Skoda Octavia I Benzines Tapasztalatok: Részletes Útmutató Használt Vásárláshoz
A Skoda Octavia a cseh autógyártó egyik legsikeresebb modellje. A Skoda megbízhatósági mutatója jelentősen javult, mióta átvette a gyártását a VW konszern. Az első közös Volkswagen és Skoda projekt az új Felícia néven valósult meg. Az orrmotoros modellekből nagyon strapabíró és hatékony áruszállítókat építettek (Forman, Favorit kombi és Pick up).
1996-ot írtunk, mikor újra elővették az Octavia nevet és egy középosztálybeli Skodának adták, amely a Volkswagen Golf hosszított padlólemezére épült. A modern értelmezés szerinti első generációs Octaviát 1996-ban mutatták be, forgalmazni 1997-ben kezdték. Az első modellfrissítésre 2000-ben került sor, azonban a nagyobb változtatások a 2004-es modelltől voltak igazán észrevehetőek, melyeket egészen 2013-ig láthattunk, ugyanis ekkor váltotta fel az úgynevezett 3-as Octavia a palettát. Az egyes Octavia életciklusa egészen 2010-ig nyúlt, pedig 2004-ben már megszületett a második generáció. Nagy népszerűségnek örvend a Skoda Octavia, 2008-ban már kétmillió legyártott példánynál ketyegett a számláló.
Karosszéria és Jellemző Típushibái
Mire érdemes figyelni egy használt első generációs Octavia vásárlásánál? Először is a karosszériát ismertetném részletesebben, mert az mindegyiknél megegyezik. Amiro érdemes odafigyelni, az a beázás. A legtöbb Octavia ezért kezd el idő előtt rozsdásodni.
Ezeknek általában egy fő oka van, és ez nem más, mint a karosszéria különböző pontjain található gumidugók. Sajnos a hiányzó gumidugó miatt közvetlen érte a víz a szőnyeget, ami rozsdásodáshoz vezethet. Szerencsére csak a gumidugók mellett jött fel egy kicsit, mert időben észre lett véve a hiba.
Fő Beázási Pontok és Megoldásaik
- Esőcsatorna gumidugó: Jobb oldalt látszik a gyári tömítő paszta. Sajnos sokan nem nézik meg az esőcsatornában azt a gumidugót, ami a paszta alatt van. Mikor valakinek elölről ázik az autója, szinte biztos, hogy innen jut be víz. A lyuk egyébként a jobbkormányos autók miatt van, mert ott van kivezetve a motorháztető nyitójának a bowdenje. Itt jól látható a kárpit alatt lévő zajszigetelő, ami elég szépen magába tudja szívni a vizet. Ezt mindenképp érdemes megtakarítani és karosszériatömítő pasztával beragasztani az új gumidugót.
- Pollenszűrő ház: Én még a pollenszűrő házat is kiszereltem, mert el volt öregedve az alján lévő szigetelés. Aki biztosra szeretne menni, az mindenképp szerelje ki azt is és természetesen tömítő pasztával szerelje vissza, miután alaposan megtakarította. Kettő darab fekete műanyag anya rögzíti oda a karosszériához. Ha esetleg az anyák eltávolítása után nehezen vagy egyáltalán nem mozdítható, az csak az alatta lévő szigetelésnek köszönhető.
- Bowden melletti gumidugó: Ugyan ez a helyzet a baloldalon is. A bowden mellett szokott befolyni a víz. Én itt csak annyit csináltam, hogy hátrahúztam a gumidugót, majd alaposan megtakarítottam, illetve gazdagon tömítettem karosszéria tömítővel.
- Küszöbök: Természetesen az összes dugót érdemes cserélni, ami a küszöböket is érinti.
Szerencsére mindenből lehet újat venni márkakereskedésben. Illetve ha volt korábban szélvédőcsere, akkor érdemes szivárgás keresővel is megnézni. A sima fényezés nem a leglátványosabb ugyan, de egy-két kisebb karcot és kavicsnyomot leszámítva hibátlan, teljesen egységes, rozsdának nyomát sem találtam.
