A Renault Fluence: Részletes Áttekintés Egy Tulajdonos Szemével és Piaci Helyzete

A Renault Fluence egy olyan autó, amely a tulajdonosi tapasztalatok és a piaci adatok alapján is megállja a helyét a mai világban. Bár a vásárlási döntéskor sokan hajlamosak külső véleményekre hagyatkozni, fontos, hogy az ember a saját szempontjai és pénztárcája mérete alapján hozzon döntést.

A Vásárlási Döntéstől az Első Kilométerekig

Korábban Diesel-es voltam és bár nem jártam túl sokat (napi 50km), mégis rengeteg bajom volt vele. Ezért döntöttem a pénztárca kímélő benzines mellett. Eddig francia autóm nem volt, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje kipróbálni. Két hónapot töltöttem el azzal, hogy kiválasszam a márkát, a típust, a motort és a felszereltséget. Ezután bementem a Renault szalonba és azonnal meg is láttam, ott állt bent, készen nem hiányzott belőle semmi amire én is vágytam, így nagyon gyorsan megkötöttem az üzletet és már hajtottam is a kicsikét.

Eddig a napig 13.000 km-t raktam bele, 2/3 részben autópályán és 1/3 részben közúton.

Vezetési Élmény és Menetkomfort

A motornak szép a hangja, engem kicsit zavar, hogy változtatja az alapjárati fordulatszámot, állítólag ez így van programozva és jó. Az ötsebességes váltó engem nem zavar, nem terveztem, hogy versenyezni szeretnék vele, bár az áttétel lehetne kicsit jobb. A hátramenetet nehezen kapcsolja, kiderült, hogy egyenes állású a fogaskerék, nem szinkronizált, miután tudom ezt a tényt, ezért elviselem ezt az apró hibát. A fordulatszám-tartomány az alábbiak szerint alakul:

Sebesség (Km/h) Fordulat (1/perc)
90 2800
110 3000
130 3500

Úgy gondolom, hogy egészségesen 160 km/h, amit még elbírhat (hosszabb úton), bár nem próbáltam még ki soha. Menetzajra nem mondanám, hogy csendes, de még pont tűrhető. A kormányról vezérelhető kétféle sebességtartó automatika van benne, a normál tempomat és a sebességkorlátozó. Utóbbit nem javaslom, hogy bárki használja hosszú távon, mert előfordulhat olyan közúti helyzet, amikor gyorsan cselekedni kell, és ha akkor limitálva van mondjuk 50 vagy 60 km/h-ra, akkor lehet, hogy nagy bajban leszünk.

Útmutató Renault Trafic vásárláshoz Németországban

Autópályán nagyobb sebességnél (130-140) az oldalszél jelentős hatást tud ránk gyakorolni, ez meglepő volt a számomra, meg kellett szokni, pedig nem egy tégla formája van a karosszériának és a gyári könnyűfémfelni és a 205-ös abroncsok sem rosszak. A lengéscsillapítás is több mint elég, a nálunk található utakon meglepően csendesen veszi az akadályokat és nincs hajó érzésünk sem.

Futóműve sem túlzottan komoly, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros rendszer se nem stabil, se nem jó úthiba-elnyelő. Józanul vezetve persze nem fog komoly meglepetéseket okozni, ahogyan az 1.6 16V benzinmotor sem. És ez bizony pozitívum is, hiszen nem csak a gyorsulási versenyek sztárja nem lesz a benzines Fluence, de horribilis szervizszámlákkal sem fogja borzolni vásárlóinak idegeit.

Fogyasztás - Gyakorlati Tapasztalatok

Az autó fogyasztása a tulajdonosi adatok szerint:

  • Autópályás menetben: 7.2 L/100km
  • Közúti forgalomban (nagy átlagban): 6,7-6,9 L/100km
  • Normál közlekedés mellett 80 Km/h tempóval, tempomattal: 5,5 L/100km

„Cserébe” higgadtan vezetve is fogyaszt. Városban nehéz 9 l/100 km alá vinni az étvágyát, a vonatkozó gyári adat is 8,9 l/100 km. A vegyes gyári adat 6,8 l/100 km, míg a tesztátlag 8,5 l/100 km lett (zömében a fővárosban és autópályán, légkondicionálóval autózva). Tetemes, de azért nem tragikus. Országúton sokat autózva nyilván a gyári érték is hozható lenne, s a benzines Fluence amúgy is ott lehet a legjobb.

