A Járművilágítás Szabályai és az Automata Rendszerek Megfelelő Használata
Most pedig essen szó arról, hogy melyik fényszóró típust mikor, hogyan és meddig kell bekapcsolni. Európa legtöbb országában már évtizedek óta kötelező lakott területen kívül nappal is kivilágítani a járműveket. Eleinte erre a tompított fényszórót használtuk, majd 2011. február 8 után minden az Európai Unióban eladott új autót fel kellett szerelni nappali menetfénnyel (DRL).
Az Automata Fényszóró (AUTO) funkció: Kényelem és Korlátok
A modern autókban a fényszóró kapcsolója AUTO beállítással is rendelkezik, amely nagyon kényelmes. Ezt a beállítást használva járművünk a fényérzékelőnek megfelelően választja ki, hogy a nappali menetfény vagy a tompított fényszóró és a helyzetjelző lámpák világítsanak nekünk pedig soha nem kell foglalkozni a fényszóró kapcsolgatásával. Az automata fényszórótól azonban hajlamosak vagyunk elkényelmesedni és túlságosan a rendszerre bízni magunkat. Ez azonban nem minden esetben igaz és balesetveszélyes lehet, ha kizárólag az automatikus rendszerre hagyatkozunk.
Szürkületben általában nincs ezzel gond. A probléma a ködös téli napokon jelentkezik, amikor a fényérzékelő elegendőnek ítéli a külső fényerőt, így a nappali menetfényt választja ki, ez azonban gyakran nem elegendő, érdemes odafigyelni erre és indokolt esetben átkapcsolni. Vegyünk például egy ködös, fátyolos napot. Az automatikus funkció úgy érzékelheti, hogy bőven elegendő a nappali menetfény használata, ami azért helytelen, mert ilyenkor nem minden gépjármű esetében világítanak a hátsó helyzetjelző lámpák.
A Járművilágítás Jogi Szabályozása: KRESZ és KöHÉM Rendelet
A KRESZ szabályai szerint a forgalomban közlekedő járműveket éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani, de nem mindegy, hogy hogyan. A KRESZ 44. § (1) bekezdés alapján a forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót, a lassú járművet és a segédmotoros kerékpárt helyzetjelző lámpákkal és tompított fényszóróval kell kivilágítani. A KRESZ 44. §-a a forgalomban részt vevő járművek kivilágításával, míg a 45. § az álló járművek kivilágításával foglalkozik.
Magyarországon a beszereléssel és használattal kapcsolatos nemzeti szabályozást egyrészt az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttesrendelete a közúti közlekedés szabályairól (KRESZ) tartalmazza, amely a genfi ECE-R48-01 és a brüsszeli EEC 76/756 Európai Uniós normatívákon alapul. A másik hatályos szabályozás a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről, a Magyarország területén közlekedő járművekre terjed ki. A rendelet 2. számú melléklete tartalmazza a Magyarországon elfogadott ENSZ-EGB (ECE) előírásokat.
Ápolási asszisztens képzés és követelmények
„A gépjárművön, csak olyan fajta, olyan színű, oly módon elhelyezett és annyi világító-, illetőleg fényjelző berendezést szabad alkalmazni, amilyent és amennyit a rendelet előír vagy megenged. A jármű, amelynek tulajdonságára, alkatrészére, önálló műszaki egységére és tartozékára a rendelet jóváhagyási jelet követel meg, csak abban az esetben helyezhető forgalomba, ha a járműtulajdonság, alkatrész, önálló műszaki egység, tartozék teljesíti a 2. számú mellékletben felsorolt és az 1. számú mellékletben meghatározott követelményeket."
A Nappali Menetfény (DRL) Használata
Ma már kötelező az autókban a jellemzően a motor beindításával automatikusan működésbe lépő nappali menetfény, ám ennek ellenére, vagy talán pont ezért mégsem szabad megfeledkezni a szabályos és biztonságos világításról. A KRESZ 44. § (8) bekezdése előírja, hogy lakott területen kívüli úton a forgalomban részt vevő gépkocsit nappali menetjelző lámpával vagy tompított fényszóróval nappal, és jó látási viszonyok között is ki kell világítani. A nappali menetfény nevéből is adódóan tehát nappal, jó látási viszonyok mellett a szemből érkezők számára biztosítja a saját jármű jobb észlelhetőségét. 2011 óta szériafelszerelés az EU piacain forgalomba hozott autókban a nappali menetfény. Ennek többféle változatát alkalmazzák a gyártók, van automatikusan, a gyújtás ráadásával már felkapcsolódó, van külön kapcsolható, léteznek többfunkciós (tehát másodlagos üzemmódban fényt váltva indexként is alkalmazott) változatai.
