Uniroyal téli gumik: Az esőgumi szakértője a téli utakon
Az Uniroyal téligumi termékei nem csupán a középkategóriát képviselik, hanem az esős időjárás elleni, lehető leghatékonyabb védekezési módot. Uniroyal, the rain tyre, azaz az esőgumi, ilyen néven vált ismertté a márka és valóban, az Uniroyal téli gumik mindegyike kiválóan teljesít a nedves, csapadékos körülmények között. Fejlett gyártási technológiával szakértőivé váltak csúszós utaknak, ezért is tekintenek sokan esőgumiként az Uniroyal abroncsaira. Ennek van is alapja, hisz a fejlesztések, tervezések során elsősorban olyan abroncsokkal rukkolnak elő, melyek a nedves utakon kiválóan teljesítenek. Az Uniroyal jelenleg a Quality piaci szegmens nagyra becsült márkája, és a legtöbb autósnak ez a név jut eszébe, ha meghallja az „esőabroncs” kifejezést.
Az Uniroyal története és fejlődése
Az Uniroyal története egészen 1868-ig nyúlik vissza. Ekkor egy Oscar Englebert nevű veterán belga tüzértiszt gumiáru boltot nyitott Liège városában, a Place aux Chevaux közelében. Az ötlet megelőzte a korát. Lassan indult be az üzlet, ezért Engelbert a fennmaradás érdekében úgy döntött, hogy nyit egy papírárukkal foglalkozó kereskedelmi egységet is. Englebert nem habozott kihasználni a helyzetet. Bevonta a vállalkozásába testvérét, Gabrielt is, aki képzett mérnök volt. A munkát megosztották egymás között; Gabriel felelt az összes műszaki vonatkozású dologért, míg Oscar csak a szervezési és forgalmazási tevékenységekkel foglalkozott. Gabriel azonban nem sokkal ezután meghalt. A helyébe Oscar fia, Oscar Englebert Junior lépett, aki akkor még csak zöldfülű tanuló volt. 1877-ben nyílt meg a családi vállalat első gumigyára. Gumitermékek széles skáláját állították elő a babáktól kezdve, a cipőkön át, egészen a bányászati szállítószalagokig, melyek később egészen a kongói szénbányákig jutottak el.
A gumiabroncsok gyártása később vált kulcsfontosságúvá. Engleberték 1894-ben kezdtek gumiabroncsokkal kísérletezni, először kerékpárok és lovaskocsik számára. A liège-i gyárat abban az időben vicceskedve „háremként” emlegették, mert alkalmazottainak többsége nő volt. Ez a munkaerő azonban kiváló munkát végzett; nemcsak a vállalat saját márkás abroncsait gyártották, de a német Continental vállalat különleges rendelésére is készítettek abroncsokat. Englebert a termékei népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektetett, és elkezdett komoly összegeket fektetni az autóversenyzésbe. Vállalata hírnevét nagyban emelte, hogy a Le Mans-i 24 órás futam győztese Englebert abroncsokat használt, amelyek egyetlen csere nélkül röpítették a diadalig.
Idővel folytatódott a családi hagyomány. A vállalathoz csatlakozott Georges Englebert, Oscar Junior fia. Georges segítségével a vállalat 1919-ben Kölnben kiskereskedelmi üzletet, 1929-ben pedig Aachenben új gyárat nyitott. A II. világháború alatt az üzemet lebombázták a szövetségesek, de 1946-ban újjáépült, és ismét megkezdte a termelést. Az Englebert vállalat volt az első olyan Németországban működő cég, amely a háború után megkezdte az abroncsgyártást. Nagy-Britanniában és Franciaországban is tartottak fenn gyárakat, nem sokkal később pedig Luxemburgban és Törökországban nyitottak új üzemeket.
