Porsche Taycan Turbo S Vélemények: A Jövő Élményautója?

Hiába kommunikálta a Porsche, hogy nem mondanak le a belsőégésű motorral felszerelt sportautóikról, szinte biztos, hogy érkezik majd még több tisztán villanyhajtású modell is a palettára. Főleg, amikor a márka ügyfelei megbizonyosodnak róla, hogy a Porsche villanyhajtással is képes igazi élményautót gyártani.

A Taycan megújulása a hajtáslánc tulajdonságaiban a leglátványosabb. A fejlesztéseknek köszönhetően minden típus jobban gyorsul elődjénél, a Taycan Turbo S például akár 2,4 másodperc alatt is felérhet 100 km/h-ra álló helyzetből, azaz négytized másdodpercet tudtak lefaragni a mérnökök. A cég elmondta, hogy ez a variáns a Porsche által valaha kínált leggyorsabb sorozatgyártott autó.

Porsche Taycan Turbo S

A Porsche Taycan Turbo S lenyűgöző teljesítménye és futurisztikus designja.

Őszinte leszek. Minden idegszálammal úgy készültem a Taycan menetpróbájára, hogy majd jól megmondom a tutit arról, hogy kizárólag villanymotorral nem lehet igazi élményautót gyártani. Most pedig szégyellem magam az előítéletesség miatt, ugyanis pont annyi idő kellett beleszeretnem, amennyi idő alatt a Turbo S változat eléri a 100 km/h tempót. Ez pedig 2,6 másodperc. Igen, ez a gyorsulás szinte letépi a fejed. Ha nem készülsz rá, akkor szó szerint megrándulhat a nyakad.

Ha a kormányon található üzemmódválasztó sportban vagy sport plusban van, a bal lábbal lenyomjuk a féket, és mellé jobbal megküldjük a gázt, a Taycan úgy csinál, mint egy leolvadni készülő hiperhajtómű térugrás előtt. A kormány mögötti hajlított kijelző jobb oldalára kiírja, hogy Launch Control Activated, nyomasztóan morogni kezd a hátunk mögül valahonnan, mintha már izzanának a tekercsek az átfolyó áramtól. Megesküdnél, hogy nekifeszül a gigászi fékeknek, mint egy automataváltós muscle car, pedig aligha. Aztán leugrasz a fékről.

Legális LED használat Porsche-ban

Külső és Belső Design

Pedig a Taycan külsőre nem feltétlenül hirdeti magáról, hogy sportautó. Bár tény, hogy hátrafelé egyre inkább a 911-re hajaz, ám a négyajtós kialakítás inkább utazólimuzint sejtet. Persze a Panamera óta tudjuk, hogy egy családi autóban is el lehet rejteni egy vérbeli sportautót, erről majd külön mesélek a GTS változat kapcsán. Szóval négy ajtóval - és keret nélküli ablakokkal - áldották meg a Taycant, de a viselkedése egyértelműen versenypályáért kiált.

Azonban csámcsognék még kicsit a formaterven, ami különleges a Porschék között. Főleg az orr rész miatt, amely jelentősen eltér mindegyik testvérétől. Talán ezzel egy külön vevőkört próbálnak megcélozni, ugyanis végig az az érzésem volt az autóban, hogy a Taycannal új vásárlókat akar meghódítani a Porsche. Akkor válik ez nyilvánvalóvá, amikor átül az ember egy 911 Turbo S Cabrioletbe.

Lényegében ugyanazt tudja mind a két autó, akár a 0-100-as gyorsulást, akár a kanyartulajdonságokat nézzük, de a hang, ó a 3,6 literes boxer üvöltése, na az nagyon hiányozna, ha most hirtelen eltűnne a világból. Ugyanakkor a Taycanban ülve érdekes módon nem hiányzott a zaj, mert kihasználva az erejét, mondjuk egy kanyargós hegyi úton úgyis minden idegszáladdal az útra koncentrálsz, valahogy fel sem tűnik, hogy eközben űrhajós zümmögést kapsz a benzinmotor morgása helyett.

Na! Az autó orra tehát különc, hátul viszont gyönyörű. Lapos és széles az egész, egyből látszik, hogy a tömegközéppontja nagyon jó helyen lehet. Ott is van, a légrugós futóművel pedig valami csodát műveltek a Porsche mérnökei. Igazi sínautó lett az összkerékhajtású Taycan, lerobbantani sem lehet az ívről, pedig 2295 kilogramm az üres tömege! Közúton szerintem a tizedét sem tudtam kiautózni annak, amit tud. Frenetikus a gyorsulása, ijesztő sebességre képes a kanyarokban, és egy szempillantás alatt megáll a karbonfékekkel, amik 21 colos felnik mögött dolgoznak.

Az utastér minősége persze hozza a Porschétól elvártat. Csupa finom anyag, Alcantara a kormánykeréken, bőr az üléseken, amelyek még hátul is kényelmesek. Mivel az autó mozgatásáról gondoskodó két villanymotort a tengelyekre helyezték, maradt hely két csomagtartónak is. Hátul egy egészen jól használható 407 literest találunk, benne a töltőkábelekkel, elöl pedig egy kisebb, 81 literest szorítottak be.

