Chevrolet Kalos és a klíma: Részletes útmutató a kisautóhoz és légkondicionálójához

A Daewoo 2000-es évek eleji modelloffenzívájának az egyik alapját a 2002-ben bemutatott Kalos adta: a dél-koreai kisautó kedvező árának és olasz formatervének köszönhetően a hitelboom-időszakának egyik kedvelt modellje lett. Gyártása 9 éven át tartott, az évek során több alkalommal is új nevet kapott a típus. 2004-től Chevrolet Kalos, 2006-tól pedig Chevrolet Aveo néven találhattuk meg a szalonokban. Egy alkalommal, 2008-ban pedig alapos ráncfelvarráson esett át, innentől feltűnőbb külsővel és jobb minőségű beltérrel várta a vásárlókat. Megemlítenénk még, hogy 2006 után egy megújult szedán kivitelt is választhattak a vásárlók.

A választékra sohasem lehetett panasz, de azért ne lepődjünk meg a szerényebb extralistával rendelkező autókon, hiszen akárcsak nyugaton, úgy hazánkban is főképp az alacsonyabb keresetűek választották a Kalost. Ennek fényében rengeteg a keveset futott bácsiautó: nem kell meglepődni az alapmotoros, klíma nélküli, ABS-t és elektromos ablakokat is nélkülöző modelleken. Jó hír viszont, hogy az extrásabb darabok gyakran alig drágábbak fapad társaiknál. Sőt, mivel az autó eredetileg is nagyon olcsó volt, egy extrás modell is gyakran egy német-japán konkurens alapmodelljénél is kedvezőbb áron vásárolható meg.

Használt Chevrolet Kalos vásárlása: Mire figyeljünk?

Karosszéria és beltér ellenőrzése

Az első lépés a karosszéria és a beltér ellenőrzése. Ha megvan a kiszemelt Kalosod, feltétlenül figyelj oda a korrózióra: különösen a küszöbök és a sárvédőívek érintettek, de előfordulhat rozsda az ajtók alján és a futómű alkatrészein is. Érdemes a beltérben is vizsgálódni: sok, a szabad ég alatt tárolt autónál megfigyelhető, hogy idővel kifakulnak a beltéri műanyagok, különösen az ajtókárpitok felső részén és a műszerfalon. Bizonyos alkatrészek tartóssága sem mondható túl jónak: többek között az irányjelző, illetve ablaktörlő kapcsoló számít az egyik gyenge pontnak, idővel kikopnak, nem reagálnak megfelelően. Javítani nem lehet, a probléma kizárólag az alkatrész cseréjével orvosolható.

Előfordulhat még a kinyitható pohártartó beragadása is: ezt is érdemes ellenőrizni a próba során. Maga az alkatrész itt sem drága, de jó alkualap lehet. Jó hír viszont, hogy a kárpitok jól bírják a strapát, ahogyan a műanyag kormány és a váltókar is jó állapotú marad még magasabb futás esetén is.

Figyelj, hogy mennyi benzin van a tankban!

Van a Kalosoknak egy érdekes problémája, amelyre mindenképp érdemes odafigyelni: gyakran előfordul, hogy nem világít az üzemanyag-visszajelző lámpa. Ugyan a szintjelző működik, de a fényjelzés nem villan fel: aki figyelmetlen, könnyen kiürítheti a tankot. Ezt egy szenzorhiba okozza: a gond az, hogy külön a szenzor nem cserélhető, a javítás csak az üzemanyag-szivattyú cseréjével lehetséges.

Kalos klíma rendszer hibaelhárítás

Motorok és gyakori meghibásodások

Motorikusan önmagukban sok meglepetést nem tartogatnak a Kalosok/Aveók: az alapot az 1.2-es, 8 szelepes 72 lóerős motorja jelenti, de népszerű volt még a 83 lóerős 8 szelepes 1.4-es, illetve később a 16 szelepes, 94 lóerős 1.4-es is. Fontos tudni, hogy ezek szíjas motorok, 2005-ig 60 ezer vagy 4 év, ezután pedig 90 ezer vagy 6 éves vezérműszíj-csereperiódussal. A gyertyacsere során érdemes figyelni a megfelelő méretű kulcsra: a Kaloshoz 21-es gyertyakulcs szükséges.

