Lada Kalina: Visszatérés a magyar piacra és a mindennapi használat jellemzői

Csak számunkra újdonság a kis Lada. Az első találkozásunk a magyar piacra visszatért Lada aktuális modelljeivel kiábrándítóra sikeredett, ahol a Granta érzésre, látványra alig több, mint egy némileg korszerűsített Szamara, a Norma kivitelű tesztautóban eleve puritán körülmények fogadtak minket és műszakilag is eléggé aggályosnak tűnt a kocsi. Ehhez képest a fullextrás Kalina Lux(!) már az első pillanattól üdítően kellemes volt.

Régen izgultunk már ennyire egy tesztautó átvétele előtt. A típusokat, adataikat és áraikat már ismertük, de hogy milyen lesz közelebbről 2016 egyik nagy reménysége, csak találgathattunk. Részben a márka múltja miatt volt gombóc a torkunkban az átadás napján, hiszen sokunknak ismerős a felemelő pillanat, amikor hosszú várakozás után végre átvehettük az új családtagot a Merkurnál, részben a márka jövője miatt. Mert ha beválik, meghatározó szereplővel bővülhet a hazai piac, ahová a magyar vásárlók kötődése miatt elsőként tért vissza a „rendszerváltáson” átesett Lada. Féléves tesztünk során az első itthon regisztrált példányról, egy Kalina Kombiról derítjük ki, milyen vele együtt élni, mennyire bírja a gyűrődést és milyen az ár/érték aránya?

A matrica nem túloz, tényleg az első európai specifikációjú, modern Ladák egyike, annyira, hogy a felirat a hátán még nem Kalina, hanem a gyári kód, 2194. Típusnevét az importőr pótolta, ez a széria egyszer még értékes lehet egy márkabarát gyűjtőnek!

Külső megjelenés és design

A legtöbb szögből kedves, kissé esetlen bájjal pózol a kamerának a Kalina. Szemből-félszemből azért megjelenik benne egy kis agresszió is, így szemlélve kimondottan hetyke, fickós kisautó benyomását kelti. Sokat segít ebben a meglepően sok króm is a Lux kivitelen, sokat komolyít a kocsin a műanyagosabb Normához képest.

Külsején több néznivaló is van, például az eltalált, barátságos design. Az első, 2004-es Kalina vonalait örökölte, de a második, 2013-ban bemutatott generáció nem csak mímeli a divatot, szorosan tartja a lépést az európai konkurensekkel, részleteiben és összhatásában is mutatós. Jól áll neki a kombi karosszéria és az egykor spórolós, ma már trendi fehér fényezés is, a választék azonban bőséges, további 11, szemnek kellemes színből lehet választani. Megjelenése magasra teszi a lécet, de nem csak a formája, szemtől szemben a méretei is meglepők: a Kalina igazi városi kisautó, ahhoz viszont meg kell húznunk a matt műanyag kilincset, hogy kiderüljön, miben nyújt többet.

Samara kerékcsapágy Francia típus

Belső tér és ergonómia

A ki-beszállás nem problémás a szélesre táruló ajtókon. Könnyű ajtaja óriási szögben nyílik, nyújtózkodás nélkül a vezetőülésből el sem érjük az ajtóbehúzót. Beülve egyből feltűnik, milyen tágas a belső, amire a régi iskola szerint rajzolt, nagy üvegfelületek csak ráerősítenek. Elsőre fel se tűnt, mekkora ez a kocsi belül, aztán beültem magam mögé, és 3-4 ujjnyi szabad tér volt a térdem előtt, a fejem pedig ugyancsak távol volt még a plafontól. Amilyen kicsi kívül, olyan nagy belül, 175 centis sofőr mögött hátul nem csak gyerekek viháncolhatnak. Ha kell, itt akár hárman is ülhetnek, de két felnőtt is jól elfér. Hosszú az ülőlap, nagy a fejtér, jó a kilátás.

Elöl-hátul puhák, kényelmesek az ülések, gyenge tartásuk csak hosszabb utakon jelenthet hátrányt. Fülek rögzítik az övcsatokat és a biztonsági öveket. Ami a tárolóhelyeket illeti, még pohártartó is jut, igaz, csak egy, és az sem elég nagy. A pohártartók elöl is kicsik, akárcsak a térképzseb és a kettéosztott kesztyűtartó, cserében a műszerfal tetejére is jutott egy fedeles rekesz. Formája miatt nem elég nagy a kesztyűtartó.

