A rendszerváltás folyamata és öröksége Magyarországon: gazdasági, politikai és társadalmi átalakulások

Manapság sok szó esik arról, hogy az átalakuló országok közül Magyarország a reformok és a fejlődés éllovasából sereghajtó szerepbe került. A jelenség értelmezéséről sokféle vélemény látott napvilágot. A történelem nemcsak az élet tanítómestere, hanem bennünk, intézményeinkben, szokásainkban, reflexeinkben velünk él. A közelmúlt történeteivel különösen így van. E cikk arra törekszik, hogy néhány mozaikot bemutasson a közelmúlt történelméből, amely mozaikok talán más megvilágításba helyezik a korszak interpretációit, ha úgy tetszik, történetét.

A Kádár-rendszer vége és a gazdasági válság gyökerei

A magyarországi rendszerváltás sajátos gazdasági és társadalmi környezetét az ország súlyos külső eladósodottsága és az ebből fakadó kényszerek jellemezték. Az előzmények Trianonig nyúlnak vissza, amikor is az ország nem csupán hatalmas terület- és népességveszteséget szenvedett, de szétzilálódtak azok a szervesen kiépült termelési, logisztikai és piaci hálózatok, amelyek a Monarchia keretei közötti gyors gazdasági fejlődés következményei és feltételei is voltak egyben. Trianonig az ország egy regionális gazdasági integráció és ezen belül egy valutaövezet részeként működött. Az 1920-as évektől a magyar gazdaság olyan kis és nyitott gazdasággá vált, amely mind a kivitel, mind a behozatal szempontjából jelentős módon függött kereskedelmi partnereitől.

A Kádár-féle politikai vezetés az SZKP XXI. kongresszusa után jelentős gazdaságpolitikai váltásra szánta el magát. A magyar vezetés a helyzetet úgy értékelte, hogy szükséges a Szovjetuniótól való egyoldalú gazdasági függésen lazítani, meg kell valósítani a gazdaság „két lábra állítását”. Ennek érdekében az illetékes állami szervek a nyugat-európai országokba szakembereket küldtek, és ezzel megkezdődtek a fejlett nyugati technológia különböző formákban történő átvételének előkészületei. Ez a folyamat az ország külgazdasági szerkezetének nyitottságát erősítette, de a külkereskedelmi forgalom tekintetében kiegyensúlyozta a KGST-reláció és az ún. keményvalutás reláció arányát.

Ez a helyzet minden érdekelt félnek tartogatott előnyöket. Magyarország a fejlett technológia tranzitországa volt a KGST felé. Európa nyugati fele kelet felé bővítette felvevőpiacait. Magyarország pedig a KGST-ből olcsón importált anyagok feldolgozásán alapuló kivitelért tudott fejlett technikát és korszerű fogyasztási cikkeket importálni. Ez a sajátos konstelláció volt a kádári aranykor gazdasági alapja. A szocialista országokon belül kiugrónak tekinthető fogyasztási színvonal (gulyáskommunizmus) biztosította a rendszer legitimitását. Ezen változásokat szimbolizálja a Coca Cola, majd nem sokkal később a Pepsi magyarországi megjelenése.

Reformkísérletek és az adósságcsapda mélyülése

A külgazdasági nyitás következtében azonban jelentősen nőtt az ország importfüggősége. Amíg adott volt az olcsó szovjet olaj által működtetett magyar konvertibilis áruexport-alap, addig a tőkés importtól való függés nem látszott aggasztónak. A gazdasági irányváltásnak látványosabb eleme volt az új gazdasági mechanizmus bevezetése, amelynek előszele volt Nyers Rezsőnek a legfelsőbb politikai vezetésbe emelése, ő lett a gazdaságpolitikáért felelős első számú politikus. A kormányban Fock Jenő és Fehér Lajos fémjelezték a változásokat.