EGR-szelep és lambda szonda hibák

A legtöbb erőforrásnál gond lehet az EGR-szeleppel: a kipufogógáz-visszavezetésért felelős alkatrész elkoszolódik, ilyenkor rángathat az autó, illetve felvillan a check engine lámpa is. Egy felhasználó tapasztalata szerint az 1.2-es Kalosnál az EGR probléma odáig fajult, hogy néha kereszteződéseknél kinyomott kuplungnál leállt a motor. A szelep tisztítása, sőt lefalazása is segíthet, de előfordulhat, hogy hideg motornál mégis előjön a probléma. Szintén a check engine lámpa kigyulladását okozhatja a lambda szonda hibája is: ez a probléma is különösen sok Kalos tulajdonos életét nehezíti meg. Ha egyenletlen alapjáratot tapasztalunk, vagy az autó röviddel indítás után le is áll, az az alapjárati léptetőmotor hibájára utal: itt is csak a csere segít.

Egy 2004-es 1.2-es Kalos tulajdonosa is hasonló tapasztalatokról számolt be, miszerint hosszútávon, autópályán nagyobb tempónál elkezdett világítani a Check lámpa, majd hazaérve elaludt. Ez a jelenség kétszer is előfordult, mielőtt a lámpa hosszabb időre elaludt.

Fékalkatrészek cseréje

A kedvező árú Juratek termékekkel olcsón megoldható a Kalos fékalkatrészeinek cseréje. Mivel egy alapvetően városban használt kisautóról van szó, nem kell meglepődni azon, ha a vásárlás után költeni kell a fékekre. Jó hír, hogy egy kiváló ár-érték arányú Juratek féktárcsa + fékbetét szett sem drága, így körülbelül 20 ezer forintból megoldható a fékcsere.

Egyéb elektromos és mechanikai problémák

Előfordulhatnak P1382 sz. diagnosztikai hibakódok (DTC) is, melyek az egyenetlen út adatok érvénytelenségére utalnak (ABS vagy NEM ABS rendszerek esetén). Ezek a hibakódok a kerékfordulatszám-érzékelő vagy a G-érzékelő hibájából eredhetnek, melyek az út minőségét és a főtengely sebességének változásait érzékelik. Egy Kalos tulajdonos a kuplungolásnál tapasztalt halk nyikordulásokat indulás után, ami pár kinyomás-felengedés után eltűnt, ez kezdődő kenési problémára utalhat a kuplungbowden bekötésénél.

Kerékrajzok és fényszórók Chevrolet modellekhez

A LED-es izzók használata iránt is sokan érdeklődnek energiacsökkentési céllal. Lehet, de csak helyzetjelzőt, tompított és reflektort nem. Ugyan a generátor úgyis annyit tölt az aksiba, amennyit kell, és ettől nem lesz kisebb a kocsi fogyasztása, de az égő esetleg tovább bírja. Az etanollal való keverésről is érkeztek visszajelzések, de a megtakarítás mértéke kérdéses. Például 60/40 etanol/benzin arányban egy tele tanknál kevesebb, mint egy ezres spórolás várható.

A légkondicionáló rendszer a Chevrolet Kalosban

Mi is tulajdonképpen a légkondi?

A klíma kompresszor az autóban az egyik legnagyobb komfortot adó rendszerének a lelke, a légkondicionáló része. De miért is jó, ha ez van az autónkban? Egy forró nyári napon, pont hosszú utazásra készülünk. Ilyenkor általában az autóban a hőmérséklet simán elérheti a 38-40 °C-t is. Annyit tudunk tenni, hogy lehúzzuk az összes ablakot, és reménykedünk, hogy a család nem fő meg, míg a célunkhoz nem érünk. Viszont, ha van légkondi, akkor nincsen probléma. Ebben az esetben az autó összes ablakát felhúzzuk, és hagyjuk dolgozni a rendszert.