Az Uniroyal márkanév és a tulajdonosi viszonyok
1958-ban az Engelbert család együttműködésbe kezdett az amerikai US Rubber vállalattal, és ennek következtében a világ harmadik legnagyobb abroncsgyártójává lépett elő. Így született az Uniroyal-Englebert márka. A vállalat 70.000 alkalmazottja naponta összesen 170.000 abroncsot állított elő. Azonban gyártottak sok más gumiterméket is, így például tűzoltótömlőket, úszósapkákat, golflabdákat. 1967-ben született meg a végleges döntés arról, hogy a márka neve ezentúl Uniroyal lesz. Két évvel később a vállalat piacra dobta első „esőabroncsát”, a Rallye 180-at. Ez volt az első olyan modell, amelyet a jellegzetes esernyő szimbólummal láttak el. 1991-ben a vállalat előállt az első forgásirányos, V alakú futófelületi mintázattal ellátott abronccsal, az RTT-1 modellel. Kialakításának köszönhetően az abroncs gyorsan elvezeti a vizet, így rendkívül nagy védelmet biztosít a vízre felúszással szemben.
Jelenleg a belga márka ma már a Continental csoporthoz tartozik és középkategóriás abroncsokat gyárt. A Continental csoport tagjaként minőségi abroncsokat gyártanak, többféle méretben és mintázatban. A Continental csoporthoz tartozó termékek 5 földrészen, 19 országban, 54 gyárban megközelítőleg 35 400 alkalmazott munkájával készülnek. A Continental technológiai háttér, amely növeli a márkába vetett bizalmat. A Continental csoportjának tagjaként pedig hozzáférnek a gumióriás fejlesztéseihez, a Hannover közelében lévő tesztpályával együtt. A minőségi alapanyagok és a minőségi gyártás is alapelv, mindezek végeredményét pedig kedvező áron kínálja az Uniroyal. Ez a tagság önmagában is garanciát jelent az Uniroyal abroncsok minőségére.
Fontos tudni, hogy 1979 óta az Uniroyal a Continental-konszern ismert európai márkája, ilyen néven azonban Észak-Amerikában is találkozhatunk vele, ahol azonban a Michelinhez tartozik - a márkajelölés is más. A két Uniroyal tehát teljesen független egymástól. A történet az 1980-as évekre nyúlik vissza, amikor a Michelin felvásárolta a BF Goodrich amerikai gumiabroncsgyártó céget, melyhez az Uniroyal márka akkoriban tartozott. 1979-ben azonban a Continental már megszerezte az Uniroyal név használati jogát a világ összes kontinensén - kivéve Észak-Amerikát.
Az Uniroyal téli gumik jellemzői és technológiái
Az Uniroyal gumiabroncsok fejlesztésére specializálódott, melyek magas teljesítményt nyújtanak, és nagyon jó ár-érték arányt képviselnek. Ezek az abroncsok nedves és havas útviszonyok mellett tanúsított, kiemelkedő tapadásukról híresek. Az Uniroyal téli gumik mindegyike kiválóan teljesít a nedves, csapadékos körülmények között. Fejlett gyártási technológiája révén egészen különleges, erős szerkezettel és speciális futófelületi mintázattal felvértezett gumikat készít, ezzel garantálva a magas fokú vezetési kényelmet. Az Uniroyal abroncsok mellett több érv is szól, egyrészt az, hogy ők valóban az esős utak szakértői, a már említett cápauszony-technológia is ezt támasztja alá. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a kutatás-fejlesztésre, a cég a folyamatos fejlődés elkötelezett híve. A gumiabroncsok széles választékát is megtalálhatjuk a kínálatban.
Kifejezetten úgy alakították ki a futófelületi szilika-keveréket, hogy a vizes körülmények között jól boldoguljon az abroncs. Az innovatív szilika-keverék magas kopásállóságú és kiváló tapadást biztosít, alacsony gördülési ellenállás mellett. A speciális gumikeverék hidegben is puha marad, ami jobb tapadást eredményez. Ez a keverék, együttműködve a vállblokkokkal kanyarodás közben is segít fenntartani az oldalirányú stabilitást. A gyártmányai között egyaránt fellelhetőek az egyszerű, kis és közepes méretű autókra, furgonokra tervezett modellek, a nagy teljesítményű darabok, valamint az SUV gumiabroncsok is. Palettáján a sportos „esőgumik” mellett megtalálhatók a 4x4/SUV és kisteher gumiabroncsok is. Ezek a termékek a biztonságot illető elvárásnak megfelelnek.
