A dízel járművek utólagos modernizálása és karbantartása

Sokszor merül fel a kérdés, hogy diesel vagy benzines autót érdemes-e választani? 20 évvel ezelőtt a dolgot egyszerűbb volt eldönteni. A gázolaj olcsó volt, a motor kevesebbet fogyasztott. Mára a helyzet jelentősen megváltozott. A dízel üzemű autók az elmúlt évtizedekben hatalmas változáson mentek keresztül, különösen az üzemanyag hatékonyságuk miatt váltak népszerűvé. A modern motorokban a teljesítmény, a hatékonyság és a környezetbarátság növeléséért felelős technológiák az eredeti konstrukciók közötti különbséget egyre inkább elmossák. A dízel még kevesebbet fogyaszt, és valamivel kisebb teljesítményt biztosít, de az alkatrészek és a javítás költségei drágábbak. Napjainkban, ha kinyitunk egy autós újságot, magazint, akkor azzal vannak tele a lapok, hogy ez a kínai vagy európai gyártó éppen melyik hibrid vagy e-autóját mutatta be. A benzin, illetve dízel üzemű autók azonban még nagyon sokáig velünk lesznek.

A dízelmotor működési elve

A diesel motor lényege, hogy nincs gyújtógyertya benne. A diesel motor nem üzemanyaggal kevert levegőt szív be, mint a benzinmotor, hanem tiszta levegőt sűríti össze. A sűrítés lényegesen nagyobb mint a benzin motoroknál, és a nagy nyomáson a levegő felmelegszik. Ebbe a forró levegőbe egy úgynevezett adagoló szivattyú diesel üzemanyagot (gázolaj) fecskendez be.

A dízel járművek népszerűségének változásai és a jövő

A dízelmotorokat személygépkocsikban az 1990-es évekig csak ritkán használták. A 2000-es évek elején még csak minden harmadik személyautó volt dízelüzemű az Európai Unió új autó eladásaiban, 2006-ban azonban részesedésük átlépte az 50%-ot, és - egy a 2008-as gazdasági válságot követő pici megingás kivételével - 2016-ig piacvezető is maradt ez a motortípus. Amikor januárban áttekintettük a legnagyobb európai piacok 2021-es villanyautó eladásait, a statisztikákban feltűnő volt a dízelek erős visszaesése. Bár a dízelek visszaszorulását divatos a 2015-ös dízelbotrányhoz kötni, már 2011 óta egy folyamatos, enyhe lejtőn volt ez a meghajtási forma, a VW körüli leleplezések legfeljebb csak felgyorsították a folyamatot.

Ezek a motorok, alacsonyabb fogyasztásuk révén a CO2 kibocsátás terén még jobbak is, mint a benzinesek, csak ne lennének azok a fránya nitrogénoxidok és kisméretű részecskék. A hátrányok leküzdésére részecskeszűrőket és adalékanyagokat (AdBlue) találtak ki a gyártók. De mi történik akkor, ha a folyamat megfordul, és ahogy az elmúlt években 60% közeléből 21%-ra zuhant, úgy a következő években szinte teljesen megszűnik a kereslet a dízel személyautók iránt kontinensünkön? A több mint negyedmilliárd személyautó közel fele dízelüzemű, és még hosszú évek vannak hátra addig, amíg az új autó eladásokban tapasztalt csökkenő szerepük érezhető lesz a benzinkutaknál. A folyamatot tovább lassítja, hogy a globális gazdaság által generált áruforgalom hatalmas közúti teherforgalmat is generál, amit jórészt dízel kamionokkal oldanak meg.

Globális törekvések a belső égésű motorok kiváltására

Világszerte egyre több nemzet tervezi a belső égésű motorokkal szerelt járművek értékesítésének a megszüntetését. 2035. Ez a dátum nagyjából egyet jelent az általunk megszokott autók megszűnésével. Az EU Bizottsága “Fit for 55” elnevezésű éghajlatvédelmi tervében erre az évre tűzte ki célul, hogy az új járművek éves CO2-kibocsátását nullára kell csökkenteni. Nem minden uniós ország támogatta, hogy a személyautókban kihaljon a belső égésű motor. Németország, és más, erős autólobbival rendelkező ipari országok sokáig haboztak. Akadnak azonban olyan országok is, amelyek üdvözölték az uniós terveket. Ilyen például a környezeti károkra különösen érzékeny Hollandia, amely már 2021 márciusában levélben kérte az EU Bizottságát, hogy nevezzen meg egy időpontot a benzin- és dízelüzemű autók értékesítésének fokozatos megszüntetésére. Ausztria, Belgium, Dánia, Görögország, Málta, Írország, Litvánia és Luxemburg is támogatta ezt a javaslatot.

