Az etruszk civilizáció titkai: eredet, kultúra és örökség
Az etruszkok ókori nép Közép-Itáliában, a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt hozta létre. Ennek a titokzatos eredetű népnek az eredete az idők homályába vész. Saját elnevezésük mek volt, de egyes kutatók szerint rasz(e)na, ami inkább országrészt, tartományt jelenthetett. Latin nevükből (ETRUSCI > *TRUSCI > TUSCI) ered a mai Toszkána régió neve.
Az etruszkok eredete és nyelve
Származásukról már az ókor óta számos elmélet született. A görög történész Hérodotosz egykoron arról írt, hogy anatóliai, égei-tengeri népektől erednek, akik a mai Törökország nyugati részéről vándoroltak nyugatra, az éhínség elől menekülve. Itália északnyugati partvidékét a 9-8. században Kis-Ázsiából bevándorolt etruszkok foglalták el. Halikarnasszoszi Dionüsziosz szerint viszont őslakók voltak.
A kutatók szerint mindkét csoport, az etruszkok és latinnyelvű szomszédaik is, a Kaszpi-tenger sztyeppéinek térségéből érkezett. Felfedezésük ellentmond azoknak a korábbi elméleteknek, hogy az etruszkok máshonnan jöttek, mint latinnyelvű szomszédjaik. A legújabb feltevés szerint egy őshonos és néhány máshonnan bevándorolt nép keveredéséből alakultak ki az etruszkok, tehát nem lehet egyetlenegy népcsoportról beszélni, hanem több, egymással szimbiózisban élő, egymás kultúráját, ismereteit ötvöző, különböző hatásokat asszimiláló kultúráról van szó. David Caramelli, a Firenzei Egyetem antropológus professzora szerint a Science Advances folyóiratban megjelent tanulmányuk megkérdőjelezi azt a feltételezést is, hogy a hasonló genetikájú emberek hasonló nyelveket beszélnek.
Az etruszkok nyelve és eredete továbbra is megfejtetlen rejtély. Mivel viszonylag hamar a római civilizáció vonzáskörébe kerültek, s fokozatosan a latint kezdték használni, az etruszk nyelv is jórészt érthetetlen számunkra. Egyrészt azért, mert viszonylag kevés etruszk szöveg maradt meg, s ezek nagy része is töredékes sírfelirat tulajdonnevekkel, anagráfiai adatokkal, évszámokkal. A néhány hosszabb szöveget el tudják ugyan olvasni a szakemberek, mert ismerik az etruszk írást, de nem tudják értelmezni, nem ismerik a szavak jelentését.
Az etruszk civilizáció története és hanyatlása
Az etruszk civilizáció nyolc évszázadot ível át, s különböző korszakokra oszlik. A legrégebbi az i. e. VIII-VII. század, a civilizáció kialakulásának ideje, az úgynevezett „keleties” kor, hiszen ebben az időszakban nagy befolyással volt az etruszkok életére a tőlük keletre elhelyezkedő görög városállamok kultúrája. Ekkor épülnek az első városok, s ekkor terjedt el az írás is. Az etruszk civilizáció a fénykorát az i.e. VI. században élte.
Politikai hatalmuk fénykorában az etruszkok nagyon gyakran temetkeztek mauzóleumszerű, nagy kőtömbökből épített, pillérekkel alátámasztott sírokba. Ekkor épülnek fel a tengerparti kikötők, a sűrű, a különböző városokat összekötő úthálózat. Ekkor a legnagyobb a kiterjedése az etruszk területeknek. A gazdagságuk elsősorban a tengeri kereskedelemből származó bevételeken alapult. Az egész Mediterrán térségben szelték a hajóik a tengert, mezőgazdasági és kézműves termékeket szállítva mindenfelé. A legkeresettebb exportcikkeik a mezőgazdaság termékeik és a kézműves áruik messze földön híresek voltak a minőségükről, keresettek Észak-Afrika és Kis-Ázsia területein is. Keletről és Észak-Afrikából pedig értékes görög kerámiavázákat, drágaköveket, elefántcsontot, különböző luxuscikkeket szállítottak Etruria felé. Remek hajósok hírében álltak, szoros a kapcsolatuk a tengerrel. Nem véletlen, hogy a Tirrén tenger neve a „Tyrrhenoi” görög szóból származik, így nevezték a görögök az etruszkokat. Majdnem 300 évig ők a Tirrén térség urai.
