A mosógép tisztító adalékok és a rendszeres karbantartás fontossága

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a takarítás keveseknek tartozik a kedvenc tevékenységei közé, de valljuk be, nem sok jobb érzés létezik, mint a finom illatokkal teli, takaros otthonba hazaérkezni. Ez alól nem kivétel a mosógép tisztítása sem, számtalanszor a feledés homályába merül. Természetesen már csak akkor kapunk észbe, amikor baj van: penészes adagolók, vízkőlerakódás, dohos ruhák, végül pedig alkatrész- vagy teljes eszközcsere. Mielőtt elmerülnénk a mosogéptisztítás rejtelmeibe, fontos, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, miért is ilyen jelentős a háztartási gépek rendszeres takarítása.

A mosógép ellenségei: vízkő, penész és lerakódások

Tudta, hogy Magyarország területének majdnem 80%-án kemény a vezetékes víz? A kemény víz hatását a csapon, a teafőzőn, a zuhanyrózsán és a fürdő szinte minden (vizes) pontján azonnal láthatjuk, de sajnos azokon a területeken is kicsapódik, amelyek kevésbé vannak szem előtt. Például a mosógép belsejében. Elsősorban a fűtőelemen rakódik le, és ahogy az idő múlik, az egyre vastagodó rétegtől az alkatrész hamar meghibásodik. Ugyanakkor a dobban, a csövekben, a szivattyúban és a tömlőkben is problémát okozhat, és a veszélynek minden vízzel érintkező alkatrész ki van téve.

A mosógépben sajnos nemcsak a vízkővel kell leszámolni: a mosószer-maradványok, öblítőnyálka, zsíros szennyeződések és a penész is felhalmozódhatnak. Kellemetlen szagok gyakran alakulnak ki a mosógépben a nedves, meleg környezet miatt, mely ideális a baktériumok és penészgombák elszaporodásához. A mosószer-maradványok, öblítő lerakódások és a vízkő szintén hozzájárulnak ehhez a problémához. A kellemetlen, dohos szag szinte mindig a lerakódásokra, pangó vízre és penészre vezethető vissza. Az elhanyagolt, erősen szennyezett mosógépeket általában ellepik a penészgombák és a baktériumok, hiszen a nedves környezet tökéletes táptalajt nyújtanak ezek elszaporodásához. Az alacsony (30-40°C-os) hőfokú mosások és a zárt ajtó miatt is könnyen megjelenhet a penész. A víz keménysége jelentősen befolyásolja a mosógép tisztító szükségességét és a termék kiválasztását. Kemény víz esetén a vízkőlerakódás sokkal gyorsabban és intenzívebben alakul ki, ami a fűtőszál, a dob és a csövek elmeszesedéséhez vezet.

A tisztítás előnyei: higiénia, élettartam, energiahatékonyság

A rendszeres tisztításnak számos jótékony hatása van. Az egyik legrelevánsabb érv a pulcsik, pólók, fehérneműk stb. tisztán tartása, és nem feltétlenül csak a szagok eltüntetése miatt. A frissen mosott ruháknál nem sok dolog nyújt nagyobb komfortérzetet. Elsősorban persze a finom illatok miatt, de ami ennél is lényegesebb, az a bőrirritáció elkerülése. Az ilyen körülmények között történő mosás alatt végül minden az elvileg megtisztított ruhán landol, ahonnan egyenes út vezet a viselőjéhez, és egészségügyi állapotának felbolygatásához.

Az egészségügyi szempontok mellett jó, hogyha azt is tisztázzuk, a mosógéptisztítás a készülék élettartamának növeléséhez is hozzájárul. A mosógép tisztító rendszeres használata jelentősen hozzájárul a gép élettartamának meghosszabbításához, mivel megakadályozza a vízkő, a mosószer-maradványok és a szennyeződések lerakódását a kritikus alkatrészeken. Ezáltal csökken a meghibásodások kockázata és a karbantartási költségek.

AEG L47280 mosógép javítás

A mosógép tisztító rendszeres használata jelentősen hozzájárul a gép energiahatékonyságának fenntartásához. A vízkő lerakódások a fűtőszálon szigetelő réteget képeznek, ami miatt a gépnek sokkal több energiát kell felhasználnia a víz felmelegítéséhez. A tiszta fűtőszál hatékonyabban működik, így a gép rövidebb idő alatt éri el a kívánt hőmérsékletet, csökkentve az áramfogyasztást.