Benzines Motorpaletta: Részletes Áttekintés
A Volkswagen Golf V-ből átvett mechanikus alkatrészekkel döntően nincs különösebb probléma. A tulajdonos VW (érezvén a belső konkurencia lehetőségének veszélyét) ügyelt arra, hogy ne a legkorszerűbb motorok kerüljenek a gépházba. Bár az autó jó minőségű, sokan sajnálják belőle az anyagot.
1.4 literes motorok
- Az 1.4-es verzióból volt 8 szelepes, ami összesen 60 Le-t tud leadni.
- Valamint a 16 szelepes, ami 75 Le leadására képes.
- A két motor között mindössze 6 Nm nyomaték a különbség (120 illetve 126 Nm).
Az 1.4-es alapmotor sem rossz, csak ott el kell fogadni, hogy előzéskor nem a legdinamikusabb. Úgynevezett A-B-be autónak tökéletes. Egy topiktársunk 1.4-es O2-jébe szereltem egy tolatókamerát, és kipróbáltam, eleinte szenvedés volt a dolog, de egy háztömb után már nem volt vele gond. Ha az 1.4-el nem tudsz menni, az 1.6-al se fogsz tudni. Aki meg 130-ig nem tud haladni bármelyikkel, az egyszerűen béna.
1.6 literes motorok
- Az 1.6 literes motorból 3 verzió is készült, azonban mind 8 szeleppel van ellátva.
- 75 Le, 100 Le illetve 102 Le teljesítményt tudtak leadni 135 Nm, 145 Nm illetve 148 Nm nyomaték kíséretében.
Sokan fikázzák az 1.6 MPI-t, hogy micsoda egy száradt repdezett lo...ar. DE,,, nem túl drága, jól kiegyensúlyozott és normál igényekhez kiváló. Tartósan bírja a 4500-4700 fordulatot is. Nekem 8.0-t fogyaszt, de képes 6.5-10.5-ig bármire, és eddig a fenntartása sem hororosztikus. A BFQ-kódú nyolcszelepes, 1,6-os benzinmotor pöccre indul és szépen jár. A motor 8 szelepes, ezért alacsony fordulaton jobban húz, mint a 16 szelepes, fent gyengébben... hát ez így elméletileg rendben is van, de igazából 3000-5000-ig pörgetve van ereje, így kényelmesen lehet előzni. Menet közben az egyhatos benzinmotor nem túl fickós, 102 lovas teljesítményét egyenletesen adja le, 3000-3500-as fordulat fölött jön meg kicsit a kedve a menéshez.
A fedélzeti számítógép amúgy hosszuban fél literrel többet mutat, városban a különbség mégtöbb. A német Spritmonitor adatai szerint jellemzően 7-8 literes fogyasztással számolhatunk. Városban a 11-12 simán elmegy. Klímával esetleg több is. Az 1.6-os nekem kicsit gyengének tűnik, mégegyszer nem venném meg, viszont normális vagy akár tempós autózáshoz is használható. Sportosabb temperamentumú autósoknak nyilván ezzel a motorral nem ajánlom, azok vegyenek 1.8 T-t, de akinek hosszabb távolságok megtételére munkaeszköz vagy családi autó kell, azoknak mindenképpen. Az 1.6-os MPI (8 szelepes) motorral szerelt Octavia nem egy gyorsulóbajnok, családi autónak azonban optimális.
Az én 2010-es 1.6 MPI Ambiente autóm fogyasztása: városban benzinből: 9 l, országúton 7 l, vegyes 7,5 l. Gázból +1 liter. Az 1.4 motorhoz: az előző kocsim egy VW Polo volt ilyen motorral, úgy tudom ugyanez van az Octikban is. 130.000 km alatt semmi hibája nem volt, persze rendszeresen hordtam szervizbe. Az enyém 2008-as 1,6-os ambiente... megkapja az időnkénti szervizét, aztán onnantól soha semmi gond nincs vele... megbízható és megy, ha taposod :-)
1.8 literes motorok
- Az 1.8 literes motorból kettőféle készült. Mindkettő hengerenként 5 szeleppel van megáldva.