Uniroyal téli gumi modellek és ajánlások
Az Uniroyal számos népszerű téli gumiabroncs modellel rendelkezik, melyek különböző járműtípusokhoz és igényekhez igazodnak.
AllSeasonExpert 2 gumiabroncs teszt
Uniroyal Winter Expert
Az Uniroyal Winter Expert kiváló a kompakt autók és terepjárók számára egyaránt. M+S jelöléssel és 3PMSF jelöléssel is ellátott, tehát hivatalosan minősített, tesztelt téli gumiról van szó. Szerkezetében, kialakításában is igazodik a tél, elsősorban a csapadékos idő kihívásaihoz. Az aquaplaning elleni védelme kiemelkedő, havas úton is jól teljesít, és mivel alacsony a gördülési ellenállása, így üzemanyag-fogyasztás szempontjából is jó választás. A futófelület kialakítás és az úgynevezett cápabőr-technológia révén nagyon jól kezelhető az abroncs a vizes úton és csökken az aquaplaning, azaz a vízen felúszás veszélye is. A cápa testét nagyon sok apró pikkely borítja, ezek durva mikrofelületet képeznek és amikor a víz végig áramlik a cápa bőrén, ezeknek a pikkelyeknek köszönhetően csökken a turbulenciája. Mindez azzal is jár, hogy mérséklődik a közegellenállás és az energiaveszteség. Ezt ültették át a gumifejlesztés során, aminek eredménye egy olyan abroncs lett, ami úgy halad a vizes úton, hogy nem veszti el kapcsolatát az útfelülettel és megtartja a tapadását. Nemcsak a vizes, hanem a havas utakon is jól boldogul ez az abroncs, háromdimenziós, cikkcakkos vállblokk-kialakítása révén jól kezelhető a havon, kényelmes vezetési élményt nyújtva. Mindemellett pedig egy üzemanyag-takarékos abroncs is egyben. Az Uniroyal WinterExpert az egyik legjobb választás, ha a városi közlekedés a jellemző, de hosszabb távokra is ideális, mivel jó iránytartást és stabilitást kínál nagyobb sebességnél is. Olyan gyakori méretekben is elérhető, mint a 195/65 r15, a 175/65 r14, vagy a 225/45 r17, illetve a 205/55 r16. A vásárlói visszajelzések alapján az Uniroyal WinterExpert mintázat a legnépszerűbb az Uniroyal kínálatából. Sokan adnak erről a mintázatról, különösen ár-érték arányát tekintve. Ez a gyártó kifejezetten közép-európai klímára fejlesztett abroncsa.
Uniroyal MS Plus 77 téli gumi
Az Uniroyal MS Plus 77 téli gumi is személyautók és SUV-k számára fejlesztette ki az Uniroyal. M+S és 3PMSF szimbólummal is rendelkezi, hivatalosan használható téli abroncsként. A vizes, nedves, csapadékos időjárási körülmények közé tervezték. Ez a keverék, együttműködve a vállblokkokkal kanyarodás közben is segít fenntartani az oldalirányú stabilitást. V alakú mintázata és széles, nyitott csatornái hozzájárulnak az aquaplaning-elleni védelemhez. Így nagy esőben, latyakos úton is biztonságos és kényelmes az utazást. A vonóerő-átadás és a fékezhetőség alapján is jó választás ez az abroncs, hisz sok hajszálvékony lamella és ütköző gondoskodik arról, hogy több víz folyhasson keresztül az abroncson. Az MS Plus 77 középosztályú, speciális futófelület-kialakítással felvértezett termék, mely minden körülmények között stabilitást biztosít. Az alacsony gördülési ellenállásnak köszönhetően fenntartása gazdaságos. Lenyűgöző teljesítményt kínál a tél minden egyes napjára.