Nem engedi le a mosógép a vizet? Mielőtt szerelőt hívnál! | Green Cottage DIY BASICS

Mely részeket kell tisztítani?

Legyen szó felültöltős vagy elöltöltős mosógépről, automata gépről, több kritikus pontja van a készüléknek, amely rendszeres figyelmet igényel:

  • Mosógépdob: A mosógépdob szemre sokszor tisztának tűnik, de a látvány nagyon megtévesztő lehet. Itt halmozódhat fel a vízkő és a mosószer-maradvány.
  • Mosógépszűrő: Szintén gyakran perifériára kerül a mosógépszűrő tisztítása, pedig épp benne koncentrálódik a legtöbb kosz. A kezdő mosógép-használók (és néha a rutinosak is) gyakran elfelejtik a szűrő tisztítását. A szöszök, gombok, apró tárgyak a szűrőben akadnak fenn, amit havonta érdemes kinyitni, csap alatt átöblíteni, és a felgyűlt koszt eltávolítani.
  • Öblítő- és mosószertartály: A mosógép ezen részei bizony a penészgombák melegágyát képezik, amik hamar a „büdös mosógép” jelenségéhez vezetnek. Az egyetlen szerencse, hogy önmagukban, de az elhelyezkedés szempontjából is sokkal figyelemfelkeltőbbek. Amint észreveszed az éktelenkedő fekete foltokat, jó, hogyha minél előbb megszabadulsz tőlük!
  • Gumitömítések és ajtó: Ha elöltöltős mosógéped van, ne feledkezz el az ajtajának a tisztításáról sem, különös tekintettel a gumírozott részekre, ahol szintén előszeretettel gyűlik meg a penész és a szennyeződés.

Megelőző lépések és karbantartási tippek

A mosógép tisztító folyamatra ugyanúgy szükség van, mint bármely más háztartási gép rendszeres tisztítására. Az elhanyagolt mosógép által okozott kellemetlenségeket nemcsak a masina rendszeres tisztításával lehet meggátolni, hanem néhány egyszerű megelőző lépéssel is:

  • Extra tipp: ne használjon több mosószert, mint amennyit a gyártó javasol. A felesleg nem oldódik fel teljesen, mosószernyálka formájában lerakódik a dobban, a csövekben és a mosószertartóban, dugulást és kellemetlen szagokat okozva. Gyakran fellépő hiba ugyanis, hogy sem az öblítőből, sem pedig a mosószerből nem megfelelő mennyiséget használunk, inkább hasraütés-szerűen alkalmazzuk őket. Ennek következtében az anyagmaradékok lerakódnak, felhalmozódnak, duguláshoz vezetnek, és máris életbe lépnek a korábban felsorolt problémák.
  • Emellett a hátulütőket az is előidézheti, hogy sokkal több ruhát teszünk a gépbe, mint amennyit a gép elbír, ami szintén rontja a mosás hatékonyságát és elősegíti a lerakódásokat.
  • Sok modern mosógép rendelkezik öntisztító vagy „drum clean” programmal. Ezek a gyártó által beállított magasabb hőfokon, speciális vízszinttel és forgási ciklussal segítik a dob és a belső részek tisztítását. Érdemes a használati utasítás alapján havonta egyszer elindítani ezt a programot - lehetőleg vegyszermentes módszerrel.
  • A készülék burkolatát és a kezelőpanelt mindig puha, nedves kendővel, tiszta vízzel törölje át.
  • Miután befejezte a mosást, a mosószeradagolóból távolítsa el a maradékot, szükség esetén folyó víz alatt öblítse ki. Minden mosás után törölgesse át az adagolókat, vagy áztassa őket ecetes vízbe! Így megfékezheti a koncentrált mosószer és öblítő általi lerakódást!
  • Röviden a szintezésről: bár nem klasszikus „mosógép tisztító” téma, a rosszul beállított, billegő gép erősebben rázkódik, ami idő előtt tönkreteheti az alkatrészeket.

Természetes és házi praktikák a mosógép tisztítására

Amíg az egyik a vízkő eltávolításában és a penészspórák lemarásában, addig a másik a baktériumoktól és gombáktól való megszabadulásban, míg a harmadik a dohos szag eltüntetésében, avagy a szagtalanításában játszik fontos szerepet, igencsak nagy hatékonysággal. Az otthoni környezetben mindenki igyekszik arra törekedni, hogy egy minél biztonságosabb közeget hozzon létre. Ezért sokan nem rajonganak a vegyszerekkel történő takarításért, az érzés pedig teljesen érthető. Ha a birtokunkban vannak jól bevált, ősi praktikák, miért is alkalmaznánk feltétlenül szintetikus anyagokat?

