A feszültségszabályzó működése és a Honda CBR600 (valamint más járművek) hibajelei
Akik rendelkeznek járművel, azok számára nyilvánvaló, hogy a generátor a gépjármű egyik roppant fontos eleme. Ennek egyik kulcsfontosságú része a feszültségszabályzó, amely regulálja a generátor által az akkumulátor feltöltéséhez, valamint a jármű elektromos berendezéseinek működéséhez szükséges feszültséget.
Hogy megértsük a feszültségszabályzó működését, először tisztázni kell, milyen folyamatok mennek végbe a motor indításakor. Az autó elindulásáért az akkumulátor feszültsége felelős, ami a gyújtáskapcsoló elforgatásakor kezd el áramolni az önindítón át. A járó autó elkezdi termelni az energiát a generátor belsejében, egészen pontosan a benne található forgórészt forgatja a hajtószíj.
A szabályozó arra készteti a generátort, hogy tartsa a körülbelül 13,5-14,5 Volt közötti értéket, aminek köszönhetően az akksi biztonságosan újratölthető. Ezt követően a villamos áram a feszültségszabályzón keresztül áramlik az akkumulátorba. Ha az akkumulátor feszültsége 13,5 Volt alá csökken, úgy a feszültségszabályzó feszültségérzékelője a generátorra zárja az áramkört. Amikor az autó akkumulátorának feszültsége eléri a 14,5 Voltot, úgy a feszültségszabályzó érzékelője kikapcsolja a generátort, amiből adódóan megszűnik az akksi áramellátása. Ez a folyamat meggátolja azt, hogy utóbbi túltöltődjön, felrobbanjon vagy kiégjen.
Az autó generátor feszültségszabályzó hiba jelei
Szerencsére nem kell autószakértőnek lenni ahhoz, hogy ezeket a jelzéseket még azelőtt kiszúrjuk, mielőtt nagyobb károsodást szenvedne gépjárművünk. Az autó generátor feszültségszabályzó hiba jelei felhívják a figyelmet az alkatrész működésével kapcsolatos problémákra.
- Túl- vagy alultöltés: A túltöltés esetén a generátor termelte feszültség túl magas, ami az akkumulátor túltöltődését okozza. Az alultöltésnél a feszültség túl alacsony, aminek következménye az akkumulátor lemerülése, ami indítási sikertelenséghez és leálláshoz vezethet.
- Feszültségingadozások: Ezek legtöbbször villódzó fényeket, az audiorendszer torzulását és egyéb elektromos alkatrészekkel kapcsolatos problémákat okozhatnak.
- Elsötétülő vagy villogó fényszórók: Ha azt észleljük, hogy a fényszórók nem olyan fényesek, mint korábban, vagy gyakran fel- és kikapcsolnak, az annak a jele lehet, hogy a feszültségszabályozó nem működik megfelelően.
- Akksi figyelmeztető lámpa: A feszültségszabályzó rendellenes üzemének jele az akkumulátor figyelmeztető lámpájának felvillanása a műszerfalon.
- Égett szag: Ennek a legvalószínűbb oka, hogy az akkumulátor túltöltődött, ami túlmelegedéshez vezethet.
Hogyan teszteljük egy generátor kétpontos IC szabályozóját? 1. rész | IC szabályozó tesztelése multiméterrel
Diagnosztika és javítási tippek
Ha gyanítjuk, hogy a generátor feszültségszabályozója meghibásodott, érdemes elvinni a járművet autójavításra. A szakemberek a felmerülő problémát többféle módon is diagnosztizálhatják:
Civic kipufogó leömlő választék
- Szemrevételezéses ellenőrzés: A szerelők ellenőrzik a generátort és a feszültségszabályozót, hogy nincs-e rajta kopás, sérülés vagy laza csatlakozás.
- Feszültségvizsgálat: Multiméterrel tesztelhetik a generátor által termelt feszültséget. Ha az érték az ajánlott tartományon kívül esik, valószínűleg a fesszabályzó működésében lesz a hiba.
- Terhelési teszt: A szakemberek terhelési teszterrel ellenőrzik az akkumulátor és a generátor elektromos terhelések kezelésére való képességét.
| Állapot | Feszültség érték | Lehetséges ok |
|---|---|---|
| Alultöltés | < 13,7 V | Vezetékezési hiba, oxidált csatlakozók, gyenge mágnesek |
| Ideális | 14,0 V - 14,5 V | Megfelelő működés |
| Túltöltés | > 15 V | Hibás feszültségszabályzó |
A mai napig visszatérő probléma, még japán nagymotoroknál is, hogy ez a rendszer meghibásodik. Érdekesség, hogy bizonyos típusoknál, például egy Honda CBR600-nál, a gyári alkatrész helyettesíthető más, hasonló villamossági igénybevételre tervezett típusidegen alkatrésszel. Ha szerelsz, csak feszültségmentes állapotban tedd! Használj fedélzeti feszültségszabályzó mérőt, hogy menet közben ellenőrizni tudd a rendszer töltését.