A Japán Autók Szerelmesei és a Magyar Rendszámtáblák Új Korszaka

Japán Autók Világa: Egy Különleges Találkozó

Egy szubkultúra lehet hálás Attilának azért, hogy nemcsak a maga örömére gyűjti, hanem szívesen be is mutatja klasszikus autóit, sőt, időt és pénzt nem kímélve kiállításokat szervez, ahol mindenki életre szóló élményeket szerezhet. Minden a szocialista autókkal és a csepeli Retropartyzánokkal kezdődött, aminek a hangulatával akkoriban csak a Velodromban tartott veterános találkozó atmoszférája vette fel a versenyt. Idén is keleti, de már japán autók körül forgott minden, nagyjából fél év szervezésének eredménye volt a III. rendezvény.

Bár legutóbb is nagy élmény volt ez a program, az önmagában is különleges helyszín többet adott a hangulathoz, mint vártam. Amikor beléptem a patinás téglaépületek közé, és ízléssel elrendezett, a nagy tömegben is kényelmesen, kordonok nélkül megcsodálható legendákat, gyerekként vigyorgó vendégeket láttam, majd meghallottam a visszafogott hangerővel szóló zenét, hirtelen úgy éreztem, mintha egy utópisztikus autós szanatóriumba kerültem volna.

Inside Tokyo’s Underground Car Meet

A legendás modellek felvonulása

Csak a főtéren olyan töménytelen inger érte a Gran Turismón, az NFS Undergroundon és a Halálos iramban filmeken felnőtt generációt, meg persze a gyerekeiket, hogy azt nehéz volt egyszerre befogadni. A csodás Acura és Honda NSX-ek, Mazda RX-7-ek, Nissan Skyline-ok és Z-k, illetve Toyota Suprák mellett a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének hasonlóan fontos csúcslimuzinjai szinte átlagosnak tűntek. Pénzbeli értékük és ritkaságuk mellett a hozzájuk kapcsolódó sztorik emelik a fényüket, ezeket kihangosított és személyes beszélgetések közben is hallhattuk, hiszen gazdáik is mellettük voltak.

Ez a barátságos, nyitott légkör már a Retropartyzánok esetében is fontos része volt az Attila és a Veterán Zsiguli Egyesület más tagjainak fejéből kipattant koncepciónak, ami a sokadik alkalommal is ugyanolyan jól működött.

Tovább sétálva a hetvenes és a nyolcvanas évekből származó, mára szinte teljesen eltűnt Datsunokat, Mazdákat, Mitsubishiket, Nissanokat, Toyotákat és Subarukat láthattunk eredeti állapotban, majd kicsit feljebb a raliautók világába tekinthettünk be több évtizeden átívelő Mitsubishi Lancer, Subaru Impreza és persze Toyota Celica kollekciókon keresztül.

Rendszámtábla világítás korszerűsítése

Nem hiányoztak a japán autó kultusz szívét és lelkét jelentő tuningolt autók és az elérhető, gyári sportmodellek, ahogy a szintén kis példányszámban fennmaradt terepjárók sem. Ezt a hangulatot jól ismerjük a nyolcvanas évek amerikai filmjeiből, de fogadok, hogy sokan soha nem láttak még élőben ilyen vagány Toyotákat.

A rendezvények hangulata és látogatottsága

Idén is volt lehetőség klasszikus vagy hamarosan azzá váló, megőrzött vagy tuningolt japán autóval érkezni, és azt egy helyen leparkolni, hogy a látogatók akár mozgásban is láthassák őket. Legutóbb még pezsgőbb volt az élet a kiállítótérhez szervesebben kapcsolódó parkoló területén, de most is érdemes volt átsétálni az út túloldalára, a parkolóházba, ahol a tucatnyi izgalmas sportautó között volt egy gyári Hacsi, egy gömbölyű Mazda 121 és N15-ös Nissan Almera is, aminek az állapotára irigy voltam, a miénken, amit 27 évvel ezelőtt vettünk át, van már pár karc és horpadás. A lényeg, hogy közel 5000-en jöttek el!

