A Magyar Rendszámtáblák Részletes Áttekintése és a Területi Rendszám Vita
A forgalmi rendszám a közúti járművek egyedi azonosítója, amelyet a járművekre kihelyezett rendszámtábla is megjelenít. Minden közúti forgalomban részt vevő gépjárműnek rendelkeznie kell érvényes rendszámmal. Ennek elmulasztása súlyos pénzbírsággal vagy egyéb büntetéssel járhat. A rendszámtábla lehetővé teszi a járművek hivatalos nyilvántartását, tulajdonosának azonosítását balesetek, bűncselekmények vagy közlekedési szabálysértések esetén.
Az Új Magyar Rendszámtábla Rendszer (2022-től)
A vonatkozó kormányrendelet értelmében 2022. július 1-től új magyar forgalmi rendszámokat vezettek be. A leglényegesebb különbség, hogy a korábbi 6 karakteres (három betű három szám) táblákat 7 karakteres váltotta fel (kétszer két betű és három szám), amelyeken már egyszerre kap helyet az EU-zászló, a magyar felségjelzés és a magyar címer. Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból - kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat -, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet. Az azonosító hamisítása ellen több biztonsági elem is szolgál. Egyrészt az ívesebb betűtípus hasonló karakterei is nehezebben alakíthatók át egymásba, mint korábban, illetve a címer maga is egy ilyen elem. Az egész tábla fóliázása is speciális, tartalmaz pl. hologramszerű biztonsági elemet, továbbá a jobb alsó sarokban megjelenő DataMatrix-kód is nehezíti a hamisítást, amely kódolva tartalmazza az azonosítót. Az utolsó számjegy alatt olvashatóan is megismétlődik az azonosító (apró, szürke karakterekkel).
A korábban kiadott használatban lévő rendszámok is forgalomban maradnak, amíg azok nem szorulnak cserére. Az új rendszámstruktúra kialakításának elsődleges szempontja az volt, hogy tartósan garantálja a gépjárművek hatósági jelzéssel való ellátását. Az új autók forgalomba helyezésének évente néhány százezres üteme mellett a négybetűs változat egyes számítások szerint több száz évre elegendő lehetne. A rendszámkarakterek a jármű azonosítását szolgálják, és a járműnyilvántartásból azt követően sem kerülnek ki, ha a hatósági jelzést visszavonták. Az új rendszámtáblákat felmenő rendszerben vezetik be, azokból július elsejétől a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak. A már használatban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azokkal a továbbiakban is lehet közlekedni. Az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, az egyébként is indokoltnál több ügyintézésre. A sorozat legelső rendszáma, az AA-AA-001 a Közlekedési Múzeumba került. 2023 tavaszán - alig kilenc hónappal az új rendszer bevezetése után - megkezdték az „AE” kezdetű rendszámok kibocsátását, annak ellenére, hogy még bőven lett volna lehetőség az „AA”-val kezdődőkből. Mint kiderült, annak érdekében, hogy a forgalomba helyezett gépjárművek vizuálisan is beazonosíthatók legyenek, mikor helyezték őket üzembe; ezentúl időszakonként (kb. 3 havonta) változtatják a rendszámok első betűpárját.
Különleges Rendszámtáblák
A megszokott, fehér alapú rendszámokon kívül egyre több, színes háttérrel legyártott rendszámot látni az utakon. Az új rendszámok EU-s jelzésűek, az is, ami korábban nem (például OT-s rendszámok), de a kerékpárhordozó és diplomáciai rendszámokon nincs magyar címer. A motorkerékpárok az autókéval megegyező sorozatú azonosítókat kapják, nincs megkülönböztető betűjel számukra.
Néhány példa a különleges rendszámtáblákra:
Tudjon meg mindent a kötelező biztosítás területi korlátairól
- Sárga rendszámtábla fekete karakterekkel: a taxiknak, teherautóknak és kamionoknak kötelező, bérfuvarozás (buszok, taxik, TEFU-teherautók).
- Fehér alapú tábla piros karakterekkel: lassú járműveket, például traktorokat jelölik (pl. Y betűvel kezdődő sorozatok), továbbá a konzuli testületek diplomáciai mentességet nem élvező tagjainak járművei és tiszteletbeli konzulok járművei.
- Fehér alapon zöld karakterekkel ellátott táblák: a mezőgazdasági járművek kapják.
- Zöld alapon fekete karakterek: Környezetkímélő járművek (külső töltésű hibrid-elektromos (plug-in hibrid) vagy teljesen elektromos meghajtású gépjárművek). Plug-in Hibrid járműveknél a feltétele a minimum 25 km tisztán elektromos hatótáv.