Az i.e. V-IV. században kezdődik el a hanyatlás kora gazdasági és politikai téren. Etrúriától délre megjelennek a színen a latin törzsek, amelyek szépen lassan elkezdenek észak felé terjeszkedni, s hamarosan folyamatosakká válnak az összeütközések Rómával. Egyik etruszk város a másik után esik el, sohasem sikerült összefogniuk a közös ellenség, Róma ellen. Róma megalakítása után azonban, a Kr.e. harmadik századra a római köztársaság vált uralkodóvá a térségben és asszimilálta az etruszkokat Kr.e. Az i.e. III-I században már egyértelműek a hanyatlás jelei, az északi etruszk városok is Róma befolyása alá kerülnek, nem mindig véres háborúk következtében, hanem sokszor békés egyezségek eredményeként, amelyek még bizonyos fokú önállóságot garantálnak az etruszkoknak. Végül is hosszas folyamat következményeként az etruszkok római polgárokká válnak, beolvadnak a római civilizációba.
Társadalom és életmód
Etrúria területén önálló városállamok helyezkedtek el, mindegyik egy saját királlyal (lucumone), aki általában valamelyik gazdag arisztokrata családból került ki. Az arisztokrácia ellenőrizte a mezőgazdaságot, a szárazföldi kereskedelmet, ők hajtották be a vámokat és az adókat, s ennek következtében óriási vagyont halmoztak fel. Egyes források 12 városállamról beszélnek, amelyek laza szövetségbe tömörültek. Nincsenek információk a városok közötti háborúskodásokról, az etruszkok nem háborúztak, hanem inkább kereskedtek, a vitákat megpróbálták diplomáciai tárgyalások útján rendezni. A 12 király minden évben egyszer összegyűlt a Voltumna szentély közelében (valószínűleg a mai Orvieto város környékén lehetett).
A városaik az akkori viszonyok között a legmodernebbeknek számítottak. Tudatosan megtervezték a településeket mindig magaslatokon, lekövezték az utcákat, vízelvezető csatornákat hoztak létre. A védőfalakat malter nélkül, egymás mellé illesztett óriási kövekből rakták össze. Az „ipartelepet”, a kézművesek műhelyeit a városfalakon kívülre telepítették, hogy megakadályozzák az esetleges tűzvészeket a lakóházak között. Az elegánsabb házak egy belső udvar körül szerveződtek. A nekropoliszok szintén a város falain kívül kaptak helyet.
Az etruszkok nagyon szerették az életet, élvezték az élet által nyújtott örömöket, nem vetették meg a finom ételeket, italokat, az elegáns ruhákat, a fényűző vacsorákat, a játékokat, sporteseményeket. A bankettek természetesen a felsőosztály kiváltságai voltak, amelyeken férfiak és nők egyaránt részt vehettek. Ez is a nők kivételes helyzetét mutatja az etruszk társadalomban. Félig meddig fekvő helyzetben ettek mint a görögök, az ételeket már picike darabokra vágva szolgálták fel, hogy ezzel se kelljen bajlódniuk. Az étkezést és a beszélgetést táncok és zenei aláfestés kísérte. A másik kedvenc időtöltésük a vadászat volt, nagyon sokszor ábrázoltak vaddisznóvadászatot a szarkofágokon.
