Autó Hűtőfolyadék és Fagyálló Csere: Amit Tudni Érdemes
Az autóval kapcsolatosan elvégzendő kötelező feladatok listáján a hűtőfolyadék szintjének ellenőrzése, cseréje, illetve pótlása is szerepel. Ezzel valószínűleg minden autótulajdonos tisztában van, és évente el is végzik a hűtőfolyadék szintjének az ellenőrzését, valamint szükség szerint után is töltik, ha az nem éri el a kívánt szintet. Télen, a mínusz fokokban ezt az autó típusának megfelelő fagyálló hűtőfolyadékkal végezzük el, ez garantálja, hogy az autó még a téli szezonban is használható marad.
A fagyálló hűtőfolyadék az autónk egyik kulcsfontosságú „éltető eleme”, amely nélkül a motor működése hamar problémássá válhat. Ez az anyag nem csupán a hűtésért felelős, hanem megakadályozza a fagyást és a túlmelegedést is, valamint védi a hűtőrendszert a korróziótól. Éppen ezért érdemes rendszeresen odafigyelni az állapotára, és ha szükséges, utántölteni vagy teljesen lecserélni.
Miért Fontos a Hűtőfolyadék és a Fagyálló Az Autóban?
A belső égésű motorokban nagyon gyors, dinamikus égés zajlik, ami egyfelől biztosítja az energiát az autó előre hajtásához. Azonban a fém alkatrészek súrlódnak. A motor üzemhőmérséklete elérheti akár az 1000 °C hőmérsékletet is. Ahhoz, hogy a motort és a kapcsolódó rendszereket megóvják a hőkártól, elengedhetetlen valamilyen hűtési megoldás. A motorolaj, illetve az üzemanyag adalékanyagai csökkentik a súrlódást, de ez nem elég, kívülről is hűteni kell a motort. Erre való a hűtőfolyadék, amit keringet a motor.
A fagyálló hűtőfolyadék - más néven hűtővíz - alapvető szerepet játszik a belső égésű motorok hőháztartásának szabályozásában. Ugyanakkor fagyásgátló tulajdonságának köszönhetően télen is biztosítja a motor védelmét az extrém hidegekkel szemben. A benne lévő különböző plusz adalékanyagok nemcsak arról gondoskodnak, hogy mínuszban ne fagyhasson meg, hanem a korróziótól, a korai kopástól is védik a hűtéskör alkatrészeit. A hűtőfolyadék egy olyan speciális anyag, amely segít a motor hőmérsékletet az elfogadható tartományban tartani, csökkenti a hűtőkör amortizációját és megóvja az érzékeny alkatrészeket a hirtelen hőmérsékletváltozásból keletkező lehetséges kártól.
A Fagyás Megelőzése
A fagyálló folyadékról nem szabad elfeledkezni télen. Ugyanis bár mostanság már inkább enyhék a telek, azért tud fagyni. És ilyenkor nemcsak a havas, csúszós utak a veszélyesek, hanem ironikus módon a motor is meg tud főni. A víz térfogata megnő amikor megfagy. Amennyiben a hűtőfolyadék nem tartalmaz speciális fagyást akadályozó adalékanyagokat, akkor a fagypont alatti halmazállapot változáskor kárt tehet a motorban.
Autóklíma hibaelhárítási útmutató
Ha a hűtőfolyadék meg van fagyva, be tud kásásodni, és nem tud olyan gyorsan olvadni, amilyen gyorsan a motor melegszik. És ilyenkor a motor előbb melegszik túl, mint hogy felolvadna a megfagyott folyadék, és így mégis megsül a hidegben, ami adott esetben visszafordíthatatlan kár. Ahhoz, hogy megakadályozzuk a fagyás következtében beálló belülről történő szétfeszítést, minden esetben fagyálló hűtőfolyadékot használjunk!