- Világoskék háttér és fehér karakterek: diplomáciai járművek. Formátuma a 2017-ben érvénybe lépett szabályozásnak megfelelően 8 karakterű: „CD” betűk, majd kétszer három szám (pl. CD 123-456).
- Szürke alapszínű jelzések fehér karakterekkel: az autós kerékpárszállító eszközökre szerelhető jelzések.
- „I” betűjelűek: Ideiglenes rendszámtáblák a korábbi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett.
- „CD” betűk az országot véglegesen elhagyó gépkocsik esetén: A rendszám a diplomáciai testületek járműveinek az ország végleges elhagyásával járó hazaszállítására használt járműveké.
- „E” különleges rendszám: négykerekű segédmotorokra, a mopedautókra.
- „OT” rendszám: Old-timer, azaz minősített veterán járművek rendszáma (pl. OT 12-345). (Az OT-s rendszámok 2022 elején kifogytak, ezért február 1-től július 1-ig öt számjeggyel adták ki.)
- „Hx” rendszám: A Magyar Honvédség járműveinek rendszáma.
- „MA” rendszám: A Mentőszolgálat járműveinek rendszáma.
- „Rx” rendszám: A Rendőrség járműveinek rendszáma (de normál sorozatrendszámokat is használnak).
- „C-C” vagy „C-X” rendszám: Külföldi állampolgárok Magyarországon üzemeltetett gépjárműveinek rendszámai.
- „X-A”, „X-B”, „X-C” rendszám: Bérautók rendszáma.
- „P” rendszám: Forgalmi vizsga nélkül, a vezető felelősségére használt járművek.
- „V” vagy „Z” rendszám: Vámügyintézés alatt álló járművek rendszáma.
- „S Axx” rendszám: Mopedautók rendszáma.
Egyedi és Egyénileg Kiválasztott Rendszámok
Két kategóriát különböztetünk meg az egyedi rendszámok esetében:
- Egyedileg előállított rendszám: legalább 3, legfeljebb 6 folyamatos betűjelből és legalább 1, legfeljebb 4 folyamatos számjegyből, együttesen 7 jelből álló rendszámtábla. Ezekről a formátumokról a Magyar Közlönyben 2021. június 1-jén megjelent 303/2021. (VI. 1.) Korm. rendelet is rendelkezik.
- Egyénileg kiválasztott rendszám: Az új típusú rendszámtábláknak megfelelően ez 2×2 betűből és 3 számból álló formátumot jelent (pl. BM-W-002).
Egyedi és egyéni rendszámot kormányhivatalon keresztül igényelhetünk a jármű forgalmi engedélyével, személyi igazolványunkkal és lakcímkártyánkkal. Fontos, hogy megtévesztő vagy félelemkeltésre alkalmas feliratok nem lehettek (például MAFIA, HEKUS, POLIC vagy ZSARU). Miután több, egyedileg igényelt „HH” betűpárt tartalmazó rendszámról felmerült, hogy azok esetleg a Heil Hitlerre utalnak (kiegészülve további náci számszimbólummal), 2023 januárjában kilátásba helyezték, hogy a szabályozást kiegészítik a Németországban alkalmazott korlátozásokkal.
A Területi Rendszám Tervek és a Vita
Amikor év elején felmerült a rendszámköteles gépjárművek területi-alapú regisztrációja, még nem lehetett pontosan tudni, kitől származik az ötlet. Arra hivatkoztak, hogy a Belügyminisztériumban vizsgálják a lehetőségét, mert a megoldás segítene az utazó bűnözők elfogásában. Azt is mondták, hogy néhány európai országban Ukrajnától, Szlovákián és Ausztrián át egészen Németországig számos helyen létezik az üzembentartó lakóhelye szerinti megkülönböztetés. Aki kicsit tud és szeret a sorok közt olvasni, rájöhetett, az unióban egyáltalán nem általános a módszer, és semmilyen nyomás nem nehezedik a tagországokra, hogy vezessék be. Ide kívánkozik, hogy Boszniában azért szüntették meg a területi rendszámot, mert nem akarták az eltérő régióban élő autósokat kitenni az egymás iránt érzett ellenszenvnek, és hasonló problémákról hallani Spanyolországból is. Nálunk már 1990-ben, vagyis a mostani három betű-három szám kiosztású rendszám bevezetésekor szó esett a régiós jelölés lehetőségéről, de akkor azért vetették el az ötletet, mert nem akarták így büntetni a másodkézből származó autók új tulajdonosait.