Motor- és váltóolajok összehasonlítása
A divatról is a sírokban talált képek mesélnek. Férfiak és nők is színes gyapjúból készült, sokszor aranybetétekkel díszített tunikákat és az azt takaró köntösöket viseltek. Mivel gombok még nem voltak, a ruha különböző részeit egy fibula, azaz csat tartotta össze a vállon. Bőrszandált és tipikus, keleties jellegű hegyes orrú cipőket hordtak.
Vallás és túlvilági hiedelmek
Hittek abban, hogy az istenek mindenhol, az élet minden pillanatában jelen vannak, ellenőrzik, figyelik az eseményeket. Általában észrevehetetlenek, de időnként különféle természeti jelenségeken keresztül megmutatkoznak. Az elképzelésük szerint az embereknek arra kell törekedni, hogy megértsék az istenek akaratát, hogy ne haragítsák meg őket. Az állatok belső szerveiből vagy a madarak röptéből próbálták megtudni az istenek szándékait. Hittek a túlvilági életben, amelyet a földi lét folytatásának tekintettek.
M. Terentius Varro római polihisztor (Kr. e. I. sz.) írja róluk, hogy hét világpusztulást tartottak számon, Censorius pedig, Varro nyomán, a következőket jegyezte fel: „Úgy hitték, hogy az istenek különféle csodajelek által figyelmeztették a halandókat a korszakok végének közeledésére. Az etruszkok járatosak voltak a csillagok tudományában, s gondosan megfigyelvén a csodákat, észleleteiket könyvekbe írták.” A sírok sokszor lemásolják az elhunyt lakóházát. A sírokat teletömték mindenféle felszereléssel, használati tárgyakkal, ékszerekkel, ruhákkal, ételekkel, italokkal, hiszen a halottnak szüksége lehet majd az új életben ezekre a tárgyakra.
Az etruszk művészet és építészet
Rendkívül magas szintű, elegáns és finomművű alkotások jellemzik az etruszk művészetet. Kétségtelen, hogy az etruszkok művészetét a görög művészet hosszú ideig befolyásolta. Csaknem hét évszázadon keresztül hatottak az etruszkokra a kis-ázsiai ión, majd a korinthoszi és az attikai, végül pedig a hellénisztikus alkotók. A görög művészetnek mindezek a megnyilvánulási formái termékeny megoldásokat adtak át az etruszkoknak, elsősorban az építészetben, a kerámiaművészetben és a plasztikában. Ugyanakkor az etruszk művészet teljesen egyéni vonásokkal is bír.
Sírkamrák és nekropoliszok
Ismereteink legnagyobb része a sírokból előkerült leleteken alapul. Az etruszk kultúrában fontos szerepet játszott a halottak kultusza, mely a sírok festett és plasztikus díszítésében is megnyilvánult. A síroknak több típusa ismert: a politikai hatalmuk fénykorában az etruszkok nagyon gyakran temetkeztek mauzóleumszerű, nagy kőtömbökből épített, pillérekkel alátámasztott sírokba. A régész számára ezek a nagyméretű, föld alatti sírok néha különösen jelentősek, mert elég pontosan lehet következtetni belőlük arra, milyenek lehettek az etruszk lakóházak.