Belső Tér, Kényelem és Felszereltség

A Fluence nem zörög, nem nyikorognak a műanyagok benne, kényelmes és kellemes (árához képest). Minden és mindenki elfér benne kényelmesen egy adott méretig. Édesapám a maga 190 cm magasságával és 70 éves korával már nehezen tud beszállni a kocsiba, szerinte nagyon alacsony, szerintem meg az 'A' oszlop nagyon döntött. Még nem volt olyan kocsim, aminek ha leengedem az ablakát és megyek 100 km/h-val, akkor a menetszél nem csapna be az ablakon, hát a Fluence-nél nem... nem bántja a fülem és nincs mini tornádó a kocsiban.

Symbioz: Captur és Arkana között

Maga a kocsi belülről meglepően tökéletes, kényelmes, tágas, nagyon jók a felhasznált anyagok, ha figyelembe vesszük az árat. Nekem fekete belső tér dominál, amit az üléseken, váltón és a kormányon fehér cérnával vartak, és kiegészítésként króm hatású kilincsek, váltógomb. Mintha egy komoly prémium lenne. És a látvány pont az is. Ülései formásak, gusztusosak, de a testet alig tartóak, és főként hátul középen kissé rövid ülőlapúak. A hátsó lábtér bezzeg fejedelmien nagy, taxinak így kiváló a Fluence, s a hátsó utasoknak a Dynamique szint még pohártartós könyöklőt is ad, van továbbá légbefúvó és 12 V-os csatlakozó a második sor utasai számára is.

A könyöktámaszból menet közben nagyon nehéz bármit is kivenni, nem nyílik ki eléggé. Nekem tetszik a digitális műszerfal, a középső kijelző körüli zöld csíkok jelentőségét nem értem, aki használ ilyet biztos érti. Jobb lett volna, ha például a fordulatszámot mutatja. Ennek ellenére nagyon informatív a műszerfal, jók a használt színek, nem fárasztó nézni őket, és meglepően sokat megmutat a kocsiról. A kilométeróra (digitális) több független mérés alapján 6 km/h-t csal felfelé. 130 km/h-t mutat, de valójában csak 124 km/h. Értem, hogy ezek csak tájékoztató adatok, amiket a műszerfal mutat, de lehetne kicsit pontosabb tájékoztatás.

A nappali fény kényelmes, nem kell kapcsolgatni a lámpát, viszont kicsit magasan van, mert a szembejövők közül páran rámvillognak. Azt gondolják, hogy ködlámpával megyek. Tény, hogy erős fénye van, nekem így jó is... az automata fényszóró és ablaktörlő kitűnően teszi a dolgát. A klíma kétzónás, 3 automatikus hűtési programmal. Itt aggódtam, hogy a motort erősen megfogja majd, mint anno az 1.6 Astrámnál, de tévedtem, szinte nem is érezni, és a fogyasztást sem növeli 1 literrel sem. Ez számomra érthetetlen, de elfogadom. Viszont az nem tetszik benne, hogy a homogén 130 km/h monoton autókázás közben többször ki-be kapcsolgatja a kompresszort, és ettől olyan érzésem van, mintha fékeznék kicsit, majd megint gyorsítok és adott rendszerességgel ismétli is ezt, viszont csak éppen érezhető módon lesz lomhább (Astrához képest).

A rádió nálam nagyon kellemes, BT telefon csatlakoztatható hozzá, így a hívásaim mellett zenéket is a telefonról tudok hallgatni. E mellett még a NAVON GPS-em is megszólalt a kocsi hangszóróiban... meglepő volt. Amikor hétvégén takarítom a kocsit, csak a telefonon elindítok egy zenét és a kocsiból szól, tökéletes tóparti zenedoboz lett belőle. E mellett a kormánynál is van rádió kezelőszerv, és telefon gomb is. Tudja tárolni a teljes telefonkönyvet, lehet tárcsázni, és híváslistából is visszahívni bárkit. Ezen kívül még sok apró extra rejlik a központi kijelzőben. Kiránduláshoz, munkába járáshoz tökéletes, az egész család elfér benne.

Renault Fluence 1.6 Dynamique teszt

Csomagtér és Praktikum

A csomagtér nagy, a szedánok körében még egészen jól bővíthető is - 53 centiméteres magasságához 47 cm-es utastéri átjáró társul, de azért messze nem a variálhatóság bajnoka a Fluence. Az pedig iszonyatosan bosszantó, hogy hiába áll rendelkezésre 530 liternyi tér, azt kihasználni nem tudjuk, ugyanis a fedél akkora zsanérral harap a hasznos térbe, hogy a szélekhez bizony még fektetve sem tehetünk bőröndöt.

Renault Scenic biztonsági öv beállítási útmutató

Tulajdonosi Tapasztalatok és Karbantartás

Eddigi hibái: az első fékbetéteket le kellett cserélni, ennek két oka volt. Az első, hogy hátramenetben fékezéskor koppant valami és kevésnek éreztem a fékerőt, mintha olajozva lenne a féktárcsa. Kiderült, hogy a fékbetét a helyén el tudott mozdulni előre-hátra, ez okozta a koppanást, és a betét anyaga sem volt tökéletes. Csere után megoldódott mindkét hibája.

