Toyota Prius Szerviz és Karbantartás: Dodó Szakértelmével és Gyakori Kérdésekkel

A Toyota Prius a hibrid technológia úttörője és a megbízhatóság szinonimája lett. Sándor szerint a közelmúltban gyártottak közül egyértelműen a Prius a legmegbízhatóbb, különösen a második generációs modell. Eddig csak a számtalan elégedett tulajdonostól kapott visszajelzések miatt mondtam ezt, de most belenézhettem a Priusok problémásabb alkatrészeibe.

Dodót régebben inkább a motorosok ismerték, ugyanis eredetileg versenygépeket szerelt fő csapásirányként, később már csak injektoros versenymotorokat. Aztán lett a családban egy Prius, és a technika iránt érdeklődő megszállott szakemberként beleásta magát a témába. Most részletesebben is megismerkedhetünk a Prius karbantartásával és a felmerülő kérdésekkel.

A Prius Akkumulátorának Titkai

Felemelünk egy bontott akkucsomagot a satupadra, mert ugye az akku az, amitől sok Prius-szűz fél. Egyébként szinte soha nem megy tönkre, még ha konténerben is rohasztják hazafelé Amerikából. A lassan húszéves korba lépő első generációsok közül a legtöbb köszöni, jól van. A második generációsokból több egymillió kilométer felett futott példány ismert, azokban sem kellett komplett akkucsomagot cserélni.

Annyira azért nem egyszerű, mondja Dodó, miközben felhúzza a vastag szigetelőkesztyűt. Kihúzza a biztosító kapcsot, amellyel le lehet választani az akkumulátort az elektronikáról, majd felbontja a fémdobozt. Huszonnyolc cella sorakozik egymás mellett, és a feszültségmérőn kijelzett kétszáz volt fölötti szám azt mondja, nem jó ötlet csak úgy nyúlkálni.

A kettes és hármas Prius akkucsomagja gyakorlatilag ugyanaz. Kettesével felügyeli az elektronika a cellák épségét, a hőmérsékletüket a csomag közepén és szélén nézi. A ventilátor a hűtőlevegőt a cellák közötti vékony résen fújja át - ez lehetne kicsit szélesebb, mondja Dodó. Ha már szét van szedve az akku, érdemes alaposan megpucolni a ventilátort is, mert a hűtés kritikus a cellák szempontjából. Előfordul, hogy a csatlakozások zöldre korrodálódnak, de ez még nem feltétlenül jelenti, hogy cellákat kell cserélni, általában meg lehet menteni őket egy alapos drótkorongozással - természetesen szigorúan szétbontott állapotban, különben látványos szikraesőt produkálhat a ronda nagy zárlat. A hibás cellákat sokszor már szemmel is fel lehet ismerni. A megégett csatlakozás, vagy a kiszivárgott folyadék egyértelmű jelzés.

Avensis motorolaj feltöltési útmutató

Már csak szerezni kell egy bontott cellát, amit tízezer forint körül mérnek, és összerakni, gondolná az ember. De az ilyen javítás nem lesz hosszú életű, mert a különböző töltési állapotban beépített cellák a többivel sorba kötve halálra vannak ítélve. Ehhez Dodó egyenként megy végig rajtuk egy speciális töltővel, amely váltakozó kisütéssel és feltöltéssel kondicionálja a huszonnyolc egységet. Egy nap nagyjából el is megy azzal, amíg az összes cella azonos állapotba kerül, hogy megint össze lehessen építeni őket, de utána garantáltan nem lesz baj. Szóval igaz a mondás, hogy a Prius-akku miatt nem kell aggódni. Tényleg ritkán megy tönkre, akkor is javítható. Igaz, nem tízezer forintért, amennyibe a cella kerül, mert rá kell szánni az időt, és a szakértelem mellett felszerelés is kell hozzá, de a gyári megoldástól, a több százezres akkucsomag komplett cseréjétől nem kell rettegni.

