Rolls Royce Ghost: Tengelytáv adatok és átfogó elemzés
A Rolls-Royce már időtlen idők óta azonos a kivételes elegancia és luxus, az igényesség és a fenségesség egyvelegével. Bár a márka története során voltak hegyek s völgyek is, mostanában az angolok pozíciója a piacon stabilizálódni látszik, ennek eredményeképpen jelentették be a már-már bazári Phantom kistestvérét, a Ghostot 2006-ban a Párizsi autószalonon. A luxusautó protoípusa a 2009-es Genfi Autószalonon mutatkozott be a közönségnek.
Megjelent: 2010. Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok.
Mint ahogy az autó méretéből és modellpalettán elfoglalt alsó helyéből is adódik, tekinthetjük lényegében egy szolid átmenetnek a megszokott RR-ok és az anyacég - a BMW - felsőkategóriás termékei között. Szerencsére a briteknek siekrült megtalálniuk a kellemes egyensúlyt a két említett „kaszt” között, így a kis Rolls megőrizte a márkához szükséges nívót és mellette mégis egy profitképes autó, mellyel a gyártó jelentősen növelheti eladásait világszerte.
A márka zászlóshajója, a Phantom egy különleges, egyedi alumínium vázzal rendelkezik, azonban a kisebb, költséghatékonyabb Ghost esetében ez nem lett volna célravezető megoldás, helyette inkább a BMW 7-es sorozatából származó acélszerkezetet vették alapul a mérnökök.
Az autó helyzete nem egyszerű, a márka hívei gyakran birtokolnak nem egy példányt a bajorok palettájának drágábbik végéből. Másrészt a Ghost megalkotása során arra kellett törekedni, hogy olyan luxusautót hozzanak létre, melyet a már említett tehetősebb réteg hajlandó megvenni annak ellenére, hogy közel kétszer olyan drága, mint egy 7-es BMW, és ugyanaz a V12-es twin-turbo motor hajtja, mint a bajorok zászlóshajóját. Lássuk, mennyire sikerült jól megoldani eme nem mindennapi problémát!
A Rollce-Royce gyakorlatilag a Bentley elveit követte, azzal, hogy belépő szintű modelljét lényegesen erősebbre és gyorsabbra építette a csúcsot jelentő Phantomnál. Ez a BMW 760Li-ből származó közvetlen benzinbefecskendezéses V12-es motornak köszönhető, mely lélegeztetéséről kettő darab turbófeltöltő gondoskodik. Az eredetileg 5972 köbcentis erőforrás lökettérfogatát 6592 köbcentire növelték.
A motorháztető kifejezetten impozánsan fest a klasszikus Rollce-Royce hűtőmaszkkal, azonban a géptetőt felnyitva az olcsónak ható műanyag burkolatok valamint a számos BMW felirat kissé illúzióromboló lehet. Ellenben a teljesítmény már nem hagy kívánnivalót maga után, 570 lóerő és 780 Nm áll a vezető rendelkezésére, utóbbi gyakorlatilag bármikor, hiszen már 1500-as főtengelyfordulatnál jelentkezik a csúcsnyomaték. A brutális teljesítmény átviteléről a ZF által gyártott nyolcfokozatú automata sebességváltó gondoskodik.
A felfüggesztés nem feltétlenül olyan különleges, mint amilyet egy ilyen kategóriában induló modelltől elvárnánk. Elöl kettős keresztlengőkaros szerkezetet találunk, míg hátul multilink felfüggesztés végzi a dolgát. A futómű finomságát a légrugózással és az elektromosan állítható csillapítás adja. A hasmagasságot természetesen állíthatóra tervezték, ami a légrugókkal könnyedén valósítható meg, 25 mm-rel lehet növelni illetve csökkenteni. A biztos futásért 19 felnikre szerelt GoodYear papucsok felelnek.
Igazából érdekes az összkép, hiszen egy vérbeli luxusautóról beszélünk, amelynél az elegancia dominál, mégis hasonló 100-as sprintre képes, mint az Aston Martin Rapide, és csak egy csipetnyivel lassabb a már most legendás Audi R8-nál. Mégis Rolls marad lélekben hál’ Istennek, hiszen a menetdinamika és a bődületes teljesítmény helyett még mindig inkább a minőségről és a javak finom túladagolásáról szól a történet.
