A Lada Niva hűtőfolyadék mennyisége és karbantartása

Sokan másodlagos dolognak tekintik a motorban levő hűtőfolyadékot, pedig a motor gazdaságos, megbízható üzemének jelentős tényezője.

Feladata a tüzelőanyag égésekor keletkezett hő egy részének elvezetése, a motor tervezett állandó hőmérsékletének minden körülmények közötti biztosítása, valamint közreműködik az utastér fűtésében is.

A Lada típusú gépkocsikban kiegyenlítőtartályos hűtőrendszert alkalmaznak. Időnként a kiegyenlítőtartályban kell desztillált vízzel való utántöltéssel pótolni a hiányzó folyadékot úgy, hogy a folyadék szintje 7 cm-rel a "min" jelzés felett legyen.

Lada Niva
Lada Niva 21214

A hűtőfolyadék szerepe és típusai

Kezdetben erre a célra vizet használtak, mert hőtechnikai szempontból ez a legjobb.

A víznek káros tulajdonságai viszont, hogy 0 °C-nál megfagy, leáll a mozgása, szétrepesztheti a motorblokkot, azonkívül korróziót okoz a különböző fém alkatrészeken.

Samara kerékcsapágy Francia típus

Ezért a gyárak rátértek a hűtőfolyadékok használatára, amit már gyárilag töltenek a motor hűtőrendszerébe, így a Lada típusú gépkocsik hűtőrendszerébe is.

Régebben glicerint vagy glicerin és alkohol keverékét használták fagyálló folyadékként. Ezek nem váltak be, mert a glicerin sűrű, ezáltal nehezen keringethető, az alkohol viszont könnyen párolog. Ezért újabban glikol a hűtőfolyadék alapanyaga.

A hűtőfolyadék fontos tulajdonságai

Lényeges az, hogy a hűtőfolyadék mennyire hajlamos a habosodásra. Ennek a tulajdonságának káros hatása akkor jelentkezik, ha valamilyen hiba folytán a motor kipufogógázai bekerülnek a hűtőfolyadékba. Ilyen esetben nagyon leromolhat a hűtés hatásfoka.

A hűtőfolyadékkal érintkező motoralkatrészek gumiból, alumíniumötvözetből, öntöttvasból, acélból, valamint rézből készülnek. Ezeknek az anyagoknak a többsége igen hajlamos a korrózióra.

A korrózió megakadályozására, ill. csökkentésére különböző korrózió ellen védő anyagokat adagolnak a hűtőfolyadékba. A védőanyagok általában 1...1,5 évig fejtik ki kedvező hatásukat.

Alkatrész útmutató Lada típusokhoz

A hűtőfolyadék cseréje

Tehát elsősorban nem a fagyállóképesség csökkenése miatt kell legalább kétévenként kicserélni a hűtőfolyadékot, hanem a korrózió elleni védőhatás csökkenése miatt.

Ezért van, hogy az autógyárak - még a lezárt hűtőrendszernél is - kétévenként javasolják a hűtőfolyadék cseréjét.

Replacing coolant in your car. Replacing coolant in VAZ Lada Niva 4х4

Az új folyadék betöltése előtt mossuk ki a hűtőrendszert, és ne feledkezzünk meg a kiegyenlítőtartályról és a fűtőkészülékről sem.

A használati utasításban megadott keverési arány betartásával készítsük el a hűtőfolyadékot. Hígításra desztillált vizet használjunk. Ne keverjünk össze különböző gyártmányú folyadékokat. Ez az utántöltésre is vonatkozik, mert a kémiailag nem összeférhető adalékok kiválhatnak, és megváltoztathatják a hűtőfolyadék tulajdonságait.

Az elpiszkolódott hűtőrendszer komoly hibákat okozhat. A szennyes hűtőfolyadékra különösen a termosztát igen érzékeny. Általában két-három évenként szükséges a hűtőfolyadék cseréje, amit kössünk össze a hűtőrendszer és a fűtőkészülék alapos átmosásával.

Ablakemelő javítás Lada gépkocsikban

A hiányzó hűtőfolyadékot mindig a kiegyenlítőtertályba öntsük, még meleg motornál is. A radiátort csak akkor nyissuk ki, ha teljes hűtőfolyadék-cserét végzünk.

Hűtőfolyadék alkatrészek Lada Nivához

Az alábbi táblázatban néhány hűtőfolyadékhoz kapcsolódó alkatrész található Lada Nivához, árakkal és hivatkozási számokkal:

Megnevezés Hivatkozási szám Ár (FT)
Hűtő 21214-1301012 30,585.00
Vízhőmérséklet érzékelő Fenox 2112-3851010 2,850.00
Radiátor légcsavar 2121-1308008 2,440.00
Hűtő 21213-1301012 12,210.00
Alsó tömlő 21213-1303010 3,055.00
Puffer tartály 21214-1311014 4,070.00
Tágulási tartály tartó 21214-1311082 3,260.00
Vízhőmérséklet érzékelő
Vízhőmérséklet érzékelő Fenox 2112-3851010

tags: #lada #niva #hűtőfolyadék #mennyisége