Porsche Boxster: Felhasználói vélemények, tapasztalatok és a 986-os generáció valósága

Sokan azt hiszik, hogy a Boxster körülbelül 6 éve, használtpiaci értékének mélypontján lett a lesajnált Porsche, pedig nem. Ez a 986 az első Boxster-generáció. A boxer motorból és a roadster kialakításból álló mozaikszó annyira fáj, mint egy közepesen erős Anti-szóvicc, de tudjátok mit? Nem érdekel, amíg egy ilyen autót takar. Meg persze ismeretlenül vágyni nyilván én is a 911-esre tudtam jobban, viszont a középmotoros építés miatt a Boxster több szempontból jobb, de mindenképpen más autó, mint egy 996.

Egy ekkora piacra a Porsche is be akart törni, és bár nyilván árban ezekkel nem akart versenyezni, de egy, a 911-nél lényegesen olcsóbb, középmotoros sportautó lett belőle.

Történelem és Koncepció: A Boxster születése

1993-ban már volt egy koncepció az első, nem-orrmotoros, de vízhűtéses Porschéből, 1996-ra pedig már gyártásba is került. Alapjait tekintve megegyezik a 996-os, ismertebb nevén első vizes 911-essel, az olcsóbb gyárthatóság miatt sok közös vonás van bennük, és talán ezért is lett ilyen jó már az első széria is.

Külső megjelenés és Formatervezés: Viták és arányok

A tükörtojás-fényszórók és a kerekded vonalak miatt nem mindenki látja szépnek a 986-ost, én leginkább az alapvető formatervébe látom bele azt a teóriát, miszerint A-oszlopig van egy 911-es Porschéd, de az ajtó mögött mintha egy kis utánfutót húzna magával a roadster, arányaiban nem akadja ki a far hosszúsága. Az évek és a generációk alatt ezt mindenféle szélesítéssel és néhány arány-trükkel javították. Szép, egyedi Design, egy mai Speedster a mai forgalomban, egy élvezet beleülni.

Vezetési élmény és menettulajdonságok: A középmotoros csoda

1250 kiló a legkönnyebb Boxster, és a nagymotoros, automata példányok is megállnak 1350 kiló körül, egy korabeli, W20-as Toyota MR2 sem volt sokkal könnyebb nála, a középmotoros építés pedig adja a tökéletes tömegközéppontot - egy Boxster mozgása még a roadsterek és sportautók között is kirívóan jó, máshogy fordul rá egy ívre, máshogy huppan bele egy kanyarba, pontos és kezes, írni lehet róla, de elképzelni csak akkor, ha valaki már vezetett kanyargós úton középmotoros kocsit.

Legális LED használat Porsche-ban

Imádnivalók a visszajelzései is, erővel kell tekerni a kormányát, kigyorsításkor, gázadásra érzed a motor terhelésváltását a hátad mögött, lehúzott ablaknál pedig hallod, ahogy nyeli a sok levegőt: addiktív, és nem is kell az izgalmas tartományhoz életveszélyes tempóval menni, nincsenek annyira távol a határai, mint manapság, amikor egy Cayman tud akár 500 lóerős is lenni. Az autó nagyon jó élményautónak, de nem versenyautó. A váltó pontos, a futómű maga a tökéletesség, középmotoros autó lévén, kanyarban verhetetlen. Nagyon jó " hangja " van magasabb fordulatszámban, nehéz vele lassan menni.

De nem csak vad vezetés során jönnek elő a Boxster finomságai, utazókabriónak is meglepően pöpec: a futómű a budapesti utakon nyilván tud nagyokat ütni, de egy közepes minőségi szerpentinen abszolút nem bántóan kemény, azt pedig pláne alaptalan lenne rá mondani, hogy bután ráz. 80 körüli tempónál, 2000 körüli fordulatszámmal csendes, nyugodt utazást tapasztalsz, az ülések közti szélvédő plexi jól tompítja a hátulról érkező huzatot, a kipufogó hangját ilyenkor szinte nem is hallani, hallod a madárcsicsergést, érzed az erdő illatát. 3500 fölött, nagyobb terhelésen a gyári kipufogó is elkezdi betölteni a teret maga körül, kifinomultan, de határozottan pörög fel a hat henger, érces, isteni hangon, az pedig csak hozzáad a dolog pikantériájához, hogy a hátadban is érzed a remegését. A menetszél leengedett tetővel is minimális, nem hangos az autó.

Porsche Boxster 986 - On the Origin of Species

Motorváltozatok és Teljesítmény: Mire elég a Boxster ereje?

A korai, 2,5-ös motorok 204 lóereje kevés lehet a sportautós elvárásokhoz, illetve ez a változat fokozottan hajlamos hengerfejesedésre is. Motorja: 204 lóerős, 2,500 ccm, óraműszerűen működik, csendes, súroló, igazi élvezet csukva vagy nyitva használni. A Motorja viszont gyengecske, messze nem úgy ugrik, mint egy 3,2-es 911-es, hiányzik a nyomaték, a kisebb űrtartalom miatt. Jobban kell forgatni, akkor jön meg a kívánt gyorsulás. A Motor viszont hihetetlen elasztikus: 4-5-ikben is lehet vele 50-el a városban autózni.