Autótípustól függő az is, hogy az autó frontrészén elhelyezett nappali menetfény mellett világítanak-e a hátsó helyzetjelző lámpák. A jogszabályok szerint lakott területen kívül a napppali menetfény használata kiváltja a tompított világítás használatát. Ennek oka, hogy a nappali menetfény fényerejét úgy állítottták be, hogy a láthatóságot szolgálja. Erősebb a helyzetjelző-parkoló fénynél, de gyengébb a tompított világításnál. Szemből bár nem tökéletes, de többnyire még éppen elegendő a menetjelző lámpa, amely gyakran LED-es, így éles fénnyel világít.
Tompított és Távolsági Fényszórók
A kivilágítás kötelező módja a tompított fényszórók és a helyzetjelzők használata. Tehát szürkülettől, illetve rossz látási viszonyok között, erősen csapadékos időben, esőben, hóban, illetve ködben az autókon a tompított világítást kell felkapcsolni. Tehát az őszi-téli időjárásban jellemző erősen ködös időben nappal is a tompított világítás használata az ajánlott! A tompított világítást felkapcsolva a szabályosan kiépített nappali menetfény gyengébb fényerőre vált, a helyzetjelző-parkolófény fényerejével világít, hogy ne zavarja a többi közlekedőt.
A reflektor feladata, hogy éjszaka és jó látási viszonyok mellett segítse a gépjármű vezetőt abban, hogy messzebbre ellásson. Csak lakott területen kívül és éjszaka használható, fontos szabály, hogy alkalmazása során nem lehet a szembejövő vagy éppen előttünk haladó forgalmat elvakítani. A tompított fényszóró helyett távolsági fényszórót használni - fényjelzés kivételével - csak lakott területen kívül szabad. Távolsági fényszórót lakott területen belül csak fényjelzés adására (fénykürt) lehet használni, lakott területen kívül pedig olyan forgalmi szituációkban, amikor annak használata nem zavarja a többi közlekedőt. A távolsági és tompított fényszórók és helyzetjelző lámpák felszerelése minden gépjármű esetén kötelező.
Mikor van szükség üzemanyag-szivattyú relé cserére?
A Ködlámpák Használata
Ködös időben ésszerűen felmerül a ködlámpák használata. Ezek nagyon hasznos eszközök, ha jól használjuk őket. Az első ködlámpa a tompított fényszóró kisegítő eszköze, alapvető feladata, hogy korlátozott látási viszonyok mellett segítse a gépjármű láthatóságát, illetve az úttest jobb megvilágítását. Rossz látási körülmények esetén tehát bármikor alkalmazható (kivéve álló jármű). Az első ködlámpákat a gyártók rendszerint alacsonyra szerelik be, ennek oka, hogy bevilágítsanak a köd alá, így tud a fényük messzebbre jutni ködös időben, mint a tompított világításé.
Nagy ködben előfordulhat, hogy a tompított fényt helyzetjelző fényre állítva (ekkor a hátsó piros helyzetjelzők felkapcsolva maradnak), csak az első ködlámpákat használva nagyobb lesz a látótávolság, mert a lekapcsolt tompított lámpa fényét nem veri vissza a köd, nem vakít. Ezt szélsőséges látási viszonyok között, indokolt esetben a KRESZ is engedi (de jó látási viszonyok között a tompított világítás helyett nem kapcsolható fel a ködlámpa, mert úgy szabálytalan használatnak számít), ezért is vannak úgy bekötve a lámpák gyárilag, hogy ebben a leosztásban is működhessenek. Más esetben a ködlámpa nem váltja ki a tompított világítást, a fénykévéje irányított, de nem formált, emiatt vakíthatja a szembejövőt, illetve nem is világít olyan messzire, mert nem arra készült.