Állások a Porsche Pest-nél

Beülve a kormánykerék mögé végképp megbizonyosodtam róla, hogy új vevőkört szólít meg az autó. Naná, hogy maradt a bal oldali „gyújtás”. Csak épp kulcs és gomb helyett egy on/off gomb vár. Na, meg hatalmas kijelzők sima, sötét felülete, amíg életre nem kel a villanyautó. Digitális a vezető előtti műszeregység, középen a klímakonzol, ami egyben az infotainment kijelzője, illetve a jobb első utas is kap saját érintőképernyőt, amelyen neki is megjelenik többek között a navigáció is. De hoppá! Akad azért egy analóg stopper a műszerfal tetején, egy letűnt kor tanújaként.

A kormánykerék egyébként zseniális, az üzemmódválasztó is más dizájnt kapott a Taycanban, mint a többi modellben, a váltógombot pedig ott találni, ahol más autókban az indítógombot keresnénk. Öt üzemmód választható egyébként. Az egyedileg beállítható állás mellett a Sport, a Sport+, a Normal és a Range. Utóbbi egyfajta Eco mód, amely spórol az energiával.

Körmondatok sikítófrásszal - Porsche Taycan Turbo, Turbo S - 2019.

Teljesítmény és Hatótáv

Konnektorról viszont 8-9 órába is beletelhet. A Turbo S elektronokkal telítődve maximum 412 kilométeres hatótávot tud, persze, ha odalépünk neki, akkor azért mohón falja az áramot. Habár fentebb kitértem rá, hogy nem árt, ha az utasok is szeretik a sebességet, azért lehet szépen, kényelmesen is suhanni a 761 lóerős Taycannal. A légrugós futómű erre is jó ám. Sőt, sokkal kényelmesebb normálisan közlekedve, mint a 911 Turbo S, bár tény, hogy a végsebessége „csak” 260 km/h.

A jobb gyorsulás a magasabb elérhető csúcsteljesítménynek köszönhető. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, mind a hatótávolság, mind a töltési teljesítmény drámai mértékben nőtt. A karosszériaváltozattól és motorteljesítménytől függően a hatótáv-növekedés akár 35%-os is lehet az elődhöz képest. A Performance Battery Plus akkumulátor bruttó kapacitása 93 kilowattóráról 105 kilowattórára nőtt.

Míg a modellcsalád első generációja 270 kW-os maximális töltési teljesítményt kínált, addig az új nemzedéknél 320 kW a gyártó által kommunikált plafon, bár olvastunk olyan tesztről, amelynél rövid időre ennél is magasabbra kúszott.

Minden a Porsche Cayenne 9PA vezérműlánc cseréjéről

A teljesítmény és a hatékonyság egyidejű javulását több tényező tette lehetővé, például az új hátsó motor, amely 80 kW-tal nagyobb teljesítménnyel rendelkezik, mint elődje, a módosított impulzus-inverter optimalizált szoftverrel, erősebb akkumulátorok, felülvizsgált hőkezelés, új generációs hőszivattyú, valamint módosított rekuperációs és összkerékhajtási stratégia.

Ár és Összegzés

Viszont olcsóbb is mint a csúcs 911, hiszen a Taycan Turbo S modell 72 329 000 forintról indul, míg egy 911 Turbo S 84 908 000 forintról.

Nincs még tán egy órája se, hogy a szürke esőben kisuhantunk München belvárosából, hogy elinduljunk az 550 km-es tesztútra a villanyautóval, ami vagy egy csodálatos új fejezet a Porsche történetében, vagy egy nagyon sötét zárómondat az autózáséban. A navigációba előre be van állítva az útvonal, benne a gyorstöltés helyével. Így aztán teljes magabiztossággal kanyarodom le az első elhagyatott, belátható, lakott területen kívüli bekötőút felé. Mert az élmény nem egyenlő a gyorsasággal. De azért csak megér 3,2 másodpercet annak az eldöntése, hogy jól szórakozom-e a 680 lóerős Taycan Turbóban.

Jellemző Taycan Turbo S
Gyorsulás (0-100 km/h) 2.4 - 2.6 másodperc
Hatótáv Akár 412 km
Akkumulátor kapacitása 93 kWh - 105 kWh
Maximális töltési teljesítmény 320 kW
Kezdő ár 72 329 000 HUF

A Taycan nagyon kellemes utazóautó, pedig a Porsche következetesen sportkocsiként hivatkozik rá. Egy tíz négyzetméter alapterületű, 2,3 tonnás autó nem lehet sportautó. Különösen akkor nem, ha közben így rugózik. A Taycan háromkamrás, elektronikusan felügyelt légrugókon és lengéscsillapítókon egyensúlyozza a böhöm tömegét. Vagy legalábbis azt a rohadt nagy számot, ami oda van írva a katalógusba. Mert érzeni másfél tonnát ha lehet belőle.

Az üléspozíció, a kormányzás és minden kezelőszerv klasszikus Porsche. Azért nem nagyon lehet mást mondani, mert ebben a műfajban a Porsche a referencia, olyan, mintha az autóvezetés irányítóeszközeinek méterrúdját egy stuttgarti páncélszekrényben őriznék.

tags: #porsche #taycan #turbo #s #vélemények