Az Olvadóbiztosíték Működése és Fontossága

Az utóbbi időben bekövetkezett gépjárműtüzek rávilágítottak egy apró és nagyon elhanyagolt területre, az áramkörök biztosítására. Az elektromos energia korunk egyik legfontosabb erőforrása, ami nélkül modern életünk elképzelhetetlen lenne. Otthonainkban, munkahelyeinken, járműveinkben és szinte minden elektronikus eszközünkben ott lüktet az áram, csendben, megbízhatóan végezve a dolgát. Azonban mint minden erőteljes jelenség, a villamos energia is hordoz magában potenciális veszélyeket, ha nem megfelelően kezelik.

Ezeknek a veszélyeknek az elhárítására fejlesztették ki az úgynevezett védelmi eszközöket, amelyek közül az egyik legrégebbi, legelterjedtebb és a mai napig alapvető fontosságú az olvadó biztosíték.Ez a cikk részletesen bemutatja az olvadó biztosíték működési elvét, típusait, alkalmazási területeit, és rávilágít arra, miért olyan kritikus szereplő a villamosenergia-biztonságban. Megismerkedhetünk a biztosítékok történetével, a különböző anyagokkal és kialakításokkal, valamint azokkal a paraméterekkel, amelyek alapján kiválasztjuk a megfelelő védelmet.

Egy korszerű jármű értékének 30%-át elektromos és elektronikus komponensek alkotják. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően ezek ma jóval megbízhatóbbak, mégis, az ADAC 2007-es felmérése szerint a gépjárművek meghibásodásainak 52%-át szoftverek vagy elektronika alkatrészei okozzák. Ha a rendszerek valamelyike meghibásodik, fontos, hogy a lehető legkisebb hatással legyenek a jármű egészére, ill. a mozgásképességére. Ezért kellenek a biztosítékok.

Az elektromos áram alapjai és a túláram veszélyei

Mielőtt mélyebben belemerülnénk az olvadó biztosíték világába, elengedhetetlen, hogy megértsük azokat az alapvető elektromos jelenségeket, amelyek ellen védeni hivatott. Az elektromos áram az elektronok irányított mozgása egy vezetőben. Ennek az áramnak a nagyságát amperben (A) mérjük, míg az áramot hajtó „nyomást” feszültségnek (V) nevezzük. Az áramkörökben található ellenállás (Ohm) pedig korlátozza az áram áramlását.

Az elektromos berendezéseket, legyen szó egy egyszerű lámpáról vagy egy komplex ipari gépről, úgy tervezik, hogy egy bizonyos áramerősség mellett működjenek optimálisan és biztonságosan. Ha az áramkörben az áramerősség valamilyen okból meghaladja a megengedett értéket, akkor túláramról beszélünk.

Minden a Mini Cooper S lendkerekéről

A túlterhelés akkor következik be, amikor egy áramkörre több fogyasztót csatlakoztatunk, mint amennyire azt tervezték. Például, ha egy elosztóba túl sok nagy teljesítményű eszközt dugunk be. Ilyenkor az áram ugyan megnő, de nem drasztikusan, hanem fokozatosan. A vezetékek felmelegszenek, ami az idő múlásával károsíthatja a szigetelést, és tüzet okozhat.

A rövidzárlat sokkal veszélyesebb és hirtelenebb jelenség. Akkor alakul ki, ha az áramkör két pontja, amelyek között normális esetben ellenállás vagy fogyasztó van, közvetlenül érintkezik egymással - például egy sérült vezeték szigetelése miatt. Ekkor az ellenállás hirtelen nullához közelít, és az Ohm-törvény értelmében az áramerősség rendkívül magasra szökik. Ez az extrém túláram azonnali és súlyos károkat, robbanást, ívhúzást és tüzet okozhat.