Amit a belga piros rendszámokról tudni kell
Néhány sír alaprajza arra mutat, hogy a jellegzetes etruszk lakóházban megvolt az az épületrész, amely később atriumként a római ház leglényegesebb eleme lett: egy középső, mennyezetén nyitott helyiség. A sírokban az atriumnak egy központi elhelyezésű, négyszögű helyiség felelt meg, amelyet négy vagy több pillér határolt. Voltak olyan sírok, ahol a tablinumnak megfelelő traktus bonyolult formát öltött. Ilyen például egy Cerveteriben (Caere) található sír, amelynek ez a része három, pillérekkel elválasztott hajóra oszlik. Caere egyik archaikus sírja az i. e. 6. században épült ún. Pajzsok Sírja. Kerek alaprajzú sírok is vannak, középütt egyetlen pillérrel. Itt a kamra falában, egymás fölé helyezve halotti urnák találhatók. Az etruszk nép történelmének utolsó szakaszából, olyan sírépítmények is fennmaradtak, amelyek lényegében a római columbariumnak felelnek meg. A sírok alkóvjában egy vagy több szarkofágot helyeztek el. Ezek lehetnek nagyméretűek vagy urnára emlékeztető kisebbek. Mindkét típus fedelén általános az elhunyt szobra. Caerében megmaradtak olyan kupolasírok (La Banditaccia nekropolisz), melyek föld alatti kamráit síremlék fedi, egy emelvény vitt a kupolasírra, ahol a szertartások folytak. Szerkezete: egy dromosz (bejárati folyosó) vezet a négyszögletes sírkamrához, amely egy szűkebb előtérre és egy cellára oszlik; az előtér végében két oldalsó, ovális alaprajzú cellácska nyílik (Bika-síremlék; 6.sz közepe; Tarquinia). Léteztek sziklás falba vájt, barlang jellegű nekropoliszok is. A november 4-ig látható tárlaton valóban utazni kell Róma és az umbriai Bolsenai-tó körüli egykori etruszk városok között: a római Villa Giulia etruszk múzeuma őrzi a leggazdagabb anyagot. Orvietóban a helyi régészeti múzeum, Bolsenában a legfrissebb ásatások látogathatók, Grotte di Castróban az itt talált etruszk sírok, San Lorenzo Nuovóban egy etruszk szentély, Castiglione in Teverinában a nekropolisz. "Ahelyett, hogy mindent egy helyen összegyűjtöttünk volna, arra ösztönözzük a látogatókat, hogy az etruszkok egykori területét keressék fel" - mondta Giuseppe Maria Della Fina kurátor a Corriere della Sera napilap római kiadásának.
Építészeti vívmányok
Az etruszkok kiváló építőmesterek voltak, ismerték a boltívet és a boltozatot (Cloaca Maxima), amelyeknek nem voltak ugyan feltalálói, de rendszeresen ők alkalmazták első ízben. A legfontosabb örökségük az építészet terén pedig a félkör alakú ívek feltalálása és alkalmazása, amelynek az egyik legszebb, ma is látható példánya a volterrai etruszk eredetű kapu (Arco etrusco). Az etruszk építési tevékenység középpontjában a templomépítészet állott. Architektúrája az ógörög fatemploméval egyezett; tetőszerkezetét fából ácsolták össze, s a fedélszéket festett cserepekkel borították. Belőlük csupán az alapok kőszerkezete és leírások maradtak antik szerzőktől (három alaprajztípusa: egyetlen négyszögletű cella/hajó; a cellát hosszanti folyosók szegélyezik, amelyeket falak vagy oszlopok zárnak el; háromszoros cellájú, homlokzatán dupla oszlopsorral /a római Iuppiter Capitolinus-templom, 509/; a hellenisztikus korban megjelent a díszes timpanon), de hatottak Róma építészetére. Lakóházaik szerkezetét megőrizte a római épület: középpontja a fedetlen átrium volt, amelyet lakószobák vettek körül. A világosság vagy a bejáraton, vagy a compluviumon át, felülről jutott az átriumba. Ez csarnokszerű középső rész, befelé lejtő tetőnyílással, amelyhez két keresztirányú szárny kapcsolódik a lakóhelyiségekkel.
Introduction to Etruscan Art
Szobrászat és domborművek
A görög márványmegmunkáló hagyománnyal szemben, jellemzője az agyag használata. Az agyagot szinte kizárólag vallási és halotti tárgyaknál használták, a fennmaradt művek között profán (történelmi, magánjellegű, sport) motívumok alig léteznek. A korai szarkofágok égetett agyagból készültek; később legáltalánosabb anyaguk a faragott kő volt. Az i. e. 7. századból, vagy még régebbről, kezdetlegesebb emberábrázolások maradtak fenn. Az i. e. 5. században a szarkofágok sírábrázolásain egy, az előbbiektől alapvetően eltérő embertípus jelent meg: kerek fejdísszel ékesített, széles arcú, elhízott férfiak, akiknek ruhátlan mellét és hasát a művész néha önkényes túlzással dolgozta ki. Nyakukban hatalmas repkénykoszorú lóg, és baljukban tányéron tartják a Kharónnak szánt obulust.