Hibrid akkumulátorcsomag felújítása - lépésről lépésre beállításokkal - 2. és 3. generációs Toyota Prius - CQ3 töltő

Inverter és Váltó: Gyenge Pontok és Tartós Megoldások

A villanyhajtást vezérlő teljesítményelektronikát hívják inverternek a priusosok, és sajnos közszájon forog a kifejezés, mert ezzel már szokott baj lenni, de csak a harmadik generációnál. Valamit itt alulméreteztek, amit lehet, hogy érdemes lenne visszahívni és cserélni, ahogy bizonyos Lexusoknál meg is tették az USA-ban. Akkor szokott elfüstölni, amikor power módba kapcsolják, és rendesen odalépnek neki. Ha elköszönt az elektronika, megbolondul a hajtás, adott esetben csak elektromosan hajlandó tovább közlekedni a Prius. Zselészerű átlátszó masszával van kiöntve az inverter, szétszedés után látványos a hiba: ha az egyik elektronikai egység megég, a kocsonya elfüstöl. Javítani nem nagyon lehet, cserélni kell, és utána inkább kerülni a power módot. Az inverterre nem érvényes a hibrid garancia és ugyanúgy, mint az akksinál 100-200 ezer forint között lehet hozzájutni. A meghibásodás gyakorisága kb. 1000-ből 1. Lehet azért, mert nem sokan használnak Priust sport módban.

Érdemes lenne bontottat nézni. 50-80 ezerért látok az e-bayen. Még vámmal együtt is bőven megéri, de én a németeknél nézelődnék, kicsit drágább szokott lenni, de olcsó a posta, nincs vám, és 1 hét alatt itt van. Új fejlemény: kifizeti a Toyota az invertert! Állítólag megvolt a szoftverfrissítés, mégis elromlott. Ez nagyon korrekt tőlük!

A váltónak nevezett bolygóműves-villanymotoros egység soha nem megy tönkre, Dodó legalábbis nem találkozott még ilyen hibával. Bemutató céllal azért mutat egyet, megtekerjük, aztán rákötünk egy izzót, és újra megtekerjük. Annyira érzékeny a holmi, hogy az izzó terhelésének hatására kézzel már alig lehet forgatni.

Általános Karbantartás és Működési Sajátosságok

A nagyfeszültségű elektromos rendszeren kívül nincsenek nagy csodák a Priusban, viszonylag konzervatív, masszív felépítésű autó. Folyadékokat, fékbetéteket, gyújtógyertyákat kell cserélni bennük, mint minden más autóban, de azért itt is vannak trükkök.

A Prius gyújtógyertyáinak fontossága

Motorolaj és Váltóolaj

A belsőégésű motor olajcsere intervalluma a hibrid meghajtású járművek tekintetében: 15000 kilométer vagy 12 hónap. Ez azt jelenti, ha a megadott futott 15000 kilométert nem éri el 12 hónap alatt, akkor 12 hónap a csereperiódus. FONTOS! Gyártói ajánlások szerint a 0W20 és 5W30 olaj egyaránt megfelel. Ez az olaj téma mindig érzékeny kérdés, és főként „hit” kérdése. De elmondható, hogy a 0W20 olaj hamarabb, ezáltal könnyebben pumpálható olaj, nem jobban, hanem hamarabb keni a belső alkatrészeket. Váltóolajat például a márkaszervizek szerint egyáltalán nem kell cserélni, de ha megnézzük, mi jön le egy kétszázezret futott Priusból, könnyen belátjuk, hogy mégis. Dodó ezért több váltóolajat rendel Japánból, mint az összes magyar Toyota-szerviz együttvéve. MG1/MG2 - csendeslánc, azaz hajtómű olajcsere. Amennyiben meg kell bontani valamiért a hajtásláncot, akkor a folyadék cseréje kötelező, csak „rátölteni” nem szabad.