Útmutató a Nissan Terrano 2700 dízel vezérléséhez

A külgazdasági két lábon állás - amely egyben a szövetségi kötelékek lazítását is szolgálta - megerősítése felgyorsult akkor, amikor a magyar vezetés számára is meglepő módon eltávolították a Szovjetunió éléről Hruscsovot, aki belpolitikailag a desztalinizálás, külpolitikai értelemben pedig az enyhülés előkészítője volt. A reform koncepcióját lényegében másfél éves munkával készítette el Nyers Rezső vezetésével egy szakpolitikus-kör. A koncepció és a modell egy szabályosan működő és a szabályozást jól tűrő piaci mechanizmust képzelt el, a központi tervlebontás helyett a Nyugat-Európában elterjedt indikatív tervezésre tértek át.

Az ország a nyugati technológia alkalmazása miatt nyersanyagok, de főleg félkész termékek vonatkozásában egyre inkább függővé vált a nyugati importtól. Ennek ellentételezéséhez szükség volt a veszteségesnek látszó termelésre és/vagy radikális szerkezeti átalakításokra. A mélyben tehát az 1970-es évek elején már érzékelhetőek voltak az alkalmazott új irányítási módszerek gyenge pontjai. Az 1968-as hazai reform legnagyobb hiányosságaként kidolgozói nem számoltak eléggé azzal, hogy a magyar gazdaság sajátos szerkezete jelenti a politikai stabilitás alapját, és túlságosan is a piaci önszabályozás működésében bíztak. Az 1968 nyarán lezajlott csehszlovákiai invázió tovább erősítette a vezetésben a Szovjetuniótól való távolodás szándékát. Tették ezt azért is, mert 1968-ban az ország megpróbált belépni az IMF-be és a Világbankba, ami a két lábon állást intézményesítette volna.

Az 1968-ban elindult gazdaságirányítási reformok - az 1972 és 1979 közötti intermezzót követően - az 1980-as évekre új szakaszukhoz érkeztek. A háttérben az húzódott meg, hogy az első, majd második olajárrobbanás a KGST-n belüli viszonyokat is felborította, továbbá az eladósodás kiterjedt a közepesen fejlett országok széles körére. Az olajárak emelkedése és a szovjet fegyverkezés újbóli erősödése új helyzetet teremtett a szocialista táboron belül. Megjelent a KGST-n kívüli, dollárelszámolású kereskedelem. Nagyjából ezen a ponton vált fenntarthatatlanná az az ipari struktúra, amely a szocialista iparosítás eredményeként alakult ki. A forráshiányt külföldi kölcsönökkel hidalták át, és szinte „észrevétlenül” 1979-re már tarthatatlan és nehezen menedzselhető adósságállomány alakult ki.

Az adósságcsapdában vergődő ország vezetése a társadalmi ellentmondások kiéleződését rendszerváltó reformokkal igyekezett megelőzni. 1984-ben az „önkormányzó” vállalatirányítás bevezetésével és a „második gazdaság” legalizálásával nemcsak a külső hitelezői elvárásoknak való megfelelést biztosították, hanem elvetették egy új magántulajdonosi osztály magját. A reform második hulláma során 1987-89-ben létrehozták a piacgazdaság alapvető intézményeit (adórendszer, kétszintű bankrendszer), és a fizetési mérleg egyensúlyát a gazdaság liberalizálásával biztosították. A magyar gazdasági rendszer az adósságszolgálati terhek teljesítése érdekében jelentősen átalakult.

A rendszerváltást előkészítő globális és hazai tényezők

Az 1980-as évek második felére a globalizálódó kapitalizmus, a fejlett nyugati világ egyre nyomasztóbb gazdasági fölénybe került a diktatórikus államszocializmussal szemben. Ennek ellenére jószerivel senki nem számított a szovjet tábor gyors felbomlására, a kétpólusú világrend megszűnésére. A világpolitikában lezajlott hatalmas átalakulás megértéséhez tehát a globalizációs folyamat ad megfelelő értelmezési keretet. Ennek a folyamatnak volt fontos és aktív tényezője a Magyarországon és az egész közép- és kelet-európai térségben végbement átalakulás.

Dízel üzemanyag összehasonlítás

Két tényezője volt tehát a rendszerváltáshoz vezető magyarországi folyamat elindulásának: egyfelől a rendszer súlyosbodó - gazdasági eredetű, de hamarosan legitimációs krízissé terebélyesedő - válságának ténye és az ebből fakadó lépéskényszernek a belátása, másfelől a Szovjetunióban Mihail Gorbacsov élre kerülésével megkezdett reformok nyitotta új lehetőségek felismerése. Abban, hogy a 80-as évek végére az adósságcsapdába került Magyarországon a gazdasági válság rendszerlegitimációs válsággá alakult, nem csupán a válság mélységének volt szerepe, hanem a nemzetközi gazdasági és politikai körülmények alakulásának is.

A nyugati gazdasági függés egyre erősebb lett, miután az ugyancsak bajba jutott Szovjetuniótól nem érkezhetett segítség, s a KGST kereteiben megvalósuló gazdasági integráció problémái is egyre jobban kiütköztek. Ugyanakkor a Moszkvától való politikai függés Gorbacsov új kurzusa időszakában egyre lazább lett. Az uralkodó pártban az MSZMP főtitkárát, Kádár Jánost leváltó reformerek felismerték, hogy csak a rendszer megújítását célzó radikális reform ideológiája tölthet be legitimációs funkciót, amely az adott helyzetben csakis demokratizáló és liberalizáló irányultságú lehetett. Megszűntek a kádári „gulyáskommunizmus” alapjai, a rendszer jóléti legitimációjának esélye kútba esett, miután az erre irányuló, 1985-ben kezdett kísérlet csak az adósságcsapda bezárulását eredményezte.

Újabb nyugati hitelek nélkül a rendszer finanszírozhatatlan volt, a hitelek feltételei azonban egyre keményebbek lettek, a magyar gazdaság a régi szerkezetben, piacgazdasági fordulat nélkül nem tudta teljesíteni a kritériumokat. A nyugati befolyás kiterjesztésének leghatékonyabb eszköze gazdasági jellegű volt, és elsősorban a nemzetközi pénzügyi szervezetek közvetítették az eladósodott országok meghitelezésének feltételeként azt a stratégiát, amely a liberalizálás, dereguláció, privatizálás „szentháromságán” - vagyis az ún. washingtoni konszenzuson alapult. A rendszerváltást megelőző két esztendő utolsó két kormánya már lényegében a washingtoni konszenzus elveit váltotta gyakorlatra, ezzel megtette a rendszerváltás első lépéseit.

A történészek és politológusok többségének véleménye szerint a rendszerváltozás „vértelen” vagyis békés végrehajtásához elengedhetetlen feltétel volt, hogy 1985-ben a kommunista, pártállami berendezkedést fenntartó Szovjetunióban jelentős változások történjenek. Ugyanis 1985 március 11-én a szovjet pártfőtitkári székbe az alig 54 éves, energikus Mihail Gorbacsov került. Az új orosz vezető meghirdette a kommunista párt és állam gazdaságának megreformálását, bevezette a glasznoszty ("nyíltság"), a peresztrojka ("átalakítás"), és az uszkorenyije (a gazdasági fejlődés "gyorsítása") programját. Gorbacsov a változásoktól modernizációt remélt, és a belső, politikai és gazdasági reformok mellett nyitott a nyugat felé is, megkezdte a hidegháborút lezáró szovjet-amerikai csúcstalálkozók, leszerelési megállapodások megszervezését.

Az ellenzék szerveződése és a társadalmi elégedetlenség növekedése

Az egypártrendszerrel szemben elégedetlen magyar gondolkodók és értelmiségiek már az 1970-es években megkezdték aktivizálódásukat, eleinte magánlakásokon tartott titkos eszmecserék és szamizdat irodalom (illegális, a pártállami rendszert kritizáló kis példányszámú kiadványok) nyomtatásával. A 70-es évek kimagasló demokrata gondolkodója volt Bibó István jogász, egyetemi tanár, író, majd a harmadik Nagy Imre kormány minisztere. A korán kialakuló ellenzék két jelentős táborra oszlott, az egyiket urbánus-, a másikat népi ellenzéknek nevezték. Az előbbi tagjai ifjabb Rajk László és Kis János filozófus köré csoportosulva, 1981-től a Beszélő című szamizdat-folyóirat szerkesztésében, olvasásában és terjesztésében vettek részt. A pártállam megszűnését követelők másik táborát a népi ellenzék alkotta, Csoóri Sándor és Illyés Gyula köré csoportosulva.

Üzemanyagtank méret - Smart Forfour 454

Az ellenzék megerősödésében fontos mérföldkő volt az 1985 június 14-16 közt megtartott monori találkozó, melyen az egymástól elszigetelt demokratikus ellenzék képviselőin kívül ötvenhatosok, reformközgazdászok, történészek, népi írók, a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek is részt vettek. A tanácskozáson elemezték az ország helyzetét, s közös feladatuknak fogalmazták meg az állampárt elleni fellépést. Megjelent a kommunista reformközgazdászok írta „Fordulat és reform” című tanulmány, majd 1987-ben a Beszélőben a Társadalmi szerződés, mely a demokratikus ellenzék legfőbb elképzeléseit tartalmazta. Kiemelte, hogy a Kádár János által megteremtett közmegegyezés programját fel kell váltania egy új társadalmi szerződésnek, a többpártrendszer, a piacgazdaság és a semleges külpolitika talaján.

A nemzeti ellenzék 1987 szeptemberében rendezte meg az első lakitelki találkozót, melynek egyik fő célja az volt, hogy a hatalommal elismertesse az ellenzéki tevékenységet. A tanácskozás végén a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, mely a nagyobb társadalmi beleszólást hirdette, s a hatalommal történő folyamatos párbeszéd elősegítésére létrehozta a Magyar Demokrata Fórumot (1987 szeptember 27).

A Kádár-rendszer bukása és a politikai átalakulás

Az 1988. május 20-22-ére összehívott rendkívüli pártértekezleten a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttei Kádár Jánost elmozdították több mint harminc éve betöltött pártfőtitkári posztjáról. Grósz Károly lett az új miniszterelnök, Németh Károly pedig az Elnöki Tanács elnöke. Az MSZMP új pártfőtitkára és ezzel az ország legfőbb vezetője Grósz Károly lett, aki egy ideig - 1988 november 24-ig - a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte. Az alig 40 éves közgazdász - Németh Miklós - vezette új kormány a gazdaság stabilitását tartotta legfontosabb feladatának. Így az új vezetés a forint leértékelésével, a teljes foglalkoztatás elvének feladásával és az állami vállalatok társaságokká történő átalakulásának engedélyezésével kezdte meg hivatali idejét. Megszületett a társasági törvény, ami fontos lépést jelentett a piac- és versenygazdaság kialakulása felé.

Mivel a 80-as évek végére az addigi életszínvonal csökkenni kezdett, a kialakuló társadalmi elégedetlenség az ellenzéket segítette. 1988 március 30-án megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ), majd május elsején létrejött a Szabad Kezdeményezések Hálózata, mely utóbbi a későbbiekben a novemberben megalakult Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elődjévé vált. Az 1988-ben megalakult pártok sorát a FIDESZ, és az SZDSZ után a Független Kisgazdapárt (FKgP) folytatta 1988 november 18-án történt újraalakulásukkal. Ezzel újra megjelent a magyar politikai életben az első történelmi párt, mely az egypártrendszer kialakulás előtti utolsó szabad választásokon, 1945 november 4-én még képes volt választási győzelmet aratni a kommunistákon. A Németh-kormány számára jelentős dilemmát jelentett 56’ kérdése is. Pozsgay Imre döntő lépésre szánta el magát: 1989 január 28-án a 168 óra nevű rádiós műsorban 1956 eseményeit a korábbi kommunista felfogással szakítva ellenforradalom helyett népfelkelésnek minősítette. A kormány új felfogása lehetővé tette, hogy 1989 június 16-án ünnepélyesen újratemessék Nagy Imrét és mártírtársait.

A Hősök terén felravatalozott Nagy Imrét és társait háromszázezres tömeg búcsúztatta. Délben megkondultak a harangok, és az országban egy percre megállt az élet. A Magyar Szocialista Munkáspárt pszichológiailag ezen a napon roppant össze; a pártból kilépettek száma 1989 szeptember elejére meghaladta a 120 ezret. A változások erősségét mutatta, hogy 1989 május 8-án végleg felmentették jelképes pártelnöki pozíciójából is a 77 éves, egyre betegebb Kádár Jánost, aki két hónappal később, 1989 július 6-án - ugyanazon a napon, amikor Nagy Imrét hivatalosan rehabilitálták - eltávozott az élők sorából.

Miután Pozsgay Imre és Habsburg Ottó 1989 augusztus 19-én megszervezte a „páneurópai pikniket”, melynek során Sopronnál megtörtént a vasfüggönyön az első határnyitás, Horn Gyula külügyminiszter augusztus 24-én utasítást adott arra, hogy a hatóságok átengedjék Ausztriába a budapesti NSZK nagykövetségen tartózkodó NDK állampolgárokat. Később, szeptember 10-én minden Magyarországon tartózkodó keletnémet távozását lehetővé tették. Hornnak köszönhetően szeptember közepéig mintegy 23 ezer NDK állampolgár távozott hazánkon keresztül az NSZK-ba. Magyarország ezzel a szovjet blokk egészének szétesése szempontjából katalizátori szerepet vállalt magára.

Az első szabad választások és az új demokratikus rend

Az 1989 őszén az Országgyűlés az elfogadott népszavazási törvény alapján, az SZDSZ és a FIDESZ kezdeményezésére, kötelező népszavazást írt ki 1989 novemberére. Ez volt az ún. „négy igenes népszavazás”. A Munkásőrséget és a munkahelyi pártszervezeteket már feloszlatták, az MSZMP vagyoni elszámoltatását megkezdték. Jelentősége már csak a köztársasági elnök választásának volt. Az 1990 tavaszán tartották az első szabad országgyűlési választásokat, ahol 42,4 %-kal az MDF nyert. Mivel még így sem érték el a 2/3-os arányt, így pártközi megállapodás született az MDF és az SZDSZ között. Csökkentették a kétharmados többséghez kötött törvények számát. Bevezették az ún. konstruktív bizalmatlansági indítványt és elfogadták, hogy a köztársasági elnököt az országgyűlés válassza meg. Köztársasági elnöknek Göncz Árpádot jelölték, akit 1990. augusztus 3-án meg is választottak, és 2000-ig, két cikluson keresztül töltötte be a tisztséget.

Az új országgyűlés megszüntette a szovjet típusú „tanácsrendszert”, elfogadta az önkormányzati törvényt. Az Antall-kormány október 25-én az olajár-növekedés és a szovjet olajszállítás akadozása miatt benzináremelést jelentett be. A taxisok, miután a döntést nem vonták vissza, autóikkal az ország több pontján megbénították a forgalmat. Az SZDSZ és az akkori FIDESZ is a blokádot támogatta. Az akció sértette a gyülekezési jogot, de Göncz Árpád „polgári engedetlenségnek” minősítette azt, és a taxisblokád résztvevői közkegyelmet kaptak. 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy 15 óra 01 perckor a záhonyi-csapi hídnál hagyta el Magyarországot.

A kommunizmusban meghurcoltak kárpótlása is megkezdődött. Megindult a központilag vezérelt privatizáció az Állami Vagyonügynökség és utódszervezetei lebonyolításával. A privatizáció során jelentős állami tulajdon került magánkézbe. Az egyre romló gazdasági helyzetben a reálbérek csökkentek, nőtt a munkanélküliség. Antall József 1993-ban meghalt. Utódja Boross Péter lett, aki a koalíciót még egyben tudta tartani, de a kormány rossz megítélésén nem tudott változtatni. Az 1994-es választásokat az MSZP nyerte. A miniszterelnök Horn Gyula lett. Az MSZP egymagában is képes lett volna kormányozni, de koalícióra lépett az SZDSZ-szel, így 2/3-os többséggel rendelkeztek. A gazdasági helyzet romlását 1995-ben a pénzügyminiszterről elnevezett Bokros-csomaggal kívánták megoldani, amely megszorításokkal kezelte a válságot.