- A lényeges különbség itt a turbófeltöltő.
- Az atmoszférikus vagyis szívó motor 125 Le és 170 Nm leadására képes.
- A feltöltősek közül volt az "alap", ami 150 Le és 210 Nm nyomatékot tud leadni, illetve az RS Octavia elejében dübörgő 180 Le-s verzió, ami 235 Nm forgatónyomatékot képes az aszfaltra ráengedni.
A feltöltős motorok egy nagyon jól összerakott szerkezetek. Ezeket a motorokat rakták még az Audikba, Volkswagenekbe, valamint a Seatokba. Normális használat mellett megelégszenek a 7-8 literes városi fogyasztással. Hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a TDi-k. A nyomatékot már egész alacsony fordulattól képesek leadni, ellenben forgatva az erejük fokozatosan növekszik. Tempósabb haladás mellett is tartható a 10-11 literes átlagfogyasztás.
Amit meg kell még említeni, hogy ezek a motorok valamivel több törődést igényelnek, mint a szívó társaik. Gondolok itt az autópályán megállok a pihenőbe dolgokra, hogy nem állítom le egyből. Hidegen nem terhelem azonnal, illetve az olajcserére különösen odafigyelek. Ha ezek be vannak tartva, akkor óvatosan kijelenthetem, hogy szinte tudják azt, amit a legendás TDi-k. A turbó benzinest élmény vezetni. Azoknak lehet jó választás, akik szeretnének egy pörgős, nagy teljesítményű autót jónak mondható fogyasztással.
SKODA VRS 1.8 TURBO 20V AUQ ENGINE 2000-2006
2.0 literes motorok
- A 2.0 literes motorból is kétféle készült, azonban mindkettő 8 szelepes.
- Az egyik 170 Nm, a másik pedig 172 Nm nyomatékkal rendelkezik.
Motorpaletta Összefoglalása
A következő táblázatban összefoglaltuk az első generációs Skoda Octavia benzines motorjainak főbb adatait:
| Motor típus | Szelepek száma | Teljesítmény (Le) | Nyomaték (Nm) |
|---|---|---|---|
| 1.4 (régebbi) | 8V | 60 | 120 |
| 1.4 (újabb) | 16V | 75 | 126 |
| 1.6 | 8V | 75 | 135 |
| 1.6 | 8V | 100 | 145 |
| 1.6 (BFQ) | 8V | 102 | 148 |
| 1.8 (szívó) | 20V (5/henger) | 125 | 170 |
| 1.8 Turbo | 20V (5/henger) | 150 | 210 |
| 1.8 Turbo RS | 20V (5/henger) | 180 | 235 |
| 2.0 | 8V | 115 (becsült) | 170-172 |
Összességében elmondható, hogy az 1.8 20V turbó motorral szerelt Octavia-k a legjobb választás. A TDi-k jó teljesítményt nyújtanak nagyon alacsony fogyasztás mellett. Én mentem mindkét motorral szerelt O2-vel és városi tempónál csak a parkolóban való tolatgatásnál éreztem az 1.6 többlet nyomatékát. Szerintem, aki reális elvárásokat támaszt az autójával szemben, az a mai piacon kapható bármelyik motorizáltsággal képes együtt élni.
Általános Használati Tapasztalatok és Egyéb Típushibák
Vezetési Élmény és Kényelem
Kanyarban dülöngélünk kissé. Amúgy kényelmes. Az én autómba elkellene pár új lengéscsillapító, de amúgy sem a stabilitásáról híres a modell. Az Astra G sokkal feszesebb, stabilabban veszi a kanyarokat, de sokkal inkább ráz is, kényelmetlenebb. Uthibákon elég csendes, nem zörög és nyiszog sehol, az összeszerelési minőség érződik. Nagyobb kátyúkban az első teleszkóp képes felütni... olyankor hatalmasat csattan a kocsi eleje. Az autó mozgása inkább komfortos, mintsem sportos, de egy ilyen Octaviától ésszerűen ezt is várhatjuk el. A fékre lépve viszont máris megvan, mire költenék először. A pedál mélyen benyomható, ott aztán megvan a megfelelő fékhatás, de minimum a betétek már cserések lennének.
