A Hyundai Coupe: Mély Üléspozíció és a Hasmagasság Hatásai

A megfizethető árú, vérbeli kupék korszaka leáldozott, mondjuk eleve ritkának számítottak. Ám mostanra szinte teljesen kiirtották őket a mindenféle SUV és crossover modellek, amelyek kecsesen lejtő tetőívükkel sikeresen elhitették a vásárlókkal, hogy ők sportosak, ők aztán igazi kupék. Aztán ott vannak a kupésított limuzinok, amelyeket többnyire a magasabb kategóriákban kínálnak horrorisztikus összegekért, vagy épp kompaktabb méretben ugyancsak a prémium márkák, szintén erősen túlárazva.

Ilyen autó a Hyundai Coupe, vagyis a Tiburon, akarom mondani a Tuscani. Na jó, maradjunk a Coupénál, hiszen hivatalosan ezt a nevet kapták az Európába szánt modellek. Sokan azonban itthon is Tiburonként ismerik, ami az USA-ba szánt modellek neve, Tuscaniként pedig Kanadában és Ázsiában forgalmazták. A név azonban mit sem változtat a lényegen.

A Hyundai a tankönyvi példa szerint rajzolt kupét nyújtotta a vásárlóknak két generáción keresztül. A most bemutatott példány a második generáció tagja, annak is az első ráncfelvarráson már átesett változata 2005-ből. A szóban forgó példány tehát 2005-ös évjáratú, orrában soros négyhengeres, kétliteres benzinmotor dolgozik.

Az alacsony profil és a külső megjelenés

Először is, formája nagyon szép. Élőben sokkal szebb, mint a képeken, és ez tényleg nem vicc. Lapos, oldalról nagyon dögös, hátulról is szép. Sokan megbámulják. Igazság szerint nem is láttak ilyet és azt sem tudják, h miféle. A tekintetek az utcán mindent elárulnak. Fontos volt, h jól nézzen ki és ne 1 elavult forma legyen. Mivel nagyon szép senki sem finnyákol, h "csak" Hyundai, vagy jújj Dél-Kórea?

A dögös, keret nélküli ajtókon át az utastérbe jutva rendkívül kényelmes, sportos bőrülések várnak, bár ezeken is látszik már a kor, de nincs rajtuk szakadás. A keret nélküli ablakokért mindenki irigyel. Nem 1 hétköznapi autó, az már biztos. Dupla kipufogóvég a sportos hangulatért.

Alkatrészek Hyundai kompresszor javításhoz

A mély üléspozíció és az utastér élménye

A jármű egyik legmeghatározóbb élménye az alacsony üléspozíció. Alacsonyan ülsz benne, nem is képzelnéd, h mennyire. Sokakat ez zavarhat. Nehézkes a kiszállás, pláne ha púpos a kocsibeálló. Kiteszed a lábad és 1ből ott a talaj. Jó nagy lendület kell, h kiugorj belőle. Időseknek, izületi bántalmakkal szenvedőknek abszolút nem ajánlom. Nekik kényelmetlen. Ettől igazi sportautós feeling. Jelenlegi tulajdonosa először a mély üléspozíción lepődött meg, hiszen még nem volt hasonló autóval dolga, és ez az a pont, ami miatt sokan a magasabb szabadidő-autók mellett teszik le a voksukat. Tény, hogy egyesek számára kényelmetlen mélyre beülni, mások viszont imádják.

A mély üléspozíció hatással van az utastér érzetére és a kilátásra is. Magas az övvonal. Én 180+ vagyok és nekem a vállamat eltakarja!!! Csajom szeme sarkáig ér. Elég vicces, amikor vezeti :) 1 fél fej, nem több ami látszik belőle. Mint 1 tank olyan érzés, nekem biztonságot nyújt. Persze kilátni ezért kicsit nehézkes belőle, engem nem zavar, sőt ebbe szerettem bele. Tükrei nagyon nagyok és nagy szöget fognak. Hátra sokat nem látni a belső visszapillantóból. Annyira azért nem vészes, de ettől még én könnyen tolatok az említett óriási külső tükrök miatt. Céges Octavianak kb fele ekkora tükre van, szenvedtem is vele. Tolató radar azért elkéne. Másnap megvettem a tolatóradart potom 12.000-ért. De 20 ropiért rakták be!!!