A motor maga selymesen jár, az alacsonyan érkező csúcsnyomatéknak és a turbók megfelelő megválasztásának eredményeképp nincs turbólyuk, a teljesítmény leadása kifejezetten egyenletesen zajlik, ami mindenképp piros pontot ér. A váltó működése azonban megkérdőjelezhető. Más autókban a szerkezet precízen kapcsolgatja a nyomatéki karakterisztikát kihasználva a fokozatokat, azonban a kis-Rolls esetében néha a görbe kedvezőtlenebb részére engedi a fordulatszámot. Máskor, például alacsony sebességgel haladás esetében zavaró, hogy egy-két fokozatot feleslegesen váltogat. Ha nem egy Rolls-Royce lenne a téma, akkor ez akár elnézhető is lenne, azonban ez esetben nem lehet csak úgy elmenni mellette, ez mindenképp negatívumként említhető.
Mit jelképez a Rolls Royce logó?
Kalifornia és Európa útjain vezetve a Ghostot gyakorlatilag szinte hibátlannak tűnt a teszt során, a sima felületeken haladva hozza az elvárt kellemes gördülést, ami egyértelműen a kifinomult, és precízen hangolt légrugózási rendszernek köszönhető, amely olyan érzékeny, hogyha egy utas beül hátra az egyik oldalra, akkor a már megváltozott körülményekhez igazítja a futóművet. Finom, pontos, zseniális.
A kevésbé minőségi brit utak (mert hogy nálunk sincs kolbászból a kerítés) azonban kihozzák a futómű rosszabbik oldalát. A rezgések elszigetelése nincs megfelelően megoldva, így mindig szűrődik be valamennyi az utastérbe, főként a nagyobb berugózások esetén zavaró ez a jelenség. A jelenség oka nem ismert, azonban legjobban az alacsony oldalfalú, peres gumiabroncsokat hibáztatnánk.
Kezelhetőségből jól vizsgázik a bébi-Rolls, a fékek erősen fognak és adagolhatóságuk is példás. A gyártó szerint ez a valaha készült leginkább vezető-orientált autójuk, ennek ellenére még mindig messze van attól, hogy igazán sportosnak nevezhessük, azonban nincs ezzel semmi baj: egy RR-nek nem ez volt a fő erénye sosem, és ez valószínűleg a jövőben sem változik.
Bár a Phantom rokona, a beltér egészen más, de ha belegondolunk, a kényelem és a minőség érzetéhez minden szükségeset megtalálunk benne. A faberakás, a bőr, és a kellemes tapintású króm tökéletesen adják azt az érzetet, amit egy ilyen patinás márkától elvárunk. A vezetői pozíció itt már nem olyan, mint a Phantom Range Rover érzetű magas kapitányi ülése, ez mindenképp üdítőbb, és jobban passzol a Ghost sportosabb karakteréhez. Szépek a fekete-fehér műszerórák is, itt negatívumként egyedül a kis számok róhatók fel.
Az utazás egy Rollsban még mindig a gondtalan vezetés élményéről szól, utasként pedig a végtelen kényelemről, amit meg is találnak ebben a modellben. A Phantomhoz képest 400 mm-es hosszcsökkenés ellenére bőven van hely a Ghostban, köszönhetően a beltér hatékony megtervezésének. Az ülések egyszerűen tökéletesek. Komfortosak, és a beépített masszázs funkcióval akár egy komplett wellness programot is lefuttathatunk, ami tényleg lágy pihenéséé avanzsálja az utazást.
Exkluzív Rolls-Royce találkozók
A Ghostot inkább vezetni fogják, mint sofőrrel használni, ezért a gyártó az állítható hátsó üléseket a szériafelszereltségből áttolta az opcionális extrák közé. A menetzajokat teljesen száműzték, így a haladás az autóval pontosan olyan amilyennek lennie kell: nyugodt és csendes.
A teszt során a fogyasztás is meggyőző volt, a nem kis teljesítmény és a nagy tömeg ellenére is 12,7 litert evett a luxusszedán 100 km-en, melynek következtében a 82 literes tankot figyelembe véve még a hatótávolság is pozitív jelzőkkel illethető.
A teszt során a Ghost néhány kivételtől eltekintve - rosszabb úton nem a génekhez méltó futás, túl egyértelmű rokonságok a BMW-vel - szépen teljesített, és az is biztos, hogy a jó piaci szereplés garantált számára - már csak neve miatt is. A Phantomhoz viszonyított kisebb méreteivel egy sokkal intimebb, bensőségesebb Rolls-Royce a Ghost, mely üde foltként jelenhet meg a már megszokott német vagy angol luxuautók kavalkádjában.
Persze a kérdés továbbra is fennáll, hogy a tekintélyes árkülönbség okán mennyire vadászik egymás területén a 760Li és a Ghost, de valószínűleg ez épp a bajor illetékeseket érdekli legkevésbé, elvégre a befizetett összeg jó részben egy helyre megy. És hiába találunk sok BMW-s részletet a belépő Rollson, a mérnökök a csúcs-7-es legjobb részét mentették át, így a márkához méltatlan modellnek sosem szabad nevezni az "apróságot". Ha pedig azt nézzük, hogy a plusz összegért megkapjuk az autós történelem legpatinásabb márkajelzését, illetve az ezzel járó exkluzív szolgáltatásokat, már tényleg csak a tömegbe való diffúz beolvadás lehet az egyetlen érv a BMW zászlóshajója mellett...
