KRESZ Elsőbbségi Szabályok Kanyarodás Útkereszteződésben

Az útkereszteződésekben az elsőbbségadási szabályokat gyakran különböző jelzőtáblák teszik még egyértelműbbé, így a köznyelvben stoptáblának hívott Állj, elsőbbségadás kötelező és mackósajtként is emlegetett Elsőbbségadás kötelező jelzésekkel.

A stop- és az Elsőbbségadás kötelező tábla szabályaira vonatkozó különbségeket érdemes szigorúan szem előtt tartani a mindennapokban. A stoptábla lényege, hogy a kötelező megállás helyét jelző vonal előtt szigorúan meg kell állni, és a védett úton közlekedő járművek részére meg kell adni az elsőbbséget.

Sokakat összezavar, ha az egymással szemből jövők egyikének stop-, míg a másiknak Elsőbbségadás kötelező táblája van. Amennyiben a stoptábla felől érkező egyenesen kíván továbbhaladni, míg vele szemben az Elsőbbségadás kötelező tábla felől jövő járművezető nagy ívben balra kanyarodna, az elsőbbség azt illeti meg, akinek stoptáblája van, hiszen a kanyarodási szabály érvényesül, ebben a relációban az egyenesen haladó mehet elsőként.

Balra kanyarodás esetén a KRESZ szerint a védett úton közlekedőkön túl a szemből egyenesen vagy jobbra kanyarodva továbbhaladó jármű számára kell elsőbbséget adni.

Néhány napon belül két olyan halálos kimenetelű közúti baleset történt, mikor a balra kanyarodó jármű vezetője nem adott elsőbbséget az előzését már megkezdő másik járműnek.

Kényelmes otthon a Kresz Géza utcában

A fenti példák alapján a balra kanyarodás veszélyes közlekedési manőver, így figyelmesen kell végrehajtani. Ha ilyen szituációban baleset következik be, akkor annak következményei rendszerint súlyosak, mert az előző jármű haladási iránya az ütközés után megváltozik, s ennek pályaelhagyás, felborulás, fának, vagy műtárgynak való ütközés lehet a vége. Ritkábban, de az is előfordul, hogy a balra kanyarodó járműben ülők sérülnek meg súlyosabban.

A tapasztalatok szerint sokan nincsenek tisztában az ilyen esetekre jellemző elsőbbségi helyzettel, és úgy gondolják, hogy ha az úttest középvonalához húzódnak, irányjelzést használnak, és senki nem jön szemből, akkor nyugodtan megkezdhetik a balra kanyarodást. A szabály azonban másképp szól, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975 (II.5.) KPM-BM együttes - közismert nevén KRESZ - 31. §-a egyértelműen fogalmaz.

A rendelkezés a párhuzamos közlekedésre nem alkalmas utakra vonatkozik. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úton a balra kanyarodni szándékozó jármű mellett a külső (vagy ahol irányonként három sáv van, ott a középső) forgalmi sávban el lehet haladni, nem alakul ki balról előzési szituáció. Ahol viszont irányonként csak egy-egy forgalmi sáv áll rendelkezésre, ott a szabály szerint az előzést végrehajtó jármű elsőbbségi helyzetben van a balra kanyarodó járművel szemben!

Fontos tudni, hogy ha az útkereszteződés előtt „Előzni tilos!” jelzőtábla van kihelyezve, illetve záróvonal van felfestve, amelyet az útkereszteződésben a kanyarodást lehetővé tévő terelővonal vált fel, a balra kanyarodó jármű vezetőjének elsőbbségadási kötelezettsége ugyancsak fennáll!

Azaz: a szabálytalanul előző járművet is megilleti az elsőbbségi helyzet! (A szabálytalanul előző jármű vezetőjét - amellett, hogy magatartásával hozzájárul a baleset bekövetkezéséhez - nem az elsőbbségi, hanem más szabályszegések elkövetésért vonhatják felelősségre, mint például a KRESZ 3. §-ának megsértése.) Számos elmarasztaló bírósági ítélet született ilyen esetben a balra kanyarodó jármű vezetőjével szemben. Ennek oka, hogy a közúti közlekedésben alapvetően az elsőbbségi szabályok az elsődlegesek.