A klímaberendezés alkatrészei és a klímakompresszor felépítése, működése

A klímakompresszor egy olyan berendezés, ami az alacsony nyomású (3 bar) és alacsony hőmérsékletű (0 °C) gázból 16 bar nyomást és kb. 85 fokos gázt csinál. Ezt úgy éri el, hogy a kompresszorban van egy tárcsa, amely konstrukciótól függően dugattyúkat mozgat. Végső soron olyan ez, mint a motor működése. Az alacsony nyomású gázt beszívja, és apró furaton átpréselve megnő a nyomás és a hőmérséklet.

A szivattyú működtetése a motorról történik, szíjhajtás segítségével. Tehát a forgó mozgásból csinálunk egyenes vonalú mozgást. A kompresszor természetesen nem állandóan dolgozik, mivel nem kell, hogy állandóan hideget szolgáltasson. Arról, hogy mikor működik, mi döntünk. Tehát, ha bekapcsolt állapotban van, akkor a kompresszor a mágneskapcsoló segítségével behúzza a tárcsát, és mint egy kuplung, úgy viselkedik. Amint a kapcsolat rendben van, a klímakompresszorban lévő tengely elkezd forogni, és a benne lévő gázokat mozgásba lendíti.

Hogyan működik az autó légkondicionáló kompresszora

A klímaberendezés működése részletesen

Ha a klímakompresszor működik, akkor a kompresszor bemeneti oldalán van egy alacsony nyomású és hőmérsékletű gáz, majd a kompresszor másik végén megjelenik a nagynyomású magas hőmérsékletű gáz, amit továbbítunk a kondenzátorba vagy más néven hűtőbe. Ez a hűtő felépítésileg ugyanolyan, mint egy rendes hűtő, vagyis egy csőhálózat, amelyen a hűtőlamellákat helyeztek el, és a menetszél plusz a ventilátor lehűti a benne átfolyó gázt. Kb. 30 fokkal alacsonyabb hőmérsékletű lesz a gáz, amely közben cseppfolyóssá alakul.

Lacetti szedán elektromos ablakemelő javítási útmutató

Ezután a már folyékony hűtőközeget átvezetik a szárító szűrőn. Ennek feladata, hogy a hűtőközegben lévő víz esetleg apró szennyeződéseket kiszűrje, és csak tiszta állapotban továbbítsa a nagynyomású folyadékot. A folyadék következő állomása az expanziós szelep. Ebben a szelepben a folyadékot úgy eresztik át, hogy azt közben lassítja és porlassza, így lehetséges az, hogy a 16 bar-os 55 fokos folyadékból egy kb. 0 fokos 3 báros gáz halmazállapotú hűtőközeg lesz. Ezt a hűtőközeget átvezetik egy radiátoron, ami szintén úgy néz ki, mint egy hűtő, csak itt az utastér ventilátor a külső levegőt átvezetve az utastérbe nyomja a már hűtött levegőt. Ezután a hűtőközeget az expanziós szelepen keresztül visszaáramoltatják a kompresszorba, és a folyamat kezdődik előröl.

A klímakompresszorok hibái

A klímakompresszor általában igen nagy élettartamú. Az esetek többségében, ha hibáról beszélünk, inkább olyan probléma adódik, amit könnyen lehet orvosolni.

Klíma Kompresszor Mágnes Kapcsoló Hiba

A mágneskapcsoló egy olyan alkatrész, amely tartalmaz egy elektromos tekercset, valamint egy úgymond kuplung részt. Ha a mágneskapcsolónak van baja, általában vagy ez a tekercs a szakadt, vagy a kuplungja nem dolgozik már megfelelően. Ennek a javítása sajnos csak cserével működhet.

