Renault Scenic tolatógomba helye és a kapcsolódó problémák

A tolatólámpa kapcsoló, más néven tolatógomba, a váltókar mellett található. Sajnos sokszor előfordul, hogy tudomást sem veszünk a tolatógomba létezéséről, addig a pillanatig, amíg el nem romlik.

Persze tudjuk, hogy szép számmal vannak elektromos kapcsolók a kocsiban, csakhogy ezek a kapcsolók többnyire úgy működnek, hogy mi tudatosan kapcsolgatjuk őket. Ezen kapcsolók közé tartozik például a szintén lámpát vezénylő ködlámpa kapcsoló.

A tolatólámpa kapcsoló ezzel szemben egészen másképpen működik, nem kell hozzányúlnunk, hanem amikor rükvercbe tesszük a sebváltót, „magától” felgyullad a tolatólámpa, ha meg megint mozdítunk egyet a sebváltón, hát elalszik.

A tolatólámpa kapcsoló is működik az autónkban, bár a legtöbben tudomást sem veszünk róla, amíg el nem romlik.

Persze ha nem ég a tolatólámpa, attól még nem biztos, hogy a kapcsoló a ludas. Lehet, hogy csak az izzó égett ki, és megússzuk annak cseréjével, netán a biztosíték ment ki, lecsúszott, vagy valamiért megsérült egy vezeték. Elektromos kapcsolók feltételezett hibája esetén nem árt először az ilyesmit ellenőrizni.

Útmutató Renault Trafic vásárláshoz Németországban

Renault Scenic kapcsolók

Lehetséges problémák és megoldások

  • Nem ég a tolatólámpa: Ellenőrizze az izzót, a biztosítékot és a vezetékeket.
  • Automatikus kézifék kioldásának hiánya: Ez összefügghet a tolatólámpa kapcsoló hibájával.
  • Elektromos zárlat: A zárlat okozhat furcsa hibákat, mint például a műszerfal elhalványulása.

Pénteken beraktam a tolatólámpa kapcsolót és külön biztosítékkal bekötöttem a (kinai) tolató radart. Ma reggel indítok a garázsban hátramenetbe kapcsolok és leáll. Újra indít, pici gáz, megy a motor.

Nálam a következő történt: nem működött a tolató lámpám, nem foglalkoztam vele. Közben jött egy kisebb szervíz, futómű karbantartás és váltóolaj csere. A váltóolaj cserével egyben ki lett cserélve a tolatólámpa kapcsoló is. Eredmény: továbbra sem működik a lámpa és még az automata kézifék kioldás is abbahagyta a működését.

Ha nem ég a tolatólámpa akkor járó motor mellett mosasd le az első ablakokat és mig törölnek az ablaktörlők addig kapcsolj hátra menetbe. Ha nem kezd el törölni a hátsó ablaktörlő (és egyébként normál módon be tudod kapcsolni a hátsó ablaktörlőt akkor nagy valószínűséggel tolatólámpa kapcsoló hiba lesz.

A csatlakozót úgy tudod levenni, hogy alul a pocköt megemeled és lehúzod. Két féle kapcsoló van (zöld és kék házas).

Eredmény: továbbra sem működik a lámpa és még az automata kézifék kioldás is abbahagyta a működését.

Symbioz: Captur és Arkana között

Nekem egyébként 5 sebességes a váltóm.

Fontos, hogy a sebességváltó üres állását is érzékelje a rendszer. De tök logikus ha belegondolunk, hiszen ha nem lenne akkor úgy is kioldana a kézifék hogyha benyomnád a kuplungot, adnál egy kis gázt, majd elkezdenéd felengedni a kuplungot úgy, hogy közben nincs is sebességben a váltó. Tehát kell a harmadik információ is a kioldáshoz, hogy sebességbe tetted.

A kiszerelt kapcsolót kimértem, egyik kontaktusa jól rövidre zár a másiknak nagy az ellenállása. Igen az egyik megvan a másik sehol.

Ha ráadod a gyújtást és hátramenetbe teszed, akkor nem égnek a tolatólámpák.