A fagyálló hűtőfolyadék az elvárások alapján mínusz 30-35 fokig nem tud megfagyni. Ma Magyarországon a mínusz tíz is ritka, ezért ez bőven elég nagy hibahatár. Az EU tagállamokban forgalmazott hűtőfolyadékok garantáltan működnek akár -35 °C időjárásban is. Azonban, ha extrém időjárási körülmények között közlekedik, érdemes lehet ennél nagyobb fagyállóképességű terméket választani. Mivel hazánkban nincsenek igazán komoly fagyok, így a -20 vagy -25 fokos értékkel is megelégedhetünk, ám ha biztosra szeretnénk menni, esetleg külföldi síelést is tervezünk, akkor mínusz 30-35 fokra érdemes törekedni.
A motorok tervezői számoltak a problémával, és úgynevezett fagydugókat építenek a motorokba. Ezek az utolsó védvonal, amit nem jó próbára tenni. Tíz évnél idősebb autóknál ilyenkor érdemes ellenőriztetni, esetleg cseréltetni a fagydugókat is. Ezeknek biztonsági funkciójuk van: ha nem megfelelő a fagyálló beállítása, s a motornál jég keletkezne, ezeket „löki ki” mielőtt komolyabb kárt tehetne a motorblokkban. A dugók azonban idővel berozsdásodhatnak, a folyékony hűtővíznek is utat engednek.
A Fagyálló Hűtőfolyadék Típusai és Színei
A fagyálló hűtőfolyadék összetétele típusonként változhat. Ugyanitt találhatjuk meg a folyadék típusát is, melyet az adott modellbe tölteni kell, ugyanis ezerféle különböző színű és fajtájú hűtőfolyadékkal találkozhatunk egy nagyobb bevásárlóközpontba belépve. Fontos, hogy fagyálló bekeverésre, utántöltésre csak desztillált víz használható.
Főbb Típusok Összetétel Szerint
- Szervetlen hűtőfolyadék: Kevésbé korszerű eljárás szerint készül, így csereperiódusa rövidebb és hőelvezető képessége gyengébb. Általában szervetlen savat, foszfátot, szilikátot tartalmaz. Kárt tehet az alumínium alkatrészekben, így extra körültekintést igényel használata. Vásárlás előtt győződjön meg arról, hogy kompatibilis autójával a szervetlen hűtőfolyadék.
- Szerves hűtőfolyadék: Magasabb árú, modern hűtővíz. Jelentősen hosszabb csereperiódussal és kedvezőbb hőelvezetési tulajdonságokkal rendelkezik. Ezek a készítmények szerves savakat tartalmaznak, ilyen lehet például a propilén-glikol.
- Hibrid hűtőfolyadék: Szerves- és szervetlen anyagok keveréke, amely használható alumínium alkatrészekkel is.
A Fagyálló Hűtőfolyadék Színe és Jelölése
Milyen a fagyálló hűtőfolyadék színe? A fagyálló hűtőfolyadék színe egyebek mellett lehet világoskék, ibolyaszínű, rózsaszín, sárga. Sokan úgy gondolják, hogy a hűtőfolyadék színe csupán esztétikai kérdés, de valójában a szín nagyon is technikai jelentőséggel bír.
Késések az elektromos Land Rover terveiben
Hogy mi a jelentősége a színnek? Nem sok, hiszen a hűtőfolyadék kompatibilitását nem a szín határozza meg. A színnek önmagában nincs jelentősége, ne ez alapján válasszuk ki tehát a megfelelő folyadékot. Mint több helyen is olvastam már rég nincs jelentősége a fagyálló színének. Lehet zöld, kék, rózsaszín, stb... a lényeg, hogy alubarát legyen. A hűtőfolyadék színét az adalékanyagok típusa határozza meg, nem pedig a fagyáspont vagy hűtési teljesítmény. Az autógyártók általában a motor anyagainak és a hűtőrendszer kialakításának megfelelő összetételű folyadékot ajánlanak.
