Volvo V40 D4: Részletes elemzés a tömegről és teljesítményről
A második generációs Volvo V40-ről sokan úgy tartják, hogy csak egy kicsinosított Focus, ami nem véletlen. Azonos alapokra építették őket, nyomokban, érzetre is hordoznak némi hasonlóságot, de Volvónál azért megvolt az igyekezet.
Éppen csak látszódott a fény a válság nevű alagút végén, mikor 2012-ben megjelent a V40, mint az utolsó Ford-alapokra fejlesztett Volvo (ekkor már három éve a kínai Geely tulajdonában voltak). Innen nézve nem indult túl jó pozícióból nálam a Volvo V40, hiszen a lemezek alatt ez is csak egy harmadik generációs Ford Focus, de a svédek azért elég komolyan kitettek magukért.
A V40 orra azért lehetett laposabb, mint a legtöbb kategóriatársáé, mert baleset esetén pirotechnika pattintja feljebb a motorháztetőt, így kevésbé üti meg magát a szerencsétlenül járt gyalogos, ha elütjük. Kap a feje alá egy légzsákot is, ami 30-50 km/h-s sebesség között a szélvédő aljának vonalában fúvódik fel.
A 2012-2019 között gyártott Volvo V40 ötcsillagos minősítést kapott az EuroNCAP töréstesztjén, de nem csak azért, mert jókor volt jó helyen (ekkor kezdték el jobban jutalmazni az aktív menetbiztonsági elektronikát a szervezetnél). A felnőttek védelmére 97%-ot kapott az autó, ami sokáig a legmagasabb érték volt, csupán 2019-ben tudta megelőzni az új Mazda 3-as.
Ezzel szemben némiképp meglepő, hogy a gyerekek biztonságára csak 75%-ot kapott, ami kevesebb, mint a platformtárs Ford Focus értéke. Ennek ellenére a V40 sosem lett a kedvencem, inkább furcsán néz ki, mint szépen. Persze hozzá kell tenni, hogy amikor átvettem ezt a 164 ezer kilométert futott, 2015-ös autót, kicsit változott a véleményem.
XC90 központi zár javítási útmutató
Élőben valahogy jobban mutatnak ezek a mandulavágású szemek, de továbbra sem sorolnám a szebb Volvók közé. Belül szerencsére a szokványos Volvo-belső fogad a számomra kedves részlettel, a lebegő középkonzollal. A kezelőszervek elhelyezése általában logikus és közben úgy ízléses, hogy egy percig sem hivalkodó az összhatás.
Kellemes tapintású a műszerfal borítása és egyelőre úgy tűnik, bírja a gyűrődést is. A szálcsiszolt felületek is jól néznek ki, öt év használat után sem borítják karcok egyiket sem. Ha létezik autó, amiben jól mutat a fabetét és a világos belső, az a V40 és a kortárs Volvo-modellek.
Az infotainment kezelése elsőre kissé fura, külön bajuszkapcsolóval léptetjük az előttünk lévő menüsort és egy másik tekerőgomb felel a középkonzolon történő eseményekért. Ez sok gyártónál van így, de a Volvónál kicsit nyakatekertebb a dolog: a vissza gombot, vagy a nullázót nehezen találtam meg (a bajuszkapcsolón van), de utána minden rendben ment. A rendszer egyébként gyors és könnyen átlátható, pillanatok alatt párosodik a telefonnal is.
Ahogy az egész autóra, így a menüpontokra is jellemző egyfajta hülyebiztosság. Például, ha magunktól nem tudnánk, hogyan kell környezettudatosan vezetni, egy fél bibliát végignyálazhatunk a középső kijelzőn. Ugyanígy a hátsó ülések rögzítését felirat és színes műanyagpöcök is jelzi, hogy véletlenül se hibázzunk.
Ha már az ülésekről volt szó, kiemelném, hogy még mindig a Volvókban a legjobb ülni, hasonlót mások csak feláras székekkel tudnak. A helykínálat elöl rendeben is van, hátul viszont kicsit mindenhogy szűk, és az elöl még határozottan tömöttnek tűnő ülések abban a méretben és szögben egyszerűen nem kényelmesek már. Maximum két személynek, középen csak az utazzon a V40-ben, aki büntiben van.
V70 tanksapka ajtó motor javítás
A csomagoknak se jut sokkal több hely, 335 liter és mindezt úgy, hogy ebbe már beleszámoltuk a padlószint alatti csempészrekeszt is. Az ülések ledöntésével (és mínusz három személlyel) javíthatunk, de a raktérben lesz egy nagy lépcső a lehajtott székek mögött. Jó hír, hogy a szűkösebb hátsóért cserébe kapunk igényesebb (multilink) hátsó futóművet és egyes Cross Country (álterepjárós, körbeműanyagozott kivitelek) modellek esetében összkerékhajtást is.
