A gyermekrajzok és a karikatúra világa: tükör a lélekbe és a társadalomba
A gyermekrajzok sokkal többet jelentenek puszta firkáknál; egyfajta ajtót nyitnak a gyermek belső világába. A csemeték rajzai a firkától egészen a részletesen kidolgozott művekig sok mindent elmesélnek. A formák, a színek, a vonalvezetés, a radírozások és a figurák közti sorrend használata mind utalnak valamire. Egy rajzon keresztül megmutatkozhatnak félelmek, örömök, kapcsolati dinamikák, vágyak vagy akár meg nem értett események. A gyermek nem tudja mindig szavakba önteni, amit átél, hiszen még csak tanulja a szavakat és azok jelentését - de lerajzolni gyakran le tudja. Ez a rajz így egyfajta „nonverbális kommunikáció” is.
Gyakran hajlamosak vagyunk a rajzokat szimpla kreatív tevékenységként kezelni. Azt mindenki tudja, hogy rajzolni fontos a majdani írás miatt, mert fejlődik a finommotorika, színezzen szépen, ne menjen ki a vonalból - hangzanak el a legfontosabb nevelői utasítások. A gyermekrajzok azonban többek egyszerű alkotásoknál. Nem az a kérdés, hogy „szép-e” egy rajz, hanem hogy mit árul el a benne rejlő színek, formák és elhelyezések által.
A gyermekrajz fejlődési szakaszai
A gyermekek ábrázoló tevékenysége már nagyon korai szakaszban, 1,5 éves kor körül megjelenhet, ám ez tudatosnak nem mondható. A világ felfedezése közben rátalál a rajzeszközökre, amelyeket több érzékszervével is megtapasztal, marokra fogott ceruzával, krétával nyomot hagy a világban. Az első firkáknak nem az alkotás, hanem maga a mozgás öröme (funkcióöröm) az ösztönzője. Az ezzel a területtel foglalkozó kutatók többféle módon határozzák meg a firkák osztályozását, amely a gyermekek fejlődésének nyomon követését segíti.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a gyermekrajzok főbb fejlődési szakaszait:
| Életkor | Rajzolási szakasz | Jellemzők |
|---|---|---|
| 1-2 éves kor | Firkálás | A gyermek figyeli a mozgást és közben nyomot hagy a felületen. Megjelenik a lengőfirka, majd másfél éves kor körül a körkörös firka. A vonalaknak van jelentése. A nyomaték és a vonalbiztonság utal a gyerek érzéseire és személyiségére. |
| 2-3 éves kor | Körfirkák, jelentést adás | Egyre több vonalat kapcsol össze, majd körfirkákat készít. Elkezdenek köröket és ellipsziseket rajzolni. Kezdetben a kész firkának főként a környezet kérdései nyomán kezdenek jelentést adni. Még nincs tartalmi összefüggés a vonalak és a jelentés között. A jelentés önkényes, asszociatív, bármikor megváltoztatható, tartalmilag független a vonalaktól. A zárt firkák időszaka egybeesik az én-tudat kialakulásával. |
| 3-4 éves kor | Ábrázolás szándéka | Megjelenik az ábrázolás szándéka. A körfirkából lassan kibontakozik az emberi alak, megjelennek bizonyos alapsémák. Jellemző az aránytalanság, az érintkezést és a bennfoglalást még nem tudják ábrázolni. Az emberrajzokon jellegzetesen nagy a fej, és abból nőnek ki a végtagok (fej láb rajz). |
| 4 éves kor | Egyszerű formák | Képesek egyszerű formákat rajzolni, aránytalanság és áttetszőség jellemző. Érzelmi vezéreltség dominál. Pálcikaszerű lábak és karok kapcsolódnak a fejhez. Az arcon megtalálhatóak a szemek, a száj, felfedezhető a haj. |
| 4-7 éves kor | Realitásra törekvés | A gyermekek realisztikusan ábrázolnak, gyakran elmondják vagy elmesélik rajzolás közben a rajzaik eseményeit. A színválasztást érzelmeik szintén erősen befolyásolják. Rajzaikra a kusza elhelyezés jellemző. Intenzíven jelenik meg az ábrázolás szándéka. |
| 5-6 éves kor | Valósághű ábrázolás igénye | Növekszik a valósághű ábrázolás igénye. A sémák világosabbá, a hozzájuk tartozó jelentések szilárdabbá válnak. A rajzok jól felismerhetőek. A gyermek a valóságnak megfelelően rajzol, de nem úgy rajzolja a dolgokat, ahogyan látja őket, hanem azt adja vissza, amit tud róluk. Jellemző a sűrítés, az érzelmek konkrét tárgyi megjelenítése. |
| 7 éves kor felett | Fantázia és részletesség | A gyermek elkezdi belefűzni a rajzaiba a fantáziáját. A képek egyre gazdagabbak, részletesebbek és gyakran megfigyelés alapján készülnek. Az emberek, tárgyak egy közös, általában egy vízszintes vonalon helyezkednek el. |
| 7-9 éves kor | Objektivitás, perspektíva | A szubjektivitás csökken, a rajz egyre inkább a látványra hasonlít. A gyerekek már megkülönböztetik a rajz bal és jobb oldalát. Jellegzetes a mozgó alakok ábrázolása. Megjelenik a perspektíva és a téri dimenzió. A szimbólumok közérthetővé, hitelessé válnak, letisztulnak. |
| 10-12 éves kor | Rajzi realizmus | Csökken a képzeletből való ábrázolás iránti hajlandóság, a rajz többé már nem gyermeknyelv. |
Mit árulnak el a gyermekrajzok?