A ködlámpákat csak addig szabad bekapcsolt állapotban tartani, amíg indokolt. Amint javulnak a látási viszonyok, le kell kapcsolni, mert zavarhatja a többi közlekedőt. Ez a hátsó ködzárófényre is igaz. Ennek fényereje nagyobb mint a helyzetjelző lámpáé, ezért is észlelhető nagyobb távolságból. Az első- és a hátsó ködlámpa alkalmazása nem csak a látási viszonyoktól, hanem a forgalmi szituációtól is függ. Amikor országúton, vagy autópályán már hosszabb sor jön össze, tehát minden bizonnyal a mögöttes forgalom már észlelte az előtte haladót, akkor időszakosan lekapcsolható a ködzárófény, majd ha ismét magában, vagy sorzáróként halad a kocsi, akkor felkapcsolható. Ez az első ködlámpákra is igaz: utolérve a sort, ha várható a huzamos idejű együtthaladás, akkor a sorban haladók lekapcsolhatják az első ködlámpát is, ha ezzel nem rontják a saját látási távolságukat. A ködfényszóró felszerelésével, melyet a rendelet nem ír elő kötelezően.
Hogyan működnek az autó ködlámpái: Hogyan kell használni a ködlámpákat, és mikor nem szabad használni
Egyéb Fontos Járművilágítások
A féklámpa, amely a fékpedál érintésével villan fel, arra szolgál, hogy jelezze a mögöttes forgalom számára, hogy a gépjármű csökkenti sebességét. Ezzel a világítási eszközzel lehet jelezni a többi járművezető részére, hogy az adott jármű a megszokott mozgástól eltérően hátramenetben közlekedik, egyúttal segíti a vezetőt éjszakai viszonyok közepette, hogy a mögötte lévő területet jobban belássa. A hátrameneti sebességfokozattal ellátott gépjárművek esetén hátrameneti lámpa felszerelése kapcsán úgy fogalmaz, hogy felszerelésük megengedett. Irányváltoztatás esetén kötelező a használata, emellett induláskor a baloldali indexet, megálláskor a jobboldali indexet kell alkalmazni. A figyelmeztető lámpa használatával jelezni lehet a többi járművezető számára, hogy csak óvatosan lehet az adott járművet megközelíteni vagy elhaladni mellette. Amennyiben a jelzőfény szaporán világít, az autó vezetője vészfékezést hajt végre.
Láthatóság, Karbantartás és Beállítás
Az autók láthatóságát az sem segíti, hogy a többség vásárláskor a szürke árnyalatait részesíti előnyben az élénk, feltűnő színek helyett. Télen rövidek a nappalok, hosszúak az éjszakák, és sokat autózunk sötétben. Az izzók fényereje több évi használat után akár a felére is csökkenhet. A helyes fényszóró használat mellett az sem mindegy, hogy jól vannak-e beállítva a lámpák. Ez a régebbi típusú autóknál jelent problémát, a modern gépjárművekben már intelligens rendszerek gondoskodnak a megfelelő beállításról. Bár az interneten sok cikk elérhető azzal kapcsolatban, hogyan kalibráljuk a fényszóró magasságát házilag, mi inkább azt javasoljuk, hogy érdemes mindezt szakemberre bízni egy gyors és nem túl költséges beavatkozás keretében. Ugyanilyen fontos a kiégett izzók mihamarabbi cseréje. Ködben, csapadékos időben kiemelten fontos a helyes világításhasználat.
Műszaki Követelmények és Jelölések
A fényszórók és a hozzájuk tartozó fényforrások biztonságtechnikailag releváns gépjárműtartozéknak tekintendők, vagyis a gépjármű forgalomba állása előtt hivatalos jóváhagyást igényelnek, és az eredeti konstrukció szabályoknak ellentmondó átalakítása vagy manipulálása nem megengedett. Minden fényszóró azzal a fényforrással (halogén, xenon vagy LED) együtt kapja meg a típusvizsgát, amellyel üzemeltetni kell. Ha a fényforrást egy nem típusellenőrzött, a fényszóró engedélyében nem szereplő fényforrásra cserélik, akkor az engedély, és ezzel a jármű forgalmi engedélye is érvénytelenné válik.