KRESZ könyvek Nógrádi Gábortól

A párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úton a balra kanyarodó jármű vezetőjének kell az előzést végrehajtó jármű részére elsőbbséget adnia. És ha a balra kanyarodás megkezdése pillanatában (amikor a jármű éppen átlépi az út felfestett, vagy képzeletbeli felezővonalát) az előzésben lévő jármű a visszapillantó tükörben, vagy balra visszafordulva észlelhető, akkor ez a kötelezettség fenn is áll.

Egyenrangú Útkereszteződések

A KRESZ vizsgák egyik nagy kihívása az egyenrangú útkereszteződéses kérdések helyes megválaszolása. Átnézzük a szabályokat, hogy ezek a feladatok ne okozhassanak gondot számodra az elméleti vizsgán.

Egyenrangú útkereszteződésekben az elsőbbséget nem határozzák meg elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák. Nincsen kihelyezve STOP tábla, elsőbbségadás kötelező tábla, jelzőlámpa és főútvonalat jelző tábla sem. Ilyen esetben a jobbkéz-szabály alapján kötelesek vagyunk először elengedni a tőlünk jobbról érkező járműveket és a balról érkező villamost attól függetlenül, hogy azok merre haladnak. A szemből érkezőkkel szemben a kanyarodási szabály lép életbe.

A KRESZ úgy fogalmaz, hogy "útkereszteződésben a járművel elsőbbséget kell adni a jobbról érkező minden jármű és a balról érkező villamos részére". Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha egy olyan útkereszteződéshez érkezünk, ahol nincsenek elsőbbséget szabályozó táblák. A jobbkéz-szabályt a keresztező, hozzánk képest merőleges úton érkezőkkel szemben tudjuk alkalmazni az egyenrangú útkereszteződésekben.

Amit a közbeszédben kanyarodási szabálynak hívunk azt a KRESZ-ben így olvashatjuk: Aki járművel irányt változtat (terelővonalat, az úttest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, forgalmi sávot változtat, másik útra bekanyarodik, főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér stb.) köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni.

Hírek a KRESZ Parkokról

A legtöbb egyenrangú útkereszteződést ábrázoló KRESZ vizsga kérdésnél a jobbra kanyarodó jármű haladhat át elsőként a kereszteződésen, hiszen általában nem keresztezi más jármű útját, valamint elsőbbséget élvez a balra kanyarodókkal szemben. Kivételt képez természetesen a megkülönböztető jelzését használó jármű, hiszen neki minden más jármű elsőbbséget fog adni.

Az egyenrangú útkereszteződésben ügyelni kell arra, hogy a tőlünk balról érkező villamosnak is elsőbbsége van, valamint arra, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó járműveknek (mentő, rendőr, stb..) az egyenrangú útkereszteződésben is elsőbbsége van a járművekkel szemben.

Az egyenrangú útkereszteződésre egy veszélyt jelző táblával hívhatják fel a figyelmet, azonban ezt a táblát nem helyezik el minden egyenrangú útkereszteződésben. Az egyenrangú útkereszteződés veszélyt jelző tábla egy fehér háromszög alakú tábla, szélén piros sávval, közepén pedig "x" jelöléssel.

Leginkább a kertvárosi részeken találkozhatunk ilyen kereszteződésekkel, főként a csökkentett sebességű övezetek területein (pl.: 30-as zóna). Egyenrangú útkereszteződésekkel gyakran találkozhatunk az áruházak parkolóiban is. Ezek a parkolók általában magánutak, amelyeket a közforgalom számára megnyitnak. Ilyen helyen a KRESZ szabályai érvényesek, így ha nem látunk elsőbbséget szabályozó táblákat a kereszteződésekben a parkolóban, akkor bizony el kell engednünk a jobbról érkezőt.

Gyakori kérdések:

  • Mi az az egyenrangú útkereszteződés? Egyenrangú útkereszteződés olyan útkereszteződés, amelyben az elsőbbséget nem határozzák meg elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák. (pl.: STOP tábla, Elsőbbségadás kötelező tábla)
  • Mi az a kanyarodási szabály? Az egyenesen haladó jármű elsőbbséget élvez a vele azonos irányból, vagy szemből érkező, irányt változtató járművekkel szemben.

