A Renault Clio 2 Nehéz Kuplungműködésének Okai és Megoldásai
Akinek autója van, a kuplungot nem igazán kell bemutatni, hiszen az autóvezetés gyakorlaton az elsőként ennek az alkatrésznek a szerepével és használatával ismerkedünk meg.
A kuplung, más néven a tengelykapcsoló szerepe az, hogy a motor által megtermelt energiát rávezeti a sebességváltóra, onnan pedig az energia végül a kerekekhez jut. Nagy szerepe van tehát az autó mozgásba hozásában, vagyis, ha nem működik megfelelően, akkor az autó nem fog elindulni, használhatatlanná válik.
A kemény kuplung pedál jelenti az alkatrész egyik leggyakoribb meghibásodását. Hátterében számos különböző ok állhat. Cikkünkben bemutatjuk a leggyakoribb műszaki hibákat, megoldásukat és a felmerülő költségeket.
A Kuplung Felépítése és Működése
A kuplung egy összetett szerkezet, többféle alkatrészből, elemből tevődik össze, melyek együttes működése vezeti át a motorban megtermelt energiát a váltóra, majd onnan a kerekekre. A tengelykapcsoló úgynevezett oldható kapcsolatot képez a sebességváltó és a motor között. Az alkatrész továbbítja a motor által létrehozott energiát a sebességváltó rendszernek. Ennek legfontosabb következménye a túlterheléssel szembeni védelem és a sima indulás.
A kuplungot négy fő összetevője van: a kuplungtárcsa, a kinyomó csapágy, a lendkerék, és a kuplungszerkezet. Bármelyik is hibásodik meg, az komoly gondokat okozhat, ráadásul egy alkatrész hibája a többit is veszélyezteti.
Kerékméret információk a Renault Clio 2 1.4-hez
A Kuplung Fő Összetevői
- Kuplungtárcsa: A kuplung fő eleme, amely közvetlenül érintkezik a lendkerékkel. A tárcsa egy "fémtányér", amire egy - a fékbetétek anyagához nagyon hasonló - különleges ú.n. "ferrodo" felület van szegecselve (meg ragasztva, meg hőkezelve, meg stb.). Ez az anyag nagyon jól viseli a súrlódást, a hőt, stb., lassan kopik. A kuplungtárcsa jelenti a kapcsot a motor és hajtáslánc között.
- Kinyomó csapágy: A kuplungszerkezet egyik fontos alkatrésze. Feladata, hogy a kuplungpedál benyomásakor eltávolítsa a tárcsát a lendkeréktől, illetve a kuplungpedál felengedésekor közelítse azokat. Emellett a kuplung kinyomócsapágy a kuplungtárcsát is mozgatja, annak forgása közben. Segítségével oldható és zárható kapcsolat jön létre a motor és a tengelykapcsoló között.
- Lendkerék: A motor forgását egyenletesebbé teszi, és a kuplungtárcsa egyik súrlódó felülete.
- Kuplungszerkezet: A kuplungtárcsát a lendkerékhez szorítja, és a kinyomócsapágy segítségével oldja a kapcsolatot.
A Nehéz Kuplungműködés és Egyéb Kuplunghibák Jelei
Számos jele van annak, ha a kuplunggal valami gond van, ám bizonyos tünetek arra is rávilágíthatnak, hogy pontosan melyik alkatrésszel van gond. Vannak olyan jelek, melyek egyértelművé teheti számunkra, hogy valami gond van a kuplunggal:
Nehéz Kuplungpedál és Rezgés
A kuplung hiba első jelei közé tartozik a pedál megváltozott működése, például ha túl könnyű vagy túl nehéz lenyomni. Ha a kuplungpedál lenyomásakor érezhető rezgés vagy szaggatott működés tapasztalható, az is intő jel lehet.