Az autó fényezése nem tökéletes, kicsit zavarosnak tűnik közelről, és kisebb kövektől is hamar lepattan a fényezés. Az első szélvédő mintha nem lenne elég masszív, egy apró kőtől is megrepedt, szerencsére javítható volt. A motortér rendezett, nincs kuszaság benne, és minden megtalálható könnyen. A motorvédő lemez kifejezetten jól eltalált, 13000 km után és egy tél elteltével kisebb poron kívül semmi szennyeződés nincs rajta. Kiforrott technológiának köszönhetően gondolom nem is lesz komolyabb problémája.

A műszerfal szerint először 2 éves korában kellene olajat cserélni benne, na ebben nem hiszek. Szerintem nincs az az olaj, ami ennyit kibírna normálisan. Ezért le is cseréltettem az előírt 28.000 km helyett 10.000 km-nél. Ez is érdekes volt. Eddig a megszokott olajcserés művelet az volt, hogy a szervizben vagy egyesével hozták a szükséges anyagokat, vagy egy nagy hordóból mérték ki az szükséges olajat, a Renault-nál átszóltak a raktárba, hogy "hozzatok egy fluence csomagot"! És lám, egy szépen becsomagolt dobozt kaptam, amiben minden benne volt ami kellett, szűrők, tömítések, olaj, ablakmosó folyadék... stb. és mindent kicseréltek, a maradékot visszacsomagolva átadták nekem. Ilyen még létezik???

Hiszen eleve 5 év/100 000 km garanciát ad rá (is) a Renault, s a garanciaidőre akár az egyéb szervizköltségek is megvásárolhatók fixen 250 ezer forintért. A kiforrott, bonyolultnak ma már egyáltalán nem nevezhető benzinmotor pedig később sem tartogathat komoly meglepetéseket. Ez kell a magyarnak, nem a turbóval elért teljesítmény és szerény fogyasztás, valamint a fenyegető hibalehetőségek elegye.

Piaci Helyzet és Ár-Érték Arány

Az év első felében 503 Renault Fluence kelt el itthon, ezzel (tavalyi eredményéhez hasonlóan) ez a piac legnépszerűbb lépcsőshátúja és egyben tizedik legnépszerűbb modellje. Év eleje óta frissítetten, akár LED-es menetfénnyel, EDC (dupla kuplungos automata) váltóval és a remek 1.6 dCi Energy turbódízellel is kapható. Kívülről nem toldozott hatású a forma, a far azonban magas, ahogyan a hátsó ablak alsó pereme is.

A kínálat harmadik, egyben csak eggyel csúcsverzió alatti Dynamique szintjével, már könnyűfém kerekekkel, az említett diódás nappali világítással, kétzónás automata klímával, de egyéb extrák nélkül kaptuk meg a tesztautót. Pedig egészen sok tétel érhető el, például érintőképernyős navigáció 220 ezer forintért, tolatóradar és hátsó ablakrolók 160 ezerért, xenon fényszórók 265 ezerért. Már az extrák is mutatják, hogy a Fluence olcsó, amúgy török gyártású autó. Utóbbi összerakottságán nem érződik, a jól felszerelt, fehér cérnával varrott bőrborítású kormányos, váltógombos és kézifékkaros, Renault kártyával zsebből nyíló és induló szedán 3,99 millió forintos árán és viselkedésén azonban igen. Sajnos ma már el kell fogadni, hogy 4 millió forintért bizony kompromisszumot kell vállalni.

Alapjárata halk, pozitívuma még, hogy egészen jól elvan alacsony fordulaton is, gyorsításhoz persze pörgetni kell, de akkor sem érződik erősnek. Pedig az kellene, hogy legyen, a 110 lóerő nem olyan kevés, de persze csak 6000 1/perc fordulatnál jön meg, ritkán forgatunk addig egy motort. A 11,5 másodperces 100 km/órára gyorsulás is egészen korrekt kellene, hogy legyen, érzésre azonban inkább lomha a benzines Fluence. A Fluence bizony egy méretes, de hosszú távú utazásokhoz mégsem ideális autó.

Apró hibái ellenére ez a kocsi tök jó és nem csak az árával tud hódítani, de a felszereltség, helykínálat, szerviz stb. is többet ér, mint amibe az autó került. Eddig nem tapasztaltam olyan hibát, amire azt mondhatnám, hogy ez nagy baj. Persze még korai is lenne. Ebben a kategóriában 1-5 skálán egy jó 4-es, legalábbis az enyém.

tags: #renault #fluence #hossza