A szín helyett támaszkodjon a fagyálló hűtőfolyadékok klasszifikálására kialakított rendszerre, amely megkülönbözteti az alábbi típusokat:
| Típus (G-kód) | Ajánlott járművek |
|---|---|
| G11 | Az 1996 előtt gyártott járművekhez javasolt használata. |
| G12 | Azokhoz a járművekhez ajánlott, amelyeket 1996 után gyártottak. |
| G12++ | Azokhoz a járművekhez ajánlott, amelyeket 2006 után gyártottak. |
| G13 | A 2008 után gyártott gépkocsikhoz használható. |
Fontos, hogy az autó gépkönyvében szereplő, gyártó által meghatározott hűtőfolyadékot használja. Semmilyen körülmény között ne válasszon inkompatibilis hűtőfolyadékot, mert ez jelentős kárt tehet a motorban. Továbbá, fontos, hogy ne keverje az inkompatibilis hűtővizet az előírásnak megfelelő folyadékhoz. Általános szabály, hogy nem ajánlott különböző színű (és típusú) hűtőfolyadékokat keverni. A keverék reakcióba léphet egymással, kicsapódhat, vagy elveszítheti a korrózióvédő és fagyásgátló tulajdonságait.
Mikor Esedékes a Fagyálló Hűtőfolyadék Csere?
Akárcsak a motorolaj, a fagyálló hűtőfolyadék is cserére szorul idővel. A hűtőfolyadék nem örökéletű - idővel veszíthet hatékonyságából, a korrózióvédő adalékok lebomlanak, a fagyáspont emelkedik, így már nem képes ellátni a feladatát. A használat következtében bomlástermékek jelennek meg a folyadékban, ezek pedig csökkenthetik a hőelvezetési képességet.
A szakértők azt szokták mondani, hogy a hűtőfolyadékot 2-4 évente vagy minden megtett 60000 kilométer után teljesen le kell cserélni, attól függően, hogy melyik következik be hamarabb. Ez típusonként jelentősen eltérhet. Szervetlen fagyálló esetén körülbelül 2 év vagy 50000 kilométert követően jön el a csere ideje. Míg szerves és hibrid hűtővíz esetén 4 év vagy 250000 kilométer is kibírhat a hűtőfolyadék.
Vélemények a Bardi Auto traktor alkatrészeiről
Minden esetben kövesse a műszaki könyvben szereplő gyártói instrukciókat a csereperiódus meghatározásához. Ha teljesen biztosra akarunk menni, a gépjármű felhasználói kézikönyvében megtalálhatjuk a modellre vonatkozó pontos leírást a csere folyamatáról. A gyártók is meghatároznak erre egy ajánlást (általában ez 2-3 év). Ez a jármű kezelési könyvében található meg, de gyakran egy, a motortérben elhelyezett matrica is tájékoztatást adhat róla. Ha magunk nem tudjuk kideríteni, akkor a szervizekben használt adatbázis alapján adhat tanácsot számunkra a szerelő.
A Hűtőfolyadék Állapotának Ellenőrzése
A folyadék állapotát otthon is ellenőrizhetjük egy egyszerű fagyálló-tesztelő műszerrel, vagy figyelhetjük a tágulási tartály szintjelzését. Az, hogy az autónk tartályában lévő hűtőfolyadék valóban fagyálló-e, egy egyszerű műszerrel, a refraktométerrel ellenőrizhető. Ha ezt otthon szeretnénk elvégezni, valamivel 10 ezer forint alatt már vehetünk saját készüléket, de kérhetünk mérést szervizben vagy benzinkúton is.
Nem elég azonban csupán erre figyelni! Azt is érdemes megnézni, hogy a folyadék mennyire vesztett a színéből. Ha az eredetileg például élénk rózsaszín vagy kék kezd elszürkülni, feketedni, az azt jelenti, hogy a fagyálló elhasználódott (ezt az állapotot nem érdemes megvárni!). Ha pedig szennyezett, akkor hiába mutat megfelelő hőfokot a mérésnél, a feladatát már nem tudja jól ellátni.
Fagyálló Hűtőfolyadék Csere Házilag vagy Szervizben?
Elvégezhető a fagyálló hűtőfolyadék cseréje és utántöltése akár otthon is. A fagyálló hűtőfolyadék cseréje és utántöltése egyszerű feladatnak tűnik, azonban könnyen elrontható. A leggyakoribb hibák közé tartozik: inkompatibilis fagyálló hűtőfolyadék használata, műszaki hibák figyelmen kívül hagyása, túl sok vagy túl kevés hűtővíz használata. A túltöltés szintén problémákat okozhat. A rendszer zárt és nyomás alatt működik, így a felesleges folyadék nem tud hova távozni. A legtöbb autóban a tágulási tartályon jól látható „min” és „max” jelölés van, ezek között kell lennie a folyadékszintnek hideg motornál.
