Alternatív gazdasági mutatók: A GDP-n túli fejlődés mérése

A gazdasági fejlettség mérésére hagyományosan alkalmazott bruttó hazai termék (GDP) napjainkban egyre több kritikát kap korlátozott információtartalma miatt. A GDP önmagában nem alkalmas a jólét mérésére, mert nem fejezi ki azt a globális fejlődési válságot, melyet a növekvő társadalmi polarizálódás, az egyre nagyobb mértékű elszegényedés, valamint a természeti erőforrások visszafordíthatatlan pusztítása jellemez. A GDP nem tartalmazza az informális szektor tevékenységét, a termelés piaci árakban nem tükröződő társadalmi kárait, valamint a környezetpusztítás költségeit. A Régiók Bizottságának véleménye szerint a GDP nem alkalmas arra, hogy pontosan mérje a társadalomnak azt a képességét, hogy mennyire tudja kezelni az éghajlatváltozás, a forráshatékonyság és az életminőség kérdését.

Már az 1930-as években nyilvánvalóvá váltak a jelenkori, GDP-n alapuló mérési rendszer kialakulásának problémái. Simon Kuznets, akinek a segítségével a nemzetgazdasági elszámolási rendszer létrejött, komoly fenntartásokkal élt. Első, 1934-ben a kongresszusnak küldött jelentésében már megpróbálta figyelmeztetni a nemzetet az új rendszer korlátaira: „Egy nemzet jólétére nemigen következtethetünk a nemzeti jövedelem fentiekben meghatározott mércéjéből” - vonta le következtetését. 1962-re Kuznets a The New Republic című könyvében megírta, hogy a nemzeti elszámolások alapvető újragondolására van szükség. „Figyelemmel kell lenni a növekedés mennyisége és mineműsége közötti megkülönböztetésre, a költségek és hozamok közöttire, a rövid és hosszú távú megfontolásokra”, írta. A jólét árnyaltabb, s a fenti szempontokra is kiterjedő méréséhez új fejlődési mérőszámok kidolgozására van szükség.

A reformok irányai és a kiegészítő mérőszámok

A változások iránti igény ma már nyilvánvaló, a reformok azonban jóval korábban, a huszadik század második felében kezdődtek, és három főbb irányban kerestek megoldásokat arra, hogy a nemzetgazdasági elszámolási rendszer hibáit hogyan lehetne korrigálni. A környezeti, gazdasági és társadalmi tényezők új mérőszámokban történő összekapcsolására számos próbálkozás történt.

1. Szatellit elszámolások rendszere (SEEA)

A reformok első iránya a szatellit elszámolások rendszerének kialakítása, amely úgy tekinthető, mint a nemzeti elszámolások hatókörének kiterjesztése, mely az eredeti elszámolási rendszert érintetlenül hagyja. 1993-ban az ENSZ Statisztikai Osztálya (UNSTAD) felülvizsgálta a nemzeti elszámolások rendszerét, és a hagyományos elszámolások mellett létrehozott egy olyan „kísérő elszámolásokból” (satellite accounts) álló rendszert, mely az SNA makromutatóinak környezeti érzékenységét volt hivatva növelni. Ennek az új rendszernek a kezdetei még a nyolcvanas évek közepére nyúlnak vissza: ekkor hozott létre közös munkacsoportot az SNA környezeti szempontú módosítására az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és a Világbank. A SEEA rendszere, mint az SNA kiegészítése, változatlanul hagyja a hagyományos nemzeti elszámolás elveit és alapjait. A definíciók, az elszámolási elvek, a termelés határai stb. konzisztensek a kiegészítő mutatókon belül az SNA eredeti rendszerével. Célja az, hogy a környezet gazdasági szerepét valamilyen formában mérhetővé téve annak fontosságát jelezze. Az Integrált Környezeti-Gazdasági Számlák Rendszere (SEEA), amelyet az ENSZ, az Európai Bizottság, az IMF, az OECD és a Világbank közösen dolgoztak ki, az SNA szatellitrendszere. Közös keretbe foglalja a gazdasági és környezeti információkat a környezet által a gazdaságban játszott szerep, illetve a gazdaság által a környezetre gyakorolt hatás mérése érdekében. Az initiative, bár nagy előrelépést jelent, de mégsem teljes értékű megoldás, mert az alapvető hiányosságokat nem tudja kiküszöbölni.