Kisbusz típusok a repülőtéren

Az EU-n kívüli Norvégia még szigorúbb. Már 2025-től tilalmat tervez az új belső égésű motoros autók árusítására. Az Egyesült Királyság szintén komoly célokat tűzött ki maga elé, ahol a britek a tiltást 2040-ről 2035-re hozták előre, ami a benzines, a dízel és a benzinmotorral szerelt hibrid modellekre is vonatkozik majd. Skóciában a tisztán belső égésű motorok 2032-től történő betiltása már most biztosra vehető.

Dánia példája korábban megmutatta, hogy milyen nehéz egy uniós országnak saját kezdeményezésre érvényre juttatni a belső égésű motorok tilalmát, mivel azok ellentétesek voltak az uniós joggal. Több más uniós tagállam (Írország, Hollandia, Szlovénia és Svédország) eddig ugyanazt a céldátumot tűzte ki, mint Dánia. Franciaország a korábbi tervek szerint 2040-ig akart időt hagyni magának. Görögország 2030-tól akarja betiltani a belső égésű motorral felszerelt új autók értékesítését. Szabályokat azonban nem csak országok, hanem nagyvárosok is hoznak. Például Párizsban 2024-től a dízelüzemű járművek használatának teljes tilalma lesz érvényben, majd 2030-tól a benzinüzemű járművekre is kiterjed a korlátozás. Amszterdam “Tiszta levegőt cselekvési terv”-e szerint a holland főváros 2030-tól lehetőség szerint minden benzin- és dízelüzemű járművet be akar tiltani. Még az oly kedvelt Mallorca nyaralószigeten is megálljt parancsolnak a belső égésű motorral hajtott autóknak, ahol 2025-től nem lehet majd új dízelautókat forgalomba helyezni, míg a benzineseket 2035-től tiltják be.

Kanada azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2035-re 100 százalékban zéró kibocsátású járműveket értékesítsenek az országban. Az Egyesült Államokban nincs megállapodás szövetségi, azaz egységes kivonási forgatókönyvről. Kalifornia jár az élen, ahol 2035-től betiltják a belsőégésű motoros járművek értékesítését. Washington állam kormánya a belső égésű motorok értékesítésének általános betiltásáról döntött 2030-ig. New York állam is saját terveit követi, ahol Kathy Hochul kormányzó 2021 szeptemberében törvényt írt alá, amely előírja, hogy 2035-től csak nulla károsanyag-kibocsátású személygépkocsikat és könnyű pickupokat lehet ott értékesíteni.

Afrikában jelenleg csak Egyiptom szorgalmazza a belsőégésű motorok betiltását 2040-es határidővel. Izrael 2030-ra szeretne készen állni. Japán szintén ezt a évet tűzte ki célként. Thaiföldön 2035-től nem kerülhetnek új, belső égésű motorral felszerelt autók a piacra. Kína a közelmúltig csak Hainan tartományban döntött a belső égésű autók értékesítésének betiltásáról, de csak 2030-tól, holott 2017 óta állandóan napirenden van az egész országra vonatkozó tiltás. A központi kormány viszont csak most döntött, meglepő módon az új belső égésű autók árusítását csak 2060-ban tiltják be.

Az olajfinomítás szerepe és a gázolajellátás

De mi lesz azzal a sok finomítói kapacitással, ha már nem kell az európaiaknak a gázolaj? Az olajipar úgy működik, mint az élelmiszeripar: ha egy mód van rá, mindent felhasználnak, pénzzé tesznek. A földből kinyert olajat finomítani kell, ami az egyes összetevők, azaz a különböző hosszúságú szénhidrogén komponensek egymástól való elválasztását jelenti. Ez magas desztilláló kolonnákban, oszlopokban történik a méreteik miatt kívülről is jól látható olajfinomító telepeken. Az olaj komponensekre való szétválasztása során az eredeti olaj összetételétől (lelőhelyétől) függően kb. 30-40% gázolaj keletkezik a lepárlás során, ami tetemes mennyiség, tekintve, hogy nagyon nagy térfogatokról beszélünk. Erre jelent megoldást a gázolaj frakció hosszú szénhidrogén láncainak széttördelése, krakkolása, amelynek során rövidebb láncú szénhidrogének keletkeznek, mint például a benzin. Ez alapvetően két módon, katalitikus, illetve termikus krakkolással történhet. A törés (krakkolás) egy folyamat, amelyet az üzemanyag viszkozitásának csökkentésére használnak.