A Hyundai Coupe belső terének és csomagtartójának áttekintése

Hátsó ülés és csomagtér

A hátsó ülések kihasználhatósága is az alacsony profil velejárója. Hátul hely nincs! :) Na jó ez nem igaz, nem kell parázni. 170ig elférni, rövid távon lehet vinni 4 normális embert is. Spanomékkal mentünk 30km-t 4en semmire nem panaszkodott. Bár hosszabb távon csak lányoknak kényelmes hátul. Én nem taxinak vettem. Ha netán nem vezetek akkor anyósülés, így ez engem abszolút nem zavar. Hátul maximum gyerekek férnek el, az átlagos magasságú felnőtteknek már a plafont súrolja a feje búbjuk.

Csomagtartó van, nagy is 320 literes. 1 hetes cucc 2 főre simán belefért, lapos és hosszú, így jól pakolható. Isofixes ülések hátul: óriásira bővithető, mint 1 furgon, ráadásul faszán szintben is van. Az egyetlen negatívum, amit megemlíthetek, az a hátsó ülések fogantyújának a hiánya, amelyekkel a háttámlákat lehetne dönteni, hogy az alaphelyzetben 420 literes csomagtér mérete növelhető legyen. Ezeket szemmel láthatóan kitörtek a helyükről.

Vezetési élmény és a hasmagasság kihívásai

A karosszéria merevsége és a futómű is hozzájárul a sportos karakterhez. Kasztni merev, rugózás kemény, kanyarokat úgy beveszi gond nélkül nagy sebességgel, mint a pinty. Élvezetes is, mert betapad és érzed, h ez nemigen fog kimenni. Kerekek 205/55 R16.

Elektromos autó elemzés: Hyundai Ioniq

Az alacsony hasmagasság azonban kihívásokat is tartogat, különösen rossz útviszonyok között. Alacsony magasság: szar úton szar vezetni. Ugrál, pattog, hajrá Mo. Szval ha lehet mellékutak, Pest mellőzve mert akkor kényelmetlen. 400km-t levezettem 5perc megállással(tankolás) és se hát, se derékfájás, se karfájás. Egyedül a fenekm zsibbadt el a cirka 4 óra folyamatos úttol. Kicsit több visszajelzés érkezhetne mondjuk a kormányra, de összességében igazán élvezetes cirkálni a Coupéval.

A Hyundai Coupe egy túrakupé, hiszen eleve nem tervezték vérbeli sportautónak. Kétliteres motorja 136 lóerőt állít csatasorba, amit ebben az autóban a négyfokozatú automata sebességváltó továbbít az első kerekekhez. A 136 lóerő és a 179 Nm egyáltalán nem tűnik kevésnek az üresen 1265 kilogrammos autó mozgatásához, 10,5 másodperc alatt százon van, de az automatikus váltó amolyan nyugis cirkálóvá teszi. A kormány egyébként egészen közvetlen, hátul multilink futómű gondoskodik a kényelemről és a 17 colos könnyűfém felnik sem túlméretezettek.

Méreteit tekintve ugyan akkora mint egy Octavia! 4,5 méter hosszú és 1,8 méter széles. Kisautók után szokni kell. Nagy tengelytáv miatt nehezen fordul. Nem 1 Corsa az már biztos.