Boxster-berkekben van egy olyan vélekedés, hogy a 20 éves példányok közül a közepes 2,7-es motor a legjobb, 239 lóerővel, és a fenti okokból kézi váltóval. A 3,2-es blokk a legerősebb, tehát szubjektív értelemben ajánlható. Teljesítmény? 260 lóerő mindenre elég, van bőven nyomatéka is a 3,2-es motornak. A 204, de még a 260 lóerős motor sem az egyenesben való fejletépős gyorsulásról szól, viszont ahogy az ősi bölcsesség mondja, teljesítményre csak akkor van szükséged, ha lassítanod kell a kanyarokban. Márpedig ezzel nem kell.

3000-es fordulatig nem igazán aktivizálja magát, azonban innen a 6000-es tartományig jól, egyenletesen húz. 245 Km/h a végsebessége, 7.5 a gyorsulása 100 Km/h-ra. A BC (Board Computer) 9,2 fogyasztást jelez, hosszabb autópályán 6,2-öt jelez. Azóta 9000 Km-t mentem már vele, fantasztikusan simán jól működik, semmi probléma eddig.

Állások a Porsche Pest-nél

Váltók: Kézi vagy Tiptronic?

A Kedvenc kereskedésből elhozott példány már a facelift utáni, 2003-as Boxster S a legerősebb, 3,2-es motorral, de Tiptronic automata váltóval. Egyedül a váltó öli meg egy kicsit a bulit, ez a Tiptronic automata.... hát, nem egy mai PDK. Kormányról is lehet vele váltogatni, visszaváltásnál szereti, ha felengedett gázzal adsz neki egy kis időt, viszont ha sokat váltasz vissza, akkor ránt egyet, és felváltáshoz is kell neki 1-2 másodperc, mire megcsinálja, amit kértél. Éppen ezért, Boxster-berkekben a kézi váltó a preferált választás, különösen a 2.7-es motorral párosítva.

Belső tér és Komfort: A sportautó, ami utazásra is alkalmas

A Boxster beltere nemcsak sportautós, de általános autós szinten is nagyon rendben van. A tág tartományban állítható ülésből egyértelmű, hogy a német sztenderdek szerint építették a kocsit, a kormány is állítható ki-be, az autó méreteihez képest meglepően nagy emberek is jól elférnek benne, még némi túlsúllyal is tök jól el lehet férni az egyébként feszes oldaltartású ülésekben. Én 188 cm magas vagyok, a hely nekem picit szűk, de nem kényelmetlen.

Amerika már ekkor is nagyon fontos volt a Porschének, ezért a szimpla pohártartóból ki lehet húzni egy dupla pohártartót, és természetesen a tempomat is megvan. A bajuszkapcsolók 20 év után is feszesen, néma csendben röccennek, és összesen négy van belőlük, mivel még a tempomat és a board computer is külön fület kapott, a mai autógyártási elvek ismeretében már-már felfoghatatlan módon.

Semmi nem nyöszörög, recseg, egyedül csukott tetőnél, úthibán lehet hallani a fém szerkezet zörgését, de ez is bőven az elfogadható tartományon belül van. Elektromos a tető, de a végén bekattintani már kézzel kell, emiatt nem is tudod menet közben mozgatni, csak ha állsz, és be van húzva a kézifék is.

Gyakori hibák és Fenntartási költségek: A Porsche-tartás árnyoldalai

Az elöl-hátul többlengőkaros, nagyon precíz futómű alkatrészei drágák, ahogy a motor környékén is bele lehet futni szép költségekbe, viszont itt jön képbe, hogy ez egy Porsche, nyilván az lenne meglepő, ha filléres lenne hozzá minden. A szerviz költsége és a munkadíj drága. Veled értek egyet! Ez egy Porsche... az árak is ennek megfelelően alakulnak! (Én vettem már gyári kis fisz-fasz műanyag alkatrészt a szakszervizben 1- illetve 100€-ért is). Jó szerelő pedig kevés van, többség pedig aranyárban dolgozik! Ha veszel egy kiváló állapotú autót akkor is bármikor bejöhet egy nem várt probléma. Legyen a zsebben mindig min 500e Ft erre és lehetőség szerint ezt jó kedvvel fizesd majd ki.