Javasoljuk, hogy bízza profi szakemberekre a fagyálló hűtőfolyadék cseréjét, akik garantáltan szakszerűen járnak el. Ezzel megóvhatja autóját a banális okból bekövetkező, azonban súlyos anyagi terhekkel járó motorhibától. A cserét érdemes tehát szakemberre bízni, annál is inkább, mivel bizonyos autómárkáknál (pl. Peugeot, Renault) ilyenkor a rendszer légtelenítésére is szükség van. Egy hűtőfolyadék-csere a kocsi és a fagyálló típusától függően körülbelül 12-17 ezer forintba kerül.
Hűtőfolyadék öblítése és cseréje - SUPER DIY-k
A Házilagos Csere Folyamata - Lépésről Lépésre
Ha mégis úgy döntünk, hogy egyedül, otthon állunk neki a hűtőfolyadék cseréjének, fontos a megfelelő előkészület és sorrend. Maga a hűtőfolyadék cseréje nem egy nagy durranás, de odafigyelést igényel.
Előkészületek:
- Motor előkészítése: Fagyálló csere előtt érdemes beindítani az autót, akár furikázhatunk is vele egy kört. A lényeg, hogy kinyisson a termosztát, hogy a teljes hűtőkörből le tudjuk engedni a régi folyadékot. A termosztát akkor nyit ki, ha a hűtőbe menő felső vastag gumicső hirtelen átmelegszik. A legfontosabb, hogy az olajleeresztő csonk kinyitása előtt a motornak álló, és hideg állapotban kell lennie a biztonság érdekében!
- Szerszámok és anyagok: Vízszintes helyre kell állni. Kell hozzá egy legalább 5 liter űrtartalmú edény (ebbe fogjuk leereszteni a régi fagyállót). Kell még egy szintén legalább 5 de inkább 6 liter űrtartalmú kanna, amiben be tudjuk keverni a friss fagyállót. Illetve ha szeretnénk leellenőrizni a bekevert fagyállót, akkor egy refraktométerre is szükség lehet.
- A megfelelő folyadék kiválasztása: A gépjármű felhasználói kézikönyvében megtalálhatjuk a modellre vonatkozó pontos leírást a csere folyamatáról, és a folyadék típusát is, melyet az adott modellbe tölteni kell.
Leeresztés és Öblítés:
- Leeresztés: A karbantartási utasítás alapján keressük meg a hűtőrendszer töltőnyílását, illetve a leeresztő csonkját is. Szóval megállítunk egy vízszintes helyen, megfelelően rögzítjük az autót álló helyzetben, alárakjuk az edényt, és védőkesztyűben (mivel a víz forró!) kitekerjük a csapot. A folyamat első lépése, hogy a tartály fedelét, majd a leeresztő csonkot is kinyitjuk, és egy gyűjtőedényt alátartva leeresztjük a régi, elhasználódott folyadékot. De lehet olyan is, ami nem vízszintesen áll, hanem függőlegesen, és nincs rajta extra kifolyónyílás, hanem maga a csavar helye a kifolyó, a lényegen nem változtat. Próbáljuk meg nem beleejteni a csavart az edénybe.
- Kiegyenlítőtartály ürítése és tisztítása: Amíg az összes hűtőfolyadék lefolyik, ki lehet venni a kiegyenlítőtartályt, és abból is ki kell önteni a benne lévő folyadékot. Lehetőleg ne a lefolyóba! A kiegyenlítő tartályt egy határozott mozdulattal fölfelé kell kiemelni. Ezt érdemes kimosni, majd úgy visszatenni a helyére.
- Maradék folyadék eltávolítása: Időközben a nagy része a hűtőfolyadéknak már kicsorgott, ekkor még érdemes a vastag gumicsöveket végignyomkodni, hogy a maradék is kijöjjön.
- Öblítés: Miután legalább fél órát vártunk, és az összes hűtőfolyadék kifolyt a rendszerből, zárjuk el a leeresztő csonkot. Ha minden kijött, akkor a hűtő aljába visszatekerjük a csavart, ésszel, mert csak műanyag. Majd felül a hűtősapkánál lehetőleg nem jéghideg ioncserélt vízzel, vékony sugárban öntve feltöltjük a hűtőt. Ez azért fontos, mert ha az átforrósodott motorba hirtelen beleöntenénk a jéghideg vizet akkor az nem biztos, hogy jót tenne az öntvény alkatrészeknek. Nem törvényszerű, de jobb nem kockáztatni. Ha színig töltöttük a hűtőt, akkor a vastag gumicsöveket nyomkodjuk meg, hogy a bennrekedt levegőt kinyomjuk, közben töltsük utána a hűtőt. Ha feltöltöttük a rendszert, mehet vissza a sapka a helyére, és járassuk a motort. Ha a termosztát kinyitott, akkor várjunk még kb 1 percet, állítjuk le a motort, és eresszük le az öblítővizet is. Ezt addig érdemes ismételni, amíg körülbelül olyan tiszta víz nem jön ki, mint amit beletöltöttünk.
Feltöltés:
- Új fagyálló betöltése: A hűtő tiszta és üres, jöhet a friss fagyálló. Alul a leeresztő csavar a helyén, a fagyálló bekeverve, mehet bele. Ehhez egyébként minimum 5 liter folyadék szükséges, típustól függően. A folyadékot lassan töltsük be, hogy közben a levegő is eltávozhasson.
- Légtelenítés: Feltöltjük a hűtőt, nyomkodjuk a csöveket, hogy a levegő kijöjjön, közben folyamatosan utántöltjük. Én a hűtő feltöltésekor alaposan átnyomkodtam a csöveket, így csak minimális levegő maradt a rendszerben, nem sokat kellett utántölteni.
- Kiegyenlítőtartály feltöltése: Ha ezzel megvagyunk akkor a tisztára mosott kiegyenlítőtartályt is feltöltjük a maximum jelzésig a bekevert friss fagyállóval, majd visszatesszük csöveit, illetve a hűtősapkát is visszatesszük a hűtőre. Majd ha a minimum és a maximum szint közé esik már a folyadék szintje, abbahagyhatjuk a töltést és csavarjuk vissza a kupakot a tartályra.
Gyakorlatilag ezzel készen is van a csere. Ezt követően néhány napig még érdemes figyelgetni a kiegyenlítő tartályt, és adott esetben max jelzésig utántölteni. Illetve a leeresztő csapot néha megnézni, nem ereszt-e. Minimális párolgás természetes, így az még nem gond, ha az ellenőrzés során alacsonyabb, de a minimum szint felett látjuk állni a hűtőfolyadékot, mint a feltöltés után.
Gyakori Problémák és Tippek a Csere Során
A hűtőfolyadék cseréje, bár elsőre egyszerűnek tűnik, számos buktatót rejt. Egy autótulajdonos beszámolója jól példázza a felmerülő nehézségeket:
„Kezdőként még nem tudtam mennyi kell, ők meg azt mondták 2 flakon elég lesz... Nah persze nem nekem.... eleve csak 2 flakon fagyállót kaptam, így még vissza kellett mennem, mert a 2 flakonnal épp csak minimumig tudtam megtölteni a tartályt. De ez volt a kisebbik gond.”
„A cserét követő héten arra lettem figyelmes, hogy álló helyzetben a hűtő közepe tájékán, vékony, ám annál kitartóbb gőzcsík, felhőcske jelenik meg. ...egyre egyértelműbbé vált, hogy lyukad a hűtőm. Ezt erősítette meg az is, hogy a témával kapcsolatban beszélgettem az egyik kollégámmal és ő mondta, hogy anno hasonló esetben használt valami hűtőtömítő löttyöt, ami ilyen sárgás-barnás cucc. Na ekkor esett le, hogy ezért volt nekem olyan a hűtőfolyadékom...”