2. Pénzügyi jellegű, aggregált mutatók (ISEW, GPI)

A fejlesztések másik iránya egy új szemléletű, de alapvetően pénzügyi jellegű mutató kidolgozása. Itt a szatellit mutatókkal ellentétben nem a hagyományos elszámolási rendszer mellett jelennek meg az új mutatók, hanem beépülnek egy komplex mutatóba. 1989-ben Caracasban tartottak konferenciát az alternatív gazdasági mutatókról. A tanácskozás fő üzenete az volt, hogy az egysíkú, GDP-ben mért gazdasági fejlődést egy többmutatós, komplex mutatórendszerrel kell felváltani: gazdasági, környezeti és társadalmi mutatók csoportjaival. Azonban az olyan mutatókat, mint a GDP, melyek használata mélyen beleágyazódott a mai gazdasági és politikai életbe, nem lehet egy csapásra többmutatós rendszerrel felváltani. Hermann Daly, a Világbank közgazdásza és John Cobb teológus hasonló gondolatok alapján úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak egy átfogó, aggregált gazdasági jóléti mutató kidolgozásával. Ezt mégis lehetségesnek és szükségesnek tartották, főleg azért, mert egy ilyen mutató a GDP-vel párba állítva „látványos” összehasonlításokra ad módot.

A Fenntartható Gazdasági Jólét Mutatója (ISEW)

A jelenlegi egyik legátfogóbb jóléti mérőszám a Fenntartható Gazdasági Jólét Mutatója (ISEW), melyet Herman Daly és John Cobb fejlesztettek ki (Daly-Cobb (1989)). Az ISEW a kiindulópontnak tekintett lakossági fogyasztást különböző jólétet befolyásoló tételekkel korrigálja. A mutató alapja a lakossági fogyasztás, pontosabban a jövedelemegyenlőtlenség indexével korrigált lakossági fogyasztás. Pozitív tényezőként veszi számba a háztartási munka értékét, a tartós fogyasztási cikkek éves szolgáltatásainak értékét, az utak illetve országutak által (nem ingázási célokra) nyújtott szolgáltatásokat, valamint az egészségügyi és oktatási közkiadások bizonyos hányadát. Szintén ide tartozik a tőkekínálat nettó növekedése, valamint az ország nettó nemzetközi tőkepozíciójának kedvező változása. Ugyanakkor levonandó a tartós fogyasztási cikkek vásárlására fordított éves összeg, a jóléthez hozzá nem járuló egészségügyi és oktatási magánkiadás, az ingázás közvetlen költsége, az urbanizáció költsége, a motorizált közlekedés baleseti költsége, valamint a természeti folyamatokba történő káros beavatkozások költsége. Utóbbi kategóriába tartoznak a víz és a levegő szennyezésének, illetve a mezőgazdasági területek csökkenésének költségei, a zaj okozta és a nedves élőhelyek elvesztéséből fakadó károk, valamint a nem megújítható erőforrások kimerülése és a hosszútávon jelentkező környezeti pusztulás. Mint azt a felsorolás is mutatja, a Fenntartható Gazdasági Jólét Mutatója valóban rendkívül átfogó mérőszám, amely azonban számszerűsíthetősége szempontjából komoly hátrányként jelentkezik. A legtöbb országban ugyanis nem állnak rendelkezésre a számításhoz szükséges statisztikai adatok. Daly és Cobb módszere alapján Németországra, Nagy Britanniára, Skóciára és Ausztriára már készültek ISEW-számítások, Dániára és Hollandiára pedig jelenleg dolgozzák ki a mutatót.