Az előadásokból mi is kivettük a részünket, tartottunk egyet délelőtt barátunk, az MX-5-ök mestere, Ruzsa Krisztián részvételével a legendás roadster szervizeléséről és felújításáról, illetve egy másikat délután, amiben a ma kapható legszimpatikusabb japán autókat szedtük össze. Mindkettőre sokan voltak kíváncsiak, de a Hangyásszal érkező Karotta szokásosan hosszúra nyúlt beszámolóját egyenesen fürtökben lógva hallgatták.

Csupa elégedett nézőt és kiállítót láttam, Attila önkéntes csapata szinte az összes pólót eladta, és már mindenki arra készül, hogy ezt megismételjék.

Előzetesek: Japán autós találkozó Pécsett és általános autós esemény Budapesten

Kedves érdeklődők! A rendezvény teljes ideje alatt lesz lehetőség helyszíni jegyvásárlásra! 2025-ben nem tudtam megrendezni a Pécs Expo Center bezárása, és a pesti megfizethetetlen árak miatt. De nem csak a rendezvényt, ami a japán autósok számára is valami újat hozott, egy eredetiség központú, nyugodt, beszélgetős családias találkozót, hanem a helyszínt is! És találtam egy tökéletes helyszínt! Nem is értem, miért nem jutott előbb az eszembe...! Tehát május 23-24-én Pécsen, a Zsolnay Negyedben lesz a III. Gyönyörű helyszín, gyönyörű terek, sikátorok, utcák! Körülbelül 100-120 japán különlegesség lesz majd látható.

Rendszám formátumok Szlovéniában

Budapest - 2026 évi időpont nem ismert! Ahogy a neve is erre utal, egy különleges autós találkozó hívja és várja a fővárosba az érdeklődőket, ahol számtalan érdekesség tekinthető majd meg. A programot bármely családnak bátran ajánljuk. A budapesti helyszínen az autók kiállítása mellett autós limbó, különféle ügyességi versenyek lesznek kicsiknek és nagyoknak egyaránt, valamint értékes nyeremények várják az érkezőket. A kisebbeknek külön kézművessarok várható, ahol egész nap saját kis kezükkel készíthetik el kézműves tárgyaikat. A gyerekeknek és a felnőtteknek is izgalmas gokart versenyt rendeznek, amelyen bárki elindulhat. Az autók kedvelőinek ezt a programot nem érdemes kihagyniuk, hiszen igazi autócsodák is láthatók majd a rendezvényen.

Új Rendszámtáblák Magyarországon: Változások és Tudnivalók

A rendszámtáblák azonnali változásai

Nyár közepe óta tudni, hogy még az idén megkezdik az új rendszámok kiosztását az autósoknak. Ennek oka, hogy a jelenleg használatos, N betűvel kezdődőkből elfogyott a kombináció, így a soron következő betűvel kell folytatni a gyártás. Pontosabban csak kellene, mert nem azzal teszik.

Az N után ugyanis a P, nem pedig az O jön, az indok pedig egyszerű: összetéveszthető a Q és a 0 karakterekkel, így nem használható. A P viszont igen, amit már el is kezdtek kiosztani az új tulajdonosoknak - írja a Vezess.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala szerint egész pontosan a zöld rendszámmal rendelkező autók kapják meg először, mert ott már kifogytak az N betűből. A hagyományos rendszámot a héten kezdik el kiszállítani az okmányirodákba, a kiosztása pedig december 16-tól indulhat meg.

A Vezess szerint azonban nem minden helyen kezdik el egyszerre osztani, az N betűsöknek ugyanis teljesen el kell fogyatkozniuk, mielőtt egy hivatalnok a P betűhöz nyúlna.

Használati Útmutató: Citroën C4 Picasso (2007)

A 2022-től bevezetett új rendszámtábla formátum

2022-től újfajta rendszámokat adnak ki Magyarországon. A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni.

A jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. - mondta Schanda Tamás, aki kiemelte: a felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni.

Inside Tokyo’s Underground Car Meet

A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. Ilyenek lesznek az új rendszámok.

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek.

tags: #rendszam #feszt #japan #autok #informacio