A Škoda Octavia RS Meghajtás Típusai: A Történelem és a Jelen
A Škoda RS szériája egy új mérföldkőhöz érkezett. Húsz évvel az első Octavia RS debütálása után hamarosan megjelenik a negyedik generációs Škoda Octavia. Az RS rövidítés a Rally Sport kifejezésre utal, amit először 1947-ben használtak, az akkor megjelenő Škoda 180 RS és 200 RS rally prototípusokhoz.
Škoda 130 RS
A kezdetek: Rally Sport
A gyártó jelentős eredményeket ért el a versenypályákon, így az RS kombináció a motorverseny szinonimájává vált. A Škoda 130 RS-t kifejezetten versenypályára tervezték. A 110 R szériamodell mintájára épülő kétajtós kupé mindössze 720 kg-t nyomott - ezt az alumínium karosszériaelemek és az üvegszállal megerősített műanyag alkatrészek tették lehetővé. A hátsókerék-meghajtású versenyautó 1,3 literes motorja 140 lóerőt bírt.
A modell számos győzelmet szerzett a nemzetközi versenypályákon - mind a Monte Carlo Rallyen, mind az Acropolis Rallyen a legjobb helyet szerezték meg a 130 RS modellek.
Az Octavia RS Széria
A gyártó 2000-ben az Octavia WRC modellel indult a rally világbajnokságon. Ezzel egyidőben pedig bevezette az RS rövidítést a sorozatgyártásban is. Az 1,8 literes turbómotorral felszerelt, közel 180 lóerős teljesítménnyel bíró modellt 2005-ig dobták piacra.
A második generációs Octavia RS már egy 200 lóerős, 2.0 TFSI benzinmotorral, valamint egy 170 lóerős, 2.0 TDI dízelmotorral is megjelent a piacon.
A harmadik generációs Octavia RS-t 2013-ban mutatták be - a 2.0 TSI motor 220 lóerővel, a 2.0 TDI motor 184 lóerővel vágott neki az utaknak. Emellett először a modell történetében már összkerék-hajtással is elérhetővé vált. A benzines változatot később 230 lóerősre fejlesztették, míg az Octavia RS 245-ben 245 lóerős teljesítményt nyújt a motor.
Skoda Octavia RS 2.0 TSI 2025 - Versenypályán is meghajtottuk!
A modell világszerte nagy népszerűségnek örvend, Németországban, Nagy-Britanniában és Svájcban az RS modellek az Octavia modell sorozat eladásainak több mint 20 százalékát teszik ki.
A Fabia RS megjelenése
A gyártó 2003-ban bővítette ki az RS-családot az új Fabia RS modellel. Ezzel egyidőben bemutatták a Fabia rallyautó változatát is, a Fabia WRC-t. A Fabia RS az egyetlen olyan típus, amelybe a 130 lóerős 1.9 TDI motort építették - a dízelautó fogyasztása mindössze 5,6 liter 100 kilométerenként, nulláról százra 9,6 másodperc alatt gyorsul, maximális sebessége pedig 204 km/h.
A második generációs Fabia RS 2010-ben tört be a piacra, egy 180 lóerős 1,4 literes benzinmotorral - a turbó mellett kompresszor is fokozza a teljesítményt, emellett a modellt egy 7 fokozatú, közvetlen kapcsolású sebességváltóval szerelték fel.
SUV a családban: Kodiaq RS
Az RS-család első SUV modelljét 2018-ban mutatták be. A 240 lóerős 2.0 TDI motorral felszerelt hétüléses 9:29.84 perces körrekordot állított fel az SUV-k szektorában a Nürburgring North Loop szakaszán.
Hibrid korszak: Octavia RS iV
Az RS-család első hibrid modellje pedig az Octavia RS-sorozat negyedik generációs modelljei közül kerül ki.
Škoda Octavia generációk
Az Octavia generációk az évek során folyamatosan fejlődtek, újabb és újabb technikai megoldásokkal és design elemekkel gazdagodva:
| Év | Generáció | Megjegyzés |
|---|---|---|
| 1997 | 1. generáció | Bemutatva |
| 2000 | 1. generáció (1. Facelift) | Bemutatva |
| 2004 | 2. generáció | Bemutatva |
| 2009 | 2. generáció (1. Facelift) | Bemutatva |
| 2013 | 3. generáció | Bemutatva |
| 2017 | 3. generáció (1. Facelift) | Bemutatva |
| 2020 | 4. generáció | Bemutatva |
| 2024 | 4. generáció (1. Facelift) | Bemutatva |
Összkerékhajtás az Octavia Combi-ban
Az Octavia Combi 4x4 különösen a skandináv és az alpesi országokban közkedvelt, tavaly összesen minden ötödik kombikérő vevő szavazott az összkerékhajtásra. A hajtás ötödik generációs Haldex-kuplungos, szériában differenciálzárat imitáló kerékfékezős ESP-funkcióval. A váltó minden esetben 6 fokozatú, benzinmotorral dupla kuplungos automata.
Az ötödik generációs, az előzőnél úgy 1,5 kilóval könnyebb és gyorsabbnak is mondott automata Haldex-kuplunggal és elektronikus differenciálzárral szerelt Octavia Combi 4x4 hajtásláncába háromféle motor, két dízel (1.6 CR TDI 105 LE, 2.0 CR TDI 150 LE) és egy benzines (1.8 TSI 180 LE) kapcsolható.
Az elöl MacPherson rugóstagos, hátul multilink felfüggesztéses 4x4-es Octavia Combik elődjeikhez mérten (átlagban 14%-kal) szerényebb fogyasztásúak lesznek, ami főképp a mintegy 40 kilós súlycsükkenésnek köszönhető. Az 1.6-os dízel vonatkozó értéke 4,5 l/100 km (ez bő fél literrel több a fronthajtásúénál), a kétliteresé is 5 alatti, 4,9 l/100 km. Az automata benzines 6,7-es ígérete is parádés annak tükrében, hogy 100 km/órára 7,5 mp alatt gyorsul.
Fontos tudnivalók a fogyasztásról és kibocsátásról
A megadott értékeket a 715/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (mindenkori érvényes szövegváltozata) által előírt mérési módszer szerint mérték. 2017. szeptember 1-jétől bizonyos új járművek típusjóváhagyása a Könnyűgépjárművekre Vonatkozó, Világszinten Harmonizált Vizsgálati Eljárás (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure, WLTP) alapján történik, amely egy új, reálisabb vizsgálati eljárás az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás mérésére.
Az új személygépjárművek esetében 2018. szeptember 1-jétől, míg a haszongépjárművek esetében 2019. szeptember 1-jétől az NEDC-t teljes mértékben felváltja egy új vizsgálati eljárás, a WLTP (Woldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure). A reálisabb vizsgálati körülmények miatt a WLTP keretében mért üzemanyag-fogyasztás és CO2-kibocsátás sok esetben magasabb az NEDC-ben mért értékeknél.
Egy gépjármű üzemanyag-fogyasztását és a CO2-kibocsátását a vezetői szokások és egyéb, nem technikai jellegű tényezők (pl. környezeti feltételek) is befolyásolják. Különösen az extrafelszereltségek és a tartozékok (pl. szélesebb gumiabroncsok, klímaberendezés, tetőcsomagtartó) megváltoztatják a gépjármű releváns jellemzőit, mint amilyen például a tömeg, a gördülési ellenállás valamint az aerodinamika, és ezáltal eltérést eredményeznek a konfigurált modell adataiban.