Ismerje meg a Mitsubishi kínálatát

A modern dízelmotorok kihívásai és hibalehetőségei

Manapság egyre többen üzemeltetnek dízel járművet. Pláne problémás, ha a városi forgalomba használják rövid távolságokra. Új, vagy újszerű közös nyomócsöves dízel járművek kényesek az üzemanyagra. Kifinomult érzékelő-irányító rendszer működik, a tanktól a kipufogó végéig! A gázolaj minősége ezért is nagyon fontos! Utólagos orvoslása sajnos nagyon sok bosszúságba, és sok pénzbe kerül. A korábbi egyszerűbb dízeleknél nem volt ennyi probléma, szinte minden új autónál 50-100 ezer km között jön valami probléma. Talán akkor nem, ha soha nincs városi forgalomba használva! A dízel gyenge pontja az üzemi hő, melyet állandó hőmérsékleten kell, vagy kellene tartani! A konstrukció eleve úgy van felépítve, hogy míg a DPF szűrő nem rakódik tele teljesen, és állandóan nő a torló nyomás, addig egyre jobban erőlködik a motor, egyre melegebb a rendszer. Jelentőset kopik a motor is.

Gyakori meghibásodások modern dízelmotoroknál (fontossági sorrendben):

Sorszám Meghibásodás típusa
1. EGR szelep
2. Részecske szűrő
3. Porlasztócsúcs
4. Érzékelő szenzorok
5. Katalizátor
6. Nagynyomású szivattyú
7. Kisnyomású pumpa
8. Turbótöltő
9. AdBlue adagoló lerakódás
10. Komputer letiltások

Pláne, ha nincs SPURI a gázolajban! Egymás után láncreakcióba jönnek a bajok! Egyet emelnék ki! A részecske, és koromszűrő rendszert. AdBlue adalékolással kombinált rendszerbe pedig hamarabb tönkremegy! A legérzékenyebb, legköltségesebb javítások egyike. Észre sem vesszük, és már nem is lehet kimosni, levett állapotban sem. Javíthatatlanná vált. Bizony a költség 100 ezres nagyságrendű, sőt több százezres is lehet a kissé erősebb motoroknál. A környezeti emisszió miatt pedig muszáj az autógyáraknak, legalább utólag kezelni a füstgázt, mert nem felel meg az előírásoknak. Nincs más ötletük!

Az AdBlue különböző lerakódásokat alattomosan képez a koromszűrő dob belsejében. Jön az indítás, hideg motorral! Kezd melegedni, és csak akkor lép közbe az után égetés, ha a DPF szűrő elől és utó nyomásérzékelő szenzorja is megfelelő különbséget érez! Az elején hideg motornál sok kondenzvíz keletkezik, így a pontatlan mennyiségű AdBlue folyadékból kiváló szilárd karbamidot visszaoldja a vízgőz. Viszont van egy hőmérsékleti fázis, amikor az ammónia kiválása után keletkezik, többféle szilárd anyag lecsapódás a DPF dobba. Nos, ezek már nem fognak távozni, mert egyre immunisabbak a vízre való visszaoldódásra! Biuret keletkezik, valamint az ennél is veszélyesebb cianursav. Azt kell róla tudni, hogy makacsul ragaszkodik a fém felületekhez, különösen a nemes fémekhez, mint a rozsda! Egy idő után a sok hőmérsékleti változás, valamint a sűrű regenerál közbeni leállítás miatt, fehér kő keletkezik a sűrű kis keresztmetszetű DPF szűrőbe. Ez generálja tovább a minél gyorsabb tönkremenetelt, hisz állandóan hamis jellel lesz ellátva az ECU, mely rosszul irányítja a motor működési folyamatát! Műszerfali hibajel világít, majd erőtlen lesz, végül megáll a jármű!

Megoldások a dízelmotorok élettartamának növelésére: adalékok és karbantartás

Megelőzhető Spuri adalék használatával! Két évtizedes folyamatos felhasználói jó tapasztalatról számolhatok be. Felméréseink szerint a hasonló járművek SPURI nélküli összehasonlításában többszöri javításokon kellett átesnie az adalékolatlan nyers gázolajjal üzemeltetett autóknak. Ezért ne engedjük, hogy több tízezer km megtett út után az Ön járműve beadja a kulcsot! Minden tankolásnál adalékoljon SPURI-t! Jelen magas nyomású rendszerünk védelmében is a SPURI gondoskodik a hűtő gél, a kopáscsökkentő, a szekvenciális leválasztó, molekulaszaggató, égésszabályzó komponenseivel a motor és a kipufogó rendszer védelméről! Számos más komponens újdonsággal segíti a SPURI a legkorszerűbb akár az „A” energia osztályú EURO6+-os motoroknál is! Addig is, marad a jelenlegi fejlesztésű dízelmotor, melyek gazdaságos üzemeltetéséhez a SPURI járul hozzá Önnek!