Az i. e. 5. századtól az is gyakori, hogy a szarkofágokat vagy a halotti urnák oldalait domborművekkel díszítették. Ezek témája a halott búcsúztatása tánccal vagy torral, esetleg a siratás szertartása; mindaz, amit a sírok falfestményei is gyakran ábrázolnak. A reliefek szobrászati kidolgozása az archaikus ión stílusra emlékeztető ritmikus és szögletes kifejezésmódtól fejlődött addig a szenvedélyes és mozgalmas ábrázolásig, amely a hellénisztikus kor sajátja. Az i. e. 4. századtól olyan szarkofágok is megjelentek, amelyeket nem reliefekkel, hanem festményekkel díszítettek. Domborműves díszítést sztéléken, emlékoszlopokon, szarkofágokon, hamvasztó urnákon, síremlékek falába vésve egyaránt találunk.
Nevezetes a Cerveteriből származó Etruszk házaspár (Kr.e.530-520; 2 m hosszú; Villa Giulia, Róma) szarkofágja. A könyökre támaszkodó, lakomai pillanatot idézve féloldalt fekvő-ülő pár mosolya az archaikus görög szobrászatot idézi. Veiiből származó etruszk szobrászok alkotásai: egy életnagyságú Veii Apollón (Kr.e.515-492; 165cm; Villa Giulia, Róma); de a Capitoliumot díszítő Iuppiter- ill. egy Hercules-szobor, vagy a capitoliumi templomot koronázó harci kocsi szobra. A csekély számban fennmaradt bronzalkotások közül a legismertebb a Capitoliumi nőstény farkas (Kr.e.5. század első fele; 86x115 cm; Capitoliumi Múzeumok, Róma), amely az olasz főváros jelképévé vált a 15. századi Romulus és Remus alakkal kiegészítve. Bronzremek a Todi Mars (Kr.e.400; Vatikáni Múzeumok, Róma), amely mögött ott van Pheidiasz és Polükleitosz görög mintája. Mitológia szörnyalak, az Arezzói Khimaira (Kr.e.5-4. sz. Megemlítendők még az agyagszobrászat sajátos formájaként az ún. büstszobrok).
Ötvösművészet és ékszerek
Ötvösművészetük, ékszereik révén az etruszkok kiemelkedtek az ókor népei közül. Az i. e. 7. és az i. e. 5. század között az etruszkok csaknem megszakítás nélkül használtak egy díszítési technikát: a már kikalapált aranylapot a filigrán és a granuláció technikáját kombinálva díszítették, vagyis apró aranygömböcskéket alakítottak ki, és ezeket egy sajátos eljárással szilárdan a fémlemezhez erősítették. Az aranygömböcskékkel ornamenseket és figurális ábrázolásokat (kutyákat, madarakat, szfinxeket, oroszlánokat stb.) rajzoltak ki. Néhány ékszeren az alakokat ábrázoló trébelt díszítés és a granuláció hatásos ellentéte figyelhető meg. Ilyen például a párizsi Louvre híres etruszk ékszerkészletének aranyfüggője, amely egy szakállas, kétszarvú folyamisten, talán Akhelóosz arcát ábrázolja. A granulációs technika idővel háttérbe szorult, és később az ékszereket inkább trébelt, pántokkal összefogott fémdarabokból állították össze. Az etruszk kézművesek a legsokoldalúbb és legkifinomultabb ötvösei a koruknak. A granulációs technika mesterei. Picike aranygömböket forrasztanak össze bonyolult díszítőelemekké, sokszor igazi műalkotásokká.