Az olvadóbiztosíték működése

Az olvadó biztosíték egy egyszerű, de rendkívül hatékony elektromechanikus eszköz, amelynek elsődleges feladata az elektromos áramkörök védelme a túláram és a rövidzárlat káros hatásaitól. Alapvető felépítése egy olvadószálból áll, amely egy szigetelőanyagból készült házban helyezkedik el. Az olvadószálat úgy méretezik, hogy anyaga megolvadjon, ha az áram rajta keresztül egy bizonyos értéket meghalad. Amint az olvadószál elolvad, az áramkör megszakad, és az áram nem tud továbbfolyni.

Az olvadó biztosítékok egyszer használatos eszközök. Amikor egy biztosíték kiolvad, azt ki kell cserélni egy újra. Ez a tulajdonság, bár néha kényelmetlenséget okozhat, valójában a megbízhatóságuk kulcsa. A kiolvadt biztosíték egyértelműen jelzi, hogy valamilyen probléma merült fel az áramkörben, és a csere előtt meg kell szüntetni a hiba okát.

Az olvadó biztosítékok széles skálán mozognak méretben, formában és névleges értékben, az apró, néhány milliamperes elektronikai biztosítékoktól a több ezer amperes ipari biztosítékokig.

WM 300 hasznos tudnivalók

Az olvadó biztosíték működésének alapja egy fizikai jelenség, amelyet Joule-effektusnak vagy Joule-fűtésnek nevezünk. Ez a jelenség írja le, hogy amikor elektromos áram halad át egy vezetőn, a vezető ellenállása miatt hő termelődik. Egy olvadó biztosíték esetében az olvadószálat kifejezetten úgy tervezték, hogy ellenállása és anyaga miatt viszonylag alacsony hőmérsékleten olvadjon meg, ha az áramerősség meghaladja a névleges értékét.

Azonban, ha túláram (például túlterhelés vagy rövidzárlat) lép fel, az áramerősség megnő. Ezzel együtt a Joule-effektus miatt termelődő hő is drasztikusan megnő (az áram négyzetével arányosan). Az olvadószál hőmérséklete gyorsan emelkedni kezd, és amint eléri az olvadáspontját, az anyag megolvad, megszakítva ezzel az áramkört.

Az olvadószál anyaga és kialakítása kulcsfontosságú az olvadó biztosíték megfelelő működéséhez. Általában cinkből, rézből, ezüstből vagy ezek ötvözeteiből készül. Az olvadószál nem mindig egy egyszerű drót. Gyakran speciális formát öltenek, például hornyokkal, szűkületekkel vagy több szálból álló szerkezetekkel rendelkeznek. Ezek a kialakítások lehetővé teszik a biztosíték idő-áram jelleggörbéjének pontos szabályozását, azaz azt, hogy milyen gyorsan olvadjon ki különböző mértékű túláramok esetén.

A biztosíték házában gyakran található egy ívoltó anyag, például kvarc homok. Amikor az olvadószál elolvad, különösen rövidzárlat esetén, rendkívül magas hőmérsékletű, vezetőképes plazma, azaz elektromos ív keletkezhet. Az ívoltó anyag gyorsan elnyeli ezt az ívet, megakadályozva, hogy az áram továbbfolyjon a levegőn keresztül, és megelőzve a biztosíték felrobbanását vagy a környező anyagok meggyulladását.

Olvadóbiztosíték újragondolva.

Az olvadóbiztosíték története

Az olvadó biztosíték koncepciója egyidős az elektromos energia széles körű alkalmazásával. Már a 19. Az első, primitív biztosítékokat Thomas Edison szabadalmaztatta 1890-ben. Ezek lényegében vékony rézdrótok voltak, amelyeket az áramkörbe építettek. Ha az áram túl nagyra nőtt, a drót elolvadt, megszakítva az áramkört. Bár ez a megoldás egyszerű volt, hatékonyan mutatta be a biztosíték alapelvét.

Hol található a Mini Cooper biztosítéktáblája?

A 20. század elején megkezdődött a biztosítékok szabványosítása és fejlesztése. Megjelentek az első zárt biztosítékok, amelyekben az olvadószálat egy szigetelőanyagból készült csőbe, vagy „patronba” zárták. Ez jelentősen növelte a biztonságot, mivel az ív és a forró fém nem tudott kijutni a biztosíték házából.