A Rolls Royce Ghost belső tere a luxus és a kényelem tökéletes kombinációja.
A Rolls-Royce Ghost Extended
Az új Ghost két változatban kapható. Van a... nos, hát van a Ghost, hiszen azt mégsem lehet mondani egy Rollsra, hogy alap vagy fapados, és van az Extended, vagyis a nyújtott tengelytávú változat. Ez utóbbi szerepel a képeken. És ugye, hogy nem rontja el az arányait az a 17 centis betoldás a B- és C-oszlop között?
A legolcsóbb S-Merci bruttó 35 millió forint, a legolcsóbb négyajtós Bentley 60 körül van, a Ghost Extended pedig (ami, ne feledjük, a két Rolls-limuzin közül még hosszított tengelytávval is a kisebbik modell) 286.500 euróról indul, ez a mi mai tesztautónk pedig a pezsgős és röviditalos pohárkészlettel a hátsó traktusában meg még néhány extrával 389.050 euró.
Motor és teljesítmény
Az új Ghost alumínium vázszerkezetre épül. Motorja BMW-fejlesztésű, 6,75 literes V12-es, két óriási turbóval lélegeztetve, visszafogott 571 lóerős teljesítményre, 850 Nm-es nyomatékra beállítva. Az új modell valamennyi kereke hajtott és kormányzott. Ez így együtt azt eredményezi, hogy a Ghost 2,5 tonnánál is nagyobb tömege elképesztő könnyedséggel gyorsul és fordul, a márkától elvárt pihepuha rugózás komfortja pedig úgy képes megvalósulni, hogy a kocsi oldal- és hosszirányú dőlései minimálisak maradnak kanyarokban, gyorsításoknál és lassításoknál is.
Motorok (Ghost):
- Premium Gasoline AUT összkerékhajtás: 6.8 V12, 420 kW / 571 HP, 6.7L (6,749 ccm)
- Premium Gasoline AUT összkerékhajtás Black Badge: 6.8 V12, 441 kW / 600 HP, 6.7L (6,749 ccm)
A {{serverconnect1.data.query_model_data.car_model_name_with_brand}} autó modellek gyártási év kezdete {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].date_from}} a {{serverconnect1.data.query_brand.name}} gyárnál. motor verzió {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].date_new}}-s évben jelent meg. {{serverconnect1.data.query_engines[0].height}}cm magassággal a {{serverconnect1.data.query_engines[0].bodytype}} kategóriába tartozik. {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].engine_power_max}}kw és {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].torque_max}}NM. {{serverconnect1.data.query_engines_gasoline.unique(`fuel_type`)}} változat.
Rolls-Royce Ghost generációk
- 2009: Ghost I lett bemutatva.
- 2014: Ghost I Series II (1. Facelift) lett bemutatva és Ghost I helyébe lépett.
- 2020: Ghost II lett bemutatva és Ghost I Series II (1. Facelift) helyébe lépett.
- 2024: Ghost II Series II (1.
Ha úgy tetszik, akkor a belépőszintű Rolls-Royce második generációja alumíniumstruktúrára építve. Egyre inkább összemosódnak a kategóriák a Rolls-Royce-nál. Nyilván a Culinan minden értelemben kilóg a sorból, de a Phantom és az új Ghost most messze nem különböznek annyira, mint korábban. Valószínűleg akkor is mindegy lenne a vásárlóknak, ha a Ghost sokkal jobb lenne a Phantomnál - erre egyébként van a sansz - mert aki Phantomot akar, az nem fogja beérni a kisebbel. A Phantom fogalom. Ghostot pedig azok vesznek - a Rolls-Royce szerint - akik szeretnének valamivel járni is. Bár a presztízse nem tűnik kisebbnek, abban a bizonyos rétegben mindenki tudja, hogy a Ghostnak hol a helye.
A Spirit of Ecstasy szobrocska és a hátsó ajtóba rejtett esernyő: ez az a két alkatrész, amin nem változtatott a Rolls-Royce, amikor az idei modellévre megalkotta a teljesen új Ghostot.
Frank megmutatja a Ghost legmenőbb újdonságát: immár nem csak a hátsó, de az első ajtó is motoros mozgatású. Nyitáskor csak az tűnik fel, hogy a hatalmas ajtó nagyon könnyen mozog - de nem én vagyok ilyen erős, hanem a szervo segít. Ha nem húzom tovább a hatalmas kilincset, az ajtó megáll és úgy marad: a Ghost ajtajának nincsenek akadási pontjai, bármilyen szögben képes rögzülni, amikor a nagyságos úrnak vagy úrhölgynek már nem méltóztatik tovább nyitni akarni az autót. Zárásnál pedig elég a kilincsbe épített szenzort megérinteni, a villanymotorok elintézik a többet.
Belső tér és kényelem
Az utastérben komolyabb meglepetések nem érik azt, aki már ült legújabb kori, BMW-csoportos Rollsban. Persze az élmény még a magamfajta elkényeztetett autós újságírónak is, sokadjára is lenyűgöző. A luxus elmondhatatlan és semmilyen más autóhoz nem hasonlítható: a szőnyegek annyira puhák, a fémalkatrészek annyira súlyosak, minden olyan mérhetetlenül nagy vagy messze van, mint semmi másban, ami B-kategóriás jogsival még vezethető.
A leghihetetlenebb ezekben az autókban újra és újra az, hogy mennyire természetesen ölelik körül az embert. A klíma úgy is tökéletes, hogy hőfok-visszajelzés egyáltalán nincs. Az ülések ezerféle irányban állíthatók, elöl is, hátul is, de az ember beleül és igazából egyáltalán nem akarja állítani őket, annyira kényelmes úgy is, ahogy éppen vannak.
Hát nincs ebben a kocsiban semmi, ami rossz, hibás, zavaró? Két borzasztó hibát is elkövetett a tervezőcsapat, amikor az új Ghost utasterét megalkották. Az egyik, hogy az ülés masszázsfunkcióját időnként a térdével akaratlanul is bekapcsolhatja az ember, a gomb nem jó helyre került az ajtópanelen. Hallatlan! A másik pedig, hogy az ajtózáró gombok a középkonzolon egymás mögé, egymáshoz túl közelre kerültek, így a vezető és az elöl ülő utas keze összeérhet, ha netán beszállás után egyszerre szeretnék magukra húzna az ajtajukat.
Fogyasztás és környezetvédelem
Kérdeztem Franket, hogy mi a helyzet ezzel a 20-22 literes fogyasztású guruló páncélszekrénnyel ebben a zöldülő világban. Nem vágja földhöz a BMW-csoportot az EU-s büntetés a brutális CO2-emissziós számok miatt? Nincs szó ilyesmiről, több okból sem. Az egyik, hogy az évi 5000 eladott Rolls-Royce emissziós hátrányát bőven kiegyenlíti a tisztán elektromos autókat és plug-in hibrideket nagy számban gyártó BMW-csoport más márkáinak termelése. A harmadik, hogy a szupergazdagok egyelőre nem igénylik az elektromos autók praktikus előnyeit, a csendes üzemet és a nagy nyomatékot, mert nekik a Rolls is eléggé halk és mozgékony.
Mindazonáltal igenis lesz elektromos Rolls, nem is olyan soká. Erről egyelőre konkrétumokat még nem kommunikálnak, de a márka célja, hogy olyan hatótávval, gyors tölthetőséggel, elfogadható súllyal rendelkező Rollsot készítsenek, ami az elektromos mobilitás korában is kompromisszumok nélkül tudja adni minden Rollsok lényegét: a luxust.
A másik forró téma manapság az önvezetés funkciója: ezt nem igénylik a vevők? Nem igénylik. Egyrészt, mint Frank mondja, a Rolls-Royce tulajdonosok 1904 óta használják az önvezető funkciót autójukban, ha úgy tartja a kedvük: ezt a funkciót a Rollsnál "sofőr"-nek hívják. A Ghost-tulajok nagy többsége gyakran saját maga vezeti autóját, ilyenkor ezek az emberek tényleg saját maguk is akarják vezetni ezt a csodát, nem szeretnék, hogy számítógépek vezessenek helyettük.
Mit kapsz 150 MILLIÓÉRT? - Rolls-Royce Ghost II & Cullinan II & Lexus LM 350h (Garázs Ep. 1005.)
Összefoglaló
A {{serverconnect1.data.query_model_data.car_model_name_with_brand}} autó modellek gyártási év kezdete {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].date_from}} a {{serverconnect1.data.query_brand.name}} gyárnál. motor verzió {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].date_new}}-s évben jelent meg. {{serverconnect1.data.query_engines[0].height}}cm magassággal a {{serverconnect1.data.query_engines[0].bodytype}} kategóriába tartozik. {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].engine_power_max}}kw és {{serverconnect1.data.query_engines_ranges[0].torque_max}}NM. {{serverconnect1.data.query_engines_gasoline.unique(`fuel_type`)}} változat.
A Rolls Royce Ghost elegáns megjelenése és kifinomult részletei.
tags: #rolls #royce #ghost #tengelytáv #adatok