Útkereszteződéshez közeledve tudnia kell, hogy haladási irányának megfelelően mi szabályozza az áthaladási elsőbbséget, a besorolást, a jobbra, vagy balra bekanyarodást.

A helyzet gyors áttekintésével győződjön meg arról, hogy ki és hogyan (lassítással, vagy megállással) kötelezett az elsőbbségadásra.

Elsőbbséggel rendelkező útvonalon, az útkereszteződés felé haladva fel kell ismernie az elsőbbségi viszonyát („Főútvonal” illetve az „Útkereszteződés alárendelt úttal” jelzőtábla). Az elsőbbségről lemondhat a vizsgázó, ha ezzel a forgalom többi résztvevőjének segíteni lehet. Le kell mondani az elsőbbségről minden olyan esetben, amikor balesetveszélyt, vagy balesetet kell megelőzni, illetőleg elhárítani.

Ha az útkereszteződésben jelzőlámpás forgalomirányítás van, vagy a forgalmat rendőr irányítja, akkor annak jelzéseinek megfelelően kell cselekedni.

Ha a forgalmat fényjelző készülékkel irányítják, a vizsgázó zöld jelzésnél győződjön meg arról, hogy az áthaladási, kanyarodási lehetőség valóban biztosított-e.

A vizsgázónak tudnia kell, hogy mi a különbség a kör-, és a nyíl alakban világító zöld jelzés, valamint a kiegészítő fényjelzés között, mi a teendője jobbra és balra kanyarodás esetén.

A fényjelző készülék sárga jelzésére a járművével álljon meg, ha a jelzést féktávolságon kívül kapja és ha a kereszteződés előtt biztonságosan meg tud állni. Ha a sárga jelzést féktávolságon belül kapja, törekedjen a kereszteződés mielőbbi elhagyására.

A fényjelző készülék piros jelzésére álljon meg.

Piros-sárga jelzés esetén járművével a kereszteződéshez közeledve - a közlekedési partnerek mozgását is figyelve - sebességét tartva (esetleg csökkentve) várja meg a zöld jelzést, és ha lehet megállás nélkül folytassa útját. Álló jármű esetén készüljön fel az indulásra, hogy zöld jelzésre egyenletesen, rángatás mentesen, gyorsítva tudjon elindulni.

A fényjelző készülék villogó sárga jelzésénél fokozott óvatossággal és körültekintéssel közelítse meg járművével a veszélyes helyet, vagy út-kereszteződést. A veszély jellegétől függően cselekedjen, készüljön fel az esetleges megállásra is!

A kereszteződésben, ha a forgalmat nem rendőr és nem is fényjelző ké-szülék irányítja, akkor a közúti jelzőtáblák az irányadóak, vagy az egyenrangú utak kereszteződésére vonatkozó szabályok a meghatározóak.

Ha az útkereszteződés előtt „Állj! Elsőbbségadás kötelező” tábla van elhelyezve, akkor megállásra felkészülten kell a kereszteződést megközelíteni. Útkereszteződés esetén meg kell állni a kötelező megállás helyét jelző vonalnál (a vonal előtt), annak hiányában az útkereszteződésbe való behajtás előtt. A keresztező jármű forgalom elsőbbségének biztosítása után kellő körültekintéssel kell elindulni.

Meg kell győződni arról, hogy a védett útvonalon haladnak-e járművek és elsőbbségüket - szükség esetén - ismételt megállással is meg kell adni. A kötelező megállás helyét jelző vonal hiányában ott kell megállni, ahonnan a keresztező forgalmat már látja, de nem zavarja (illetőleg akadályozza), és az elsőbbség megadása után biztonságosan folytathatja útját.

Ha az útkereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van elhelyezve, akkor a kereszteződést úgy kell megközelíteni, hogy a keresztező járműforgalom és a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen haladó gyalogosok számára - ha kell megállással is - elsőbbséget tudjon adni.

Kijelölt gyalogos-átkelőhely felé a járművel úgy haladjon, hogy szükség esetén megállással is biztosítani tudja a gyalogosok elsőbbségét, és e tekintetben őket a jármű sebességével ne tévessze meg. A kijelölt gyalogos átkelőhelyen való áthaladáskor, illetve a megállás utáni elinduláskor a gyalogosok és a jármű között - a gyalogosok folyamatos haladására számítva - mindig kellő és biztonságos távolság legyen. Fokozott figyelemmel kísérje mozgásukat, magatartásukat, csak akkor gyorsítson, ha a kijelölt gyalogos átkelőhelyet, a „gyalogosok vonalát” elhagyta.