A V40-esnek hivatalosan csak egy faceliftje volt (ekkor, 2016-ban jelent meg Thor ledes pörölye az első fényszórókban), de az igazi változást 2015 hozta, amikor nyugdíjba küldték az öthengeres motorokat. Egyébként a hangja sem sokkal rosszabb. Persze, nincs már meg benne az az egyediség, de látszik, hogy törekedtek arra, hogy a megfelelő zajokat halljuk meg belőle - feltéve, ha az automata nem dönt úgy, hogy 1200-as fordulaton brummogtatja a motort. Amúgy ügyes lenne ez a váltó, mindenféle duplakuplungos bűvészkedés nélkül egész gyorsan reagál, nem csinál hülyeséget, de talán a kelleténél jobban igyekszik spórolni.
Nyilván szüksége is van rá a kocsinak, hiszen bő másfél tonnájával nem tartozik a könnyű atléták közé. Benzinesekből csak turbósat talál, ha szeretne az életben még egy jót autózni egy átlagautóval, a 2,5 literes öthengeres T5 változat a vérmes hangjával igazi csemege. Amúgy a 2015-ös motorcserehullám a benzineseket sem kímélte, így jobb ha nem az autó hátulján lévő T és D jelöléseket nézi, hanem az évjáratot és a motorkódot, mert sokszor csak ebből derül ki, hogy pontosan milyen kivitelről van szó.
Vezetni a focusos alapoknak köszönhetően egész kellemes a Volvót. Viszonylag új autó és a villanyszervó ellenére a kanyarokban úgy érezhetjük, tényleg van közünk ahhoz, ami történik. Engem nem zavart, de ez a feszesség néha már a komfort kárára megy, bele-bele tudott zöttyenni egy-egy komolyabb kátyúba. Jobb elölről jött is valami nesz, nem kizárt, hogy a szilentek, vagy a lengéscsillapító elkezdte megadni magát.
A kipróbált V40 szerviztörténetében nincsenek nagy meglepetések. A gyári ciklus alapján nagyjából harmincezrenként hordták olajcserére, fékbetétből először 57 ezernél kapott újat, ekkor szerepel a listán egy vezérlőegység-diagnosztika is, de sajnos bővebb nem derül ki az okokról. Pedig később is van nyoma a dolognak, 85 ezer kilométernél is szerepel ez a tétel a felsorolásban.
A What Car? A V40-nél sem hibátlan a dízel, a kipróbált autóban is olyan kétliteres motor van, ami miatt nem olyan rég 507 ezer autó visszahívását rendelte el a Volvo. A probléma a műanyag szívósornál keletkezhet, konkrétan megolvadhat a műanyag, ami kis mértékben még csak a teljesítményre veszélyes, legrosszabb esetben akár tűzet is okozhat.
A központi elektronika hibája miatt a bal hátsó lámpa meghibásodhat (2013.11.23-2014.03.10. A légzsák egyik szenzora nem működhet megfelelően, így balesetkor nem nyílik ki a légzsák (2016.08.25-2016.10.05. Kortárs Volvóknál még az ajtózárakkal fordulhat elő probléma, főleg a kulcs nélküli indítású kiviteleknél. Nem szabad félvállról venni ezt, a javítás nem olcsó.
Összességében pozitív csalódás volt a második generációs Volvo V40. Tetszett, hogy nem teljesen puha, van minimális élvezet a vezetésében, kellemesen erős a négyhengeres dízele is, nem vészes az automata váltó, de ami a legfontosabb egy használt autónál: egyelőre nem tűnik betegágynak.
Fontos pozitívum, hogy a Volvónál a kisebb méret a V40 esetében nem jelentett rosszabb minőségérzetet, hasonlóan éreztem magam egy XC70-esben is. Ugyanez nem mondható el a kortárs Mercedes A osztályról, amely közel sem nyújtja azt, amit egy Mercedestől elvárunk. A BMW 1-es belterétől sem fogunk hasra esni, de ott a megfelelő célközönségnek fontos faktor lehet a hátsókerékhajtás.
Volvo V40-esből jelenleg elég sokat, bő 127 darabot találni a hazai hirdetési oldalakon. A kínálat nagyobb része dízel, de bőven van benzines is. Két és félmillió a beugró, ennyiért sokat futott, 1,6-os dízeleket és benzineseket találunk. A csúcs bőven tízmillió forint fölött van, hiszen még tart a szalonautók kiárusítása és a típus kivezetése. A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk.
Új fejlesztésű dízelmotoros hajtásláncát a lehető legjobb formában helyezte el a V40-ben a Volvo. A kompakt modell D4 névre hallgató új erőforrása 190 egészséges lóerőt szolgáltat a mindennapi örömök csúcsra járatásához.
