A legendás Matchbox Porsche Turbo: Egy gyermekkori álom története
Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a Matchbox Porsche Turbo modelljét, pedig gyerekkorom óta ez a fő kedvenc kisautóm. Talán nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, hogy szeretem a Porschékat. Bevallom nektek őszintén nem tudom a pontos idejét, hogy mikor ért ez a beütődés, de tisztán emlékszem az első Porsche nevet viselő játékomra, mely egy MB-03-as Matchbox volt. Nagy hatással volt rám, imádtam, talán az lehetett, ami elindított a lejtőn. Nem véletlen tehát, hogy ez maradt a kedvencem a Matchbox kínálatából.
Az eredeti modell: Porsche 911 Turbo (930)
Az eredeti modell a Porsche kínálatában 1974-ben mutatkozott be Porsche 911 Turbo néven - belső kódja 930-as. Ez volt az első turbómotoros utcai Porsche, mely a három literes hengerűrtartamú boxerből 260 lóerőt csalogatott elő. Alacsony fordulatszámon a feltöltésből szinte semmit sem érezni, majd egy hatalmas rúgással beköszön a turbó, mindezt olyan háromezres fordulatszám környékén. Többnyire ezért is volt szükség a hátsó fertály kiszélesítésére, amely alá jó nagy pacskerek kerültek. A Turbo modellen volt először látható ilyen tekintélyt parancsoló hátsó szárny, mely alá később bepasszíroztak egy levegő hűtőt is.
A Matchbox változat: MB-03
A Matchbox kivitel 1978-ban született meg, így elsőként az 1979-es 1-75-ös katalógusban látható először, MB-03 Porsche Turbo néven. Ezt a számozást forgalmazása végéig, azaz 1993-ig megtartották. Láthatóan egész hosszú ideig kapható volt, melyet különböző színvariációkkal dobott fel a gyár. A premier modell barna színét már a következő évben lecserélték az ezüstre. Ez a szín sem volt hosszú életű, az utána következő zölddel egyetemben, melyet 1982-ben egy piros követett.
Sajnálatomra nem ez a legszebben kidolgozott Porsche a Matchbox kínálatában. Szerintem kicsit elnagyolt lett, illetve nem kaptak elég hangsúlyt az apró részletek, melyeket a festés még inkább eldug. Tulajdonképpen mindene megvan, tanksapka, kilincs, hátsó spoiler a bordákkal együtt, ráadásul tud egy nagy extrát is, mégpedig azt, hogy nyílnak az ajtajai. Negatívumként megemlíteném a vonóhorog jelenlétét és a hátsó lökhárító rendszámvilágításának eltúlzott méretét. Ezek azonban apróságok az öntőforma nyomai mellett, mely leginkább az első sárvédőn látszik - de ott nagyon.
MatchBox Porsche 991 Turbo Collectors Edition Unboxing & Review!
Ritka kiadások és variációk
Cserébe most a legutóbbi két szerzeményemet tárom elétek, amik ráadásul nem is a leggyakoribb kivitelei. A fehéret veszem előre, ami nem került forgalomba, csak postai úton lehetett megrendelni, és azt is csak a Matchbox hazájában, vagyis Angliában lehetett megtenni. Kicsit ironikusan már nem England szerepel a Made in felirat után, hanem Thailand. Cserébe egy jópofa, Fun Club-os logót kreáltak a cégnél, amit az ajtókon kívül a csomagtérajtóra is felfestettek.
Matchbox Porsche: egy klasszikus modell
A másik darabot csak félve mutatom, ugyanis az eléggé filler kategóriába tartozik. Ez a kivitel szinte teljesen megegyezik az 1982-es, még Angliában készülő 1-75-ös példánnyal, ám a szélvédője nem átlátszó, sőt, még fluoreszkál is.
A Porsche Turbo színvariációinak összefoglaló táblázata
| Évjárat | Szín | Megjegyzés |
|---|---|---|
| 1979 | Barna | Premier modell |
| 1980 | Ezüst | Első váltás |
| 1982 | Piros | Fehér tamponozással |
| 1984 | Fekete | Arany tamponozással |
A márka történelme
A Matchbox fém modell autók története olyan lenyűgöző utazás a kreativitás és innováció világába, amely az 1950-es években kezdődött. Az első Matchbox fém autó modell megalkotásának története egyszerű, ám annál inspirálóbb: Odell lánya iskolájában csak olyan tárgyakat lehetett bevinni, amelyek befértek egy gyufásdobozba. A Matchbox nevet hivatalosan is felvették, utalva arra az alapvető ötletre, hogy a játékautók kis gyufásdobozokban kaphatók. A vállalat kínálata rendkívül széles volt, a hagyományos személyautóktól kezdve a különféle munkagépeken, tűzoltóautókon át a különleges járművekig minden megtalálható volt a palettán.