor, de túl sok visszajelzést ne várjunk tőle. Viszont a futóművet ügyesen hangolták, szépen elnyeli az úthibákat, még a 18 colos nagyfelnikkel is, szóval itthonra ideális. Pályán is jó vezetni, masszív a kocsi, strapabíró (bár egy kicsit puha és billegős) a futóműve (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros ebben a pórias változatban), rossz úton komoly tempót lehet elérni anélkül, hogy azt éreznénk szétszakad alattunk. Autópályán, erős szélben nagyon hangos a menetzaj, valahonnan a B oszlop felől érkezik a hangorkán.
Árak és Értéktartás
A Dacia Duster még mindig az egyik legkedvezőbb árú szabadidő-autó a piacon. Az árlistája is baráti, a fapados változat már 7,5 millió forinttól vihető. A gázos alapváltozat (Essential) 7,499 millió forintért kelleti magát. A garancia 5 év vagy 100 ezer kilométer. A Dacia Duster lett a Magyar Év Autója 2025 díj birtokosa az elérhető árú autók kategóriában.
Bontott alkatrész: Swift sárvédő
A Duster Története és Fejlődése
Karrierje 2010-ben kezdődött a Pitesti melletti Mioveniben, elképesztő sikerszériát futott, eddig közel 2,3 milliót adtak el belőle. Tizenkét évvel ezelőtt, a jégautózás Mekkájaként emlegetett Andros Trophyn mutatkozott be az új Dacia-prototípus, majd néhány hónappal később a Genfi Autószalonon debütált a Duster végleges, megvásárolható változata. A B0 platformra épült, tehát a Renault Clióval rokonságban álló modell több szempontból is kilógott az SUV-mezőnyből, hiszen 21 centis szabad hasmagassága és a Nissantól örökölt összkerékhajtása révén terepen sem mozgott ügyetlenül, s az sem mellékes, hogy kategóriájának egyik legolcsóbb képviselőjeként vonult be a történelembe. Bő hárommillió forintért már 4×4-es változat is elérhető volt, míg a csak elöl hajtó alapkivitelt vagy ötszázezerrel olcsóbban kínálták. Csak Európában egy év alatt 134 ezer darab kelt el, napjainkra pedig több mint 1,5 millió példányt vásároltak belőle.
2013-ban a Frankfurti Autószalonon debütált a kissé átfésült, új orrkiképzéssel és erősebb motorokkal büszkélkedő Duster. 2017-ben egy vadonatúj Duster született. Noha a B0 platform maradt, a komplett orrkiképzés átdolgozásával sikerült elérniük, hogy a Dacia üdvöskéje igencsak elüssön az elődöktől. A Dacia Duster II generációja (gyártás: 2017-2024) Magyarországon is rendkívül népszerű, köszönhetően megfizethető árának, terepjárós megjelenésének és elfogadható felszereltségének.
Gyakori Problémák és Megbízhatóság (Duster II generáció)
A Dacia Duster II általánosságban egy megbízható konstrukció, kivéve az 1.2 TCe motorral szerelt változatokat. Ez a motor annyira problémás, hogy több országban is pereskedés indult miatta a gyártó ellen. Fontos tudni, milyen típusproblémákra érdemes felkészülni vásárlás vagy szervizelés során.
Megbízhatóbb benzinesek a Duster II esetén:
- 1.0 TCe (90-101 LE): megbízható, jól működik LPG-vel is.
- 1.3 TCe (131-150 LE): modern, erős és kevesebb panasz érkezik rá, apróbb problémák: EGR szelep, kokszosodás (direkt befecskendezés miatt).
- 1.6 SCe (114 LE): egyszerű, turbó nélküli motor, de nem ideális LPG-hez (szelephézag utánállítás, gyenge szelepek).
Olyan sajátos problémákról mesélnek a tulajdonosok, mint például a hektikusan működő, és a légzsákot működésképtelenné tevő (!) kürt vagy az egészen fiatal példányokon felbukkanó korrózió, mely főként a krómozott részeken, a tetősín környékén és a vízelvezető csatornákban jelentkezik. Érdemes rendszeresen ellenőrizni a tetősín és az ajtótömítések állapotát, különösen idősebb Duster esetén. Az alváz védelme továbbra is hiányos. Főleg a kiegészítő elemek (pl. kárpitok) hibásodnak meg. A váltóolaj cseréje nem kötelező szervizperiódus szerint, de 3-5 évente érdemes elvégezni, főként automata váltóknál. A dízelek kapcsán a részecskeszűrő érdemel figyelmet, ugyanis ha leállítjuk a motort, miközben a DPF öntisztulási folyamata zajlik, könnyen gázolaj kerülhet a motorolajba, s ez károsíthatja az erőforrást. Előfordulhat, hogy az üzemanyagszint-jelző egyik pillanatról a másikra azt mutatja, teljesen üres a tank - ekkor nem a gázolaj fogyott el, csak a Renault-kra is jellemző probléma ütötte fel a fejét, amit az „óra” cseréjével orvosolhatunk. Szintén az elektromos rendszer nyűgjeit szaporítja a viszonylag gyakran meghibásodó irányjelző- és világítás-kapcsoló, amely munkadíj nélkül is legalább 25-30 ezer forintos kiadást jelent. Nem kifejezett típushiba, de említést érdemel, hogy a Duster olcsósága leginkább a hangszigetelés hiányában érhető tetten. Csak három csillaggal „jutalmazták” a Dustert az NCAP töréstesztjén.
Vélemények az ezüst autó és kék felni kombinációról
Motor specifikáció: Nissan HR16DE / Renault H4M
Ezt a motort a Renault a Nissan segítségével, közösen fejlesztette ki, a projekt még 2005-ben indult. A Nissan saját motorja HR16DE néven fut, a Renaultnál viszont saját nevet kapott, így lett H4M, és a K4M-et váltotta. A blokk könnyűfémből, alumíniumból készül, kiegyensúlyozott, 5 helyen csapágyazott főtengellyel, a hengerfej szintén alumínium. 16 szelepes ez is, a sűrítése 9,5:1-hez vagy 11.2:1-hez, piactól függően. Furata 78.0 mm, lökete 83.6 mm. Érdekesség, hogy mind a K4M, mind a H4M 1.598 ccm-es. A H4M hengerenként két befecskendezőt alkalmaz, a K4M csak egyet. Típus kódja: HR - motorcsalád neve, 16 - 1.6 literes, D - DOHC, E - többpontos befecskendezés. Többféle teljesítménnyel is készültek ezek a motorok (mint a K4M), így volt 110 és 119 lóerős változat is belőle, míg a nyomatékuk 142 és 158 Nm közé estek.
Versenyársak és Piaci Pozíció
A Duster egyik legnagyobb konkurensének idehaza a Suzuki Vitara számít. Árban valóban kábé ugyanott van egy klímás Vitara, mint egy klímás Duster, csakhogy a Suzuki egy mérettel kisebb autó, tengelytávja 17 centivel rövidebb, de teljes hossza is közel egy húszassal. Igaz, a Suzukiban élettel telibb az 1,6-os szívómotor (120 lovas). A Suzukik közül sokkal inkább az S-Cross a Duster párja méretben, de abból meg már nincs szívómotoros, csak ezres és egynégyes Boosterjet turbós. Ha négymilliónál húzzuk meg a határt, akkor beesik még a képbe az 1,25-ös Kia Stonic és az 1,2-es Peugeot 2008, de azok szintén jóval kisebbek a Dusternél.
tags: #dacia #duster #vásárlás #vélemények