A gyermekrajzokat nem csupán a motívumok szintjén, hanem formai jellemzőik alapján is érdemes figyelni. Egy rajz önmagában nem elég információ a gyerek érzéseire, de utalást adhat egy-egy problémára vagy épp megoldásra. Minden alkotásnál fontos, hogy ne saját megítélés alapján alkossunk véleményt, minden rajzról és az azokon lévő motívumokról kérdezzük meg a gyerkőcöt, hogy számára mit jelentenek. A számunkra értelmezhetetlen rajzokat is dícsérjük meg, hogy az alkotás örömöt és sikert jelentsen a gyermek számára. Ha a gyermek úgy érzi nem tud szépen rajzolni, akkor meg van az esélye, hogy abbahagyja ennek az önkifejezésnek a formáját, amellyel sokat megtudhatunk róla.
KRESZ Park Létrehozása Magyarországon
Színek és érzelmek
Egy-egy szín gyakori használata (pl. fekete vagy piros) nem „rossz”, de figyelemfelkeltő lehet. A színek csak bizonyos mértékig árulkodóak, gyakran csak azért használnak feketét, mert a fehér lapon ezzel tudnak kiemelni valamit vagy kontrasztot növelni. Sok mindenkinél okoznak aggodalmat a sötét színek és a fekete szín használata. Bár a rajzhoz használt színeknek olykor komoly jelentőségük van, önmagában egy gyermek rajza a gyerek önkifejezése, nem diagnózis - viszont érzékeny figyelemmel sokat megtudhatunk róla. Elképzelhető, hogy a példában említett kisfiú egész egyszerűen kedveli a fekete színt.
A piros például lehet az élénkség, erő vagy harag, agresszió - mindenképp egyfajta érzelmi túlfűtöttség jele. A hiperaktív, impulzív gyerekek gyakran használják a narancssárga színt, túlérzékeny gyerekeknél kedvelt szín a lila vagy kék használata. Fehér vagy barna jelenik meg az érzelmi elfojtásoknál, fekete valamiféle gyászfolyamat megélése - a kontextus számít! A tárgyak színét, nagyságát, egymáshoz való viszonyait nem a valóság, hanem a gyermeki érzelem - és fantáziavilág szabja meg.
Méretarányok és elhelyezés a lapon
Ha a gyermek magát vagy mást nagyon aprónak rajzol, az utalhat alacsony önbizalomra, megélt kirekesztettségre. Ugyanakkor a túlméretezett alak is sokszor jelezhet feszültséget, vagy erős vágyat az irányításra. A középen elhelyezett figura általában stabilitást jelez, míg a lap szélén megjelenő alak utalhat távolságtartásra vagy kiszorítottságra, esetleg szintén önbizalomhiányra. A rajzelemek, alakok és tárgyak mérete az önbizalom mértékét jelzi. Az egyes rajzelemek, alakok arányából következtetni lehet arra, hogy mi a fontos a gyermek számára. Általában a gyermeke 6 éves korukig sokkal nagyobbnak rajzolják a számukra fontos személyt vagy rajzelemet, mint amekkora az a valóságban.
A térszimbolika szerint az emberi tudattalanban minden irány szimbolikus jelentést hordoz. A lap bal oldala a múltra, az anyai oldalra, míg a jobb oldala az apát és a jövőt jelöli. A fenti terület a szellemiség, a tudás, a lenti az anyagi világ és a szexualitás zónája. A rajzelemek, alakok elhelyezkedése - családrajzoknál jellemző, hogy a gyermek azt a személyt, akit feljebb rajzol, azt irányítónak, dominánsnak tartja.
A térkitöltés is fontos szempont, hogy a gyermek a rendelkezésére álló lapot mennyire rajzolja be. A sok fehéren, üresen maradt rész jelzi, hogy a gyermek számára sok az „énidegen-terület”, amitől fél, szorong.