Hangos a Klímakompresszor

A klímakompresszor első csapágya igen sokszor szokott tönkre menni, cseréjével meg lehet oldani.

Klíma Kompresszor Nem Indul

Ennek több oka is lehet, de a legtöbbször a klíma mágneskuplung az oka.

Nem Hűt Megfelelően a Klíma

Ennek általában az az oka, hogy nincsen meg benne a megfelelő mennyiségű gáz. Minden autónak meg van határozva grammban, hogy mennyi gázra van szüksége. A másik ilyen probléma a szivárgás. Ezt a hibát a legnehezebb megtalálni. Ilyenkor nagyon sokat tud segíteni, ha a rendszerbe be van töltve szivárgásjelölő folyadék vagy más néven UV folyadék. Amikor szivárgás tapasztalható, akkor egy UV lámpa segítségével megvilágítják a csőrendszert, és láthatóvá válik a szivárgás helye. Ha ez a folyadék nincsen benne, akkor nagyon nehéz a szerelő dolga. A legtöbb esetben azonban valamilyen tömítés vagy a szíjtárcsa hibája szokott előfordulni.

Hogyan működik az autó légkondicionáló kompresszora

A klíma feltöltése

Bár a klíma feltöltése nem a kompresszor része, de e nélkül hiába forogna a kompresszor. A feltöltés több fokozatból áll: Lefejtés, Nyomáspróbázás, Vákuumolás, Feltöltés.

A Klímagáz Lefejtése

A klímák javítását minden esetben a lefejtéssel kezdik, ilyenkor egy gépet rácsatlakoztatnak, és az a rendszerből lefejti a gázt, és minden anyagot, ami a rendszerben benne van. A lefejtett gáz mennyiségéről már lehet következtetni arra, hogy esetlegesen valahol szivárgás észlelhető.

Nyomáspróbázás

A nyomáspróbázás, mint a nevében is benne van, úgy működik, hogy a gép egy semleges gázzal feltölti a rendszert, és nézi azt, hogy a beállított nyomást tudja-e tartani. A jobb gépek általában ezt automatikusan elvégzik, és jeleznek, ha probléma van.

Vákuumolás

Vákuumolás során a rendszert vákuum alá helyezik, és ezt is az automata rendszer végzi. Ha itt is mindent rendben talált, akkor a rendszert lehet feltölteni.

Feltöltés

A feltöltés során a gép vissza fogja helyezni azt a mennyiségű hűtőközeget, amit az elején lefejtett, valamint azt a mennyiségű olajat, ami a rendszer kenéséhez szükséges. Az olaj mennyisége nem egy hasra ütött szám, mindig csakis a pontos határértéken belüli mennyiséget szabad betölteni. Ilyenkor szokta esetleg megkérdezni a szaki, hogy töltsünk-e UV folyadékot. Mivel ez nem nagy költség, érdemes beletölteni, mert többet fizethetünk egy esetleges javítás során, ha ez nincsen benne. A feltöltési idő minden autónál más és más, így érdemesebb úgy készülni, hogy az autó a szerelőnél maradjon.

Mi történik, ha tönkremegy a kompresszor?

Ha a kompresszor tönkremegy, nagy valószínűséggel nem találunk olyan embert, aki felújítja. Ilyenkor szokott jönni a gyárilag felújított alkatrész. A katalógusban az autó adatai alapján meg tudjuk keresni, milyen kompresszor kell bele, és az alapján meg is tudjuk rendelni. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, érdemes a régi kompresszorról leolvasni a számát, mert azzal tuti be lehet azonosítani, vagy érdemes szakértőhöz fordulni, aki alvázszám alapján megnézi, melyikkel szerelték, így a keresés megkönnyíthető.

Egy dolgot érdemes azért tudni: ezek a kompresszorok cseredarabos alkatrészek szoktak lenni, ami azt jelenti, hogy a régi kompresszor cserealkatrész lesz. Ha meg akarjuk tartani azzal sincsen semmi gond, de tudni kell, hogy van egy betétdíja. A pontos betétdíj miatt érdemes egyeztetni, mert változó 15.000-70.000 Ft mértékben.

Neki eshetek én a klíma javításhoz?

Nem javasoljuk. Több oka is van. Ha a rendszert megbontja és elszivárog belőle a benne lévő gáz, azt pótolni kell, és a gáz ára igen borsos.

Chevrolet Kalos felhasználói tapasztalatok a klímával kapcsolatban

A Kalos klímája a felhasználói visszajelzések alapján nem egy gyorsfagyasztó, de hatékonyan tud működni bizonyos praktikákkal. Egy 1.4-es, 8 szelepes Kalos tulajdonos tapasztalata szerint a lehúzott ablaknál kicsapatott levegő, közben belső keringetéssel hűtött csőrendszer előkészítés után hatékony. Akkor egyenletes és nem zavaró a befúvatás, ha a középső sorban lévő nyílásokon jön a levegő, és ezeket egyenesen hátra, teljesen felfelé állítva engedik a hideget. Így nem fújja rá senkire sem, és egyenletesen oszlik szét.

Fontos még, hogy a rendszer hatékonyabb 1-2 fokozatban, mivel a "hőcserélésnek" is idő kell, mint minden klímánál. A gyengébb hatásért a külső sugárzó nap is felelős lehet, mivel a Kalos üvegei csak színezettek, de nem hővédősek, mint például az Astránál. Ezen a fóliázás segíthet: egy felhasználó szerint fóliázás után már nem égette a nap, csak melegített.

A klíma kikapcsolásával kapcsolatban is több észrevétel érkezett: klímával érezhetően elfogy az erő egy része, ám gyorsításkor olyan 3000-es fordulatszám körül egy apró rántás és visszatér az erő, ekkor kapcsol ki a rendszer. Amikor véget ér a gyorsítás, ismét visszakapcsol. A klíma lekapcsolódik minden kigyorsítás alkalmával, hogy az autó visszakapja a "pacikat". Ezt egyesek vészhelyzetből való menekülési mechanizmusnak is tartják, ahol a hirtelen megnövekedett fordulatszám aktiválja a lekapcsolást. Sokan kikapcsolják a klímát előzésnél például.

Egy másik felhasználó fekete autóval azt tapasztalta, hogy nagy melegben először teljesen leengedett ablakkal kicsapatja a fülledt 50 fokos levegőt. Mikor már elviselhető, bekapcsolja a klímát maxra tekerve, belső keringetéssel, és a két első ablakot ujjnyira nyitva hagyja, hogy a benti meleg távozni tudjon. Körülbelül 5-10 perc után teljesen felhúzza az ablakot, visszakapcsolja külső befújásra, és visszaveszi 3-ra vagy 2-re, attól függően, mennyire kell hűvös legyen.

Egy hűvös garázsban bekapcsolva a klíma hamar hideget fúj, a rácsoknál kb. 5-6 fokot mértek. Városban, parkolóból indulva azonban kevésbé hatékony, ekkor a kilépő levegő kb. 10-11 fokos. Pollenszűrő csere, csőtisztítás és gázmérés után is volt olyan vélemény, hogy a céges G Astra sokkal hatékonyabb. Ráadásul a Kalosban hármas ventilátor állással 15-20 km után sem fázik az ember, csak kellemes az idő, míg az Astrában lefagy. Olyat is észleltek, hogy alapjáraton klímával, üresben nagy fordulatot (4000-5000) adva, lekapcsol a kompresszor (hallatszik a kattanás, és a ventilátorok is leállnak). Ha alapjárat környékére esik a fordulat, újra bekapcsol. Olyat is olvastak, hogy ki kell szedni a hűtőt, mert a két hűtő közötti rész tele lehet kosszal.

tags: #chevrolet #kalos #es #a #klima