Opel Tartós Bérlet Feltételei

A lízing egy különleges finanszírozási forma, melynek sajátossága, hogy a lízingbe adó a lízingtárgyat kizárólag azzal a céllal vásárolja meg, hogy azt meghatározott időre a lízingbe vevő használatába adja. A vevő a szerződésben rögzített lízingdíj megfizetésére vállal kötelezettséget.

Mindkét fél számára előnyös, hiszen a tulajdonjog a lízingbe adónál marad a futamidő végéig, ami számára nagyobb biztonságot jelent. Sőt, üzleti lehetőséget is kínál, hiszen így azokkal is köthet lízingszerződést, akik egyébként nem felelnek meg a bankok szigorú hitelbírálati követelményeinek. Ugyanakkor a felhasználónak is jó, aki a lízingelt tárgyat tulajdonképpen úgy használhatja, mintha az a sajátja lenne. Autó esetén élvezi az előnyeit, viseli a működtetésének költségeit, de a futamidő alatt azt nem adhatja el.

A lízing fajtái

Két fő fajtája van a lízingnek:

  • Operatív lízing
  • Pénzügyi lízing

Operatív lízing

A havi bérleti díj a finanszírozáson túl tartalmazza az üzemeltetéshez kapcsolódó költségeket és szolgáltatásokat, többek között a gépjármű szervizelését, gumiztatását és a biztosításokat. A kiadásokkal ily módon egyszerűen lehet tervezni és nem kell aggódni a váratlan plusz költségek miatt. Az áfatörvény ezeket az ügyleteket nem értékesítésként, hanem szolgáltatásként kezeli. A gépjárművek tulajdonosa végig a bérbeadó cég marad, a futamidő végén pedig a lízingelő visszaadja az autót és kész. Operatív lízing esetén nem mindig van szükség önerőre.

Autó lízing

Pénzügyi lízing

Ebben az esetben a lízingbe adó a finanszírozó szerepét tölti be, így a lízingbe vevőnek a futamidő végén biztosítva van a vételi joga az autóra, amivel általában élni is szoktak. A pénzügyi lízingnek két fajtája van: zárt végű vagy nyílt végű?

Tartós bérlet vállalkozásoknak: Opel Insignia

Zárt végű lízing

A zártvégű szerződés aláírásakor tudott és akart a végső tulajdonszerzés. A futamidő végén az autó mindenképpen a lízingbe vevő tulajdonába kerül, ami már a szerződéskötés pillanatában tudott és akart, ezért az áfatörvény ezeket az ügyleteket értékesítésként kezeli. Zárt végű lízing esetén a gépjármű eszközként szerepel a lízingbe vevő cég könyveiben, ezért az amortizáció költségként elszámolható. Zárt végű-, vagy nyílt végű pénzügyi lízing esetén viszont minden esetben szükséges az önerő megfizetése, ami konstrukciótól függően általában minimum 20-25 százalék, de ez egyedi mérlegelés alapján változhat.

Zárt végű lízing

Nyílt végű lízing

A nyíltvégű lízingnél a végső tulajdonszerzés csak opcionális lehetőség. Ebben a konstrukcióban - ellentétben a zárt végű lízinggel - a futamidő végén nem kötelező megvásárolni az autót. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy az előzetesen meghatározott maradványérték rendszerint jóval alacsonyabb, mint az aktuális piaci érték, így az autót a futamidő végén érdemes lehet egy harmadik személynek megvásárolnia. Ennél a konstrukciónál is a lízingbe vevő könyveiben szerepel az eszköz. Nagy különbség viszont, hogy nyílt végű lízing esetén a lízingdíjat, valamint a havi díjakat és az önerőt is az autó nettó ára alapján kalkulálják, amelyeket ÁFA terhel. A költségek és az ÁFA a céges használat arányában, de minimum 50 százalékban levonható az adóból költségként még személygépjármű esetén is. A nyílt végű pénzügyi lízing ezért kizárólag cégek, vállalkozások számára érhető el. Általában nagyobb értékű autók vásárlása esetén kedvelt még akkor is, ha egyébként lenne lehetőség az egyösszegű kifizetésre.

Nyílt végű-, vagy zárt végű pénzügyi lízing esetén viszont minden esetben szükséges az önerő megfizetése, ami konstrukciótól függően általában minimum 20-25 százalék, de ez egyedi mérlegelés alapján változhat. Az önerő költségelése mindkét konstrukció esetén ugyanúgy történik, mint a havi díjak esetében.

ÁFA kérdése

Az ÁFA törvény rendelkezései szerint viszont NEM LEHET ADÓT LEVONNI (köznyelven ÁFÁ-t visszaigényelni) olyan szerződés esetében, ahol tudott a lízingbe vevő végső tulajdonszerzése a lízing szerződés megkötésekor. Személyautó vásárlása esetén éppen ebből kifolyólag preferálják a nyílt végű lízinget. A különbség abból adódik, hogy az ÁFA törvény a zártvégű lízinget személygépkocsi beszerzésként, míg a nyílt végű lízinget személygépkocsi bérlésként kezeli. Itt a lízingbe adó a havi díjat az autó bruttó ára alapján kalkulálja. Személygépkocsi esetén az ügylet elején kiállított számla ÁFA tartalma az ÁFA törvény alapján - néhány speciális esettől eltekintve (pl. taxi) - nem levonható, ez a megkötés azonban a tehergépjárművekre már nem áll fenn.

A lízingszerződéseket jellemzően 36-60 hónapos futamidővel kötik. Ugyan elképzelhető ennél rövidebb és hosszabb futamidő is, ezek ritkák, és kevés finanszírozó rendelkezik ezekre kész ajánlattal.

Tippek az Opel Meriva A oszlop javításához

Nehéz helyzetet okozhat, hiszen a szerződés szerint az autó maga a fedezet, amit ilyenkor azonnal vissza kell adni. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a visszaadás pillanatában az autó a piacon jóval kevesebbet ér, mint az aktuális tartozásunk összege, amit ebben az esetben egyösszegben kell megfizetni a lízingbe adónak. Érdemes tehát jó kapcsolatot ápolni a lízingbe adóval és baj esetén még a késedelembe esést megelőzően jelezni neki a problémát, ugyanis általában van lehetőség díjcsökkentésre, futamidő-hosszabbításra, vagy ritkább esetben fizetési haladékra, esetleg a díjakat is meghatározó maradványérték (ha van) módosítására.

Lízing kontra autóvásárlás - Dave Ramsey

Habár a lízing nem hitel, mégis általában van lehetőség - külön ügyletként - olyan életbiztosítás megkötésére, ahol a lízingbe adót meg lehet jelölni kedvezményezettként, így a biztosító a lízingelő sajnálatos halála, vagy munkaképtelenné válása esetén rendezheti a hátralévő tartozást és egyéb költségeket. Ezt követően az örökösök tehermentesen juthatnak hozzá a lízingelt autóhoz.

A finanszírozók a piaci verseny miatt bizonyos esetekben ma már nem feltétlenül írják elő Casco megkötését. Enélkül beleugrani egy lízingügyletbe ugyanakkor rendkívül kockázatos!

(Jelen cikk nem minősül adótanácsadásnak!)

Zafira EcoFlex olajszűrő csere útmutató

tags: #opel #tartós #bérlet #feltételei