Az Audi Innovatív Felni Dizájnja: A Kezdetektől a Csillagmintáig

Az Audi története mélyen gyökerezik a mérnöki innovációban és az előremutató gondolkodásban, amely már a cég alapításakor is megmutatkozott. Az Audi-t 1899-ben alapították eredetileg Horch néven. A szakmai konfliktusok miatt, 1909-ben Horch-nak el kellett hagynia az általa alapított céget. Új vállalkozást alapított, helyzetét nehezítette, hogy az ismert és rangos márkanevet nem használhatta, mivel az - a szabadalmakkal együtt - a Horch AG tulajdonát képezte.

Az Audi név eredete

Az Audit a fia javasolta, aki történetesen ott ült a névváltoztatási igazgatótanácsi ülésen, és közben éppen a latin leckéjét tanulta. „Apa, audiatur et altera pars (hallgattassák meg a másik fél is), mondták a rómaiak - nem lenne jó akkor Horch helyett az Audi?” - kérdezte, és egy emberként rábólintott a sok okos ember. Horch németül azt jelenti: hallgatni, akárcsak az audi (pontosabban az audire, de itt azonos szótövekről van szó) latinul.

Az első Audi modell és a felnidizájn előfutára

Az Audi már a kezdetektől fogva kiemelkedett a részletekre való odafigyelésével és a modern dizájn iránti elkötelezettségével. Az első Audi modell az 1910-ben gyártott - Audi Type A 10/22 HP (16 kW) Sport-Phaeton 140db. Ez a modell nem csupán a teljesítményével, hanem megjelenésével is korszakalkotó volt a maga idejében.

Az autó 75 km/óra sebességgel száguldott olyan keréktárcsákon melyek formája az újkori felnit idézet inkább fel mint az akkori keréktárcsa kinézetét. Ez az innovatív megközelítés teremtette meg az alapot az Audi későbbi, jellegzetes és ikonikus felnidizájnokhoz, beleértve a népszerű csillagmintás felniket is, amelyek mára a márka egyik ismertetőjegyévé váltak.

Az Audi Evolúciója: A Type A-tól a Hiperautóig (1910-2050) | A "Vorsprung durch Technik" évszázada

AUDI felni, AUDI alufelni - A dizájn evolúciója

Az évek során az AUDI felnik és AUDI alufelnik folyamatosan fejlődtek, tükrözve a technológiai haladást és a dizájn trendeket, de mindig megőrizve a márka eleganciáját és sportosságát. A csillagmintás felnik különösen népszerűvé váltak, mivel tökéletesen ötvözik a modern esztétikát a funkcionalitással, hozzájárulva az Audi járművek egyedi és felismerhető megjelenéséhez.

Audi felni választás: Ramses 18

Részletes összehasonlító teszt: Audi Q7 és Mercedes GLS

ABK motor főtengely jeladó problémák

tags: #audi #csillag #mintas #felni