Rendszámtábla: Elhagyás, Pótlás és a Tartó Kérdései

Sajnos bármelyik autóvezetővel megeshet, hogy elhagyja a rendszámát, és nem is feltétlenül veszi észre rögtön a hiányzó azonosítót. Nagyon fontos azonban, hogy elveszett rendszám esetén mihamarabb gondoskodjunk a pótlásról, ugyanis hiánytalan hatósági jelzés nélkül nem közlekedhetünk közúton.

Miért szükséges a rendszámtábla pótlása?

Az egyik gyakori eset, amikor szükséges a rendszámtábla pótlása, az az elülső vagy hátsó rendszám elhagyása, ami a táblát tartó műanyag elöregedése, vagy egy kisebb koccanás következtében történt rongálódás miatt is bekövetkezhet. Ebben az esetben természetesen lehetőség van a rendszám pótlására, amit a lehető leghamarabb érdemes kezdeményezni. Az is megeshet, hogy a rendszám kifakult, és a hatósági jelzés nem látható megfelelően, ebben az esetben is érdemes újragyártást igényelnünk.

Elhagytam a rendszámom - mit tehetek?

Próbáljuk meg felkutatni a rendszámot!

Mielőtt bejelentenénk a rendszámunk elvesztését, érdemes érdeklődnünk azon a környéken, ahol elhagytuk a táblát, hátha valaki megtalálta. Sőt, célszerű megosztanunk a közösségi médiában is, hogy keressük a rendszámot, és nézzünk körül a helyi csoportokban is, hiszen lehetséges, hogy a becsületes megtaláló már posztolt is arról, hogy rábukkant a rendszámunkra.

Az ügyintézés menete elvesztés vagy rongálódás esetén

Amennyiben minden igyekezetünk ellenére sem került elő, az elveszett vagy megrongálódott rendszám pótlását a kormányablakban tudjuk igényelni.

Rendszámtábla pótlásának menete és díjai
Teendő Szükséges dokumentumok/Információk Díj
Igénylés helye Kormányablak
Személyazonosság igazolása Személyazonosító okmány
Jármű adatai Forgalmi engedély
Nyomtatvány kitöltése Nyomtatvány kitöltése helyben
Meghatalmazás (ha nem saját néven van az autó) Meghatalmazás
Pótlás díja 12.300 Ft

Ehhez mindössze egy személyazonosító okmányt és forgalmi engedélyt kell bemutatnunk, majd ki kell töltenünk egy nyomtatványt. Amennyiben nem a mi nevünkön van az autó, úgy meghatalmazást is magunkkal kell vinnünk az okmányirodába. A rendszámtábla pótlásának igénylési díja 12.300 Ft, az új táblát pedig kb. Jó tudni, hogy abban az átmeneti időszakban sem kell aggódnunk a közúti közlekedés miatt, amíg csak az egyik rendszámtáblával rendelkezünk, ugyanis az okmányirodában kapunk egy nyomtatványt, amellyel egy esetleges ellenőrzés során igazolhatjuk, hogy zajlik az ügyintézés. Tehát egy rendszámtáblával is közlekedhetünk, de csak az igénylést követő egy hónapban, illetve az is előfordulhat, hogy erre az időszakra a kormányablak ideiglenes rendszámot ad ki számunkra.

BMW E60 lámpa választás

Ellopták mindkét rendszámtáblám, mit tegyek?

Ha ellopott rendszámtábláról van szó, és mindkét azonosítót eltulajdonították, mindenekelőtt a rendőrségen kell feljelentést tennünk. Ez rendkívül fontos, hiszen így tisztázhatjuk magunkat, ha az ellopott rendszámtáblánkat felhasználva bűncselekményt követnek el.

Rendszámtábla tartó eltávolítása és típusai

Az elülső rendszámtábla, vagy bármelyik rendszám cseréjéhez, vagy a rendszámtábla tartó meghibásodása esetén szükséges lehet a tartó eltávolítása. Amire szükséged van hozzá, az egy eszköz amivel kipattintod az alsó műanyag-ot a rendszámtábla tartón. DE!!!!! Több fajta rendszámtábla tartó létezik, így nem biztos hogy ez lesz a pontos menete!!

Autószerelő műhely történelem

Indexváltások a Skoda 120-nál

tags: #elso #rendszamtabla #tarto #mazda #6 #információ