A háztartásokban a kezdeti időkben gyakran használtak menetes biztosítékokat, amelyek egy menetes foglalatba illeszkedtek, hasonlóan egy izzóhoz. Ezeket később felváltották a modernebb, szabványosított patronos és késes biztosítékok.

A modern korban a biztosítékok fejlődése a kompakt méret, a nagyobb szakítóképesség és a speciális jelleggörbék irányába mutatott. Megjelentek a miniatűr SMD (Surface Mount Device) biztosítékok az elektronikában, az önkioldó (resettable) biztosítékok, amelyek a hiba megszüntetése után automatikusan visszaállnak, valamint az okos biztosítékok, amelyek képesek kommunikálni a hálózat többi részével.

Az olvadóbiztosítékok típusai

Az olvadó biztosítékok rendkívül sokfélék, és a specifikus alkalmazási területüktől függően számos különböző típus létezik. Ezeket általában a felépítésük, az anyaguk, a méretük és az idő-áram jelleggörbéjük alapján különböztetjük meg.

Üvegcsöves biztosítékok: Ezek a biztosítékok talán a legismertebbek a kisebb elektronikai eszközökben. Egy üvegcsőből állnak, amelyben az olvadószál látható. Általában fém kupakok zárják le a cső végeit, amelyek a csatlakozási pontként szolgálnak. Az üvegcső lehetővé teszi a vizuális ellenőrzést, azaz könnyen megállapítható, ha a biztosíték kiolvadt. Előnyük a kompakt méret és az alacsony költség, hátrányuk, hogy alacsonyabb a szakítóképességük, és törékenyek.
Kerámia biztosítékok: Hasonló felépítésűek az üvegcsövesekhez, de az üvegcső helyett egy kerámia testbe vannak zárva. A kerámia anyag sokkal jobban ellenáll a magas hőmérsékletnek és a mechanikai igénybevételnek, mint az üveg, és jobban bírja az ívhúzást is. Ezért a kerámia biztosítékok nagyobb szakítóképességgel rendelkeznek, és alkalmasabbak nagyobb áramú és feszültségű alkalmazásokhoz, például háztartási elosztótáblákban, ipari berendezésekben vagy motorvédelemre.
Autóipari (késes) biztosítékok: Ezek a biztosítékok a gépjárművekben a legelterjedtebbek. Jellegzetes, lapos, téglalap alakú műanyag házuk van, két fém „kés” formájú csatlakozóval. Különböző méretekben (mini, ATO/ATC, maxi) és színkódokkal léteznek, amelyek az áramerősséget jelölik. Az autóipari biztosítékokat úgy tervezték, hogy ellenálljanak a rezgésnek és a hőmérséklet-ingadozásoknak, és gyorsan reagáljanak a rövidzárlatokra.
Patronos biztosítékok: Ezek a biztosítékok hengeres formájúak, fém végsapkákkal, és széles körben elterjedtek háztartási és ipari alkalmazásokban egyaránt. Különböző méretekben és névleges áramerősségekkel kaphatók. Gyakran DIN szabványoknak megfelelően készülnek, és speciális biztosítékfoglalatokba illeszkednek.
HRC (High Rupturing Capacity) biztosítékok: Azaz nagy szakítóképességű biztosítékok az ipari és nagyteljesítményű alkalmazásokban nélkülözhetetlenek. Ezek a biztosítékok képesek rendkívül nagy rövidzárlati áramokat (akár több tízezer ampert) is biztonságosan megszakítani anélkül, hogy felrobbannának vagy tüzet okoznának. Robusztus kerámia házuk van, tele kvarc homokkal, amely hatékonyan oltja az ívet. Az olvadószál gyakran több vékony szálból áll, amelyek speciális kialakításúak a gyors és biztonságos működés érdekében.
Újrahuzalozható biztosítékok: Bár ma már kevésbé elterjedtek, különösen a modern rendszerekben, az újrahuzalozható biztosítékok (gyakran drótos biztosítékként ismertek) a korábbi háztartási rendszerekben voltak jellemzőek. Ezeknél a biztosítékoknál egy kerámia foglalatba kell befűzni egy szabványosított, adott áramerősséghez méretezett biztosítékdrótot. Amikor a drót kiolvadt, egyszerűen egy új dróttal lehetett pótolni. Fő előnyük az olcsóság volt, de hátrányuk a lassabb reakcióidő, az ívhúzás veszélye és a nem megfelelő drótok használatának kockázata.
Hőbiztosítékok: Bár hasonló elven működnek, mint az olvadó biztosítékok, nem az áramerősség, hanem a környezeti hőmérséklet emelkedésére reagálnak. Olyan anyagot tartalmaznak, amely egy bizonyos hőmérséklet elérésekor megolvad, és megszakítja az áramkört. Ezeket főként olyan készülékekben használják, ahol a túlmelegedés a fő veszélyforrás, például kávéfőzőkben, hajszárítókban, vasalókban, motorokban vagy transzformátorokban.
Önkioldó biztosítékok (PTC termisztorok): Egy viszonylag újabb technológiai megoldást képviselnek. Ezek polimer alapú eszközök, amelyek normál működés közben alacsony ellenállással rendelkeznek. Túláram esetén felmelegszenek, és ellenállásuk hirtelen drasztikusan megnő, megszakítva az áramkört. Amikor a hiba okát megszüntetik és az eszköz lehűl, az ellenállása visszaáll az eredeti, alacsony értékre, és az áramkör újra záródik. Nem igényelnek cserét, ami kényelmesebbé teszi őket, de általában lassabb a reakcióidejük, mint a hagyományos olvadó biztosítékoknak, és alacsonyabb a maximális szakítóképességük.