Fenntartási költségek és tulajdonosi tapasztalatok

Itthon egymillió forinttól indul az áruk a használtpiacon, de a jobb állapotú és kevesebbet futott példányokért érdemes a másfél milliós árkategóriában nézelődni. A kevesebbet futott ebben az esetben 120-150 ezer kilométer környéki futásteljesítményt jelent. A képeken látható Coupét jelenlegi tulajdonosa nemrég vásárolta, még egy éve sincs, hogy hazavitte. Persze a vásárlás után azonnal cseréltek rajta minden szűrőt és néhány kopó alkatrészt. Az autót nem kímélték az évek, néhány „csináld magad-barkács” javítás nyoma is látszott rajta, és sajnos törve is volt, ebből kifolyólag várt még az új tulajra némi többletkiadás a futómű teljes helyreállításhoz. Körülbelül 360 ezer forint ráköltése után most már tökéletesen üzemel. Apróbb szépséghibák csak közelről vehetők észre a karosszérián.

Alkatrészek vannak hozzá. 90-es nagyszervíz 110ezer Ft. Ködlámpa kompletten 35ezer. Most megy műszakira+zöldkártya. Én is féltem, de nem kell. Szerelőt azért vigyél, hátha megtörték ugyanis ezeket mind 1től 1ig külföldről hozták be. Csak az új coupét forgalmazzák itthon(2007). Az enyém olaszból való, törve nem volt, légzsák nem nyílt. Ez volt az első amit megnéztem, másnap meg is vettem, mert annyira megérte. Potom 2,2+átiratás, benzin, szervíz. Kinek megéri kinek nem. Nekem megérte és remélem, h nem lesz vele sose gond. Semmihez nem kellett hozzányúlni! És ez egy 6 éves autó. Következő szervíznél lesz majd 1 komplett fékcsere, mert a gyáriak már elkoptak. Ez egy picit nagyobb beruházás lesz majd.

Hogyan cseréljünk pollen szűrőt egy Hyundai H1-ben?

Volt egy kisebb szakmai vitám 1 Swift Sedánnal. Nekitolattam, este ködös nyákos vacak időben. Láma voltam, nem figyeltem. A Suzuki szarabbul járt! Leszakadt a fél lököse és ez nem vicc!!! 30cmen figyegett az egész és jó pár műanyagdarab hevert a földön. Biztosításom ilyen fostalicska trágya kocsi miatt lesz több. Ha egy autóval koccantam volna tuti neki is annyi baja lett volna, mint az enyémnek, mert nevetséges sebességgel koccantunk.

Összegzés és ajánlás

Ajánlom mindazoknak akik szeretnének 1 jól kinéző sportos és nem sport autót! Akik szeretik, ha elismerően néznek a kocsijára, akiknek nagy az arca, az vegyen inkább 320-as bömöst. Normális közlekedésre elég, kanyarokban nagy sebességre képes, így olyan mintha szágoldoznál. Menni is megy ha kínálják.

1,6 motor közlekedni megfelel. Keveset eszik (vagy inkább nem vészes) menni is megy. Gyorsulni nem szabad vele. Sokkal többet néznek ki belőle, mint ami. Nem sokan kötöszködnek. Ha nem gyorsulsz azt hiszik, h ők a csírák, mert a tiéd többet tud és nem állsz le velük pitiskedni. Amúgy pirosnál jól ugrik, nyugodtan lehet vele kocsisort, kamiont előzni, nem kell betojni, h nah hűha beférek még?

Autó-Forrás Kft. Sajnos a megfizethető árú, vérbeli kupék korszaka is leáldozott, mondjuk eleve ritkának számítottak. Ám mostanra szinte teljesen kiirtották őket a mindenféle SUV és crossover modellek, amelyek kecsesen lejtő tetőívükkel sikeresen elhitették a vásárlókkal, hogy ők sportosak, ők aztán igazi kupék. Aztán ott vannak a kupésított limuzinok, amelyeket többnyire a magasabb kategóriákban kínálnak horrorisztikus összegekért, vagy épp kompaktabb méretben ugyancsak a prémium márkák, szintén erősen túlárazva.

tags: #Hyundai #Coupe #hasmagasság #adatok