Útkereszteződésben való kanyarodás közben a vizsgázó adjon elsőbbséget az azon úton áthaladó gyalogos számára, amelyre a járművel kanyarodik.

A vizsgázó járművével vasúti átjáróhoz közeledve, annak jellegétől és beláthatóságától függően a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével csökkentse sebességét, fénysorompó esetén a villogó fehér jelzésnél is csak azután hajtson rá a vasúti átjáróra, ha az áthaladás veszélytelenségéről meggyőződött.

A vizsgázó alkalmazza a jármű kivilágítására vonatkozó előírásokat.

Az irányjelző működéséről az ellenőrző lámpa (hang) segítségével kell meggyőződni, majd figyelni, hogy azt mások is észrevették-e, és a jelzésre megfelelő módon reagáltak-e.

Ha a vizsgázó elsőbbségéről lemond, a járművel úgy mozogjon, hogy annak sebessége összhangban legyen az elsőbbségadási szándékával.

Villamosra Vonatkozó KRESZ Szabályok

A KRESZ vizsgára készülők általában a villamossal kapcsolatos vizsgakérdésektől félnek a legjobban. Ebben a cikkben megnézzük az összes villamosos KRESZ szabályt, amit tudnod kell.

A villamos is egy közúti jármű, tehát a KRESZ alapvető szabályait a villamos vezetőjének is be kell tartania, ezért sok esetben például elsőbbséget is kell adnia. (Nem úgy, mint a vonatnak, amely szintén kötött pályán közlekedik, de számára minden esetben biztosítanunk kell a szabad áthaladást.)

Villamos: olyan jármű, amely az úttestbe épített, vasúti pályaként meg nem jelölt sínpályán való közlekedésre szolgál.

Mikor kell a villamosnak elsőbbséget adnia más közlekedőknek?

Vannak olyan forgalmi szituációk, ahol a villamosnak bizony elsőbbséget kell adnia a többi közlekedő számára. Nézzük, hogy melyek ezek a helyzetek!

A villamosnak elsőbbséget kell adnia:

  • a megkülönböztető jelzését használó járműveknek
  • a gyalogosoknak a gyalogos-átkelőhelyen
  • a közúti jelzőlámpa jelzései alapján
  • ha Elsőbbségadás kötelező vagy STOP tábla van előtte
  • ha kanyarodik, akkor az azonos irányból vagy szemből érkező, egyenesen továbbhaladók számára

Ha egy szirénázó mentő vagy rendőrautó érkezik, akkor a villamosnak is segítenie kell a megkülönböztető jelzést használó jármű továbbhaladását, így elsőbbséget is kell számára biztosítania.

A gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak elsőbbsége van a villamossal szemben is. Azért a szabály tudatában sem érdemes a villamos elé kiugrani gyalogosként, viszont jó ha tudjuk, hogy a gyalogos-átkelőhelyen átkelve a gyalogosoké az elsőbbség a villamossal szemben is.

Ha a jelzőlámpa fénye pirosra vált - kivéve ha ki van helyezve a villamosok számára külön jelzőlámpa - akkor a villamosnak is meg kell állni, és megvárni míg a fényjelző szabad jelzést nem ad.

A forgalomirányító fényjelző készülék jelzése a villamosra is irányadó, kivéve, ha a villamosforgalom irányítására külön - fehér fénypontokat mutató - fényjelző készülék működik.

Ha az útkereszteződésben a villamos előtt Elsőbbségadás kötelező, vagy Állj! Elsőbbségadás kötelező (STOP) táblát helyeztek el, akkor köteles a táblák alapján elsőbbséget adni a keresztező út forgalmának a továbbhaladás előtt.

Ha a villamos kanyarodik, akkor a szemből, vagy vele azonos irányból érkező és egyenesen továbbhaladó járművek számára a villamosnak elsőbbséget kell adnia.

tags: #kresz #elsőbbségi #szabályok #kanyarodás #útkereszteződésben