Minden a Porsche Cayenne 9PA vezérműlánc cseréjéről

Ismert motorproblémák és megelőzésük

  • A 3,2-es blokk a legerősebb, tehát szubjektív értelemben ajánlható, viszont itt nagyon kell figyelni a Bore Scoring jelenségre, ami a hengerfal rendellenes mértékű kopását takarja: a megvásárolni kívánt autó mellé érdemes szakértő füleket és szemeket vinni, mert az előrehaladott probléma már nem jár tünetek nélkül, és milliós költségeket takarhat.
  • IMS-csapágy néven terjedt el a vezérlés köztes csapágya, ami a korai modelleknél a dupla tömítés miatt kisebb, a későbbieknél a szimpla tömítés miatt nagyobb veszélyt jelent a motorra. Minden újabb Boxster és a 996-997-es modelleknél is egy konstrukció "hibás" motor került, amiben csak egy sorosak a köztengely kuplung végénél található csapágyak, amik ráadásul zártak! A mi modelljeinkben duplasorosak, és semmi probléma velük akár 500 000 Km eléréséig. Még mindig mint egy műszer működik!
  • A Motorja közepmotor, borzalmasan eldugott, nehezen férni hozzá, a javítása ezáltal bonyolult. Vannak konstrukciós hibái: KWS = Főtengely Szimmering, "Zwischen Welle", és a gyújtógyertyákra szerelt gyújtótrafó (Ez elreped). Ezeket a hibákat viszont házilag is lehet javítani.
  • Bár a gépkönyv szerint a minőségi, szintetikus olajat elég 15-20 ezer kilométerenként cserélni, én legfeljebb 8 ezer kilométernél, vagy évente biztosan lecseréltetném benne.

Egyéb gyakori hibák és felhasználói tapasztalatok

  • Szia! A múltkori felhőszakadásban én is így jártam. Nálam a tűzfal előtti lefolyó volt eldugulva. Akksi mellett menetirány szerint bal oldalon a műanyag borítás alatt találod. Hello. Valakinek ázott már be a Boxster vezető oldali tűzfal elől? Tiszta víz a szőnyeg és a pedálok mögötti szivacs. Kinyitod az ajtót, locsolod az ablakot és figyeled az ajtó alján levő kifolyók szabadak-e?
  • Nekem az a bajom, hogy a vezető oldali üveg begyűri a külső vízlehúzó gumit. Szorul tőle az ablak és nyikorog is.
  • Szakadt váltóbovden... szégyen egyébként, hogy 40e-nél szakad, típushiba. Porsche Centrum 400 000 Ft-os ajánlatot adott... kuplung csere... ez is kicsit szégyenletes, az S verzió kuplungja ha félig kopott, már csúszik, a hiba valószínűleg abban van, hogy a tárcsa szorítása nem állítható, és gyenge a kocsihoz.
  • Gyertya csere.
  • Bármilyen meglepő, a Boxster sok szempontból egy jól szervizelhető autó, legalábbis az olyan, nem kifejezetten motorhoz kapcsoló munkák kapcsán, mint a klíma töltése, a pollenszűrő cseréje, vagy épp a sínrendszeren kicsúszó, tehát izzócserét nagyon könnyűvé tevő első integrált fényszóró, amihez tényleg nem kell szétszedni semmit.

Hosszútávú tulajdonosi tapasztalatok

  • Az előző svájci tulaj hihetetlen ápolt állapotban, tökéletes szervizkönyvvel tartotta. Mivel kizárólag a Német Porsche Fórumot olvasom, rengeteg technikai infot kapok naponta. A Fórumon olvasottak alapján minden elromlik rajta, ami elromolhat, viszont nem elfelejteni, oda csak azok írnak, akiknél baj volt.
  • A Magyarországi utam után viszont rájöttem, ott fél év alatt darabokra esne, annyira rosszak ott az utak, minden csörgött zörgött rajta! Csatornafedelet, rosszul befoltozott feltört aszfaltutak, gödrök, hullámos utak stb.
  • Nekem volt a PC-ben egy nagy szervizem..minden..gyertyák szíj..össz folyadék..szimmeringek.. szűrők, váltó olaj, váltó levétel, stb..asszem 650-be fájt áfával..Ezen kívül asszem nem volt még hibásodás, csak az ajtózáram fosott be..150 ezer..a bele ki volt taposva gépnek..sokat ment végén pályán hiba 1 szál se....Mátra, kis pálya nap.. és a mindennapi rúgás..
  • Azóta a gépben 225 000 KM van, mint az óramű működik, a katalizátoron levő védőlemezke zörög indításkor, majd még meg kell pöccenteni hegesztővel. Ennyi. Évente 1-2 x mosom, nem vagyok a nagy simogató, de szép a festése, inkább a műszaki dolgokra figyelek, de nincs mit csinálni.
  • Az első széria a jó, a megbízható, ezt bizonyítja a rengeteg motorszétrobbanás az újabb S modelleknél. Ráadásul már egy tartalék motorom is van, ha baj lenne.
  • Az idők folyamán lecseréltem a klímahűtőket és a vízhűtőket, a koppelstange-kat, 4 féktárcsát betétekkel természetesen, gyertyákat, gyújtótrafókat, télire kikötöm az akksit, tavasszal pöcc-röf, vettem egy tartalék motort, 123 000 km-rel nem drágák, és ebbe beépítettem a duplasoros hibridkerámia csapágyat.

Boxster: Érték és Tapasztalatok

Most, hogy vezettem, nem tudnám megmondani, mi lehetett a Boxster alulértékeltségének fő oka, de talán pont ez: prekoncepciója mindenkinek volt, tapasztalata kevesebb. Nagyon kéne. A nyarat nagyon élveztem vele, újra megvenném. Megszerettem! Jól autózható, feltűnő autó, sokan irigyen figyelik. Az autó nagyon jó élményautónak, de nem versenyautó.

tags: #porsche #boxster #nepitelet