Az olvadóbiztosíték kiválasztásának szempontjai

Az olvadó biztosíték kiválasztása nem csupán a fizikai méretre korlátozódik. Számos műszaki paramétert figyelembe kell venni, hogy a biztosíték hatékonyan és biztonságosan végezze a dolgát.

Névleges áram (In): Ez a biztosíték legfontosabb paramétere, amelyet amperben (A) adnak meg. A névleges áram az a maximális áramerősség, amelyet a biztosíték folyamatosan, anélkül képes elviselni, hogy kiolvadna. Fontos, hogy a biztosíték névleges árama mindig nagyobb legyen, mint az általa védett áramkör normál üzemi árama, de kisebb, mint az áramkör vezetékének vagy a berendezésnek a megengedett maximális árama.
Névleges feszültség (Un): A névleges feszültség (voltban, V) azt a maximális feszültséget jelöli, amelyet a biztosíték biztonságosan képes kezelni az áramkör megszakítása után. Amikor a biztosíték kiolvad, az áramkörben lévő feszültség megpróbálhat átívelni a megszakított olvadószálon keresztül. A biztosítéknak képesnek kell lennie arra, hogy ezt az ívet eloltsa és fenntartsa a szigetelést a névleges feszültségen. Mindig válasszunk olyan biztosítékot, amelynek névleges feszültsége megegyezik vagy nagyobb, mint az áramkör üzemi feszültsége.
Szakítóképesség: A szakítóképesség, más néven megszakítási képesség, azt a maximális rövidzárlati áramot jelöli, amelyet a biztosíték biztonságosan képes megszakítani anélkül, hogy károsodna vagy felrobbanna. Ezt az értéket kiloamperben (kA) adják meg. Ez egy kritikus paraméter, különösen ipari alkalmazásokban, ahol a rövidzárlati áramok rendkívül nagyok lehetnek. Ha egy biztosíték szakítóképessége alacsonyabb, mint a fellépő rövidzárlati áram, akkor a biztosíték felrobbanhat, súlyos károkat és sérüléseket okozva.
Idő-áram jelleggörbe: Ez a paraméter írja le, hogy a biztosíték milyen gyorsan olvad ki különböző mértékű túláramok esetén.
- Gyors (fast-acting) biztosítékok: Ezek rendkívül gyorsan reagálnak még viszonylag kis túláramokra is. Ideálisak érzékeny elektronikai eszközök, félvezetők vagy mérőműszerek védelmére, ahol a gyors megszakítás elengedhetetlen a károsodás elkerüléséhez.
- Lomha (slow-blow) biztosítékok: Ezek képesek elviselni a névleges áramnál többszörösen nagyobb áramlökéseket is egy rövid ideig, mielőtt kiolvadnának. Ez a tulajdonság elengedhetetlen olyan berendezések védelmében, amelyek indításkor nagy áramot vesznek fel, mint például motorok, transzformátorok vagy izzólámpák.
- Az általános célú biztosítékok (gG/gL) valahol a kettő között helyezkednek el, és a legtöbb háztartási és általános ipari alkalmazásra alkalmasak.