Az orrkiképzése miatt padkákon kell vigyázni, járdaszegélyeknél úgyszintén, elég gyakran leér az eleje. Ezért nem is csodálkozom, hogy újra volt fényezve a lökhárító. Én ismét fényeztettem, mert szeretem, ha az autóm tip-top. Sajnos nincs nehézúti felfüggesztésem, a gyári szett keményebb gátlókat, nagyobb rugókat és fémből készült motorvédőt tartalmaz. Ezen információim viszont nem biztos, hogy pontosak, a neten olvastam valamelyik fórumon, és a hozzászólók sem igazán voltak tisztában a dolgokkal.
Körülbelül 5000 km-t tettem meg az új Hankook Ventus Prime 2 (205/55/16) gumikkal, és nagyon csendes, még autópályás nagy sebességnél is, hegyi szerpentineken meg sem nyikkanak, esőben is stabilak voltak.
Belső Tér és Felszereltség
Az ezredforduló táján volt egy átfogó fészlift, azon kívül pedig időről időre végeztek kisebb módosításokat a kasznin és a belsőn. A beltérben a szürkeség uralkodik, de az anyaghasználat már finomabb, mint a fészlift előtti példányoknál. A kormánykarima kissé kemény, bár nem régiswift-virslikormányos mértékben, ez még bőven megszokható. Jelentős kopás sem ezen, sem a váltógombon nincs. Az EuroNCAP 2001-ben törte össze az Octaviát.
Az Elegance felszereltség többek között Climatronicot tartalmaz, ami egyébként szuperül működik, de kb. 1 litert dob a fogyasztáson. Ezen kívül 4 elektromos ablak, alufelnik, könyöktámasz, 2 légzsák is jellemző. Azt kaptam, amire számítottam.
Jellemző Problémák és Karbantartás
- Kormánymű: A kormánymű meghibásodása, amelynek egyik jellemző tünete a hidraulikaolaj szivárgása. Kormányoszlop erős rángatásra enyhén kotyog, fogalmam sincs, hogy mi okozza.
- Alapjárati ingadozás: Időnként ingadozó alapjárat, ami eleinte alig érződött, de idővel leálláshoz is vezetett. Stoppoknál állva szokdósott a fordulatszám, felment akár 1500-ra, majd leesett és megállt a motor. Típushiba a pillangószelep koszolódása. Pillangószelep környékét oldószeres ecsettel átmostam, kitöröltem. Ugyanakkor felfedeztem, hogy az olajbetöltő nyíláson a kartergáz kivezető csonkot és a nagy szívócsövet összekötő műanyagcső el van szakadva.
- Olajfogyasztás: Időnként érdemes az olajszintet ellenőrizni. Néhány VW-motor esetében jellemző a komolyabb mértékű olajfogyasztás. Nekem fél liter váltóolaj hiányzott belőle.
- Váltó akadozása: A váltó akadozása, nehéz kapcsolhatóság. Határozott mozdulatokat igényel a kapcsolgatás, kimondottan akadós, ráadásul a kívánt fokozatba találva igen hangosan klattyan. Talán egy váltóolajcsere, esetleg kulisszafelújítás enyhítené a tüneteket. A váltóval kapcsolatos észrevételem nem egyedi, a Népítéleteket olvasgatva volt, akinek az egyest vette nehezen. Bizonyos szériájú és évjáratú váltók tönkremennek 1.4-es és 1.6-os motorok esetében.