Energiaital-fogyasztás kockázatai gyerekeknél
Hiányzó vagy hangsúlyos részek
Ha egy figura arc nélkül jelenik meg, vagy hiányzik a keze, az nem véletlen. Ezek gyakran érzések, kapcsolati hiányok, akár traumák leképeződései lehetnek. Emberábrázolás esetén a hiányzó testrészek vagy részletszegény, kidolgozatlan ábrázolásmód a gyermek biológiai és mentális kora közötti összhangról ad visszajelzést. Ez azt jelenti, hogy egy adott életkorban elvárható egy bizonyos szintű részletesség, és ha ettől jelentősen eltér a rajz, az jelezhet eltérést a mentális érettség irányába.
Kapcsolati dinamikák a rajzokon
A gyermekrajzok különösen sokat árulnak el a kapcsolati élményekről - arról, hogy a gyermek hogyan érzékeli saját magát és másokat, hogyan kötődik a szüleihez.
- Családrajz vagy fészekrajz: Klasszikus eszköz a pedagógiában és pszichológiában is. Ki hol helyezkedik el? Ki mekkora? Kinek van keze vagy arca? Ezek a részletek sokszor tükrözik a gyermek érzelmi közelségét vagy távolságát az adott családtaggal, esetleges érzelmi sérüléseit, az anyához, apához történő kötődési stílusokról is információt nyerhetünk.
- Közösségi ábrázolás (óvoda, iskola): Érdekes, hogy a gyermek kiket rajzol le pl. egy óvodai csoportból. Előfordul, hogy önmagát kihagyja, vagy épp nagyon kicsiben, távol helyezi el, esetleg központi figuraként ábrázolja saját magát. Ezek utalhatnak arra, hogy mennyire érzi magát elfogadottnak a közösségben, jelezheti a valóságot vagy a vágyott pozíciót.
A rajzok és az idegrendszer érettsége
Gondoltad volna, hogy a gyermekrajzok az idegrendszer érettségéről is árulkodnak? A méretarányok, a lapon történő elhelyezés, a hiányzó vagy hangsúlyos részeket megvizsgálva az idegrendszer állapotáról is hasznos információkat kapunk. A lap bal vagy jobboldalára tolt rajznál az ATNR (bal vagy jobboldali asszimetrikus tónusos reflex fennmaradására lehet gondolni).
Ha megfigyeljük a gyermek testtartását rajzolás közben, és azt látjuk, hogy miközben a ceruzát fogja a szájával-nyelvével pótcselekvést végez, akkor a szopó-markoló reflex indokolatlan kiváltódását jelzi. Ha felhúzza a lábát maga alá, és a felsőtestével eközben szinte az asztalra előrebillen, közben írásképe apró betűs, majd egyre nagyobbá formálódik, akkor a TLR, STNR (tónusos labirintus reflex és szimmetrikus tónusos reflex) jelenlétére gyanakodhatunk, de egy szemészeti kivizsgálás is ajánlott lehet.
A vonalvezetés és a gondolkodásmód
Ha jól belegondolsz: a rajz és az írás nagyon hasonló. Mindkettő „nyomhagyás” a térben, ami információt hordoz. Az írás és a rajz is pontokból, vonalakból, formákból áll, amelyeknek alakja, mélysége és mérete van. Az alakzatoknak elhelyezkedésük, távolságuk, egymáshoz viszonyított arányuk, és szerkezetük van. A rajz szerkezete a gondolkodásmódról árulkodik. Ha a gyermek különálló tárgyakat, alakokat rajzol, amelyeket aprólékosan dolgoz ki, akkor az elemző gondolkodásmód jellemzi, vagyis fontosak számára a részletek.
Képernyőidő és a családi dinamika
A nyomaték az energikusságot, az energiaszintet mutatja. Minél lendületesebb vonalakkal rajzol a gyermek, annál magabiztosabb. A színezés, satírozás esetén azt érdemes megnézni, hogy a határoló vonalakat mennyire tartja tiszteletben a gyermek, mert ez a szabálytudatról árulkodik. A vonalak formája - mint a grafológiában a ductus - a viselkedést, a szociális magatartást jelzi.