Néha kemény a kuplung, néha megfelelően működik: van okom aggódni? Szerelőink felé olykor az alábbi panasz érkezik: “néha kemény a kuplung, néha megfelelően működik”. A változó nehézséggel lenyomható kuplung szervizelését gyakran a kuplung folyadék cseréjével kezdik. Ha ez nem oldja meg a gondot, akkor általában a kinyomócsapágy vagy a kuplungszerkezet a vétkes.
Fura Hangok a Kuplung Felől
Gyakori jel a furcsa zajok megjelenése is, például csikorgás, kattogás vagy zörgés a pedál lenyomásakor. Régi kedves ügyfelünk Csaba keresett meg minket a következővel. Ha járó motornál benyomom a kuplungot, akkor olyan furcsa fémes súrlódó hangot lehet hallani. Mezítláb nyomogatva a pedált pedig érezhető a súrlódás is. Alapállapotban is néha hallatszik a fémes hang. Ha félig benyomom (csúsztatott kuplung) akkor felerősödik, teljesen kinyomott állapotban elhalkul. Álló motornál nem érezhető semmi probléma. Az autód tünetei egyértelműen kinyomócsapágyra utalnak.
Csörgő, zörgő, csattogó hang a motorból: Amikor indulunk, és a motor nagyon mozog, illetve csörgő, zörgő, csattogó hangokat hallunk, az sosem jó jel.
Clio üzemanyagszűrő bekötési útmutató
Nehéz Sebességváltás és Csúszó Kuplung
Nehezen megy a váltás: Bárkivel megeshet, hogy a váltás nem megy rögtön, főleg idősebb autóknál, mert a sofőr nem figyel oda. Ám ha folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a váltás nagyon nehézkes, különösen egyesbe vagy hátramenetbe, akkor ott mindenképp gyanakodni kell, hogy nem stimmel valami.
A kuplung egyesbe recseg: Ha azt tapasztaljuk, hogy induláskor benyomod a kuplungot, és egyesbe tennéd az autót, de elkezd recsegni, akkor nagy rá az esély, hogy a kuplunggal van valami gond.
Magasabb fokozatban csúszik a kuplung: ez a jelenség mindenképp kopást jelent. Elsőre nem is tűnhet akkora bajnak, mindenképp érdemes kivizsgálni a problémát. A motor felpörög, az autó meg nem gyorsul. Semmivel össze nem téveszthető jelenség, egy csúszó kuplungot nem lehet nem észrevenni...
Ha a manuális váltó nem veszi a sebességet az autó beindított állapotában, de leállított motorral lehet váltani, akkor a probléma a nyomólap vagy a kuplungtárcsa lehet.
A Nehéz Kuplungműködés és Egyéb Kuplunghibák Okai
A kuplung hiba hátterében számos tényező állhat. A kuplung szerkezet nagyon komplex és számos ponton meghibásodhat.
Kinyomócsapágy Meghibásodás
A autód tünetei egyértelműen kinyomócsapágyra utalnak. Ez a második leggyakoribb kopó-fogyó alkatrésze a tengelykapcsolónknak. Jellegzetes hibája fent olvasható, megegyezik Csaba autójának tüneteivel. Ez egy nagy teherbírású csapágy, egy villán és egy bowdenen (esetleg hidraulikus rendszeren) keresztül közvetlen kapcsolatban van kuplungpedálunkkal. Ha lenyomjuk a pedált, a csapágy a fentebb látható tárcsát távolítja-közelíti a lendkerékhez.
Mivel a tárcsát (menet közben) forgása közben mozgatja, óriási terhelés éri minden egyes induláskor, sebességváltáskor és megálláskor is. Akkor kopik (illetve akkor van használatban), amikor a kuplungpedált lenyomjuk és/vagy nyomva tartjuk. Ha már felengedtük, a csapágy tehermentesül, illetve mezei forgócsapággyá válik, ekkor már csak a tárcsa tengelyét vezeti. Ezt a csapágyat a kuplungtárcsa cseréjekor illik kicserélni, még akkor is, ha egyébként jól működik.