Miért olvad ki a biztosíték?

Az olvadó biztosíték kiolvadása sosem véletlen, mindig valamilyen rendellenes működésre utal az elektromos áramkörben. Bár a biztosíték feladata a védelem, a kiolvadás maga egy tünet, amelynek okát fel kell deríteni és meg kell szüntetni, mielőtt új biztosítékot helyeznénk be.

Túláram: A leggyakoribb ok, amiért egy biztosíték kiolvad.
- Túlterhelés: Ez akkor fordul elő, ha egy áramkörre túl sok fogyasztót csatlakoztatunk, vagy olyan eszközt, amelynek áramfelvétele meghaladja az áramkör és a biztosíték névleges értékét. Például, ha egyetlen hosszabbítóba dugunk be egy porszívót, egy mosógépet és egy mikrohullámú sütőt egyszerre. Az áram ilyenkor fokozatosan emelkedik, és a biztosíték a jelleggörbéjének megfelelően, bizonyos idő elteltével olvad ki.
- Rövidzárlat: Ez egy sokkal drámaibb és veszélyesebb esemény. Akkor történik, amikor a fázis és a nulla vezeték, vagy a fázis és a földelés közvetlenül érintkezik egymással, például egy sérült kábel, egy hibás készülék vagy egy rosszul elvégzett szerelés miatt. Az ellenállás hirtelen lecsökken, és az áram rendkívül magasra szökik.
Túlfeszültség: Bár az olvadó biztosítékok elsősorban áram ellen védenek, a rendkívül magas túlfeszültség is okozhatja a kiolvadásukat, különösen, ha az túláramhoz vezet. Egy közvetlen vagy közeli villámcsapás hatalmas feszültség- és áramlökést indukálhat az elektromos hálózatban.
Anyagfáradás vagy gyártási hiba: Ritkábban, de előfordulhat, hogy egy biztosíték anyagfáradás vagy gyártási hiba miatt olvad ki. Az olvadószál folyamatos hőmérséklet-ingadozásoknak és mechanikai feszültségeknek van kitéve. Idővel ez gyengítheti az anyagot, és a biztosíték kiolvadhat a névleges áramnál alacsonyabb értéken is.
Korrózió vagy laza csatlakozások: A biztosíték foglalatában vagy a csatlakozási pontokon fellépő korrózió vagy laza csatlakozások növelhetik az ellenállást az áramkörben. Ez helyi túlmelegedéshez vezethet, ami a biztosíték idő előtti kiolvadását okozhatja, még akkor is, ha az áramkörben nincs tényleges túláram.

Amikor egy olvadó biztosíték kiolvad, az mindig arra figyelmeztet, hogy valamilyen probléma van az áramkörben. Soha ne cseréljük ki egy nagyobb névleges ... Az elektromos hálózatok és berendezések védelmének egyik legrégebbi, mégis máig alapvető eleme az olvadó biztosító. Bár a modern rendszerekben gyakran találkozunk automata megszakítókkal vagy áram-védőkapcsolókkal, az olvadó biztosító továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik a túláram és a zárlat elleni védelemben, legyen szó háztartási, ipari vagy gépjárműves alkalmazásokról. A biztosító lényege, hogy egy speciálisan kialakított, meghatározott olvadáspontú fémhuzal vagy szalag beépítésével válik az áramkör részévé. Normál üzemi körülmények között ez az olvadószál ellenáll az áramerősségnek. Azonban, ha az áramerősség egy előre meghatározott értéket meghalad, például egy zárlat vagy túlterhelés miatt, a fémhuzal túlmelegszik és elolvad. Ez megszakítja az áramkört, megvédve ezzel a mögötte lévő berendezéseket és a hálózatot a károsodástól.