A csomagtartó pedig, bár papíron csak 240 literes, sokkal nagyobbnak látszik, a meredek hátfal miatt a kalaptartó felett is jókora tér marad még. A lámpa kapcsolója és magasságállítója alatt a csomagtartó nyitógombja balra lent rejtőzik, az ülésfűtés kapcsolói a váltó előtti pohártartóknál vannak. A 90-es évek hagyatéka a belülről gombbal vagy kívülről kulccsal nyitható csomagtartó.

Anyaghasználat és minőségérzet

Viszont minden nagyon vékony mindenütt. A tizenéves koreai autós flash az utastérben is megvolt. A pőre, olcsó funkcionalitás az egész autó, a csomagtérajtó vékony műanyagborításába mélyesztett behúzótól a bajuszkapcsolókig, itt-ott egy kis felszínes formatervezési mázzal. Kínosan archaikus részletek is akadnak azért. El lehet fintorogni sokáig a Kalina kabinjának igénytelen részletein, ha szórakoztatja az embert az ilyesmi.

Az ujjlenyomat-eltüntetően dörzsölős felületű bőrözetlen kormány, a küszöbtakaró műanyag pucéron hivalkodó keresztfejes csavarjai, a meztelen fémből készült, kemény plasztik fogantyúval megfejelt kézifékkar, a teljes egészében, az utolsó gombig kemény, fényes műanyag műszerfal: régesrég nem láttunk már ilyeneket új autóban. A műszerfal formái és arányai ismerősek a modern, európai (olcsó) autókhoz szokott szemnek, a felhasznált műanyagok azonban árnyalják a képet. A tükör és a kézifék bevonata a klasszikus kocka Ladákból ismerős rideg, de tartós plasztik, a vékony textilbetéttel feldobott ajtókárpit és a műszerfal fényes, karcolódásra hajlamos, kemény műanyag.

Alkatrész útmutató Lada típusokhoz

A leggagyibb dolog pedig nem is látszik elsőre, le kell hozzá húzni az ablakokat. Mert akkor kiderül, hogy nem csak a hátsó oldalablakok kábé egyharmada, de az első ablakok ötöde-hatoda is kívül marad az ajtón, nem lehet őket teljesen lehúzni. Eddig mennek le az ablakok. A kézzel tekerhető ablak alig ereszthető lejjebb a keret felénél, ennél meglepőbb, hogy az elsők sem tűnnek el teljesen az ajtókban.

Érdekességeket bőven találunk még a vezető környezetében. Szürkeségében is a legfinomabb tapintású alkatrész a kormány, mérete és fogása is ideális, nem csoda, ezzel leszünk majd a legközelebbi kapcsolatban. A váltókarral, a bajuszkapcsolókkal és a középkonzol gombjaival is meg lehet barátkozni, bár nem a kifinomultság jut róluk eszünkbe. Pár óra használat után már nem tűnik fel olcsóságuk. Nem úgy a tükörállításé, amely a Norma felszereltségű tesztautóban még kézzel történik, pedig az elektromos motor gombjai ott vannak az automata ablakemelőké előtt. Az üléseken lehet ülni, a kilincseket meg lehet fogni, a gombokat lehet nyomogatni, de kiszámított, megtervezett élményt semmi nem nyújt.

LadaParts 050. - Lada Kalina Cross

Funkcionalitás és tartósság ígérete

Jó hír: bármilyen nívótlanok a dolgok a kocsiban, minden működik. Az ülést lehet tologatni, a kormányt fel-le állítani, a gombokat nyomogatni kattogtatni. Semmi nem fenyeget széteséssel, kézben maradással. A tartósság mesterségesen megalkotott (nem egy márkánál hamis) élesen kattanós ígérete ugyan teljesen hiányzik, de azért el lehet hinni a Kalinának, hogy húsz év múlva is ugyanilyen lagymatagon, de a helyére kattan majd például az indexkapcsoló vagy a világítás főkapcsolója.

Na, túl vagyunk a nehezén, ezeket kell elfogadni, vagy legalább tudomásul venni, mielőtt elkezdi az ember értékelni a pozitívumokat is a Kalinában.

Motor és teljesítmény

A Lada online katalógusát nézegetve időnként elmosolyodik az ember - például amikor látja, hogy az 1,6 literes benzinmotornak van 8 szelepes változata is a legolcsóbb modellverziókban. A Kalinában viszont általában 16 szelep van, hengerenkénti befecskendezés. Az 1,6 literes szívómotorja Norma szinten már 16 szelepes, 96 lóerős, önsúlya alig 1100 kg.

Ablakemelő javítás Lada gépkocsikban

A motor meglepően hosszú köszörülésre indult és ez később sem változott: gyakran előfordult, hogy 3-4 főtengelyfordulat után mindenféle modern autókban kialakult reflexek miatt elengedtem a kulcsot, és még egyszer rá kellett indóznom. Ettől még nem lesz belőle sportautó, gyorsulása, dinamikája kisautós mércével meggyőző, a váltó sem kiált hatodik fokozat után.

Igazán fantasztikus, hogy a 96 lóerőből milyen keveset emészt fel az automata váltó. A jól eltalált áttételezésnek és a meglepően finoman és jó ritmusban működő, állítólag japán szerkezetnek köszönhetően a Kalina hihetetlenül fürge. Elképesztő elánnal lő ki álló helyzetből és 100-110-ig dinamikusan, rugalmasan lehet vele közlekedni. Ha az overdrive bekapcsol, rugalmasságra már ne számítsunk, viszont a fordulatszám kellemesen alacsonyra esik. A fordulatot 2000 felett tartva mindig kellő erőtartalékkal autózhatunk, de sík úton akár 1500-on is elketyeg. 90-nél 2300-at, 130-nál 3500-at forog.

Zajszint

A zajszint autópályán már erős, a hangszigeteléssel amúgy sem bántak valami bőkezűen. Nem hangos a motor, tónusa sem bántó, de már a kulcs elfordításakor is hallható az utastérben, ahová a váltó és a futómű hangjai is beszűrődnek.

Műszaki Adatok: Lada Kalina Kombi 1.6 (referencia)

Paraméter Érték
Összlökettérfogat 1596 cm3
Hengerek/szelepek S4/16
Max. teljesítmény 72 kW (96 LE) 5600/perc

Fogyasztás

A prospektusban kézi váltóval 6,4, automatával 7,1 literes átlagfogyasztási érték szerepel, de a tapasztalatok mást mutatnak. A tesztelt automata Kalina vegyes üzemben, dinamikusan, de nem állat módjára autózva úgy megevett óra szerint 8,6, a benzinkútnál kiszámolva pedig 9,5 liter benzint százon, mint a huzat. Az első hetet a komputer szerint egy Kalina Kombi 7,6 literes átlagfogyasztással teljesítette.

A fogyasztást hosszú távon nem tudná megbocsátani, aki évi minimum 35-40 ezer kilométert megy.

Futómű, kormányzás és fékek

A futómű egyszerű szerkezet, a kocsi alá nézve elöl szokványos keresztmotoros kisautó-futóművet, hátul már-már primitív torziós csatolt hosszlengőkaros felfüggesztést láttunk. A Kalina futóműve minden úthibát nevetve kisimít, legyen az foltozott, kátyús aszfalt, fekvőrendőr vagy gödrös földút, alig érezzük meg az egyenetlenségeket. Képessége elsősorban magas építésének és lágy hangolásának köszönhető, mégsem válik bizonytalanná kanyarban, pedig dől a karosszéria.

Útfekvése autópályán ugyan elmarad egy-egy feszesebb hangolású kategóriatársától, de egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány új autóval merünk ilyen lelki nyugalommal autózni a lelombozó fővárosi utakon, nem beszélve a hétvégi telkekhez vezető ösvényekről. Minél mostohább körülmények között járunk vele, annál inkább elemében van a Kalina, így igazán szórakoztatóvá válik a vezetése. A futómű se nem precíz, se nem sportos, a Kalina futása ellenben kényelmes, a kocsi megbízhatóan jelzi, mikor érünk egy kanyarban a képességei határaihoz.

A kormányzás természetesen érzéketlen, az áttételezés hosszú (erős a gyanú, hogy hazai piacon szervo nélkül is lehet kapni a Kalinát). Kormánya könnyű, kissé érzéketlen, mégsem vagyunk elszigetelve a technikától. A fék tipikus régi kisautós: nyomom, nyomom, nyomom, semmi, semmi, semmi - aztán hirtelen mindenki bólint a kocsiban.

A vezetői környezet ergonómiája elviselhető, de nem jó. Régi kisautóknál szokásos módon nagyon közel vannak a pedálok, feszített lábfejjel kell nyomni a nagy rugóerővel visszatörekvő gázpedált. A 145 mm-es hasmagassága sokat sejtet, pedig nem szabadidő-autót, hanem egy családi kombit vezetünk.

Elektronikai extrák és kényelem

Modern elekronikus extrát nem sokat, de azért találunk a Kalinában. Stop-startot, tempomatot még pénzért sem adnak hozzá, de a fényszórókat a Lux-ban automatika kapcsolja sötétedéskor, az index a kar billentésére hármat villan, a csomagtérajtó a kulcs gombjával vagy a műszerfali gombbal elektromosan pattintható fel. A bekapcsolva hagyott világításra rég hallott mobil csengőhang figyelmeztet. Esős időben észrevettem, hogy az ablaktörlők ugyan egy motoron vannak, de a jobb oldali némi késéssel követi a balt: ez sem növeli a minőségérzetet.

A leglátványosabb az érintőképernyős, BT-kihangosítós, SD-kártyafelismerős rádió, amely amúgy semmilyen kapcsolatban nem áll a kocsival. A gyújtás levétele, sőt, az ajtó bezárása után is szól, kézzel kell lekapcsolni.

Komfortérzetünket ezen a szinten már klíma javítja, bár télen inkább az orosz származás bizonyítékaként percek alatt meleget befújó szellőzésnek és ülésfűtésnek örülhetünk.

Fenntartási költségek és garancia

Hogy az orosz piacról mindenféle csavaros úton lehet-e majd alkatrészeket hozni a Kalinához is, mint ahogy a Nivákhoz mindig is lehetett, nem tudni. Egyelőre viszont a hivatalos utakon is jól látható előnye van a Ladának, egy új féktárcsa a Bárdinál 11862 forint az orosz kiskocsihoz, 13859 Ft a Sanderóhoz, egy fényszóró 9595 forint a Ladához, 19182 forint a Daciához. És szerelni is jobban lehet a Kalinát, semmi sincs feleslegesen, esetleg kényeskedő zajcsillapítási okokból elburkolva, elérhetetlenné téve, mint a legtöbb új autónál.

A garancia egyébként tavaly 5 évvel indult a magyar piacon, most 3 év kilométerkorlátozás nélküli jótállásnál járunk.

A Lada Kalina Cross: egy robusztusabb változat

Sokak úgy vélik, le sem tagadhatja a Lada Kalina Cross, illetve maga a Kalina származását, eredetét. Létezik ugyebár a hagyományos értelemben vett Lada Kalina, és mellé van még Lada Kalina Cross is. Utóbbi értelemszerűen az offroadosított verzió, hogy szép, magyar ékességgel fogalmazzunk: erősített oldalrajzolatok, sok műanyag szegély, robosztusság, kartervédő, megemelt hasmagasság.

Nyilvánvalóan nem konkrét értelemben vett offroad gépezet a Lada Kalina Cross, arra ott a Lada 4×4. A Lada Kalina Cross pontosan arra rendeltetett, amelyre hivatalosan is beirányozza a gyártó: családi autózásra predesztinált, mely révén ha felmerül egy-két salakos útszakasz, ösvény, köves rész, akkor egész biztosan nem fog zavarba jönni az autó.

Bár a Lada Kalina Cross árazása is az olcsóbb kategóriák felé kacsintgat majd Magyarországon is, ezzel együtt nem érezhető a beltérben mindez. Nem tapasztaltuk, hogy silány minőségű lenne a kidolgozottság vagy az anyaghasználat, ugyanakkor a kemény, kopogós műanyagok jelenléte elengedhetetlen. Az viszont biztos, hogy az új Lada Kalina Cross utastere hátul is kényelmes, két felnőtt viszonylagos kompromisszumok megkötése nélkül utazhat, s a szállított csomagok mennyisége miatt sem kell nagyon aggódnunk az öblös, tág csomagtér jelenléte végett. Fontos mindezeken felül megjegyeznünk, hogy az írásban szereplő Lada 4×4 Urban kizárólag az orosz belpiacra készült verzió, ennek megfelelően Euro5 szabványú motorral, valamint rengeteg olyan részelemmel lett felszerelve, amelyek nem kompatibilisek az európai formátumokkal.

Összefoglalás és piaci pozíció

Könnyen megkedvelhető, praktikus és célszerű autó a Lada-paletta jelenlegi egyetlen kombija. A teszthét alatt kifejezetten megkedveltem, egyszerűsége és fürgesége minden igénytelensége dacára igen szerethetővé teszi.

Aki klímás, automata Kalinát akar venni, a 3,15 millió forintos listaárú Lada mellett tulajdonképpen egyetlen alternatívát tud megvizsgálni: az Arctic felszereltségű, szélvédő- és ülésfűtés nélküli, ellenben jóval korszerűbb, modernebb és főleg takarékosabb, kis turbómotorral és robotizált váltóval szerelt Dacia Sanderót. Van persze kuplung nélküli kisautó más is a piacon, csak hát a hasonló méretű német, francia, japán modellek jóval többe kerülnek listaáron. Az abszolút belépőmodell az automatás közlekedés luxuriózus világába pedig a Suzuki Celerio, de az sokkal szűkebb és gyengébb a Kalinánál. Ha ez nem baj, most akciósan 2,95 millió forint a klímás verzió.

tags: #Lada #Kalina #értékesítés #jellemzők #és #tudnivalók