A hűtő cseréje sem mindig egyszerű feladat:
„A hűtő cseréje se nagy ügy. Le kell ereszteni a hűtőfolyadékot, lekötni az összes csövet róla illetve a ventillátor csatlakozóját széthúzni, majd felül a zárhídon lévő két csavar kitekerni és felfelé kiemelni az egész hűtőt. Alul csak egy kengyel szerű fészekbe ül bele a hűtő. Kb itt tartottam amikor az új bontott 1.6-os hűtő mellé téve konstatáltam, hogy... Sajnos az 1.6-os hűtő alacsonyabb, így ha beleültetem a kengyelbe akkor felül nem éri el a csavarokat, ha felül a csavarokkal rögzítem, akkor meg az tartja az egész hűtő súlyát. Tekintetbe véve, hogy a hűtő ezen része műanyag ez nem túl szerencsés. Szóval tehettem vissza a régi hűtőt, és önthettem bele az új hűtőfolyadékot, mivel voltam olyan ..., hogy a még szintén friss folyadékot az olajleeresztéshez használt, és ki nem mosott kannámba engedtem le....”
Végül, a megfelelő alkatrész kiválasztása is kihívást jelenthet:
„Ennél a pontnál már úgy voltam, hogy nem bízom többet a véletlenben, és veszek inkább egy új utángyártott hűtőt. Kikerestem a Suzuki EPC-ben, hogy az alvázszámom alapján milyen cikkszámú hűtőre lenne szükségem, és ezzel ballagtam be a Bárdihoz, hogy akkor mutassák már meg mit tud a 16ezer forintos hűtő. ... Az első dobozon az általam is kikeresett suzukis cikkszám szerepelt, a hűtő pedig ránézésre, illetve a főbb méreteit lemérve (tanulva az 1.6-os hűtő méretkülönbségéből) olyan volt mint az én gyári, ámde lyukas hűtőm. Amíg kettő van lehet válogatni alapon megnéztem a másik doboz tartalmát, ami a stimmelő cikkszám ellenére, egy ugyanolyan magas és széles ámde kétszer olyan vastag hűtőt tartalmazott... WTF??? Nem értettem, az eladók is értetlenül néztek, de mivel a rögzítési pontok stimmeltek, így inkább ugyanazért az árért a dupla annyi hűtőfelületet adó hűtőt választottam. És ha már ott voltam, és mivel így mulat egy magyar úr, beneveztem újabb 3 flakon fagyállóra. Szerintem a Bárdisok azt hitték, hogy már az egész rokonság fagyállóját lecseréltem.”
„Szóval csomagtartómban az új hűtővel, és a 3 flakon fagyállóval hazaballagtam, és következett a 3. csere. Folyadék leereszt, csövet, csatlakozó leköt, csavarok ki, hűtő ki. Egymás mellé tesz az új hűtővel... boldogan konstatálom, hogy ugyanolyannak tűnik, mint a másik. valami megint nem ok. A venti tartó konzolja nem akar illeszkedni a hűtőn lévő furatokhoz. A pozíció stimmel, csak a csavarok nem elég hosszúak, illetve még ha elég hosszú is lenne akkor is kell valami távtartó a hűtő és a venti konzolja közé.”
„Hosszas anyázások közepette összepakolok annyira, hogy fel tudjak menni a lakásba, megfelelő hosszúságú M6-os csavart keresni, illetve valamit amit távtartóként használhatok. Szerencsére az a fajta vagyok aki ha kell neki 1 db csavar akkor vesz 10-et, ha 10 db kell akkor legalább 50-et, de még az is lehet, hogy 100-at, így aztán mindig van otthon szinte mindenféle, ami az ilyen helyzetekben direkt jól jön. Szóval találtam megfelelő hosszúságú csavart, távtartó gyanánt pedig néhány darab 8-as alátétet használtam. ami korántsem szép, de működik. Szóval sikerült felszerelni a ventit az új hűtőre, majd azt az eddigiektől szokatlan módon egyszerűen, és problémamentesen visszaszerelni a helyére. Új hűtőfolyadék bekever, betölt, légtelenít, összepakol. Kb. ennyi volt a hűtőfolyadék cserém története. Gondolom elolvasni is fárasztó, hát még végigcsinálni....”
tags: #autó #hűtőfolyadék #fagyálló #csere