A technológia fejlődésével az olvadó biztosítók is jelentős változásokon mentek keresztül. Ma már számos különböző típus létezik, amelyek mindegyike specifikus alkalmazási területekre és védelmi igényekre optimalizált. A méret, az anyagösszetétel, az olvadási sebesség és a megszakítási képesség mind olyan paraméterek, amelyek alapján megkülönböztetjük őket.

Az olvadóbiztosíték működési elve

Az olvadó biztosító, vagy köznyelven biztosíték, működésének alapja az elektromos áram hőhatása, amelyet Joule-hőnek nevezünk. Amikor áram folyik egy vezetőn keresztül, az ellenállása miatt hő fejlődik. Ennek a hőnek a mértéke az áramerősség négyzetével és a vezető ellenállásával arányos (P = I²R). Egy olvadó biztosítóban egy speciálisan méretezett, viszonylag magas ellenállású és alacsony olvadáspontú fémhuzal vagy szalag található.

Azonban, ha az áramerősség egy előre meghatározott küszöbérték fölé emelkedik, a keletkező hő meghaladja a huzal hőelvezető képességét. Ennek következtében a huzal hőmérséklete gyorsan emelkedik, elérve az olvadáspontját. Amikor az olvadószál elolvad, megszakítja az áramkört, ezzel megakadályozva a túláram további áramlását a védett berendezésbe vagy hálózatrészbe.

Történeti áttekintés

Az olvadó biztosítók története egészen az elektromosság korai napjaiig nyúlik vissza. Az első praktikus biztosítót Thomas Edison szabadalmaztatta 1890-ben, miután felismerte, hogy a túlterhelt elektromos vezetékek tüzet okozhatnak. Edison egyszerű, vékony huzalokat használt, amelyeket üvegtartályokba zárt, hogy megakadályozza az olvadt fém szétfröccsenését.

Az elmúlt évszázad során az olvadó biztosítók anyagösszetétele, konstrukciója és teljesítménye jelentősen fejlődött. A kezdeti ón-ólom ötvözeteket felváltották a pontosabb olvadási karakterisztikájú ezüst, réz vagy speciális ötvözetek. A kerámia testek, a homoktöltetek és a különböző megszakítási képességű kialakítások lehetővé tették, hogy a biztosítók szélesebb körben, a legkülönfélébb ipari és háztartási alkalmazásokban is hatékonyan védjenek.

Fontos paraméterek a kiválasztásnál

Az olvadó biztosítók kiválasztásakor és alkalmazásakor számos paramétert figyelembe kell venni, amelyek meghatározzák a biztosító specifikus védelmi képességét és alkalmazási területét.