A Valódi Fejlődés Indikátora (GPI)

Az ISEW-et megalkotása után sok kritika érte, sok közgazdász, ökológus és más elemző írta meg véleményét erről a mutatóról. Ezek után a „Redefining Progress” nevű kutatócsoport a kritikák alapján átdolgozta, illetve tovább fejlesztette az indikátort. Ezt az új, átdolgozott mutatót Genuine Progress Indicator-nak (a valódi fejlődés mutatószámának) nevezték el. Az, hogy a Genuine Progress Indicator tulajdonképpen az ISEW-nek a továbbfejlesztése, abban is megmutatkozik, hogy az egyik kidolgozója, Clifford Cobb az ISEW-nek is társszerzője volt. A Valódi Fejlődés Mutatója (GPI) a Fenntartható Gazdasági Jólét (ISEW) egyik továbbfejlesztett változata. Egységes, átfogó szerkezetben tartalmazza mind a piaci, mind a nem-piaci tevékenységek értékét, és a GDP-től eltérően hosszú távú szemléletet tükröz. Amíg a GDP csak az adott év kiadásainak összességét veszi számba, addig a GPI a természeti és társadalmi tőke kimerülésével is számol, s ezzel az aktuális gazdasági tevékenységek hosszú távú fenntarthatóságáról is informál. A GPI számításának alapját az ország személyi fogyasztása képezi - hasonlóan a GDP-hez és az ISEW-hez. A GDP-ben egyszerűen csak összeadják a nemzeti termelés egyes elemeit: az üzleti befektetéseket, a kormányzati kiadásokat és a nettó exportot, mindezek nettó hasznát azonban nem becslik meg. Ezzel szemben a GPI a személyi fogyasztás teljes értékét korrigálja a jövedelem-elosztás tényezőjével, majd további társadalmi és ökológiai költségeket/hasznokat kifejező tényezőkkel módosítja azt. A GPI-ban összeadják a gazdaságban elfogyasztott termékek és szolgáltatások értékét (az őket kísérő pénzmozgástól függetlenül), majd három fogyasztáshoz kapcsolódó kiadási kategóriát vonnak le: (1) kárenyhítést szolgáló kiadásokat (például kórházi és ingázási költségek, környezetszennyezés utólagos elhárítása stb.), (2) társadalmi költségeket (például családok szétzilálódása, alulfoglalkoztatottság stb.) és (3) a környezeti vagyon és a természeti erőforrások értékcsökkenését.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszékén - fiatal közgazdászok bevonásával - már megkezdődött a magyar GPI kiszámításához szükséges adatgyűjtés. A munka komoly nehézségekbe ütközik: statisztikai rendszerünk egyelőre alkalmatlan egy ilyen átfogó jóléti mutató számszerűsítésére. A jövedelmi egyenlőtlenségek elmúlt évtizedben bekövetkezett jelentős mértékű hazai növekedését igazolják a számítások. A „Jövedelemeloszlás Magyarországon 1995” című kiadvány alapján például egyértelműen levonható az a következtetés, hogy Magyarországon 1982 és 1995 között - ezen belül pedig különösen 1987 és 1995 között - a jövedelmek nagyfokú polarizálódása ment végbe. A jelentés tanúsága szerint "1987-ben a felső tized átlagjövedelme 4,6-szerese volt az alsó tizedének, s ez az arány 1995-re már 7,5-re nőtt. A népesség legalacsonyabb jövedelmű 10%-a az összjövedelem mindössze 3,3%-ával, a legmagasabb jövedelmű tizede az összjövedelem 25%-ával rendelkezett 1995-ben." A háztartási munka és a gyermeknevelés értéke, valamint az önkéntes munka értéke is számít, de ezek pénzértékben való kifejezéséhez gyakran hiányoznak az adatok. A bűnözés költségeit és a családok szétzilálódásának költségeit (válások, tévénézés) is figyelembe veszik a GPI számításakor.

3. Nem pénzügyi szemléletű, komplex mutatók

A fejlődés harmadik iránya a nem pénzügyi szemléletű mutatók kidolgozása. Az előbbi csoporttól elsősorban abban térnek el, hogy a teljesítményt nem pénzben, hanem valamilyen más, összehasonlításra alkalmas mértékegységben fejezik ki. Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) egy négy tagból álló indexcsaládot számít (HDI, IHDI, GII és az MPI). 2010-ben a mutatók átfogó reformja történt, ez megjelenik az átnevezésükben és tartalmi változásukban is. Mindegyik mutatóra jellemző, hogy bár a GDP-hez viszonyítva pontosabb képet ad egy ország jólétéről, de egyik mutató sem tartalmaz a természeti környezet állapotára vonatkozó közvetlen adatokat.

Emberi Fejlődési Index (HDI)

Az Emberi Fejlődési Mutató (Human Development Index, HDI) az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja által 1990-ben kidolgozott mutatószám. Megalkotásának célja az volt, hogy a GDP által nem mért fontos értékek alapján rangsorolhatóvá tegye az egyes gazdaságokat. Az átfogó, négy indikátorból és három dimenzióból álló összetett index Human Development Index (HDI) az egy főre jutó GNI értéke, a születéskor várható élettartam, a kombinált bruttó beiskolázási arány és a felnőtt írni-olvasni tudás mérőszámának kombinációjával méri az egyes országok fejlettségének szintjét. Ha a társadalmi egyenlőtlenséggel korrigáljuk az index értékét, akkor megkapjuk az Inequality-adjusted Human Development Indexet, vagyis az IHDI-t. Magyarország a HDI alapján a világ átlagánál kedvezőbb helyzetben van, de a legmagasabb pontszámot elérő országoktól (Norvégia, Ausztrália, Új-Zéland, USA) kissé elmaradva. Niger, Sierra Leone és Szomália osztoznak a lista végén.

Nemenkénti Egyenlőtlenségi Index (GII)

A Gender Inequality Index (GII) az egészségügyi adatok (pl. gyermekágyi halálozás), a felhatalmazás (pl. nők aránya a politikai döntéshozásban) és a munkaerő-piaci adatok alapján számolja a nemek közötti egyenlőtlenséget.

Többdimenziós Szegénységi Index (MPI)

A Multidimensional Poverty Index (MPI) a HDI három dimenziója mentén (oktatás, egészségügy és jövedelem) mutatja be a szegények számát és a főbb jellemzőket. Ebben a mutatóban már elemeiben megjelenik a környezeti dimenzió, például az ivóvízellátáson keresztül.

Környezeti Teljesítmény Index (EPI)

A Yale és a Columbia Egyetem kutatói hozták létre az EU kutatóival közösen az Environmental Performance Indexet (EPI), amely az ESI (Environmental Sustainability Index - Környezetvédelmi Fenntarthatósági Index) örököse. A 2010-es index összesen 163 országot csoportosít 25 teljesítményindikátor alapján, amelyeket 10 kategóriába sorolnak, lefedve a környezetvédelmet, a közegészségügyet és az ökoszisztéma egészségét is. Az indikátorok közül a DALY Index (Disability-Adjusted Life Year Index - Egészségkárosodással Korrigált Életévek Index) 25%-os súllyal szerepel. Ezek az indikátorok mutatják meg, hogy a kormányok mennyire állnak közel ahhoz, hogy egy átfogó környezetvédelmi intézkedéscsomagot hozzanak létre. Magyarország a világ átlagánál jobb helyzetben van, de a legjobban teljesítő országoktól jelentősen elmaradva (Izland, Svájc, Costa Rica, Svédország). Az elmaradás okai a biodiverzitás, a klímaváltozás és a levegőszennyezettség helyzeténél keresendőek.

Éghajlatvédelmi Teljesítmény Mutató (CCPI)

A CCPI az egyik legújabb indikátor a nemzetközi éghajlat-politika hatékonyságának mérésére. Az index egységes szempontok alapján értékeli és hasonlítja össze 56 ország klímavédelmi teljesítményét, azokét, amelyek energiatermelésből származó szén-dioxid-kibocsátást több mint 90%-ért felelősek.

Ökológiai lábnyom (EFP)

Az Ökológiai lábnyom (Ecological Footprint - EFP) azt fejezi ki, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű produktív földterületre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. Mértékegysége a globális hektár/fő (gha). Az ökológiai lábnyom mutató részeként kiszámításra kerülhet a szén-dioxid- vagy karbonlábnyom, amely az ökológiai lábnyom több mint 50%-át jelenti. A leggyakoribb kritika, hogy nem tartalmazza a szociális tényezőket és az emberek elégedettségét. Az ökológiai lábnyom mutató (EFP) esetén a cél az, hogy az ökológiai lábnyomunk ne legyen nagyobb, mint az eltartásunkhoz elegendő biológiai kapacitás. A biológiai kapacitás jelenleg a világátlagot vizsgálva 1,8 gha/fő, amelyet az egy főre eső ökológiai lábnyom meghalad (2,7 gha/fő). Fenntartható ökológiai lábnyoma jellemzően a gazdaságilag elmaradott országoknak van (például Afganisztán vagy Banglades). Magyarországon számított érték (3 gha/fő), amely a fejlett országokhoz képest kedvezőnek tekinthető, az elmúlt évek során kismértékben csökkent is.

Boldog Bolygó Index (HPI)

A New Economic Foundation (nef) által számított Happy Planet Index (HPI) mutató 3 tényezőt tartalmaz: várható élettartam, ökológiai lábnyom és elégedettség az élettel, vagyis az ökológiai lábnyom mutatót kiegészíti az emberek életminőségét meghatározó objektív és szubjektív faktorral. A HPI-mutató értékei 0 és 100 pont közötti értékeket vehetnek fel, ahol a magasabb értéket tartjuk kedvezőbbnek. A fejlett országok célul tűzték ki, hogy 2050-re elérjék a 87 pontot a HPI-skálán - ami azt jelenti, hogy az egy főre eső ökolábnyomot 1,7 gha-ra csökkentik, 8 pontot érjenek el a 10-ből az életelégedettségi mutatón, és a várható élettartam 87 év legyen. Magyarország elmaradása ezt a mutatót nézve számottevő a világátlagtól (143 országból a 90. helyen van), de érdekes az is, hogy a legboldogabb országok között egyetlen uniós tagállam sem található (a legmagasabb HPI Indexe az uniós tagállamok közül Hollandiának van, amivel 143 ország közül a 43.). Az elmaradás oka Magyarország esetén nyilvánvaló, alacsony az élettel való elégedettség (5,5 a maximális 10-ből).

Összefoglalás és a jövő útja

Az alternatív közgazdasági és jólléti mutatók olyan mérőszámok, amelyek a társadalmak fejlődését, életminőségét és fenntarthatóságát komplexebb módon értékelik, mint a hagyományos GDP. Ezek a mutatók kiegészítik a GDP-t, amely kizárólag a gazdasági termelést méri, de nem ad képet az életminőségről vagy a környezeti fenntarthatóságról. Globális különbségek jelentkeznek abban, hogy egyes országok gazdaságilag fejlettek, de alacsony a fenntarthatóságuk, míg mások fenntartható módon élnek, de gazdaságilag kevésbé teljesítenek jól. Az alternatív mutatókat áttekintve megfogalmazódik az a kérdés, hogy létezik-e olyan ország, amelyik mindegyik mutató szerint élenjáró. Négy, koncepciójában jelentősen eltérő mutató (EFP, HPI, HDI, EPI) segítségével mutatja be az adatok Magyarország helyzetét a világátlaghoz és az adott mutató legkedvezőbb értékéhez képest. Ha az egyes mutatók szerint élenjáró országokat összehasonlítjuk, csak egy ponton találunk egyezést, Costa Rica a HPI- és az EPI-mutató alapján is a legkedvezőbb helyen van.

A változáshoz a társadalom állásfoglalása is szükséges, így fontos tény az is, hogy az EU állampolgárainak több mint kétharmada úgy véli, hogy a haladás mérésére társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági mutatókat egyaránt figyelembe kellene venni, és csak alig egyhatoduk részesítené előnyben a főleg gazdasági mérőszámokon alapuló értékelést egy 2008-ban végzett Eurobarométer-felmérés szerint. A fenntarthatóság hosszú távú és globális kérdés, a térségi összefüggések megértése nélkül megvalósíthatatlan. A könyv a fenntartható fejlődés elméleti kérdéseit és gyakorlati megvalósíthatósági rendszerét vizsgálja egy közgazdász nézőpontjából. Arra a kérdésre keres választ, hogy több mint egy negyedszázaddal a fenntartható fejlődés elvének megjelenése után ez a szép és humánus elv vajon egy egyre inkább feledhető teória vagy a gazdasági gyakorlatban is megvalósítható és tartósan megvalósuló rendszer lesz-e.

tags: #közgazdaságtan #GDP #NEW #ISEW #GPI #BV

• Legjobb téli gumik 215/60 R17 méretben
• Zöld rendszám szabályozás részletesen
• Első fékbetét csere Ceed JD modellen
• A Mitsubishi L200 leggyakoribb műszaki problémái
• Műanyag E46 kulcs felújítás