A Belügyminisztériumban zajló vizsgálatokat követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) is nyilatkozott az ügyben. Amit sokan a közeli jövő, autósok millióit érintő pluszkiadásaként kezelnek, még mindig csak egy a minisztérium asztalán lévő tervek közül, melynek pontos megvalósítását nem is találták ki. Az NFM sajtósai azt írják, hogy a tárca helyettes államtitkára a Nemzeti Közlekedési Hatóság új elnökének beiktatásakor említette meg a szakértők által vizsgált lehetőséget. Nem kell kommunikációs szakembernek lenni, hogy tudjuk, amikor egy minisztériumi arc ilyen indirekt módon beszél valamiről, és pontos bevezetési idejére még csak tippelni sem mer, meglehetősen elhamarkodott arról írni, hogy jön a területi rendszám, hogy mennyibe fog kerülni, illetve, hogy milyen hatékony eszköz is lesz a bűnüldözésben.
Rendszámtáblák: Történelem
A szakértői javaslat egyébként felmenő rendszerben gondolkodik. Ez azt jelentené, hogy az új típusú rendszámok elsőként az újonnan forgalomba helyezett járműveken jelenhetnek meg, vagyis, ha valaki netán új autó vásárlására adja a fejét, már eleve területi rendszámmal kapja. Az első tulajdonos (illetve üzembentartó) nem is fog feltétlenül többet fizetni az új fajta rendszámért, mint a mostaniért, igaz, nem is kap semmilyen többletet a táblákon feltűntetett plusz információval abban a korban, amikor egy ingyenes szoftvert feltelepítve bárki a saját telefonjával kiolvastathatja, az ebay-en vásárolt kínai rendszámtáblákat pontosan melyik tartományban állították ki. Az újautósok nagy része nem a sajátjával közlekedik tehát, hanem lízingelt, tartósan bérbevett vagy részletre vásárolt járművel, esetleg céges autóval, ha megjutalmazta a munkaadója. Az ilyen autók nem ritkán a finanszírozó vagy bérbeadó cég telephelyére vannak bejegyezve. A kevésbé tehetős budapestiek pedig igyekeznek vidéki hozzátartozójuk nevére íratni autójukat, mert úgy olcsóbb a kötelező biztosítás. Így, ha valóban felfelé menő rendszerben vezetik be a területi rendszámot, Kecskeméten, Ajkán és Miskolcon is megszaporodnak majd a budapesti illetőségű rendszámok és viszont. Tényleg vicces lesz, ha - ahogy hivatkoznak is rá az NFM-nél -, ezentúl a szmogriadó idején is a területi rendszámok alapján engedik majd be, vagy tiltják ki az autósokat a szennyezett területekről.
Rendszámtábla világítás korszerűsítése
A hazai gépjármű-nyilvántartás országos, nem régiós vagy megyei alapon működik. Ennél fontosabb szempont, hogy egy efféle megoldás rengeteg többletteherrel és felesleges kiadásokkal járt volna a tulajdonosok, üzemeltetők számára, ha például egy fővárosi autós Fejér vagy Heves megyébe adja el a kocsiját. A két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárok hatósági nyilvántartásba vétele és jelzésekkel történő ellátása aránytalan költséget és bürokratikus terhet jelentene a járművek tulajdonosainak. A forgalomba helyezéshez kapcsolódó műszaki vizsgálat és a rendszámkiadás a jármű műszaki jellemzőitől függően, nagyságrendileg legalább 20 ezer forintba, de akár annak többszörösébe is kerülhetne. A használatban lévő segédmotoros kerékpárok jelentős részének piaci értéke ennél alacsonyabb, így sok esetben előfordulhatna, hogy drágább lenne a rendszámtábla megszerzése, mint maga a jármű. Egyelőre azonban ott tartunk, hogy ugyan az országban a kistérségek rendszerét tényleg leváltják a kisebb területi egységet jelentő járások, de a területi rendszámok ügyét továbbra is a gumicsont kategóriába sorolják a minisztériumban.
A Magyar Rendszámtáblák Története
Már az 1901-ben hozott rendeletek is előírják a hatósági rendszám használatát és a kötelező műszaki vizsgálatot Budapesten. 1910-ben a gépjárművek száma már meghaladta az 1000-et, és az azonosításukhoz az áprilisában kiadott 57.000/1910. számú belügyminisztériumi rendelet 30. paragrafusa az ország területét 12 járműkerületre osztotta. Ezek a kerületek egy-egy betűjelzést kaptak, amelyet a rendszámtáblán fel kellett tüntetni. Két város, Budapest és Fiume önálló kerületnek számított. A rendszámok egy betűből egy kötőjelből és három számjegyből álltak, kivéve Budapestet, ahol a rendszámok római számmal kezdődtek. A járműkerületek jelei vörösek voltak, a számok feketék (fehér alapon).