További Uniroyal téli gumi mintázatok
- MS Plus 66: fantasztikus ár-érték arányt kínáló téligumi a közép és felső-kategóriás autók részére. Nem csupán nagyszerű tapadást biztosít, az egyenletes nyomáseloszlás révén lassú és egyenletes futófelület kopást is garantál.
- MS Plus 6: irányított, V-alakú futófelületi mintázattal ellátott, kiváló vízelvezetést produkáló téligumi, középkategóriás személygépkocsik részére. Modern, erős szerkezeti felépítése és a speciális gumikeverék fokozottan kopásállóvá, továbbá ellenállóvá teszi a mechanikai sérülésekkel szemben.
- Snow Max 3: furgonokra és kisteherautókra tervezett, nagyszerű tulajdonságokkal rendelkező gumiabroncs. Futófelületi kialakítása révén, remek üzemanyag-fogyasztási mutatókat, magas fokú biztonságot és vízen futás elleni védelmet nyújt. Az Uniroyal a kishaszongépjárművek számára is gyárt téli gumit, a Snow Max 2 egy nagyon jó ár- érték arányú abroncs, ami jól teljesít a téli körülmények között. Vizes úton is jól kezelhető, V alakú mintázata és a vállrész oldalsó csatornái gyorsan és hatékonyan szorítják ki a vizet az abroncs felületéről, így minimalizálva az aquaplaning kockázatát. Ezt az abroncsot úgy tervezték meg, hogy jól bírja a terhelést, gondoltak ugyanis arra, hogy ezek a járművek olykor áruval megpakolva kell, hogy jól teljesítsenek a téli utakon. A forgásirányos V alakú mintázata révén a hosszanti irányú erők felhalmozódnak, így lesz az abroncs jól kezelhető. A kapaszkodóélek pedig nagy szerepet játszanak abban, hogy kiváló legyen a vonóerő-átadás és egyben a fékteljesítmény is. Emellett nagyon jó a kopásállósága és az üzemanyag-hatékonysága is. Mindkét szempont fontos, hisz a magas élettartam és kevesebb üzemanyag-költség anyagi okokból is igen előnyös.
Uniroyal téli gumi teszteredmények és vásárlói vélemények
Az Uniroyal téli gumik megbízható teljesítményükkel, különösen nedves és havas utakon. Tesztek, valamint világszerte rengeteg elégedett vásárló egyaránt igazolja a megbízhatóságra épülő filozófiát. Ezért kedvelik sokan az Uniroyal téligumit. Az Uniroyal szinte kivétel nélkül, megfizethető és rendkívül vonzó ajánlatokkal bombázza vásárlóit. Nem csoda hát, hogy ennyire pozitívan értékelik a felhasználók. A márka árpolitikáját sokan megdöbbentőnek tartják. Hiszen e téren valóban érezhető a differencia a versenytársakkal szemben, ellenben a színvonallal. Ezen felül a termékeket tartós, biztonságos, modern gumiként értékelik. Tapadásukat pedig egészen lehengerlőnek tartják nedves, illetve havas utakon. A társaság egyik legnépszerűbb modelljét, az MS Plus 77-et - egy brit online magazin felmérése alapján - az ügyfelek 98%-a vásárolná meg ismét.
Teszteredmények részletesen
Az Uniroyal téli gumik meglepő módon már számos abroncsteszten megmutatkoztak. Érdemes az elmúlt pár év eredményeinek figyelembe vételével választania.
