A Mazda CX-3: Részletes áttekintés a kompakt crossoverről

A japán autógyártó, a Mazda szorgalmas munkával rukkolt elő 2015-ben, alig hat hónap elteltével az év második, teljesen új modelljével. A tavasszal bemutatott, majd ki is próbált Mazda2 után megérkezett a márka vadonatúj, eddig még nem gyártott modellje, a CX-3.

Nevével ellentétben nem a Mazda3, hanem a Mazda2 crossover változata. Nem véletlen ez az igyekezet, hiszen a crossover-őrület most hódít a piacon, és a CX-3 kompakt méretével, valamint sportos, agresszív megjelenésével várhatóan népszerű lesz a hazai vásárlók körében is.

Dizájn és külső megjelenés

Lehet, hogy csak az újdonsága miatt hat úgy, hogy az összes közül ez a legjobban sikerült dizájn, amit a KODO formanyelv ihletett. A külső annak ellenére, hogy rokonok, jelentősen eltér a legkisebb, egyben városi Mazdához viszonyítva. Formáját és sportosságát még a nagy testvér, a CX-5 is megirigyelhetné.

Méretek és praktikum

A Mazda CX-3 hosszra és szélességre is némileg nagyobb, mint a Mazda2, magasságban pedig crossover létére magától értetődő, hogy több centivel nőtt.

Mazda CX-3 2.0i Revolution Teszt - Bemutató - Eladó

A csomagtartó mindössze 14 literrel nagyobb a Mazda2-höz képest, ami nem lesz az erőssége ebben a kategóriában, de a mindennapi használatra elegendő teret biztosít.

Youngtimer Mazda Xedos 6 restaurálása

Motorpaletta és teljesítmény

A motorpalettán két benzines és egy dízel aggregát sorakozik, melyek a Skyactiv technológiának köszönhetően ígéretes fogyasztási értékeket mutatnak.

Motor típus Lökettérfogat Teljesítmény Nyomaték Hajtás
Benzin 2,0 literes 120 lóerő 204 Nm Elsőkerék-hajtás
Benzin 2,0 literes 150 lóerő 204 Nm Összkerék-hajtás (kizárólag)
Dízel 1,5 literes 105 lóerő 270 Nm Elsőkerék-hajtás

Előbbi kettő, a 2,0 literes benzines, 120, illetve 150 lóerős változatban érhető el, a nyomatéka mindkét blokknak egységesen 204 Nm. Az erősebbik változat kizárólag összkerékhajtással rendelhető. A Skyactiv technológiának köszönhetően az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan békés marad a benzines CX-3-asok fogyasztása is. Aki viszont a nagyobb nyomatékra és még kedvezőbb fogyasztásra hajt, az választhatja az 1,5 literes, 105 lóerős dízelt, amely már 270 Nm forgatónyomatékot ad.

Belső tér és felszereltség

Nem sokat gondolkodtak a belsőn a mérnökök, de felszereltség szempontjából széles a felhozatal. Összesen öt szint közül válogathatunk. Az alapfelszereltségű Emotion modell 120 lóerős benzinessel 4,46 millió forinttól indul. Manuális klíma mellett multifunkciós kormány, négy hangszórós rádió, USB csatlakozó, első és hátsó elektromos ablakemelő is megtalálható benne. Sajnos, a kormány és a váltó műanyag, amely a mai világban egy ilyen kategóriájú autóhoz nem igazán illik.

Ahogy a többi Mazdánál is megszokhattuk, itt is korlátozó tényező, hogy nem minden felszereltségi szint érhető el bármelyik motorváltozattal. A hazai viszonyokat tekintve várhatóan leginkább az Attraction és Revolution kivitelek fognak fogyni. Előbbinél kettő, utóbbinál pedig az összes motor és hajtáslánc változat elérhető.

Az opcionális tételek közül a metálfényezés egységesen 96 900 Ft, a különleges Soul piros szín pedig 136 900 Ft. A navigációért kereken 159 000 forintot kérnek.

Mazda 6 kormánykapcsoló típusok

Piacra vezetés és elérhetőség

Ritka az, hogy egy autónál a nemzetközi sajtóbemutató után néhány nappal már itthon is meg lehet tapogatni, bele lehet ülni és ki lehet próbálni. A CX-3 a múlt hét elején mutatkozott be Spanyolországban, ezen a héten pedig már néhány hazai márkakereskedésben ki is próbálhatjuk. Mivel személyesen eddig nem volt szerencsénk az újdonsághoz, ezért mi is várjuk az első találkozást és tesztet, melyről természetesen részletesen be fogunk számolni.

Tapasztalatok a Mazda hátsó ülés szerelésével kapcsolatban

tags: #mazda #cx #3 #meret #hossz