Reverse Light Switch - Removal and Testing

Egyéb elektromos problémák

Egy érdekes jelenséggel találkoztam ma reggel. pénteken beraktam a tolatólámpa kapcsolót és külön biztosítékkal bekötöttem a (kinai) tolató radart. Tegnap kicseréltem a váltó szoknyát. Ma reggel indítok a garázsban hátramenetbe kapcsolok és leáll. Újra indít, pici gáz, megy a motor.

Renault Scenic biztonsági öv beállítási útmutató

A vezetőoldali ablakemelő (4db) kapcsolók közül már egyik sem világít, ha jól tudom ebben nem lehet külön izzót/ledet(?) cserélni, hanem csak egyben a kapcsolóval, ill kapcsolókkal, mivel párban vannak... találtam kínai oldalon elvileg jót, kérdésem az, h számítanak-e a színei? csekkoltam, nekem az első oldalablakokat működtetők fekete/szürke tokozással vannak, a hátsók fekete/barnával. a neten van fekete alappal barna, kék, szürke, fekete, fehér aljzattal.

Amúgy most voltam diagon, azóta szar... Ha majdnem lefullasztom induláskor szintén megjavul, egészen addig amíg nyomva tartom a féket. Kuplungot engedem fel, nem nyomok gázt rögtön csak a leállás-határon, majd mikor elindul a fékre lépek. És ilyenkor járó motor mellett egészen addig jó, amíg nyomom a féket. Amikor felengedem a lábam a fékpedálról kb 1mp után újra elhalványul és "becsikózódik" a kijelző. Szal ez azóta is ilyen, de ma kiderültek újabb huncutságok és erősen sanszos, h a zárlat kapcsán (99%) keletkeztek, hibát jelez a fény, olaj és esőszenzor is.

meganeklub oldalon olvastam, hogy ez a hátramenetbe kapcsolok és leáll a motortéri bztosíték tábla cserével oldódott meg. ja, a bizti jó, a kormányszervo nem. visszaszerelni az egész cuccost viszont kb 10p volt, szal most újra ott tartok, ahol 2-3 hete, h továbbra is dobja a STEERING FAULT hibát, csak most már megint egyből gyújtáskor. ugyanis amikor a fórumról ajánlott egyik szerelő hozzányúlt és egy pazar zárlattal kicsinálta a biztosítékot, utána a motorindítás után 1-2mp dobta a hibajelet.

Sziasztok, van egy Scenic 2005 1.9 dci-m. Lefulladt és azóta nincs sehol áram, csak az ajtókat nyitja. Biztosítékok jó, a motortérben is. Kivettem a panelt. nem ég a tolatólámpám. Korábban a baloldali világított most egyik sem. Nem égnek a jobb oldali helyzetjelzők. Elől korábban égő csere volt akkor világított, most néztem az égőt az is jó És nem ég a jobboldali hátsó helyzetjelző sem.

Ha majdnem lefullasztom induláskor szintén megjavul, egészen addig amíg nyomva tartom a féket. Kuplungot engedem fel, nem nyomok gázt rögtön csak a leállás-határon, majd mikor elindul a fékre lépek. És ilyenkor járó motor mellett egészen addig jó, amíg nyomom a féket. Amikor felengedem a lábam a fékpedálrol kb 1mp után újra elhalvanyul és "becsikozodik" a kijelző. Amúgy most voltam diagon, azóta szar...

Szal ez azóta is ilyen, de ma kiderültek újabb huncutságok és erősen sanszos, h a zárlat kapcsán (99%) keletkeztek, hibát jelez a fény, olaj és esőszenzor is.

Szóval nem égett a tolatólámpám.

Tolatólámpa kapcsoló típusok

Két féle kapcsoló van (zöld és kék házas).

A nálunk vásárolt szinte összes alkatrész beszerelését is tudjuk vállalni, előzetes időpont egyeztetés után. 52889 A.I.C.

A nálunk vásárolt szinte összes alkatrész beszerelését is tudjuk vállalni, előzetes időpont egyeztetés után. 52889 A.I.C.

A Renault Scenic-eknél a tolatólámpa kapcsoló meghibásodása okozhat problémákat a tolatólámpa működésében és az automata kézifék kioldásában is. Fontos a rendszeres ellenőrzés és a megfelelő karbantartás a jármű elektromos rendszerének zavartalan működéséhez.

Renault Scenic

tags: #renault #scenic #tolatogomba #helye