- Beeső ablakok: Beeső ablakok... ezt a tolvajok is jól kihasználhatják, ha 1 tapadókorongot rányomnak az ablakra, majd azt lefelé rántják, nem is túl erősen, az ablak beesik az ajtóba. Ha jól tudom, Amerikában ezért a VW visszahívást rendelt el. A bal hátsó ablak beesett az ajtóba. Az elektromos ablakfelhúzó mechanizmust és az ablakot egy kb. 4x4x0,5 centis műanyag lapocska tartja össze. Megragasztottam, de párszáz km után ismét beesett. A műanyag pöcköt ideiglenesen fém lemezzel helyettesítettem. Állítólag lehet kapni fémből is, nem is túl drágán, mivel típushiba. 4-es Golfoknál és Octaviáknál nagyon gyakori.
- Egyéb: Kézifék foghatna jobban is. Tapasztalatom szerint kb. 200000-nél szoktak csereérettek lenni a lengéscsillapítók, szilentek, féktárcsák, betétek stb.
Szerelői Tapasztalatok és DIY
Amúgy sok negatív tapasztalatom van szerelőkkel, ezért ha tehetem, ami nem túl komoly probléma, azt magam orvosolom. Vettem hibakódolvasó kábelt is 100 euróért. Időben sem járok rosszul, mert ugye a szerelőhöz előre be kell jelentkezni, el kell vinni, haza kell hozni, sőt, még a pocsék munka is idegekbe és pénzbe kerül. Szakszervizet kerülöm. A javításokhoz általában sok segítséget kaptam német VW fórumokat böngészve. Hamutartó égőjét led-re cseréltem. Hacsak tehetm, magam javítom. Szeretek bütykölni.
Használt Autó Vásárlás: Mire Figyeljünk?
Mivel egyeb terveim voltak, olcsó és könnyen fenntartható autót kerestem. Szeretem a nagyobb autókat, a skodának tetszett a fromája es minosegileg is jo hirben all. Kicsit utánanéztem a típusnak, alapjában véve megbízható, így hát erre kerestem rá a használtautón. Gyors telefon, megnéztem, megvettem. Szervizelt autónak tűnik, vezetett szervizkönyvvel, kisebb karcokkal. Komoly balesetre utaló nyomot nem találtam rajta, az újrafényezett első lökhárító nem tántorított el a vásártól.
Fontos az előélet: ha családi autóként futotta le a 6 év alatt a 230 ezer km-t, főleg városi üzemben, akkor az nem jelent sok jót a fékek és a kuplung állapotát tekintve, de ha városok között ingázva, országúton, esetleg pályán, akkor még ereje teljében lehet a kettős tömegű lendkerék is. Bár, egy megváltozott vezetési stílus előhozhatja a gyenge pontokat.
A dízel most már biztos, hogy kizárva, hiába van most egy jó motorral rendelkező 2.0 HDi-s, aminek a vegyes fogyasztása 5 liter, szóval röhejes, de a fenntartási költsége marha magas, hiába van tele magasan minden extrával. Inkább cseréltetek egy benzinesnél kipufogó rendszert (és azt ugye nem minden évben kell!) vagy ellenőriztetem a gáz rendszert (tartály nyomás próba) és a gáz szűrőt cseréltetem benne, így még mindig olcsóbban jövök ki. Amúgy nekem gázos autóm volt már kettő is még a 90-es évek elején, így tudom mi mivel jár!
LPG-hez: 10 évente kell a gáztartályt nyomáspróbázni. 20.000 km-enként kell gázszűrőt cserélni, ami kb 10.000 HUF, meg műszaki előtt gázszemle, ami 5.000 HUF. Akik rövid utakat mennek utcáról indulva, írkálnak akár 2 liter/100-at is télen a gáz mellé. Kb 120-tól a gázfogyasztás már nagyon nő.
Az Octavia I és Octavia II Összehasonlítása
Az Octavia, különösen a II-es legnagyobb varázsa, hogy képes a kategóriák között magabiztosan mozogni. Miközben kompakt autós műszaki alapokra épül (padlólemeze a Volkswagen Golféval azonos), külső méretei, de különösen belső helykínálata - és ezzel szoros összefüggésben kényelme, az általa nyújtott komfortérzet - egy számmal nagyobbnak érezteti. Ezt az emberek többsége akkor is szereti, ha például nincs szükség effektíve a hatalmas csomagtérre, amivel már az ötajtós is brillírozik, de a kombi szó szerint mindent visz. Az első, 1997-ben érkezett Octavia fényévekben mérhető ugrás volt a korábbi KGST-korszakos autókhoz képest, de azért ez sem tudta bebizonyítani a tökéletes autó létezését.