Elsőként az S60-ban tettük próbára a Volvo új dízelmotor generációját, amely egy hengerrel kevesebbet, de számos előnnyel többet nyújt a svéd márka vásárlóinak. Nem titok: kulturáltságban és hatékonyságban ugrott előre nagyot a kétliteres, négyhengeres motor, amely a V40-be építve 181 helyett 190 lóerős teljesítménnyel, illetve változatlanul 400 Nm nyomatékkal kínozhatja az első kerekeket.
Ráadásképp pedig ügyes nyolcfokozatú automataváltót is kérhetünk hozzá. Nem csoda, hogy utóbbi, vagyis az Aisin-től származó szerkezet került tesztautónkba is. Egyrészt hiába a sportos jelzővel illethető teljesítmény, a V40 visszafogott, de mégis karakteres hangulatához kiválóan illik a váltás feladatának átruházása, ráadásul az egység 610 ezer forintos felára a tudásához mérten, prémium szemmel abszolút reális.
A V40 már számos alkalommal járt nálunk teszten. Legutóbb a beszálló benzines verziót vettük górcső alá. Valószínűleg a szerényebb kiadások nálunk jobban fogynak, az erőteljes dízel a váltással valóban a kínálat krémjét adja. A cserére váró, még öthengeres D3-at leszámítva a V40 minden motorváltozata meggyőző, mint ahogy maga a koncepció is meglehetősen kiegyensúlyozott képet mutat.
Nem csoda, hogy elérhetőbb benzines kivitelben a német prémium triót is alaposan megizzasztotta összehasonlító tesztünkben. A minőségi, csendes beltér, a szolgáltatások, különösen a biztonsági rendszerek kínálata továbbra is meggyőző, így a kompakt modell vásárlóinak egyedül a viszonylag szűkös hátsó traktussal és csomagtartóval kell megbarátkoznia - igaz, ezt a hiányosságot a kedvezőbb árral ügyesen kompenzálja a márka.
Az idő azonban múlik, és még ha néhány tekintetben kategóriavezető is a V40 (biztonsági rendszerek, digitális műszercsoport), néhány téren erősíthető dolgokat vélünk felfedezni benne. Ilyen például a navigációs rendszer, amely a nagyobb svéd modellekben megfelelő hardvert kapott - tesztautónkban viszont érezhetően lassabb számítógép dolgozott rajta.
A jóformán egyetlen forgókapcsolóval dolgozó Sensus rendszer működtetésével nem lenne baj, ha a kissé kényelmetlen helyen lévő kapcsolót a rendszer komótos működtetése miatt nem kellene sokáig vezérelnünk. Itt viszont a navigációs funkciók kissé lassúak voltak, amelyet például a térkép nagyításánál az élsimítás kikapcsolásával igyekezett kompenzálni a rendszer (némileg hiába elcsúfítva a kijelzést).
Persze lehet, hogy csak egyszeri hibáról van szó, a korábbi verzióknál ugyanis nem tapasztaltunk hasonlót. Emellett a hozzám hasonlóan nem túlzottan hátratolt üléssel autózók számára kötelező tétel a 35 ezer forintos csúsztatható könyöktámasz - egyébként túlságosan hátul van a középső rekesz fedele a pihentető kormányfogáshoz.
Ezzel túl is vagyunk a V40 számlájára felírható hiányosságokon, így zavartalanul élvezhetjük a modell megnyugtató hangulatát. Ebből pedig szépen kijut, a letisztult, minőségi és csendes belső térben már-már el is felejtjük, hogy a pontos kormányzással és a már alapból is egész feszes hangolású futóművel milyen jókat is lehet autózni.
Persze mindebben az új dízelmotornak is komoly érdeme van, amely részben gondoskodik a büntetlen élvezetekről. Például a kategória mércéjével nézve alapjáraton kimondottan csendes, finoman közlekedve pedig tökéletes nyugalomban dolgozik az új egység. Már hidegindításnál is csak távolról szűrődik be a dízelmotorok fülnek kellemetlen üzemzaja, de az erőforrás bemelegedésével mind a dízeles hangszín, mind pedig az enyhe vibráció eltűnik.
Az S60-nal ellentétben erőteljes gázadásnál már határozottabb krákogást tapasztalunk, de ez csak padlógázas gyorsításnál zavaró: a nyolcfokozatú automataváltó hosszú felső áttételeinek jelenléte nagyobb tempónál nagyon csendes utasteret szavatol.
Ebben a kategóriában ennél kifinomultabbat már felesleges kívánni: nyugodt közlekedésnél oda kell figyelnünk, ha meg akarjuk mondani, hogy milyen üzemanyagot kell tankolni az autóba. Szerencsére a töltőállomáson ritkán kerülünk abba a dilemmába, hogy melyik pisztolyt is helyezzük a nyílásba. Ebben nem csak a tanksapka belső oldalára helyezett nagy "Diesel" feliratnak van szerepe, hanem annak a ténynek is, hogy viszonylag ritkán térünk majd be ide.
