A Porsche 924 és a K-Jetronic befecskendező rendszer: Egy klasszikus sportautó karbantartása és élete

Minden autó története egyedi, de vannak olyan járművek, amelyek különösen mély érzelmi szálakkal kötődnek tulajdonosaikhoz. Ilyen a mi Porsche 924-esünk is, amelyet édesapám vett 1995-ben, majd ő ruházta rám 2003-ban. Az egész családot érzelmi szálak fűzik hozzá, és remélhetőleg én is a fiamnak fogom adni, vagy inkább megtartom magamnak, és ezzel fogok 80 évesen csajozni. Sosem válok meg tőle.

Én 2003 nyarától használom, és azóta körülbelül 25-30 ezer kilométert mentem vele. Az óra szerint most 94873 km van az autóban, de a pontos futásteljesítmény sajnos bizonytalan, mivel a kilométeróra meg volt akadva. Most már keveset használom, csak hétvégén van előhozva, de ha tehetem, minden hétvégén elviszem egy karikára. Egy-egy olajcsere (1 év) között körülbelül 5-6000 km-t megy az autó.

Menetteljesítmény és vezetési élmény

A Porsche 924 még 31 évesen sem lusta. Jó vele tempósan is menni, de jó csak gurulni is, igazi kikapcsolódás. Menetteljesítményét tekintve még ma is megállja a helyét a forgalomban. 130-150 km/h között körülbelül úgy viselkedik, mint egy átlag autó 90-100 km/h-nál. Sem szélzaj, sem különösebb motorzaj nem hallható, és innen még padlózva remekül gyorsul, ki lehet vele menni ilyen sebességgel a világból.

A fogyasztása 140 km/h-nál (4000 rpm) körülbelül 10 liter. Nyaralásnál mértünk vele 8,5 litert, amikor több autóval ment a csapat, maximum 90-100 km/h sebességgel. Automata a gép, a vége 210 km/h körül van, de így már régen nem hajtom, nagy ritkán (tényleg ritkán) 180-190 km/h-val.

Praktikum és belső tér

Régen édesapámnak ez volt a mindenes autó is, lehajtott hátsó „ülésekkel” jó pár darab gumiabroncs, meg minden egyéb belefért. Normál állapotban is belefér egy napi bevásárlás mennyisége, és a csomagtartó tartalma szépen elrejthető a kihúzható rolóval. A csomagtartóban rejtett rekeszek is vannak, egy kisebb szatyor, vagy izzókészlet stb. jól elhelyezhető.

Legális LED használat Porsche-ban

Elől nagyon kényelmes, hátul csak gyermeknek elviselhető, mert rettentően szűk. Én (179 cm) csak akkor mászok hátra, ha takarítom, de nem tudom magamra az ülést visszahajtani. Sajnos a magyar utakat nem nagyon kedveli, nem ilyen körülményekre lett tervezve, de azért elviselhető.

Karbantartás és „mérföldkövek”

Próbálom minden részét eredeti állapotban megtartani és ápolgatni. Imádom, gyönyörű autó és igazán meghálálja a törődést és a belefektetett munkát. Mert hát munka az volt/van vele, hosszú lenne leírni a nálunk töltött 14 évet, de azért megemlítek néhány „mérföldkövet”.

  • Kezdésnek még ’96-ban szétszakadt a harditárcsa.
  • Aztán volt fényezés, vissza az eredeti állapotára.
  • Sok-sok olaj- és szűrőcsere.
  • Két éve átégett a hengerfejtömítés, és mivel már nagyon füstölt is, így belevágtam a nagygenerálba.

A motor ki lett véve, 3. túlméretre fúrattam (csak ilyen méretű dugót kaptam), kapott új csapágyakat is, gyári méretet, mivel a főtengely ki tudja, hány kilométer után is gyári méreten volt. Jó darabig elbabráltunk vele, míg jó lett, de még nem volt tökéletes. Megmértem és a 4. henger kompressziója csak 8 bar volt a 13,5 helyett. Ezért a hengerfej megint lekerült, szelepfészek marást és szelep becsiszolást kapott.

A K-Jetronic befecskendező rendszer és érzékenysége

Fontos megemlíteni a K-Jetronic befecskendező rendszert, ami rendkívül érzékeny a befecskendező szelepeire, és egyáltalán nem viseli el a fals levegőt. Valamint az elektromosság kábelezése is problémás volt, amit az előző gazda jól össze kókányolt, mint általában. De meg lehet vele birkózni. Mióta fel lett újítva a motor, végre úgy megy, mint újkorában, vagy nem sokkal utána. Mivel viszonylag sokat és főleg rendszeresen ültem benne, nem vettem észre, hogy kezd elgyengülni, de mikor készen lett, éreztem, hogy valami megváltozott. Amúgy mindig akad rajta valami apróság, amivel el lehet bütykölni, de ez már így a természetes. Amit tudok, magam csinálok.

Karbantartási költségek

Bár csak körülbelül 2 éve írom le a költségeket, az emlékezetből előbányászottak alapján az alábbi tételek merültek fel:

Állások a Porsche Pest-nél

Alkatrész / Szolgáltatás Költség (Ft) Megjegyzés
Olaj 15W50 (5l) 4000-5000 Kb. 4-5000 Ft
Fényváltó relé 5000-6000 Belül VW, de nem olyan a foglalat, viszonylag drága volt
Hengerfejtömítés csere, motorfelújítás Jelentős Hengerfúrás, új csapágyak, szelepmarás stb.
Általános karbantartás (olaj, szűrő) Rendszeres Sok-sok olaj és szűrő csere
Fényezés Jelentős Vissza az eredeti állapotára
Harditárcsa csere Egyszeri Még 1996-ban történt

Minden a Porsche Cayenne 9PA vezérműlánc cseréjéről

tags: #porsche #924 #porlaszto #csucs