A 2004-től kapható Skoda szintén Volkswagen Golf alapokra (padlólemezre) épül, de már egy újabb nemzedékére. A második generációs Octavia sok mindenben elődje fölé emelkedett: megjelenése már-már nagyautós tekintélyt parancsol, utastere hátul sokkal tágasabb, csomagtere feneketlen bendő, belső kialakítása, anyag- és összeszerelési minősége érezhetően jobb, így aztán nem csoda, hogy a piacon újfent sikermodellé vált. Kellemesebb tapintású anyagokból, jobb összeszerelési minőséggel készül az Octavia II műszerfala. 2004-ben új műszerfalat kapott a kifutó I-es sorozat, de az anyagminőség ekkor sem érte el az utód színvonalát.
Mint a legtöbb új modell, ez is nehezebb lett, a leggyengébb 1,4-es és 1,6-os benzinmotorokkal nem fickándozik, ellenben a hangosabb dízelekkel szebben mozog. Bár ez a 2004-től kapható Skoda szintén Volkswagen Golf alapokra (padlólemezre) épül, de már egy újabb nemzedékére.
Motorválasztás az Octavia II-ben
A második generáció általánosan jobb minőségű autó benyomását kelti, ez a statisztikában is kimutatható, viszont a szeszélyes elektronika sokszor megtréfálja a tulajdonosokat. Ha valakinél 2.0 FSI motoros Octavia kerül a képbe, nehogy dilemmázzon a régi 1,6-ossal, mert a modern és erőteljes 2,0 literes étvágya is csak 3-4 decivel magasabb. Utóbbinál érdemes elkerülni az őskövületnek mondott 102 lóerőst, és helyette az erősebb, közvetlen befecskendezéses FSI egységet választani, amely egyrészt dinamikusabban mozgatja az autót, másrészt kevesebbet fogyaszt.
Ár és Felszereltség
A 2004-től korszerűsített, új műszerfalas Octavia I-esek 1,2-1,3 millió forinttól bukkannak fel. ABS, elektromos ablak, gyári CD-s rádió, dupla légzsák, szervokormány, központi zár gyakorlatilag mindegyikben van, variációs lehetőséget a légkondicionáló, valamint a megtett kilométerek jelentenek, és persze a motorok. Az Octavia II 1,7 millió forinttól válik elérhetővé, kivétel nélkül az I-esből ismerős 1,4-es és a 1,6-os benzinmotorokkal. Az már említett méretbeli és minőségi változásokon kívül a felszerelés nem zúdítja extra tartozékok özönét az új modellt választók nyakába, de azt fontos kiemelni, hogy a plusz tételként jelentkező oldallégzsákok növelik a biztonságot, gyakorlatilag magától értetődik a klíma, és fel-felbukkan a stafírungban a ködfényszóró, valamint a tempomat is.
Az Octavia kínálatot böngészve végül arra a megállapításra jutottunk, hogy belátható anyagi korláton belül van lehetőség dönteni régi és új típus között. Egyezően 2006-os évjárat, 1,6-os, 102 lóerős benzinmotor, ha nem is azonos, de hasonló futásteljesítmény (77 000 és 93 000 km), alapszolgáltatásukat tekintve pedig szinte egyforma kényelmi felszerelés, manuális légkondicionálóval. A szerényebb futásteljesítményű I-esért 1 869 000 forintot, a II-esért 1 999 000 forintot kérnek, azaz 130 ezer forint az árkülönbség. Ennyi kiadást pedig mindenképpen megér a modernebb, korszerűbb technika, ugyanis a Skoda Octavia II azon kevés modellek közé tartozik, amely új autóként sem küzdött komolyabb hibákkal, így a korai évjáratokból is érdemes lehet választani.
tags: #skoda #octavia #1 #benzines #tapasztalatok