Ecet

Az egyik legismertebb, természetes „mosógép tisztító” az ecet. Az üres mosógép mosószer-adagolójába öntsön fél liter 20%-os vagy egy liter 10%-os ecetet, majd indítson el egy 90°C-os programot. Az ecet hatékony segítség, de teafa olajjal tovább erősítheti a hatást. Általános használat mellett 2-3 havonta javasolt egy ecetes tisztítókúra.

WM 300 hasznos tudnivalók

Mosógép tisztítása ecettel lépésről lépésre:

  1. Önts legfeljebb 2 csésze (kb. fél liter) fehér ecetet a dobba vagy a mosószer-adagolóba.
  2. Kapcsold be a mosógépet ruha nélkül a teljes mosási ciklus során a lehető legmagasabb vízhőmérsékleten, vagy válaszd ki a dobtisztító programot.
  3. Járasd egy ideig a mosógépet az oldat átkeveréséhez, majd ismét állítsd le.
  4. Hagyd az ecetet a dobban legalább egy órán keresztül.
  5. Ezután indítsd újra a mosógépet, és hagyd, hogy befejezze a mosást.
  6. Ha végzett, tisztítsd meg a mosógépet egy második mosási ciklussal a legmagasabb hőmérsékleten, ami lemossa az ecetmaradványokat.

Tipp: Ne használj az ecetből az említett 2 csészénél többet, és ne alkalmazd túl gyakran, különben a tömítések és egyéb gumialkatrészek megsérülhetnek. Az ecet savassága magas koncentrációban és túl gyakori használat esetén kikezdheti a gumi alkatrészeket.

Szódabikarbóna és mosószóda

A fehér ruhák mosásához használhat mosószódát is. A mosószóda jól oldódik, nem hagy nyálkás lerakódást, és segít gátolni a vízkő és penész kialakulását. A fehér ruhák mosása alatt is nyugodtan használj szódabikarbónát vagy mosószódát! Mindkettő vízben oldódó anyag, képesek fehéríteni és szagtalanítani, miközben meggátolják a vízkő és penészgomba kialakulását!

Mosógép tisztítása szódabikarbónával:

  1. Tegyél 1/2 csésze szódabikarbónát az üres mosógép dobjába, és indítsd el a legmagasabb hőmérsékletű mosási ciklust. Ez segít feláztatni minden szennyeződést vagy üledéket.
  2. A mosási ciklus vége után fogj egy nedves rongyot, és töröld át a mosógép teljes belsejét, beleértve a dobot, az ajtó tömítését, a mosószer fiókot és az egyéb zugokat.
  3. Végül futtasd le még egyszer ugyan ezt a ciklust, hogy leöblítse a megtapadt szódabikarbónát.

Ecet és szódabikarbóna együtt

Igen, a kettő kombinációja kiváló pezsgő reakciót vált ki, ami segít fellazítani a makacsabb vízkövet és a mosószer-maradványokat.

Miért fontos a Daewoo mosógép javítása?

Mosógép tisztítása ecettel és szódabikarbónával:

  1. Az első lépés, hogy önts 2 csésze ecetet a mosószer-adagolóba vagy a mosógép dobjába.
  2. Kapcsold be az üres készüléket a lehető leghosszabb ciklusra, a lehető legmagasabb hőmérsékleten.
  3. Miután befejezte az ecetes mosást, önts 1/2 csésze szódabikarbónát a dobba, és futtasd le még egyszer ugyan azt a programot - hagyd, hogy befejezze. A szódabikarbóna segít semlegesíteni az ecet maradványait, és eltávolítja az ásványi lerakódásokat a mosógépből.

Trisó

Ha a mosógép belsejében vastag, kemény vízkő, zsíros lerakódás, szürkés nyálka látható, akkor az enyhébb módszerek már nem mindig elegendőek. Ilyenkor jöhet a trisó, amely kiváló zsíroldó és vízlágyító. Tegyen két kupaknyi trisót a mosószer-adagolóba, a maradékot a dobba, majd indítson el egy üres, 90°C-os programot.