A gyári 4,2 literes fogyasztással számolva papíron úgy 1600 kilométerenként, de a valóság ennyire azért nem rózsás. A tesztelés alatt ezúttal sem voltak ideálisak a körülmények: a fagypont körüli hőmérséklet, a 225 mm széles 17 colos abroncsok, valamint a viszonylag bejáratós státusz mind a magasabb fogyasztásban játszott közre.
Mindezek következtében meg sem lepődtünk, amikor normakörünk végén 5,3 literes átlagot rögzítettünk, amiből az autópályás etap 6 literrel, az országút pedig körülbelül 4,6 literrel vette ki a maga részét. A fentiek következtében 4-5 decilitert még jóvá lehet írni a svéd hosszútávfutónak, amivel már bizony alákínál a korábbi, kevésbé kulturált hajtásláncnak - de csodát nem tesz.
Bár papíron körülbelül hasonló étvággyal számolhatunk az esetében is, tesztjeink alapján a valóságban nagyobb tempónál szétnyílik az olló: autópályás etapokon akár egy literrel csekélyebb étvággyal is számolhatunk, igaz, cserébe a bajor messze lemarad kulturáltságban. Persze az 5-6 literes fogyasztást senki sem rója majd fel a V40-nek, különösen, hogy ha kedvünk tartja, meglehetősen jókat autózhatunk a típussal.
A 7,2 másodperces 0-100-as sprint nem olyan régen még csak az igazi sportkompaktok kiváltsága volt - itt ugyanezt megkapjuk, szimpatikus fogyasztással és univerzális köntösben, kifinomult tálalással. Vágyhatunk még többre is, a Volvónak megvan a válasza arra is.
A szintén új fejlesztésű, kétliteres benzines turbós hajtáslánc T5 néven 240 ezer forinttal olcsóbban kelleti magát. Ne áltassuk magunkat: a finom közlekedésnél is két literrel magasabb fogyasztás okán a differencia többszörösét hagyhatjuk a töltőállomáson, viszont cserébe 245 lóerőt és 6,3 másodperces 0-100-as sprintet kapunk, igazán selymes járáskultúrával megtűzdelve. Ha tényleg a maximumot akarjuk kihozni a V40-ből, őt is tartsuk szem előtt.
A Volvo kétliteres dízelmotorja a nyolcsebességes automataváltóval párosítva olyan elegyet alkot, amely kulturáltság terén kiemelkedőt tesz le az asztalra, miközben dinamikában és hatékonyságban sem marad el a konkurensektől, sőt, az átlagnál jobban teljesít. Bátran kijelenthetjük: a D4 a piac egyik legjobb gázolajos hajtáslánca.
A V40 pedig maradt, amilyen volt: lehetne picit tágasabb és néhány tekintetben modernebb, de a típus így is kiegyensúlyozottan teljesít, amely a konkurenseknél valamivel kedvezőbb árfekvése okán a kategória egyik legjobb vételévé teszi a Volvo kompaktját.
A Volvo V40 D4 főbb jellemzői:
- Motor: 2.0 literes dízel
- Teljesítmény: 190 lóerő
- Nyomaték: 400 Nm
- Váltó: 8-fokozatú automata
- Fogyasztás: Gyári 4.2 liter/100 km, tesztelt 5.3 liter/100 km
- Biztonság: 5 csillagos EuroNCAP minősítés
Volvo V40 (2015) 2.0 T3 | A BIZTONSÁG útján | Használtteszt
Volvo V40 D4: Csomagok és extrák
A Volvo V40 D4 számos csomaggal és extrával volt elérhető, melyek tovább növelték a komfortot és a funkcionalitást. Néhány példa ezekre:
- Kényelmi + Xenium + Business Connect csomag: Tempomat, elektromosan állítható vezetőülés, állítható utasülés, csúsztatható könyöktámasz, automatikusan sötétedő belső visszapillantó tükör, többfunkciós kormánykerék, esőszenzor, elektromosan állítható utasülés, panorámatető, tolatókamera, parkolóautomatika.
- Menetdinamikai csomag: Süllyesztett sportfutómű, sötétített üvegek, 17"-os könnyűfém keréktárcsák "Segomo", állítható szervokormány.
- Style csomag: Digitális műszeregység, LED nappali menetfény, belső világítás csomag, alubetét, megvilágított váltógomb.
- Téli csomag: Fűthető első ülések, nagynyomású fényszórómosó, fűthető szélvédő.
- Vagyonvédelmi csomag: Riasztó, kulcsnélküli rendszer.
- Világítás csomag: LED fényszórók integrált LED nappali menetjelző lámpákkal, belső világítás csomag.
- Xenium csomag: Elektromosan állítható utasülés.