Kuplungtárcsa Kopása
A kuplungtárcsa kopását jól mutatná az általad idézett "teszt", de egyébként is érezni lehetne - különösen magasabb, 4. vagy 5. fokozatban -, hogy csúszik a kuplung. A kopása azt jelenti, hogy ez a felület elvékonyodik és már nem tudja átadni a motortól érkező forgatónyomatékot a váltónak, mert megcsúszik.
Olvastam egy módszert a tárcsa ellenőrzésére: álló autónál kell harmadikba tenni, és csúsztatva felengedni kuplungot. Ha az autó nem mozdul, de a fordulatszám elkezd emelkedni, akkor a tárcsa kopott.
Egyet még kipróbálhatsz: hosszasan és erőteljesen csúsztasd a kuplungot - pl. úgy, hogy behúzod a kéziféket, egyes, motor felpörget, kuplung ráenged annyira, hogy erőlködjön a motor. Ha 2-3 másodpercen belül elkezd "visítani" (szintén jellegzetes, mással össze nem téveszthető hang - kicsit olyan, mint mikor egy ékszíj csúszik, de annál mélyebb), szóval ha nagyon kisvártatva visít, akkor talán mégis kopott a tárcsa. Ezt a próbát sokáig ne csináld (max. 3-4 másodpercig!).
A szegecsekhez képest legalább 0.3 mm-nek kell lennie a tárcsa vastagságának. Ha ennél kisebb, akkor cserélni kell, mert elkopott. - De ezt otthon nem lehet így ellenőrizni, ezért ha tengelykapcsolónkban bármiféle rendellenességet érzünk, vigyük szerelőhöz!
A kritikus mértékű kopás kb. 100 000 - 150 000 kilométer között jelentkezhet, de intenzív városi közlekedés vagy helytelen használat esetén már 50 000 kilométer után is jelentkezhetnek problémák.
Hidraulikus Rendszer Hibák
A hidraulikus kuplung egyre elterjedtebb megoldás a járművekben, főleg a nagyobb teljesítményűekben, mivel egyenletesebb és könnyebb működést tesz lehetővé a mechanikus, bowdenes rendszerekhez képest. Az egyik leggyakoribb probléma, amikor a hidraulikus kuplung nem emel ki, azaz a kuplungpedál benyomásakor a motor és a sebességváltó közötti kapcsolat nem szűnik meg teljesen.
A kuplung munkahenger hiba jelei is meglehetősen egyértelműek, tehát ha ezeket tapasztaljuk, tudhatjuk, hogy ezzel az alkatrésszel van gond. Amíg a régebbi autókban még mechanikus csatlakoztatás működött a tengelykapcsoló, vagyis a kuplung, addig a mai modern járművekben már hidraulikus tengelykapcsoló főhengerrel és munkahengerrel oldják meg ugyanezt. Amikor a kuplungpedált lenyomjuk, akkor a főhenger a a munkahengerhez továbbítja a folyadékot egy csövön keresztül. A kuplungelemek együttes működésének következtében tudjuk mozgásba hozni az autót.
A hidraulikus kuplung meghibásodásánál előfordulhat, hogy levegő kerül a rendszerbe vagy valahol távozik a folyadék. A kemény kuplung okai között szerepelhet a levegő a hidraulikus rendszerben, valamint a szivárgás a hidraulikus rendszerből.
A kuplung munkahenger hiba jelei:
- Csökken a munkafolyadékszint: A folyadékszint csökkenését jellemzően szivárgás okozza, ha pedig ez a helyzet, akkor a hengerek hamarabb korrodálódhatnak. A szivárgást általában nem a munkahenger meghibásodása okozza, hanem a tömítőelemek elhasználódása.
- Nem működik megfelelően a sebességváltó: Ha a váltóval gond van, az valószínűleg a dugattyú vagy a rugó meghibásodását jelzi, de a munkahengerekre is célszerű vetni egy pillantást, mert nagy rá az esély, hogy azok sem működnek megfelelően.
- Megnő a kuplung holtjátéka: Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a kuplung holtjátéka nagyobb a megszokottnál, akkor már egyből gyanakodhatunk arra, hogy a kuplung munkahengerrel valami nincs rendben. Ez a kritikus mértékű kopás kb. Ezen a rajzon leegyszerűsítve a kinyomócsapágyat láthatjuk, amint két kéz vizsgálja a csapágyat.
Mechanikai Problémák és Károsodások
A kemény kuplung okai között szerepelhet még: amortizálódott vezetőpersely, beragadt kinyomócsapágy, meghibásodott bowden, szoruló, rosszul elvezetett bowden, sérült kuplungszerkezet, sérült villa. Ha hirtelen jelentkezik ez a tünet (recsegés egyesben), akkor leggyakrabban a bowden hibásodott meg, vagy a hidraulika, de a kuplungtárcsa kopása is okozhatja a recsegést.
Vezetési Szokások és Kopás
A kuplung kopásának okai. A leggyakoribb hiba természetesen a kopás. De mitől is kopik el a kuplung? Kevesen tudják, de a helyzet az, hogy menet közben a kuplungtárcsa valójában nem kopik, ugyanis súrlódó felületek ilyenkor összeszorítva vannak, együtt forognak, tehát nem történik súrlódás. A kuplung csak elinduláskor és sebességváltáskor, vagyis az össze- és szétkapcsolódáskor kopik, tehát amikor a különböző sebességgel pörgő tárcsák összeérnek.
A rossz vezetési stílus igencsak megviseli a kuplungot. Nem árt szem előtt tartani, hogy a kuplung nem lábtartó, nem arra való, hogy megállás nélkül pedálozzunk, vagy azon pihentessük a lábunk vezetés közben, mert erre van az autóban kialakítva hely. Persze vitathatatlan tény, hogy városban többet kell váltani, tehát kuplungolni is, mint autópályán. De egyáltalán nem mindegy hogyan tesszük mindezt.
Ha visszagondolsz a vezetési stílusodra: Piros lámpánál állva hogyan várod a zöldet? Egyesben, kinyomott kuplunggal, vagy üresben, felengedett kuplunggal? Az, hogy sokat utánfutózol, jelenthetné, hogy jobban kopik a tárcsa, a többletsúly miatt többet csúsztatsz. Legnagyobb terhelés akkor éri a kuplungot, ha meredek emelkedőn indulunk el, például kihajtunk vagy kitolatunk a pincegarázsból.
Milyen az igazi lelkitárs? - Elképzelés vs. valóság
Megelőzés és Karbantartás
Néhány jótanács, ha kímélni szeretnénk tengelykapcsoló szerkezetünket:
- Minél kevesebbet legyen kuplungpedálunk kinyomva! Minden forgalmi szituációban biztonságosabb, ha a motort és a váltót nem függetlenítjük egymástól, csak közvetlenül a megállás előtt.
- Így folyamatosan van motorfékünk. Csúszós úton alapszabály, hogy nem gurulunk kinyomott kuplunggal, és szintén alapszabály, hogy kanyarodni sem kanyarodunk kinyomott kuplunggal gurulva.
- Megállásnál pedig, ha hosszabb ideig állunk járó motorral (pl. piros lámpa), vegyük ki üresbe a váltót és engedjük fel a kuplungot. Ne feledjük, a kinyomócsapágy kinyomott pedálnál akkor is dolgozik, ha állunk. Ha viszont állunk, ne koptassuk feleslegesen, szegénynek van elég dolga üzem közben is!
- Törekedjünk rá, hogy rövid ideig és lehetőleg kis fordulaton csúsztassuk csak a kuplungot.
Rendszeres karbantartása és a megfelelő vezetési szokások betartása segíthet a kuplung hiba elkerülésében. Fontos, hogy ne hagyjuk a lábunkat a kuplungpedálon vezetés közben, mert ez folyamatosan nyomás alatt tartja a kuplungtárcsát, ami gyorsítja a kopását. Ajánlott a sebességváltásokat finoman, rángatás nélkül végrehajtani, és lehetőség szerint elkerülni a túl hirtelen elindulásokat.
A kuplungfolyadék rendszeres ellenőrzése és cseréje is kulcsfontosságú, mert a hidraulikus rendszerben lévő szennyeződések vagy alacsony folyadékszint meghibásodást okozhat. Érdemes a folyadék-tartály folyadékszintjét rendszeresen ellenőrizni, szükség esetén pedig elvégezni az utántöltést. Emellett kétévente érdemes cserélni az olajt, hiszen ennyi idő alatt valószínűleg elszennyeződött, de ez a lépés a korrózióvédelem szempontjából is fontos.
Mikor Van Szükség Javításra vagy Cserére?
Ha bármelyik fenti jelenséget tapasztaljuk, nem szabad várni, azonnal fel kell keresni a szerelőt. Amennyiben a fenti hibajeleket tapasztaljuk, nagyon fontos, hogy elvigyük az autót a szerelőhöz, és kérjünk egy alapos ellenőrzést, mert a hiba sokkal szerteágazóbb lehet, mint azt elsőre gondolnánk. Lehet, hogy elsőre úgy tűnik, hogy csak a tömítések használódtak el, de megeshet, hogy a hengereket vagy épp a kuplungtárcsát is érint a probléma.
Amennyiben azt feltételezzük, hogy valami gond van a kuplung munkahengerrel, mindenképp érdemes megvizsgáltatni azokat, a szerelő pedig el fogja tudni dönteni, hogy javításra vagy cserére van szükség. Általában akkor érdemes cserélni a munkahengert, ha már túlságosan korrodált, esetleg valamilyen fizikai sérül, repedés látható rajta. Ha nagyteljesítményű járművűnk van, akkor kuplungfőhenger és kuplung alsó munkahenger cseréjét érdemes egyszerre elvégezni. Mivel a két alkatrész élettartama hasonló, így sok bosszúságtól kíméljük meg magunkat, ha a cserét egyszerre végeztetjük el.
Persze sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a nehézkesebb indulás vagy fura zajok nem adnak okot arra, hogy elrohanjunk a szerelőhöz, és súlyos pénzeket hagyjunk nála, amíg az autó nagyjából rendeltetésszerűen működik. Akkor járunk a legjobban, ha azonnal felkeressük a szerelőt, mint a fenti jelzések közül bármelyiket is tapasztaljuk. Nem biztonságos kuplung hibával közlekedni és az autóban is súlyos károk keletkezhetnek. Súlyos esetekben menet közben lehetetlenné válhat a sebességváltás. Illetve, az egyszerűen javítható hibák idővel súlyos és költséges problémákat okozhatnak.
Gyakori Kérdések és Válaszok
Megjavítható a kemény kuplung otthon?
Nem, a kemény kuplung javítására kizárólag professzionális autószervizben van lehetőség. A szükséges szakismeretek és profi szerszámok hiányában veszélyes a kuplung rendszert szerelni.
Azonnal szervizbe kell vinni az autót, ha kemény a kuplung?
Igen, ha kemény a kuplung vigye autóját mielőbb szervizbe, ahol a problémát okozó műszaki hiba elhárítható.
Mennyi a kuplungcsere ára?
Súlyos esetekben a kemény kuplung javításához a teljes rendszer cseréje szükséges. A kuplungcsere ára két költségtételt tartalmaz: munkadíjat és alkatrész díját. A költségek összesítve elérhetik a 200 000 forintot is.