| Modell | Mérete | Teszt | Év | Eredmény | Helyezés |
|---|---|---|---|---|---|
| MS Plus 77 | 245/45 R18 | Autobild | 2021 | Különösen ajánlott | 10. / 32 |
| MS Plus 77 | 195/65 R15 | Autobild | 2021 | Maximális csillag | 9. / 37 |
| MS Plus 77 | 19 colos | Auto Bild | ismeretlen | Bronzérmes | 3. / 12 |
| MS Plus 77 | 17 colos | Auto Bild | ismeretlen | Jó (kiemelt téli teljesítmény) | Középmezőny (10. / 21) |
| MS Plus 66 | 225/45 R17 | Auto Bild | 2011 | Kiváló | 5. / 12 |
A fenti teszteredmények meggyőzhetnek minket az Uniroyal téli gumik magas minőségéről. Az ADAC vagy az AutoBild tesztjein az Uniroyal téli gumik gyakran remekül teljesítenek, különösen az aquaplaning-ellenállását. Összességében ezek a gumik nem feltétlenül érik el a prémium kategória szintjét minden területen, de árukhoz képest kifejezetten jól szerepelnek.
Téli gumi teszt: 215/75 R16C méret
Az Uniroyal téli gumik előnyei és megkülönböztető jegyei
Az Uniroyal téli gumik választása számos előnnyel jár a vásárlók számára.
Miért érdemes az Uniroyal téli gumikat választani?
- Kiemelkedő teljesítményt nyújtanak azoknak, akik megbízható teljesítményre vágynak nedves és havas utakon.
- Az aquaplaning ellen is kiváló védelmet biztosít, így csökkentve az aquaplaning veszélyét.
- Magas fokú biztonság garantált.
- Jó ár-érték arány jellemzi őket, ami kedvező alternatívát kínál a prémium márkákhoz képest.
- A speciális gumikeverék hidegben is puha marad, ami jobb tapadást eredményez.
- Széles méretválaszték áll rendelkezésre, így a legtöbb járműre található megfelelő változat.
- Az üzemanyag-fogyasztás területén Uniroyal ebben is jól teljesít.
- Az Uniroyal téli gumik élettartama is kielégítő, különösen az árfekvésükhöz képest.
Miben különbözik az Uniroyal téli gumi más márkák hasonló termékeitől?
Az Uniroyal a piacon képvisel minőséget a jó teljesítményével és a kedvező áraival. Különösen kiemelkedő a teljesítményük a gyakori latyakos, vizes útfelületeken. A különleges vízelvezető csatornák csökkentik az aquaplaning kockázatát. Fontos, hogy a márka a vízen való biztonságra koncentrál. Hasonló technológiákat más prémium márkák is használnak, de gyakran kedvezőbb árfekvésben érhetők el. Akkor lehet jó választás, ha nem szeretnének prémium áron hozzájutni egy jó minőségű abroncshoz. A Continental csoport tagja minőséget a jó teljesítményével és a kedvező áraival. Nemcsak a havon, hanem olvadt hótól nedves úton is biztonságosan viselkednek. Az Uniroyal abroncsai gyakran halkabbak, mint több konkurensük, ami városi használat során előny lehet.
Praktikus tudnivalók
Fontos, hogy az Uniroyal téli gumik az autósok széles rétegének kínálnak megoldást, a kisautóktól a terepjárókig.
Milyen járműtípusokra elérhetők Uniroyal téli gumik?
Az Uniroyal téli gumik széles választékát kínálja kisautók, kombik, SUV modellek és egyes kisteherautók számára is. A márka lefedi a legtöbb járműkategóriát. Kínálatában nagyobb terhelhetőségű abroncsok terepjárókhoz is megtalálhatók. Különösen a középkategóriás autók körében népszerűek.
Mennyi ideig használható biztonságosan egy Uniroyal téli gumi?
Az Uniroyal téli gumik biztonságosan használhatók, ha megfelelően tárolják és nem kopott el túlzottan. Ajánlott már 5 mm alatt lecserélni a téli gumikat a maximális teljesítmény megőrzése érdekében. Emellett érdemes cserélni, ha a minta még mély, de a gumi 8 évnél idősebb. A téli gumik általában 4-6 szezonon keresztül használhatók. Az élettartam meghosszabbítható megfelelő karbantartással és a megfelelő nyomásra való ügyeléssel.
tags: #uniroyal #téli #gumi #információ