Mosogatógép tabletta

Alternatív megoldásként mosogatógép kapszulával is tisztíthatod a gépedet, mert ezek a termékek mindent tartalmaznak, amire szükség lehet a fertőtlenítés és a kosz eltávolítása során. A folyamat ugyanaz, mint amit az első pontnál említettünk: mosódobba elhelyezed a készítményt, és a legnagyobb hőfokon mosást indítasz!

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával:

  1. A mosogatógép tablettát helyezd a mosószer-adagolóba, és kapcsold be a mosógépet a legmagasabb hőfokú programra.
  2. A termék segít lebontani a mosógépben maradt koszt és lerakódásokat, megtisztítva és felfrissítve azt.
  3. A mosási ciklus befejezése után töröld át a mosógép belsejét egy nedves ruhával, hogy eltávolíthass minden megmaradt felületi szennyeződést.
  4. A mosógép egyéb tisztítási módszereihez hasonlóan ajánlatos még egy mosási ciklust lefuttatni tiszta vízzel, hogy a tisztítószer maradványait kiöblítse a készülékből.

Figyelem! Kerülendő szerek

Vigyázat! A mosógép citromsavval történő tisztítása véglegesen károsíthatja azt. Ezt a módszert a legtöbb gyártó nem javasolja, mivel a citromsav tönkreteheti a mosógép gumi alkatrészeit (például a tömítéseket), ami maradandó károsodást okozhat. Ezenkívül a citromsav korrodálhatja a mosógép más részeit, például a tömlőket és a tömítéseket. Ezért jobb, ha ragaszkodunk a fent említett kíméletesebb módszerekhez.

Éremnek viszont mindig két oldala van, ami sajnos az ecettel történő mosógéptisztítás kapcsán meg is mutatkozik. Napjainkban már megoszlanak arról a vélemények, hogy valóban jó ötlet-e ehhez a folyamathoz az ecet használata. Mi több, ha egy szerencsétlen véletlen kapcsán az ecet tisztítószerrel találkozik, robbanó és mérges gázok keletkezhetnek. Jobb félni, mint megijedni, ezért mindenképp óvatosságra intünk!

Professzionális mosógép tisztító adalékok

A házi praktikák, mint az ecet vagy szódabikarbóna használata segíthetnek enyhébb szennyeződések és szagok esetén, de teljes mértékben nem helyettesítik a professzionális mosógép tisztítókat. Ezek a házi szerek nem minden esetben képesek hatékonyan elbánni a makacs vízkővel, penésszel vagy a mélyen lerakódott mosószer-maradványokkal. Ráadásul, az ecet rendszeres, nagy mennyiségű használata károsíthatja a gumi alkatrészeket és a fém elemeket, míg a szódabikarbóna túlzott mennyiségben lerakódásokat okozhat.

Javaslat: a mindennapi, havonta-kéthavonta elvégzett ecetes, mosószódás vagy trisós tisztítás maradjon az alap, míg egy professzionális mosógép tisztító használata évente 1-2 alkalommal, erősen szennyezett vagy régebbi gépnél lehet ésszerű kiegészítés. A mosógép tisztítók speciális összetevőikkel lebontják ezeket a lerakódásokat, elpusztítják a baktériumokat és gombákat, semlegesítik a szagokat okozó anyagokat.

A bolti készítmények mellett szól, hogy a flakonjukon megtalálható leírással nem lehet hibázni, így garantáltan egy tökéletesen áttisztított mosógép segíti a házimunkánkat. Anyagilag is megéri beruházni rájuk, ugyanis nagy kiszerelésben elérhetők: egy tubus mosógéptisztító folyadék vagy egy csomag mosógéptisztító tabletta, illetve por akár egy évig is kiszolgálja az igényeinket.

Folyékony vagy por állagú tisztító?

A folyékony és por állagú mosógép tisztítók közötti fő különbség az alkalmazás módjában és néha az összetételben rejlik. A folyékony tisztítók gyakran koncentráltabbak és gyorsabban oldódnak, könnyen adagolhatók a mosószer adagolóba, és általában alaposabb tisztítást biztosítanak a belső csőrendszerben is. A por állagú tisztítók viszont néha hatékonyabbak lehetnek a makacs vízkő és a lerakódások oldásában, és gyakran közvetlenül a dobba kell őket adagolni.

Hogyan válasszunk mosógép tisztítót?