Gyújtógyertyák és Légtisztítás

Gyújtógyertya csere olajcsere után talán a legfontosabb szervizelési pontja a motornak. Előírás szerint 90000 kilométerenként javasolt. Dodó vallásos meggyőződéssel mindent Japánból vásárol, még a gyújtógyertyát is, mert csak abban a minőségben bízik. A hamisított Denso-gyertyát Dodó arról ismeri fel, hogy le lehet tekerni róla az alátétet. Az eredetiről nem. A hamisított gyertyával mi a baj, arra is van bemutató darab: egy láthatóan nem sokat futott hamisítványnál például tőből leszakadt a menetes rész. Kinézetre nincs különbség, csak gyengébb anyagból készült. Ami az EGR-t illeti, az EGR rendszer szívó oldalon kitisztítva, elég jól be volt rakódva a két belső hengernél. A napokban kitakarítottam az EGR csövet. Annyi mocsok volt benne, hogy alig bírtam kimosni. Hosszabb gondmentes üzemeltetéshez ennek tisztítása szükséges. Elkerülhető a motorüzemben a motorrángatás, katalizátor megterhelés, előnyös a fogyasztás mérséklésére, a motorzaj és rugalmasság megtartásra. Tisztítással elkerülhető a keresztmetszetek leszűkülése, levegő és kipufogógáz útját ezzel javítjuk, így nem lesz hatványozott kokszolódás. A lehetésges trükk, hogy a PCV szelepet is ki kell szedni és kimosni.

Fékrendszer és 12V Akkumulátor

Beruháztam új hátsó fék tárcsa, betétbe mert nem vagyok elégedett az eredménnyel. A féktárcsák és betétek kopása normális jelenség, fontos a rendszeres ellenőrzés és csere. A fék légtelenítését is elektronikusan kell kezdeményezni. 12V fedélzeti akkumulátor, általánosságban elmondható ez már nem a megszokott indító akkumulátor, de színre-szagra az. Ennek karbantartására nincs kitétel, viszont érdemes minden évben vagy 2 évente műszaki vizsga előtt ellenőrizni, kapacitást mérni rajta műszeres diagnosztikával.

Gyakori Hibák és Szerelési Tippek

Hogy mit lehet elszúrni? Például hegesztésnél nem kötik le az akkut. Abból szép dolgok sülhetnek ki. Vagy egyszerűen felemelik csápossal, és megpörgetik a kerekeket. Szerencsétlen esetben ettől összegabalyodhat az elektronika, aztán lehet törölgetni a hibakódokat. Az ABS-ét meg a légzsákét amúgy csak gyári szoftverrel lehet törölni. Amúgy a Prius is csak olyan, mint a legtöbb modern autó, csak kicsit háklisabb. A fedélzeti elektronika például hajlamos összeakadni az egyszerű OBD-s kiolvasókkal, amiket előszeretettel használ mindenki mobiltelefonos diagnosztikára. Gyári szoftver kell az ABS és a légzsák hibakódjainak törléséhez. Trükkös még a második generációs inverter hűtőkörének légtelenítése, de alapvetően minden megoldható, csak tudni kell, hogyan.

Hogyan lehet ez egy külföldről behozott jármű esetén? Úgy, hogy honosították a műszakiját, így amikor megvásároltam, akkor nem 2 hanem csak 1 év műszakival kaptam meg a kocsit. A műszaki vizsga mellé érdemes társítani némi szervizt is.

Autórádió keret Toyota RAV4

Toyota Prius Generációk: Kettes vagy Hármas?

Túlzás lenne azt mondani, hogy a Prius harmadik generációja problémás lenne, de az atombiztos ketteshez képest több helyen is látszik a spórolás, gyengítés. Az inverter a legsúlyosabb baj, de a kerékcsapágyak is hamarabb mennek tönkre, főleg, ha 17-es kerekek vannak rajta. Tény, hogy a hármas jobban megy, és bár kicsit többet fogyaszt, még így is jobb az erő/fogyasztás aránya. Autópályán csendesebb és stabilabb, és a közvélemény szerint csinosabb, modernebb. Szóval bátran lehet hármast venni, igazából jobb autó, de világ körüli útra inkább egy kettessel érdemes elindulni.