A rendszerváltás új nemzetközi kapcsolatokat nyitott. 1999-ben a NATO, 2004-ben az Európai Unió vette fel Magyarországot a tagjai közé. 2011 januárjától fél éven keresztül Magyarország először látta el az Unió soros elnöki tisztét. 2013. január 1-jétől lépett életbe a Magyar Alaptörvény, amely az 1949-ben kiadott és 1989-ben módosított alkotmányt váltotta fel. Az Alaptörvény a történelmi hagyományok nyomán az ország nevét Magyar Köztársaságról Magyarországra változtatta.

A rendszerváltás öröksége és társadalmi megítélése

A rendszerváltás politikai folyamata az első demokratikus választások megtartásával és a szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésével 1990 tavaszán szimbolikus csúcspontjára ért. A harminc évvel ezelőtti politikai viták, ideológiai törésvonalak a rendszerváltást követő évtizedekben is végigkísérték a magyar közéletet, ahogy az akkori átmenet súlyos gazdasági és szociális következményei is.

A közvélemény-kutatások tanulsága szerint a magyarok többsége (54%) jobban élt a Kádár-rendszer alatt, mint napjainkban, míg mindössze a válaszadók egyharmada (31%) vélte úgy, hogy ma többet megengedhet magának a magyar társadalom többsége, mint 1990 előtt. Az összes ellenzéki táborban többen vannak azok, akik szerint jobb volt a többség életszínvonala a Kádár-korszak alatt. Még az előző kérdésnél is egyértelműbb többségben (61%) vannak azok, akik szerint a Kádár-rendszer alatt az állampolgárok anyagi boldogulásának feltételei adottak voltak. A magyarok közel kétharmada (63%) szerint a Kádár-rendszerben kiszámítható rend volt és társadalmi béke, és mindössze alig minden negyedik válaszadó helyezkedett szembe ezzel a véleménnyel.

Ugyanakkor egyértelmű negatívumként értékelik a magyarok azt is, hogy elsősorban az tudott előrejutni, aki jóban volt az egypártrendszerrel. A megkérdezettek többsége szerint Magyarországon 1990 előtt hátrányban voltak azok, akik nem idomultak a rendszerhez: a válaszadók 54 százaléka szerint elsősorban azok tudtak karriert építeni, akik politikailag megbízhatónak minősültek. A leginkább a liberális Momentum szavazói vélekednek úgy (56%), hogy a gazdasági reformkísérletek ellenére is a rendszer gazdaságilag fenntarthatatlan volt, és a kormánypárti szavazók többsége (53%) is gazdasági zsákutcának értékelte az időszakot.

A rendszerváltás eredményei és a társadalmi elégedettség

Amikor arról kérdeztük a válaszadókat, hogy szerintük melyek valósultak meg a rendszerváltás utáni évtizedekben, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság került az első helyre (54%), ettől csak egy hajszállal lemaradva találtuk a szólásszabadságot (51%) és a bővülő munkaerőpiacot (50%). Ezen kívül csak egy esetben, a szabad és tisztességes választások megvalósulása tekintetében kerültek többségbe a pozitív válaszok (48%).

A munkahelyteremtés kérdésében a kormánypárti szavazók tűnnek a leginkább elégedettnek a rendszerváltás utáni évtizedek mérlegével. A fideszesek 63 százaléka felelt úgy, hogy a rendszerváltás óta több munkahely jött létre az országban, annak ellenére, hogy a rendszerváltás utáni években egyébként tömegek veszítették el az állásukat, elsősorban az ipar összeomlása következtében. A korrupciós helyzet megítélése viszont eléggé borús: a DK tábor 68 százaléka, a jobbikosok 73 százaléka, a Momentum szavazóinak háromnegyede (75%) és az MSZP-sek 80 százaléka is úgy gondolja, hogy az elmúlt harminc évben romlott a korrupciós helyzet.

tags: #Dízel #fejlődése #Magyarországon #rendszerváltás #után

• A Daewoo Kalos gyakori elektromos hibái és javításuk
• Hibás Ford Galaxy kormánymű javítása
• Opel Meriva vélemények és gyakorlati tapasztalatok
• tudnivalók a Chevrolet Malibu automata sebességváltójáról
• Időskori étrend javaslatok