Mosógép tisztító kiválasztásakor több fontos szempontot érdemes mérlegelni:

  1. Először is, azonosítsa a fő problémát: vízkő, kellemetlen szag, penész vagy általános karbantartás a cél?
  2. Másodszor, vegye figyelembe a mosógép típusát - egyes tisztítók jobban illeszkednek elöltöltős, mások felültöltős gépekhez.
  3. Harmadsorban, ellenőrizze az összetevőket és a környezetbarát minősítéseket, ha ez fontos Önnek.

Mosógép tisztító vásárlásakor érdemes odafigyelni a környezetvédelmi szempontokra. Keresse azokat a termékeket, amelyek biológiailag lebomló összetevőket tartalmaznak, és nem terhelik feleslegesen a vízi élővilágot. Előnyben részesítendők a foszfátmentes és klórmentes formulák, melyek kevésbé károsak. Érdemes figyelni a csomagolásra is: válasszon újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagból készült terméket, vagy olyat, ami koncentrátum formájában kapható, ezzel csökkentve a hulladék mennyiségét.

A leggyakoribb mosógép tisztítószerek áttekintése
Tisztítószer Fő funkció Általános használat Fontos tudnivaló
Ecet Vízkőoldás, szagtalanítás, penész gátlás Fél-egy liter 10-20%-os ecet 90°C-os programon Nagy mennyiségben károsíthatja a gumialkatrészeket.
Szódabikarbóna / Mosószóda Szagok semlegesítése, enyhe lerakódás, penész gátlás 1/2 csésze a dobba magas hőfokú programon Fehérítő és szagtalanító hatású.
Trisó Erős zsíroldó, vízlágyító, makacs vízkő ellen Két kupaknyi a mosószer-adagolóba, maradék a dobba 90°C-on Erős hatású, makacs szennyeződésekhez.
Mosogatógép tabletta Általános tisztítás, fertőtlenítés, lerakódások lebontása 1 tabletta a mosószer-adagolóba vagy dobba, legmagasabb hőfokú programon Hatékony alternatíva.
Professzionális mosógép tisztító Komplex tisztítás (vízkő, penész, baktérium, szagok) Gyártói utasítások szerint, magas hőfokú programon Évente 1-2 alkalommal javasolt, különösen kemény víznél.

Mikor van szükség tisztításra?

Több jel is utalhat arra, hogy sürgősen mosógép tisztítóra van szükség. Ha kellemetlen, dohos szagot érez a mosógépből, különösen az ajtó kinyitásakor, vagy ha a frissen mosott ruhák sem illatosak, hanem furcsa szagot árasztanak, ez egyértelmű jel. A gumi tömítéseken megjelenő fekete, nyálkás penészfoltok, vagy a mosószer adagolóban felhalmozódó lerakódások szintén sürgetővé teszik a tisztítást.

A mosógép tisztító használatának gyakorisága függ a háztartás méretétől, a mosások számától és a víz keménységétől. Általánosságban elmondható, hogy átlagos használat mellett havonta egyszer javasolt a tisztítás, míg kemény víz esetén vagy napi több mosásnál akár kéthetente is szükség lehet rá. Lágy víz esetén a vízkő kevésbé jelent problémát, így elegendő lehet egy általános karbantartó tisztító ritkább használata is.

Általános tisztítási útmutató

Egy hatékony mosógép tisztítási folyamat során először üresen kell futtatni egy magas hőfokú (legalább 60°C-os, de inkább 90°C-os) programot. Adagolja be a mosógép tisztítót a mosószer adagolóba vagy közvetlenül a dobba, a termék utasításainak megfelelően. Ne tegyen be ruhát! Egyes tisztítók külön figyelmet igényelnek a gumitömítés és a mosószer adagoló manuális áttörlésére is. Amikor már észben tudjuk tartani, hogy bizony a mosógép tisztítására is kellő hangsúlyt kell fektetni - és ezáltal rendszeresen bele is vágunk -, nincs más dolgunk, mint kiválasztani az ehhez alkalmas eszközöket. Nem győzzük hangsúlyozni, de ha sikerül rendszeresen beépítenie a takarítási folyamatba a mosógéptisztítást, akkor bizony sok kellemetlenséget elkerülhet! Azt javasoljuk, hogy mindig szerezze be időben az ehhez szükséges anyagokat, termékeket, hogy ne azok hiánya miatt halogassa a készülékkel kapcsolatos teendőket!

tags: #mosogep #tisztito #adalek