A P2 előnye - az evidens alacsonyabb ár mellett -, hogy tartósabbnak szokták mondani, a P3-nál már a Toyotánál is inkább szempont volt a takarékosság. Nos, max 3 milliót szánunk Priusra. Ahogy nézem a hahu-t, ennyiért már vannak III-as Priusok is. De vajon megér az újabb változat és 2-3 év korkülönbség 1 milliót? A P2 vs P3-al kapcsolatban azt mondanám, ha megoldható a 3 mill keret, akkor mindenképpen P3. Hátul sokkal jobban elferni, sokkal jobban megy, kevesebbet fogyaszt, szerintem szebb is, kényelmesebb. Én ültem mindkettőben, P3-am van, abban nyilván többet, de elégge szignifikáns azért a menettulajdonság. A P2 sokszor el tud fogyni, a P3-ban meg azt érezni, hogy igazából teljesen jól viszi a bódét a motor. A 3-as árába érdemes bekalkulálni valami rendesebb lopásvédelmet, mert nagyon lopják.

Vezetési Élmény és Fogyasztás

Menetben megszokást igényel a CVT váltó, és az Atkinson motor bőgése. Pár hét alatt összeszokik a vezető és a Prius. Rájön, hogyan haladjon tempósan, ugyanakkor ne adjon annyi gázt, hogy bőgjön a motor. Alapvetően a zaj arra ösztönzi az embert, hogy nem nyomja annyira a gázt, ergo takarékosan vezessen. Ügyes tervezés! Három üzem kapcsoló van a menetváltótól jobbra. Négy üzemben tud menni az autó, normál, ha nem kapcsolunk semmit, EV, ECO, POWER. EV üzemben max. 2-4 kilométert tud suhanni, terepviszonyoktól függően, tisztán elektromosan. Az ECO csak dugóban araszoláskor használható, hacsak nem akarjuk veszélyes előzgetésbe kényszeríteni a forgalom többi résztvevőjét. A PWR üzemmel vigyázni kell - mert bár ebben az üzemben a legélvezetesebb a vezetés, az stopperóra szerint semmivel sem vagyunk gyorsabbak, mint normál üzemben - nagyon megterheli az invertert és annyira felmelegedhet, hogy megolvad a zselé, ami védi a rezgéstől. Tehát, ha nem akarunk feleslegesen 1.500 € tartalékban erre tartani, akkor ne padlózzuk a Priust PWR módban, sokáig. Viszont, ha nem nyomkodjuk tökig a pedált, nagyon élvezetes az élénk gázreakció. Hegynek felfelé, lassú menetben, amikor finoman kell adagolni a gázt, esetleg havas úton, jól jöhet.

A fogyasztás nagyon függ a felhasználótól. Aki csak használja, az 5-5,5 literrel járhat vegyesen. Autópályán teljesen felesleges sietni egy Priussal. Városban egy "boltba leugrok" típusú utat meg lehet úszni csak elektromos üzemben. Óvatos gázadással max. 30-40 km/h közötti csurgással. Budapesti átlagos üzem, 4,4-4,7 liter, ami zseniális. Ehhez kell használni az irányváltó B-állását. Ekkor nagyon erős az akkumulátorok visszatáplálása, olyan, mint egy erős motorfék, szinte a fékpedál érintése nélkül vezethető városban a Prius.