Európában az UNECE (United Nations Economic Commission for Europe), magyarul ENSZ-EGB (Egyesült Nemzetek Szervezete Európai Gazdasági Bizottsága) által megalkotott ECE szabályozásai és az azokon alapuló nemzeti előírások tartalmazzák a gépjárművek világító és fényjelző berendezéseit érintő kötelező előírásokat - „Egyezmény a közúti járművekre, a közúti járművekbe szerelhető alkatrészekre, illetve a közúti járműveknél használatos tartozékokra vonatkozó egységes műszaki előírások elfogadásáról és ezen előírások alapján kibocsátott jóváhagyások kölcsönös elismerésének feltételeiről”. 1958-ban az NSZK javaslatára az ENSZ EGB védnöksége alatt létrehoztak egy, a gépjárművekre és az azokra szerelhető alkatrészekre vonatkozó jóváhagyásokról és a jóváhagyások kölcsönös elismeréséről szóló egyezményt. Az Egyesült Államok nem írta alá az 1958-as Genfi Egyezményt, ezért ott az ECE-től eltérő FMVSS (Federal Motor Vehicle Safety Standards) szabályozás van érvényben. Az Egyesült Államok területén forgalomba állt gépjárművek világító és jelzőberendezések követelményeit a Federal Motor Vehicle Safety Standard 108 tartalmazza. Léteznek továbbá SAE (Society of Automotive Engineers) előírások is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az európai direktíváknak megfelelő világító és jelzőlámpákkal felszerelt gépjárművek nem felelnek meg az ottani előírásoknak, vagyis exportálás előtt azokat át kell alakítani.
A vonatkozó magyar és Európai Uniós jogszabályok rendkívül hasonlóak.
A világító és fényjelző berendezések optikai tengelyét - kivéve a tompított fényszóróét, a ködfényszóróét, a hátrameneti lámpáét és a jármű oldalán elhelyezett fényjelző berendezésekét - úgy kell beállítani, hogy az megközelítőleg vízszintes, és a jármű hosszirányú függőleges felezősíkjával párhuzamos legyen. Az 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet A. Függelék A/25. számú melléklete szabályozza, hogy a gyártóknak egy adott fényforráson vagy fényszórón milyen kötelező jellegű jelöléseket kell feltüntetni, illetve milyen feliratokkal kell azokat egységesen ellátni. A fényszóróra és az alkalmazott izzókra vonatkozó követelményeket 2012-ben frissítették. Fényforrások esetén a jelöléseket az aljzaton kell feltüntetni, de csak abban az esetben, ha a világítási jellemzőket nem befolyásolja hátrányosan. Izzólámpák esetén a névleges feszültségség értékét (a 37. számú EGB-szabályozás szerint): 6 ill. 6V, 12 ill. 12 V, vagy 24 ill. 24V.
Jóváhagyási Jelölések
- EK (vagy EC - Európai Közösség) alkatrésztípus jóváhagyási jele: Európai Uniós vizsgálaton átesett, jóváhagyott típus jelölése, amely egy téglalappal határolt „e” betű, amelyet a típusjóváhagyást kiadó ország száma vagy betűjele követ.
- ECE (Economic Commission for Europe) jelölés: körrel határolt „E”-betű valamint egy szám, amely azt definiálja, hogy a fényforrást melyik országban tanúsították.
- A lencsén a gyártó márkaneve.
Megjegyzés: Amennyiben a fényforrás felületén nincs elegendő hely a jelölések elhelyezésére, úgy csak a *-gal jelölt adatokat kötelező feltüntetni.
A Láthatósági Távolságok és Színek
A különböző lámpatestek által kötelezően biztosítandó távolságok és megvilágítás értékek a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben szabályozottak:
| Világítás típusa | Láthatósági távolság / Feltétel |
|---|---|
| Távolsági fényszóró | Sötétben és tiszta időben legalább 100 méter távolságot kell, hogy megvilágítson. |
| Tompított fényszóró | Sötétben és tiszta időben minimálisan 40 méter távolságot kell, hogy megvilágítson. |
| Féklámpa | Nappal, ráeső napfényben legalább 300 méterről határozottan felismerhetőnek kell lennie. |
| Irányjelző | Ráeső napfényben legalább 50 méterről, sötétben, tiszta időben legalább 300 méterről határozottan felismerhetőnek kell lennie. |
A különböző lámpatestek megengedett színei a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben szerepelnek.
Nappali Menetfény Utólagos Felszerelése
Visszatérve a nappali menetfényekre, ezek utólag is felszerelhetők. A felszerelés szabályosságát az időszakos műszaki vizsgákon ellenőrzik. A felszerelésnél ellenőrzik a menetfények elhelyezését - minimum 25 cm, maximum 150 cm magasan lehetnek, az egymástól való távolságuk minimum 60 cm -, és a működését. Tompított fény kapcsolásakor vagy le kell kapcsolniuk, vagy alacsonyabb fényerőre kell váltaniuk. A lámpatestekben szerepelnie kell az európai jóváhagyási „E” jelnek, valamint az „RL” betűjelzésnek (running light).