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés után a rendszámok szabályozását átdolgozták és kötelezték az autók és motorkerékpárok tulajdonosait, hogy azokat bejelentsék (5397/1920. számú ME-rendelet). A fehér alapon fekete betűk mellett a hatósági járműveken ennek fordítottját alkalmazták: fekete alapon fehér betűket. A határokkal együtt a járműkerületek is megváltoztak: Bp, B, D, E, M, O, P, S betűjeleket használtak (pl. D: Debrecen, M: Miskolc, P: Pécs, S: Szeged térségét jelölte.). A gépjárművek száma csak lassan nőtt, 1926-ra sem érte el a tízezret, de 1933-ra már húsz betűjelet használtak.
A második világháborút követően sokszor nyersanyaghiány miatt a rendőrség nem tudott rendszámtáblákat gyártatni, ezért azokat a tulajdonosok maguk készítették. 1946 elején megalakult az Országos Gépjárműügyi és Közúti Közlekedésrendészeti Bizottság, és a közlekedési miniszter megszüntette a területi alapon kiosztott betűjeleket (53.000/1945. számú KKM. rendelet). A sokszor roncsokból felépített, forgalomban lévő járművekre elrendelték a műszaki szemlét, és csekély összegért adtak hozzá használati engedélyt és új rendszámot (A, C, E betűkkel kezdődtek, négy számjeggyel utána). A fehér alapon fekete betűket és számokat megtartották és az államiakra szintén a fekete alapon fehér jeleket használták; a taxiké J-betűvel kezdődött. 1948-tól ismét kétbetűsek lettek a rendszámok, ahogy megint több lett a gépkocsi, ismét három számjeggyel (20.000/1948. Közl. M. rendelete). A hátsó rendszámon a betűk előtt szerepelt a Kossuth-címer is, de ezt 1949 őszéig át kellett festeni.
Az 1958-1990 közötti rendszámtáblák
1958 őszén vezették be a hatkarakteres rendszámokat, amelyek két betűből és négy számból álltak, közöttük rövid kötőjellel (pl. AB·12·34). A kezdőbetűk a jármű típusára, jellegére, üzembentartójára utaltak. A sorozatban kiadott normál rendszámtábla alapszíne fehér volt, fekete karakterekkel. A bérfuvarozók (buszok, taxik, TEFU-teherautók) fekete alapon fehér karakteres (ún. inverz) rendszámokat használtak, amit az 1970-es évek elején általánosan bevezettek a szolgáltatóvállalatok járműveinél. A diplomáciai rendszámok kék alapon fehér, valamint a külföldi állampolgárok fehér alapon piros betűs színkódolását az 1990 utáni új formátumnál is megtartották. 1986-ig az első rendszámtábla kisebb volt a hátsónál. A négyzet alakú hátsóknál a betűk a felső sorba kerültek.
Rendszám formátumok Szlovéniában
Az 1990-2022 közötti rendszámtáblák
Magyarországon a gépjárműveken az 1990-től 2022. július 1-ig kibocsátott forgalmi rendszámokon 6 karakter hosszúságú (három betű három szám) azonosító található, amelyek egészen azok lecseréléséig maradnak használatban. Anyaga a hatóságilag előírt szabvány szerint készült, fényvisszaverő fóliával bevont dombornyomott alumíniumlemez. Jelenlegihez hasonlóan fehér alapon fekete karakterekkel, a bérfuvarozók esetében sárga, az elektromos meghajtású gépjárműveknél pedig zöld az alapszín. A 2004. május 1-jei Európai Uniós csatlakozás előtt a rendszámtábla bal felső részén egy piros-fehér-zöld zászló, alatta pedig egy domború H betű (nemzetközi autójel) található (ún. „nemzeti rendszám”). A csatlakozás után ezt felváltotta a kék alapon az Unió 12 csillagos emblémája és alatta a fehér színű, sima felületű (tehát nem domború) H-betű (ún. EU-s rendszámtáblák, a JDA-001-től kezdve). 2015 végéig a jármű hátsó rendszámtáblájára, a kötőjel felé és alá ragasztották fel a környezetvédelmi besorolás és a műszaki vizsga érvényességét igazoló matricákat, ez a „bürokráciacsökkentés” indokával 2016. január 1-jétől megszűnt. A rendszámok között voltak olyan betűkombinációk, amelyekből az összes darab egy „A” és egy „C” típusú táblából áll. Az „I”, „O” vagy „Q” betűk összetéveszthetők voltak egymással vagy az 1-es és 0-s számmokkal, ezért azokat úgy szabályozták, hogy ilyen betű nem állhat a hárombetűs kombinációk végén.
tags: #teruleti #rendszam #terv #információk