Kerámia: Bucchero edények
A görög mintára kifejlődött etruszk kerámia az i. e. 7-6. században korinthoszi és rhodoszi hatást mutat; később tipikusan ión és attikai ihletésű példányok is megjelentek. Az i. e. 6. században több helyi műhely is jelentős számban gyártotta a feketealakos vázákat. Etruria ekkor már athéni mintákat követett. Az etruszk kratérok, hüdriák és különböző csészék helyi jellege a rajz nagyobb kifejezőerejében nyilvánult meg, míg a díszítőelemeket erősen leegyszerűsítették. Mindemellett volt az etruszkoknak egy sajátos kerámiafajtájuk is, amelyet ma az olasz bucchero szóval szokás jelölni. Csak az etruszk civilizációra jellemző egy érdekes kerámia típus a „bucchero”. Egy különleges fekete színű és fényes, a fémtárgyakat utánozni szándékozó kerámiáról van szó. A fekete színt az okozza, hogy nagyon magas hőfokon, oxigén nélkül égetik ki a kemencében, s ennek az eljárásnak a hatására a vasoxid, amely az agyagban jelen van átalakul, vörösből feketévé válik. A bucchero-serlegek és egyéb edények felülete rendkívül egyenletes. Színük élénken csillogó fekete, és alakjuk a bronz- vagy ezüstedények alakját utánozza. A buccherónak két változata van: a vékony falú bucchero sottile, amelybe gyakran Keletről származó díszítőmotívumokat karcoltak és a vastagabb falú bucchero pesante, amelyre pecsétlőhengerrel vagy negatív formával nyomták rá a díszeket.
Falfestészet
A föld alatti sírkamrák védelmében a festmények nagy része épen megmaradt. A festészetet a sírokban talált sokszínű és élethű művek alapján ismerhetjük meg, amelyek egyben rendkívül értékes információkat is szolgáltatnak az életükről, a szokásaikról, a divatjukról, az ünnepeikről. A leggyakrabban freskó technikát használták. A freskótechnikával készült falfestmények az archaikus görög festészetben is uralkodó hagyományokat követnek. Az archaikus korban (Kr.e.6. sz.) sötét vöröset alkalmaztak a férfiak arcánál, testénél; a nőknél fehéret. Eleinte körülrajzolták a motívumokat egy folyamatos, sötét vonallal, s csak azután töltötték ki azokat festékkel.
Az ábrázolás témái között (Kr.e.6-5. sz.) előszeretettel festettek a mindennapi élettel kapcsolatos jeleneteket (a tarquiniai Halász- és Vadász-síremlék, Kr.e.530-520). Gyakoriak a halotti tort, táncot ábrázoló síremlékek (Oroszlános síremlék freskója, Tarquinia); majd a 4. századtól kezdve egyre nőtt a síron a túlvilággal és a mitológiával kapcsolatos ábrázolások súlya. A portrék és a feliratok által egyénivé tett elhunytakat immáron isteni és pokolbéli lények, mitológiai hősök kísérték utolsó útjukra (II. Orcus síremléke Tarquiniában, Kr.e.350 körül). Festett terrakottalapokkal a megszentelt épületek falait díszítették.
Az etruszk örökség és hatás Rómára
Az régóta közismert volt, hogy etruszkok a rómaiakra hagyták örökségül vallási szertatásaikat, a fémfeldolgozást, a gladiátorok párviadalát, építészeti és mérnöki innovációikat, ezek változtatták át Rómát egy éretlen településből nagyvárossá. A hét dombon megtelepedett kis nép világkarriert futott be. A műveltebbektől nem szégyellt tanulni, azután a szintetizálás, integrálás és a gyakorlati hasznosítás már az övé. A kezdetekkor az etruszk hatás emelendő ki, tőlük egyes istenek tiszteletét, a templomformát, az íves boltozást, a családi tűzhely és az ősök szellemének vallásos tiszteletét vették át. A Kr.e.510-től Kr.e.31-ig tartó köztársasági időszak első századaiban a templomépítés bizonyult a fő építészeti feladatnak.