Névleges áramerősség (In): Ez a legfontosabb paraméter, amely azt az áramerősséget jelöli, amelyet a biztosító folyamatosan, a környezeti hőmérsékleti határokon belül elvisel anélkül, hogy elolvadna. Általában amperben (A) adják meg (pl. 10A, 16A, 32A).
Névleges feszültség (Un): A biztosító névleges feszültsége az a maximális feszültség, amelyet a biztosító a megszakítás után biztonságosan képes kezelni anélkül, hogy az ív átütene a megszakított áramkörön. Fontos, hogy a biztosító névleges feszültsége legalább akkora legyen, mint az áramkör üzemi feszültsége.
Megszakítási képesség (Icn): Ez a paraméter azt a maximális zárlati áramerősséget jelöli, amelyet a biztosító biztonságosan képes megszakítani anélkül, hogy felrobbanna vagy károsodna. Kiloamperben (kA) adják meg. Különösen ipari környezetben vagy nagy teljesítményű rendszerekben, ahol súlyos zárlati áramok léphetnek fel, elengedhetetlen a megfelelő megszakítási képességű biztosító kiválasztása.
Működési karakterisztika: Ez a jellemző írja le, hogy a biztosító milyen gyorsan olvad el a névleges áramerősség többszörösének hatására.
- Lassú működésű (T - Time-delay, gL/gG): Ezek a biztosítók képesek rövid ideig elviselni a névleges áramerősség többszörösét (pl. motorindítási áramlökéseket) anélkül, hogy kiolvadnának, de hosszú távú túlterhelés vagy zárlat esetén megszakítják az áramkört.
Átengedett energia (I²t): Ez az érték a biztosító által átengedett energia mértékét jelöli egy zárlat megszakítása során. Különösen fontos félvezető eszközök védelménél, mivel minimalizálja a károsodást. Az I²t érték azt mutatja meg, hogy a biztosító mennyi hőenergiát enged át a védett berendezésbe, mielőtt az áramkör megszakadna.
Környezeti hőmérséklet: A biztosítók teljesítményét befolyásolhatja a környezeti hőmérséklet. Magasabb környezeti hőmérséklet esetén a biztosító hamarabb kiolvadhat, mint alacsonyabb hőmérsékleten.

Ezen paraméterek pontos ismerete elengedhetetlen a megfelelő biztosító kiválasztásához és a biztonságos elektromos rendszerek kialakításához.

Biztosíték típusok

Az olvadó biztosítók széles skálája létezik, mindegyik típus speciális igényekre és alkalmazási területekre lett kifejlesztve.

Gépjármű biztosítékok: A gépjárművek elektromos rendszereiben használt biztosítók célja az egyes áramkörök (pl. világítás, rádió, ablakemelő, motorvezérlés) védelme a túláram és a zárlat ellen.
- Lapátos (blade) biztosítók: A leggyakoribb típusok a modern autókban.
- Üvegcsöves biztosítók: Régebbi autókban és egyes speciális alkalmazásokban fordulnak elő.
- Olvadó link (fusible link): Speciális, nagy áramerősségű biztosíték, amelyet a fő tápkábelbe építenek be a fő áramkör védelmére.
Épületvillamossági és ipari biztosítékok: Ezek a biztosítók az épületek elektromos hálózatában, elosztótáblákban, valamint ipari gépek és berendezések védelmében játszanak szerepet.
- D-típusú (DIAZED) biztosítók: Magyarországon és Közép-Európában rendkívül elterjedtek. Porcelán vagy kerámia testtel rendelkeznek, és csavarmenetes foglalatba illeszkednek. A névleges áramerősséget a betét színes jelölése és a foglalatban lévő kalibrált csavargyűrű (passzdarab) határozza meg. Lassú (gL/gG) és gyors (gF) karakterisztikával egyaránt kaphatók.
- D0-típusú (NEOZED) biztosítók: A DIAZED biztosítók modernebb, kompaktabb változatai, amelyek kisebb méretben is nagy megszakítási képességet biztosítanak. A D-típushoz hasonlóan csavaros foglalatba illeszkednek, és kalibrált csavargyűrűvel (Passschraube) rendelkeznek.
- NH-típusú (késpenge) biztosítók: Nagyon magas megszakítási képességű, ipari alkalmazásokra tervezett biztosítók. A biztosítóbetét kerámia testből és fém késpenge érintkezőkből áll, amelyet speciális biztosítófelfogóba (biztosítóalapba) kell helyezni. Jellemzően gL/gG karakterisztikájúak, nagy áramerősségekre (akár több száz amperig) készülnek.
- Szakaszoló biztosítók (HRC - High Rupturing Capacity): Ezek a biztosítók rendkívül magas zárlati áramokat is képesek biztonságosan megszakítani. Jellemzően ipari környezetben, alállomásokban és nagy teljesítményű elosztóhálózatokban használják őket, ahol a zárlati áramok rendkívül nagyok lehetnek.
Egyéb speciális biztosítékok: