Energiatakarékossági Tippek: Hogyan Csökkenthetjük Energiafogyasztásunkat?

Legtöbben tudatában sem vagyunk annak, hány olyan háztartási eszközt használunk otthonunkban, amelyek ahelyett, hogy megkönnyítenék az életünket, valójában csak megnehezítik a helyzetünket. Az elavult technológiát használó, magas energiafelhasználású termékek ugyanis jelentősen növelik a rezsi kiadásainkat.

Amennyiben megpróbáljuk tartani havonta, a jelenlegi szabályozás szerinti lakossági piaci áron biztosított, 210 kilowattóráig terjedő kedvezményes energiafogyasztási keretet, érdemes háztartási gépeinkkel és mindennapos elektronikai eszközeinkkel kezdeni a vizsgálódást. A magyar háztartások többsége ugyanis még mindig elavult technológiákat használ, melyek bár tartósak ugyan, energiatakarékosság terén jelentős lemaradásban vannak modern társaikhoz képest.

Az egyik legnagyobb figyelmet a hűtő és fagyasztó készülékekre érdemes fordítani, hiszen ezek számítanak a legnagyobb fogyasztású háztartási cikkeknek, mivel a nap 24 órájában működnek. Számottevő eltérések ez esetben is vannak energiafogyasztást illetően: egy B energiabesorolású készülék kevesebb, mint felét fogyasztja egy F besorolásúnak.

Energia címke

Az energia címke segít eligazodni a készülékek energiafogyasztása között.

Átlagos Energiafogyasztás a Háztartásban

Nézzük meg, hogy egy átlagos háztartásban melyek a legfőbb energiafogyasztók:

Citroen alkatrészek online

  • Hűtőszekrény: 60 kilowattóra havonta
  • Kávé- és teafőzés, kenyérpirítás: 10 kilowattóra havonta (négytagú család)
  • Mikrohullámú sütő: 20 kilowattóra havonta
  • Porszívózás (heti 2 óra): 3,2 kilowattóra havonta
  • Mosás (hetente): 40 kilowattóra havonta
  • Számítógép (otthoni munka): 50 kilowattóra havonta
  • Televízió (napi 3 óra): 15 kilowattóra havonta

Mivel már így is jócskán átléptük a 210 kilowattórás havi limitet, egyértelműen látszik, hogy a magyar háztartások által használt elektronikai termékek csak komoly áldozatok árán alkalmasak a lakosági piaci áron elérhető keret betartására.

Energiatakarékosság a háztartásban

Ha otthonról dolgozunk, számítógépünk havonta 50 kilowattórát fogyaszt átlagosan, televíziónk pedig 15 kilowattórát, ha mindennap legalább három órát használjuk.

Tippek az Energiafogyasztás Csökkentésére

A legtöbb embernek rögtön a különböző hőmérsékletszabályozók tekergetése ugrik be, ha spórolásra kerül a sor, ez azonban a legtöbb esetben nem jelent megoldást. Termosztátunk alacsonyabb hőmérsékletre állítása helyett figyeljünk oda jobban a hőszigetelésre, és használjunk időzítőket annak érdekében, hogy csak akkor legyen meleg, mikor valóban otthon tartózkodunk!

Villanybojlerünkön sem érdemes lejjebb venni a hőfokot, helyette tisztítsuk ki rendszeresen és vízkőtelenítsük!

Kedvezőbb fogyasztás eléréséhez érdemesebb a lehető legtöbb ruhát egyszerre, alacsonyabb hőmérsékleten kimosni.

Útmutató a konvektor fogyasztás kalkulátor használatához

Ha nem rendelkezünk kifejezetten energiatakarékos készülékekkel, akkor sincs veszve minden, hiszen a berendezések tudatosabb használata szintén hozzájárulhat az energiafogyasztás csökkentéséhez. A hűtőt ne helyezzük sem sugárzó hőforrás (pl. tűzhely) közelébe, sem olyan helyre, ahol közvetlen napsugárzás éri. A készülék hátulján lévő kondenzátorrács jó szellőzést igényel, ezért helyezzük minimum 10 cm-re a faltól, félévente pedig portalanítsuk a rácsot. Rendszeresen ellenőrizzük, hogy jól zár, illetve szigetel-e az ajtó, a nem No Frost rendszerű készülékeket évente kétszer olvasszuk le, mert az eljegesedett belső tér növeli az energiafogyasztást.

A mosógépek a legtöbb energiát a víz melegítéséhez használják fel, ezért az átlagos szennyezettségű ruhákat elegendő csak 30-40 fokon mosni. Természetesen nem érdemes 1-2 ruhadarab miatt elindítani a mosást, de az sem jó, ha túlzottan megtömjük a gépet, mert ennek a mosás és az öblítés hatékonysága látja kárát.

Csakúgy, mint a mosógépek esetén, a mosogatógépeknél is fontos, hogy várjuk meg, amíg megtelik a készülék, illetve használjuk a megfelelő programot, hiszen a kevéssé vagy átlagosan szennyezett edények számára elegendő az alacsonyabb hőfokú tisztítás. Vízpazarló kézi előmosogatásra, előöblítésre az esetek túlnyomó többségében nincs szükség, elegendő a maradékot az amúgy is használt papírszalvétával eltávolítani.

A mai modern televíziók már számos beépített, energiatakarékos funkcióval rendelkeznek. Így ezeket a készülékeket egyebek mellett a környezeti fénytől függő automatikus fényerőszabályozást, az energiatakarékos üzemmódot, a zene- vagy rádióhallgatás esetén képernyőkímélőt, valamint az időzített kikapcsolást használva működtethetjük tudatosabban. Ha netán ilyen funkciókkal nem rendelkezik a tévénk, magunk is lejjebb vehetjük a fényerőt és besötétíthetjük a szobát. Ha igazán energiahatékonyak akarunk lenni, érdemes egy kapcsolóval ellátott elosztóra kötni a készüléket, így hosszabb távollét esetén könnyedén áramtalaníthatjuk, ezzel pedig elkerülhetjük a készenléti, vagyis stand-by üzemmód energiafogyasztását.

Bár a nagy hőségben csábítónak tűnhet jéghidegre állítani a légkondit, ez sem az áramfogyasztásnak, sem az egészségünknek nem tesz jót. A benti hőmérsékletet mindig a kintihez viszonyítva ajánlott állítani: a külső hőmérséklethez képest legfeljebb 8-10 fokkal állítsuk lejjebb a klímát, ennyit visel el az átlagos emberi szervezet biztonságosan, gond nélkül. Kerüljük a direkt légáramot is, azaz ne tartózkodjunk huzamosan ott, ahová a klíma a hideg levegőt fújja, hiszen még a normál huzatban tartózkodva is könnyen megfázhatunk.

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

Okos konnektor

Az intelligens konnektorok képesek nyomon követni az energiafogyasztást a hatékony működés érdekében. Egy okos mozgásérzékelő jelentős költségektől kímélhet meg minket, ugyanis képes leoltani az égve hagyott lámpákat, ha huzamosabb ideig nem észlel mozgást.

Ha elmegyünk otthonról, ki kell kapcsolni a fűtést. Bár elsőre jó ötletnek tűnhet a fűtés lekapcsolásával csökkenteni az energiafogyasztást, valójában akkor járunk a legjobban, ha - a távollét hosszától függően - kisebb-nagyobb mértékben lejjebb tekerjük a termosztátot, így ugyanis nem hűl át annyira a lakás, hogy azután túl sok energiába kerüljön az újbóli felfűtése. Ha munkába indulunk, 2-3 fokkal érdemes lejjebb állítani a hőmérsékletet, ha pedig hosszabb időre elutazunk, akkor temperáló fűtést tartsunk fent, mert azzal hatékonyan védekezhetünk a nemkívánatos páralecsapódások és az esetleges elfagyások ellen.

Megújuló Energiaforrások

Megújuló energiaforrások alatt a háztartásban nem csak a napelem-rendszereket érthetjük, ennél kisebb léptékben is elkezdhetjük a spórolást. A mindennapi praktikák mellett, beszerezhetünk az energiafogyasztásunkat optimalizáló készülékeket is.

PC-használat: Tippek és Beállítások a Költséghatékony Működéshez

A teljes lakóterület rezsiszintjének és költségeinek ellenőrzésén talán már túl vagy, következő lépésként az egyes nagyfogyasztókkal kapcsolatos döntések és változtatások jönnek. Mutatunk pár tippet és beállítási paramétert, amelyekről egyébként lehet, hogy nem is tudsz.

Egy asztali konfigurációban sok-sok apró elem hat az energiafelhasználásra, ezáltal olykor azt érezheted, hogy csak elveszni lehet a finomhangolások között, érdemi eredmény pedig úgysem lesz. Ennyire könnyen nem szabad feladni, kezdetnek elég, ha a kritikus pontokon átmész, és pipálod az ellenőrzőlistát.

A 80Plus szabvány igen régóta velünk van, és az újonnan elérhető tápok zöme támogatja ennek valamely szintjét. Ha esetleg mégsem, akkor sem kell megijedni, ennek hiánya nem valamiféle "vészhelyzeti" jelzés, csupán nem tudod biztosra venni a tápegység energiabarát jellegét. Az eszköz dobozára és borítására rakott plecsni már egy jó kiindulási alap, a bizonytalan rezsijövőre nézve pedig logikus cél lehet a 90 százalék feletti hatásfok elérése.

Az adott konfiguráció energiaigényéhez érdemes tápot választani, a "menjünk biztosra" elv alkalmazása egy 1 kW-os egység beüzemelésével teljesen felesleges és pazarló, ha a PC egyébként feleannyit sem fogyaszt teljes terhelésen. A pénztárcádra úgyis szükséged lesz, nem most kell a jövőd álomkonfigjára gondolnod és a tápegységgel kezdened a túlméretezést.

Sokszor oda sem figyelünk, hogy mennyi mindent csatlakoztatunk a géphez, dugunk be a fali vagy különálló elosztóba, csak működjön minden elsőre és örökké. Az odafigyelés a PC köré összpontosul (néha oda sem), és nagyon gyakran kimarad a monitor, a nyomtató vagy az egyéb külső eszközök paraméterezése. Pedig ezek fogyasztásán is nyerhetsz, ha túllépsz az első kicsomagolás utáni gyártói demonstrációs beállításokon (például a maximális kijelzőfényerőn, a teljes nyomtatósebességen), illetve ha tényleg figyelembe veszed a komfort- és az egészségügyi igényeket.

Kijelzők esetében rögtön irány a beépített OSD-menü-rendszer, ahol keresd meg a fényerővel és a kékfény-kibocsátással kapcsolatos tételeket. Utóbbinak visszaszorítását a szemed megóvásának érdekében engedélyezd, míg előbbit pusztán azért, mert teljesen felesleges maximális fényerőn használni a panelt egy átlagos elrendezésű és bevilágítású szobában.

Bátran fusd át a külsőleg csatlakoztatott kellékek beállításait, amennyiben létezik ehhez segédprogram. Ha egyszerűbb, USB-n vagy egyéb porton csatlakozó eszközről van szó, akkor pedig a PC alaplapi opcióit ajánlott átfutni, azon belül is az USB-portok aktív állapotának helyzeteit.

Visszatérve a gép belsejébe, az alaplap háza táján kell újra elmerülnöd a beállításokban. Gyártótól függ, hogy milyen módon érdemes elvégezni az ajánlott változtatásokat, elképzelhető, hogy Windows alatt futtatható segédprogram segít majd az optimum megtalálásában. Érdemes egy próbát tenni, mert ezekben az alkalmazásokban mindig van egy olyan, előre összeállított profilokat tartalmazó rész, amiben az "Eco" vagy az "Energy Saver" mód az egyik véglet. Ha viszont ódzkodsz ezektől a profilozásoktól, akkor az alaplap BIOS-ában az Advanced módra kapcsolva találhatod meg az energiagazdálkodással kapcsolatos tételeket.

Javasolt rögtön az "ErP Ready" opcióval kezdeni, ami az összes alaplapon alapértelmezetten ki van kapcsolva. Kicsit "tudományosabb" a PCIe-alrendszer beállítási felületén megtalálható "ASPM" menücsoport, ami alaplaptípustól függően lehet nagyon egyszerű vagy túlkomplikált módon kialakítva. Az "Active State Power Management" a PCI Express-sávok energiatakarékos működését teszi lehetővé oly módon, hogy alacsony energiafelhasználást vagy akár teljes lekapcsolást aktivál.

Végül, de nem utolsósorban a CPU-val kapcsolatos energiagazdálkodási beállítások átnézése is segíthet, egyes alaplapoknál például a C-State energiaszinteket engedélyező opció alapértelmezetten ki van kapcsolva. Így pedig nehéz az akár 100 W körüli fogyasztással rendelkező központi egységet spórolásra sarkalni.

A Windows 10 és 11 párosa még nagyobb fókuszt helyezett a Gépház néven futó beállítási felületre, a PC energiagazdálkodási beállításainak részletesebb változatát azonban még mindig a Vezérlőpultban találod. Az "Energiagazdálkodási lehetőségek" ablakot megnyitva konfigurációtól és géptípustól függően fogsz sémákat látni.

Kétségtelenül látványosak, és nagy teljesítményű hardverek esetén óriási elánnal küzdenek a túlmelegedés ellen, de nem szabad átesni a ló túloldalára azzal, hogy a számítógépház összes szabad felületére ventilátort szerelsz. Ugyan elférnek, és nem jelentenek nagy beruházást, de egy bizonyos ponton túl leginkább csak zajt, a légszállítással extra port és egyébként plusz fogyasztást generálnak. Enyhítheted a fogyasztás növekedését az alaplapi ventilátorvezérléssel, ami a modern típusoknál már akár automatikus is lehet.

Mindezen tippeket és az egyes beállítások közötti különbségeket ajánlott fogyasztásmérővel ellenőrizned, ami egyébként azt is megmutatja, miképp változik az áramfelvétel például játék futtatása alatt. Ne úgy képzeld el, hogy mindig a maximumot fogyasztja a PC-d, ez is hullámzik az adott feladat számítási igényei alapján.

Tévhitek az Energiafogyasztással Kapcsolatban

A magyarok mintegy negyede még ma is úgy gondolja, hogy a kézi mosogatás energia- és víztakarékosabb, mint a mosogatógép használata, ez azonban tévhit.

Ha otthoni elektronikai eszközünknek - például asztali számítógép, tévé, rádió, illetve minden távirányítós készülék - van „azonnali bekapcsolás” funkciója, vagy kikapcsolt állapotban is világít rajta valamilyen LED lámpa, akkor bizonyos mértékben folyamatosan áramot fogyaszt. Bár a modern eszközöknél már elhanyagolható lehet a standby üzemmód ilyen jellegű fogyasztása, ha épp nem használjuk, célszerű ezek közül minél többet áramtalanítani, különösen, ha régebbi készülékről van szó.

Ehhez hasonlóan szintén figyeljünk a külső tápegységgel vagy tápkábellel rendelkező elektronikai eszközök, vagyis a laptopok, játékkonzolok, telefontöltők és egyéb hasonló eszközök tudatos használatára, mert ezek tápegységei akkor is áramot fogyasztanak, ha maga a készülék nincs használatban, ill. nincs a töltőn. Ezek egyenként nem jelentős tételek a villanyszámlán, de összeadódva már szabad szemmel látható összeget tesznek ki.

Bár egy átlagos, 55 hüvelykes képátlójú, G energiaosztályba sorolt tévé energiacímke szerinti 100 kWh éves áramfogyasztása eltörpül egy háztartás teljes áramfogyasztása mellett, a már említett „sok kicsi sokra megy” elv alapján itt is tudunk takarékoskodni az energiával. Érdemes például a tévék esetében is figyelni az energiacímkén lévő értékeket, hiszen az egyes modellek fogyasztása akár az átlagos érték dupláját is elérheti.

A Bonni Egyetem sokat idézett tanulmánya szerint egy mosogatógépnyi edény- és evőeszközmennyiség megtisztításához a gép 80 százalékkal kevesebb vizet használ, mint a kézi megoldás, ha pedig az egész EU átállna kézi mosogatásról gépire, összesen évi 92 terawattóra energiát, valamint több mint hatmilliárd liter ivóvizet is meg lehetne takarítani.

Az okosaljzat megoldást jelenthet erre a problémára, ugyanis a konnektorba bedugva ellátja a készülékeidet árammal, és mivel kapcsolódik a wifihez, okostelefonodról egy appal akárhonnan ki- vagy bekapcsolhatod azokat. Okos eszközökkel véded otthonodat? Emellett ha otthonodban van olyan okos eszköz - például tűz-, füst-, betörés- vagy vízérzékelő - amely közvetlenül vagy központi egységeiken keresztül képes az eseményt jelezni, akkor az alapszolgáltatáson túl többletszolgáltatást nyújtunk egyes káresemények esetén, mint például tűz, betöréses lopás, vagy vízkár.

A Digitális Világ Energiafogyasztása

Ha az internet egy ország volna, akkor a világ 4. legnagyobb kibocsátója lenne. Minél összetettebb egy webhely, annál több energiát igényel a betöltése - és így annál nagyobb az éghajlatra gyakorolt hatása, vagyis a szénlábnyoma. De az sem mindegy, hogy milyen árammal látják el a szervert, amely otthont ad a honlapnak: minél inkább megújuló energiára támaszkodik a webtárhely, annál környezetbarátabb lesz a weboldal is.

Egyre több időt töltünk az online térben a közösségi oldalakon, vagy zenehallgatással, streaming videók nézésével, levelezéssel és vásárlással. A szektor nagyban hozzájárul tehát a klímaváltozáshoz, de egyben a hatékonyság és produktivitás mára nélkülözhetetlen motorja is, és óriási szükség is van rá más szektorok dekarbonizálásához is.

  1. Az adatközpontok világszerte a globális villamosenergia-felhasználás körülbelül 1%-áért felelősek, és csak az Egyesült Államokban az ország áramfogyasztásának 2%-áért.
  2. A webhelyeken manapság rengeteg vibráló, csengő-bongó elem van, a rikító animációktól az automatikus lejátszású videókig, amik sokszor nemcsak bosszantóak, de a felesleges energiafogyasztás miatt károsak is az éghajlatra nézve.
  3. Arra is vannak becslések (2012-ből), hogy mennyi szén-dioxidot termelünk egy videó-konferencia során, ahol a résztvevők különböző országokból jelentkeznek be.
  4. A világ internetes forgalmának legnagyobb részét az online videók nézése teszi ki. Egy órányi streamelés átlagos szénlábnyoma Európában körülbelül 55 g szén-dioxid kibocsátásával jár. Sokszor azonban a videó-lejátszások nem szándékosak - különösen igaz ez az automata módban beinduló YouTube és közösségi média videókra.
  5. De az informatikai eszközeink gyártása és szállítása során kibocsátott üvegházhatású gázok is jelentős méreteket ölthetnek.
  6. Eszközeink akkor is fogyasztanak áramot, amikor azok ki vannak kapcsolva, de áramellátás alatt vannak. A számítógép „alvó” üzemmódban is fogyaszt áramot, ezért érdemes azt kikapcsolni, ha 2 óránál hosszabb ideig vagyunk távol.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi áramot fogyaszt egy számítógép, és mennyibe kerül ez havonta. Számos tényező határozza meg, hogy egy számítógép mennyi áramot fogyaszt. Alkatrészek: A processzor (CPU), a videokártya (GPU), a memória (RAM), a merevlemezek (HDD/SSD) és a tápegység (PSU) mind-mind hozzájárulnak a teljes fogyasztáshoz.

A számítógép energiafogyasztása sok tényezőtől függ, de egy közepes teljesítményű gép esetében a havi költség általában nem haladja meg az 1000 forintot, ha nem használjuk intenzíven.

Ha aggódsz a rezsiszámla miatt, érdemes megvizsgálni, mennyire hatékonyan használod otthon a különféle elektronikai berendezéseidet, a bedugva felejtett háztartási gépek, számítástechnikai eszközök ugyanis kikapcsolt állapotban is felvesznek egy kevés áramot.

Az elmúlt időszakban az energiaárak drasztikus emelkedése miatt Magyarországon a családok 60%-ának nőttek a rezsiterhei, ennek következtében az energiaszegénység sokakat fenyeget Magyarországon is. Ezért nem csak a saját életünkben és háztartásunkban jár spórolással, ha tudatosan takarékosan bánunk az energiákkal, hanem befolyással lehet a globális energiafelhasználás mértékére is.

Hogyan Spórolhatunk Az Energiával?

  1. A legegyszerűbben úgy spórolhatunk az energiával, hogy kikapcsoljuk, illetve áramtalanítjuk a készülékeket.
  2. Ha valamiért nem tudod kikapcsolni vagy kihúzni a készüléket, állítsd energiatakarékos üzemmódra, ha van ilyen lehetőség.
  3. A régi berendezéseknek általában sokkal több energiára van szükségük, ezért ajánlott őket újabb, energiatakarékos modellekre cserélni.

Tippek az energiatakarékos főzéshez

tags: #bongeszo #energia #fogyasztas #tippek