Hivatalos Toyota Szerviz és Hibrid Garancia

A Toyota Hibrid Szerviz Programjának köszönhetően, akár az autó 10 éves koráig élvezheti a gondtalan vezetést. A hibrid rendszer ellenőrzését a Toyota technikusai egy speciális berendezés segítségével végzik el. A művelet során leolvassák az esetleges hibakódokat, tesztelik és ellenőrzik a nagyfeszültségű akkumulátort és annak szigetelését, a kiegészítő 12V-os akkumulátort, valamint a hibrid rendszer hűtőfolyadékát. A folyamat végén egy nyomtatott igazolás készül, amely minden információt tartalmaz a hibrid rendszer állapotáról. Ha az ellenőrzés során mindent rendben találnak, akkor az autó a következő 1 éven keresztül vagy 15 ezer km megtételéig (amelyik előbb bekövetkezik) jogosulttá válik arra, hogy egy Toyota márkaszervizben ingyenesen kijavítsák a hibrid akkumulátor esetleges meghibásodását. Ez a jogosultság - egy ismételt ellenőrzés segítségével - további 1 évre vagy 15 ezer km-re (amelyik előbb bekövetkezik) meghosszabbítható, egészen az autó 10 éves koráig.

A Toyota Hibrid Szerviz programba csak olyan gépkocsik vonhatók be, amelyeken az utolsó kötelező szervizt elvégezték (12 hónapra vagy 15 ezer km-re visszamenőleg - amelyik előbb teljesült) a gyári előírások szerint. Minden hibrid részegységre 5 év/100.000 km* garancia vonatkozik. Az Ön Toyota Márkakereskedője hozzáértő módon végzi a hibridautók szervizelését és karbantartását, így az éves Hibrid Állapotellenőrzés lebonyolításában és a Hibrid Akkumulátor ExtraCare kérdésében is szakértő.

Vásárlási Tippek és Gyakori Kérdések

A Prius legnagyobb problémája Magyarországon egyébként az, hogy lopják, de nagyon. Túl sok a biztonsági rés, túl nagy a kereslet a lopott autókra. Dodó meggyőződése, hogy a Prius nem megy tönkre, ha nem bántja olyan, aki nem ért hozzá. A sok százezret futott taxik, futárautók egyértelműen bizonyítják, mennyire tartós a technika. Nem rohad. Ötöt fogyaszt.

"Azt írtátok, hogy nem gond, ha 200e fölötti km van benne. Az OK, hogy a hibridrendszer bírja, de mi van a többi, hagyományos alkatrészekkel? Azok sem fáradnak el idővel? Dehogynem fáradnak el. Kicsit attól is tartok, hogy nyomtalanul lehet az órát visszatekerni és nagyon sok taxi is van közöttük. Amiben 200e km-t vallanak be, abban nem lehet, hogy 400 volt? Az inverterre nem érvényes a hibrid gari és ugyanúgy, mint az akksinál 100e-200e ft között lehet hozzájutni. A meghibásodás gyakorisága kb. 1000-ből 1.

Alapvetően városi használatra kellene, sok rövidtávú menetre. Szinte sosem fog bemelegedni. A hibridnek jobb ez az üzemmód, mint egy sima benzinesnek? Benzines kisautónk 8 Liter körül fogyaszt ebben az üzemmódban. A hibrid hajtás védi a motort a hidegindítástól.

A km-ben ne bízz, biztos tekert mindegyik és a szervíz se fogja neked megmondani, hacsak nincs ott valami nagy haver. A szervizkönyve elektronikus, szóval bármilyen papírt lobogtatnak neked az tuti nem valódi. Érdemes venni egy OBDII olvasót és telóval rá lehet nézni az aksik állapotára. Visszatérve a km-re, az enyémet 90e-el vettem, de ahogy utána nyomoztam kb a duplája volt benne. Most 144e van benne óra szerint, de szerintem olyan 250e lehet valójában, amit priusos bennfentesek is megerősítettek.

Az alkatrészárak nagyon olcsók! Maga az autó teljesen kitűnik a mai márkák közül. Legendásan tartós, hibamentesen futnak 500-600 e kilométert. Ez azt jelenti, hogy nem kell félni a magas kilométert futott példányoktól.