Az autónk menettulajdonságát és élettartamát a szerviz ciklusok határozzák meg. A rendszeres szerviz megnöveli autónk élettartamát és a felülvizsgálat alatt kiderülhetnek a rejtett hibák is. Kellő odafigyeléssel a rendszeres szervízelés nem csak meghosszabbítja a motorja élettartamát hanem költséghatékony is. Az építőgépek rendszeres karbantartása és bevizsgálása elengedhetetlen hiszen a motor élettartamán projektek sorsa múlhat. Így az Ön érdekében a lehető leghamarabb kerül kijavításra a diesel motor. Figyeljen a szerviz ciklusokra ne érje meglepetés. Az általános szabály az ha egy autó vagy motor működik az egyszer el is fog romlani. Kerülje el a meghibásodásokat.

Útmutató a Nissan Terrano 2700 dízel vezérléséhez

Dízel szerviz és motorfelújítás: szakértelemmel a hosszú élettartamért

Cégünket 1991-ben alapítottuk dízel motorok, dízel adagolók, targoncák javítására. A filozófiánk a gyors és teljes körű minőségi ügyfélkiszolgálás. A szolgáltatás, valamint az alkatrészek minősége alapkövetelmény a mai kiélezett piacon. A diesel szerviz egy olyan szolgáltatás cégünk portfóliójában ahol munkatársaink teljes körű szolgáltatást biztosítanak partnereink számára. Specialitásunk a dízelmotorok teljes körű felújítása és modern diagnosztikája.

Szolgáltatásaink:

  • Dízelmotorok javítása és felújítása
  • Dízel adagolók javítása
  • Targoncák javítása
  • Common rail injektorok és szivattyúk diagnosztizálása és javítása
  • PD elemek és hagyományos injektorok javítása

Nálunk az ügyfél igénye a legfontosabb szempont. A munka megkezdése előtt minden esetben megbeszéljük Önnel a szükséges munkálatokat. Számunkra mindig fontos szempont a magas színvonalú szolgáltatás versenyképes áron. Abban mindig bízhat, hogy javítás vagy ellenőrzés esetén az autója jó kezekben van. Szervizünk fő profilja a dízelmotorok teljes körű felújítása és precíziós javítása.

Felszereltség és szakértelem

Telephelyünk 4000 m2-es, rajta fedett műhelyépületekkel. 1999-ben a kor igényeinek, a vállalat design-nak megfelelő új egységgel bővítettük a telephelyet. Felszereltük a feladatellátáshoz szükséges eszközökkel, műszerekkel, kéziszerszámokkal, esztergapaddal, adagolóvizsgáló próbapadokkal (Hartridge, Bosch), diagnosztikai műszerekkel (Bosch, Delphi, Denso, Perkins), célszerszámokkal, gépkocsikkal, szerviz-kocsikkal. A Bosch DCI700 próbapad a legújabb diesel befecskendező rendszerek bevizsgálásának és javításának céljából. A Kft rendelkezik a profilnak megfelelő gyári kapcsolatokkal, amelyek biztosítják a jó minőségű alkatrészellátást és a javítási technológiát. Csapatunk a gyakori képzéseknek köszönhetően mindig naprakész tudással rendelkezik a legújabb technikai megoldások esetében is. Javítani tudjuk bármely gyártó által előállított diesel motort a diesel motor szolgáltatásunk keretein belül. A régi diesel motorok javítása és diagnosztikája ugyanúgy a diesel szerviz szolgáltatásunk része.

Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)

  1. Milyen problémák esetén fordulhatok Önökhöz?

    Nehéz indítás, egyenetlen alapjárat, teljesítményvesztés, füstölés, megemelkedett fogyasztás vagy dízel kopogás. Gyenge izzítás, porlasztó kopás, alacsony rail nyomás, levegős üzemanyagrendszer vagy gyenge akku.

  2. Vállalnak garanciát a felújított alkatrészekre?

    Igen, a felújított egységekre garanciát vállalunk.

  3. Javasolt a bevizsgálás javítás előtt?

    Igen, javasolt.

  4. Vállalják a ki- és beszerelést?

    Igen, egyeztetés után vállaljuk a ki- és beszerelést.

  5. A bevizsgálás díja beleszámít a javítás árába?

    A bevizsgálás díja az elvégzett javítás esetén beszámításra kerül.

  6. Vállalnak klímatöltést?

    Nem, klímatöltést nem vállalunk.

tags: #regebbi #dizel #jarmuvek #utolagos #modernizalasa