Belső tér és ergonómia

Lassan szerettem meg. Egy prémium kategóriás kocsi mellé vásároltam, napi rohangálós kocsinak. Elsőre eléggé zavart a diszharmónia az autóban. Külsőre szép, harmonikus, modern külsőt kapott. Belül is sok izgalmas megoldás van, ami megszokás után szerethető. Ami azonban érthetetlen, hogy miért ilyen kemény, kopogós, sérülékeny műanyagokkal szerelik. Az ülés egész kényelmes, még 4-5 óra ücsörgés is kibírható, az ülés kimondottan kemény tömésű. Viszont érthetetlen, hogy az ajtókárpit alá miért nem raktak 5 mm tömő anyagot? Így olyan kemény, hogy megfájdul az ember könyöke. A kormánykapcsolók nagyon praktikusak, zseniális, hogy a kijelzőn megjelenik, hogy éppen hol matatunk az ujjunkkal, így nem kell lenézni a kormányra. Telefon, rádió, fűtés/hűtés, tempomat mind a kormányról működik. A gyári rádió nagyon jól szól, a IOS telefon pár másodperc alatt kapcsolódik hozzá, stabilan működik. Hátul meglepően nagy a lábtér. Teljesen kényelmesen el lehet férni. Magamra (183 cm) állított vezető ülés mögött, nem ér hozzá a térdem a támlához. A csomagtér a HIBRID hajtás miatt eléggé szétszórt, három szintes, de jól pakolható.

Látási Viszonyok és Parkolás

Sajnos az "A" oszlop elég vaskos, kanyarodásnál csak sejthető a padka széle, ezért érdemes átszokni a nagy ívű kanyarodásra. Ez az egyik legnagyobb hibája a tervezőknek. Egy alapvetően városi autóban nem lehet jól kilátni. Nagy segítség lenne, ha a jobb oldali tükör lebillenne, amikor R-be rakja az emberfia az irányváltót. Sajnos ezt utólag sem tudják a Prius szakik felprogramozni. Látszik is azokon a Priusokon, amin nincs tolatóradar, hogy tele vannak karcokkal a lökhárítók, le van ütve a felni stb. Nem lehet hátra sem kilátni, ezért kötelező a tolatóradar vagy a kamera. Sajnos a legkisebb koccanásra is deformálódik a lökös, soha nem fog úgy állni, mint újkorában. A sínes rögzítés miatt, a pontos hézag felejthetős.

Hasznos Tippek a Prius Használatához

  • Kevés benya legyen a tankban, mert sok üa kipancsolódik, ha magas a szintje és ráadásul büdös marad az utastér.
  • Havas út egy külön történet. Az ASR kikapcsolható, nincs külön kapcsoló, egy speciálisan szervízeknek kitalált, fék/gáz pedálok nyomkodásával, egy logikai sorrendben, kikapcsolható. YouTube videón megtanulható a módszer.
  • Érdemes kivenni a pótkereket és beszerezni egy defekt javító szettet és azzal utazni.

Problémás Jelenségek és Megoldások

Fogyasztásban kb. 5 liter fog kijönni a P3-mal átlagos városozás mellett. Reggeli városi 10km körüli út során, most nejem mondja, hogy emelkedett a fogyasztás 6 fölé, pedig 4 is volt már nyáron.

Hallok mostanában egy fura hangot jobb elölről, de csak akkor ha fékezek és döccenő is van, csak fékezéskor vagy csak úthibán semmi hangja, kizárólag ha egyszerre történik, pl. fekvőrendőrre még fékezve megérkezem. Szilent lehet, fékezés és döccenőnél rugózik be akkorát a kerék, hogy hallod.

Tegnap megállt alattam az autó, be kellett vontatni a márkaszervizbe. Megadta magát az inverter. Sikerült megoldani a vízforralás problémát. Miután más nem maradt, lecseréltem a vízpumpát. BLDC motor, a forgórész állandó mágnes. Ez volt legyengülve, illetve az egyik pólus sokkal jobban, mint a többi. Ez szét is van repedve nem túl feltűnően.

tags: #toyota #prius #szerviz #dodo #információk