A rajzolás támogatása és jelentősége
A fent leírtak alapján látni lehet, hogy a kisgyermek fejlődésében kitüntetett szerepe van a rajzolásnak vagy az ábrázolásnak, ezért a gyermek ez irányú első érdeklődését az első pillanattól kezdve a szülőknek segíteni kell. Az óvodapedagógusok feladata erre felhívni a szülők figyelmét, az óvodába lépéstől pedig nyomon követni a gyermekek rajzfejlődését, érésüket, fejlettségüket tiszteletben tartva támogatni önkifejező készségüket, kreativitásukat. A rajzos foglalkozások során is gyakran szimbólumokon keresztül dolgozunk. A Kunigunda Központ gyakorlatai során a gyerekrajzokat nem értékeljük, hanem használjuk - kapcsolódásra, önkifejezésre, biztonság megteremtésére, és legfőképp a gyermek megértésére. Mert a gyerek legőszintébb mondatai néha egy állatkertben laknak.
A gyerekekkel folytatott tevékenység - legyen az szakmai munka, fejlesztés, de akár szülői nevelés - során elengedhetetlen a JÁTÉKOSSÁG (ez a gyermekek elsődleges megismerési tevékenysége, így kapcsolódik a világhoz, és egy felszabadult, kreatív gyermeki én állapotot erősít meg), és a FANTÁZIAVILÁG-ra való építés ( hiszen gyermekkorban igen élénk a képzelőerő). E két dolog nélkül nehezen lehet vagy szinte lehetetlen kapcsolódni a gyerekekhez. A direkt kérdéseknél sokszor falakba ütközünk, de szimbólum rendszeren és a vizualizációs technikán keresztül feltárul előttünk a gyermek érzelemvilága, gondolkodása, személyisége, mit gondol másokról, és mit gondol önmagáról. Rajzolás közben a kéz izomzata, izületei erősödnek, a szem-kéz koordinációja összehangoltabbá válik, biztosabbá válik a ceruzafogás. A különböző életkorokban készült emberrajz összehasonlításával mérhető a gyermekek értelmi fejlődése. A kisgyermekek rajzainak színvonalából lehet következtetni az értelmi képességeik fejlettségére is.
Mik azok a karikatúrák és mi a karikatúra-művészet története?
A karikatúra olyan rajz, amely egyszerűsített vagy eltúlzott módon mutatja be a téma jellemzőit vázlatok, ceruza ötletek vagy más művészi rajzok segítségével. A karikatúra egy tárgy vagy személy eltúlzott rajzaként értelmezhető. A karikatúra egy valós személy művészi ábrázolása, amely módosít vagy eltúloz bizonyos vonásokat, miközben megőrzi a hasonlatosságát. A karikatúrák lehetnek sértők vagy ingyenesek, és politikai célokat szolgálhatnak, vagy kizárólag szórakoztatás céljából rajzolhatók. Az erkölcsi üzenetet is tartalmazó karikatúrát gyakran szatírának is nevezik.
A karikatúra származik a caricare szóból, ami olaszul „túlzást” jelent. Ezt a szóhasználatot az itáliai Annibale Carraccinak (és testvérének Agostinónak) tulajdonították, aki az 1590-es években több eltúlzott portrérajzot készített kortársairól. Az általa adott képaláírások a képeket komédiának szánták, kigúnyolva saját alkotói elveiket, amelyeket a Bolognai Akadémián tanultak és tanítottak. Ezt követően Bernini Itáliájában karikatúra festményeket készített magáról és barátairól. Azt mondta, hogy az embert egyszerűen „néhány tollvonással” le lehet „írni”. Az első karikatúrák olyan személyekről, akiknek a neve ma is ismert, Berninitől származnak.
A karikatúra művészetének fejlődése
A karikatúrának hosszú története van, olyan ókori civilizációkra vezethető vissza, mint Egyiptom, az ókori Görögország és az antik Róma. A szobrászatban, a drámában és a vázafestészetben a szatirikus deformációk, azaz a figurák vicces elváltoztatása és a komikus hasonlatok régebbiek lehetnek, mint a pusztán grafikai karikatúra. Az ókori egyiptomiak az embereket állatként ábrázolták, a görög vígjáték melléktermékei szinte képregény-szerű vázákon és terrakotta szobrocskákban megörökített jelenetek. A román és gótikus szobrászok az egész középkoron keresztül gúnyolódtak az emberi gyarlóságokon.
A felszínre került kéziratok margója groteszk arcokat és esetenként eltúlzott jeleneteket tartalmaz a mindennapi életből. Például Leonardo da Vinci kései, 1490-es évekbeli rajzfüzetében maradtak fenn olyan rajzok, melyeken az aktuális modelljeit eltúlzott módon, önmaguk extrém változataiként ábrázolta. Feltűnő lehet, hogy ettől teljesen függetlenül Albrecht Dürer Németalföldön hasonló orr, áll és szemöldök-profilokat rajzol. A karikatúrák kezdetben képzőművészeti formaként a 16. és 17. században váltak népszerűvé, amikor a társadalom kritikára fogékony kortársak híres személyiségek és politikusok gúnyolására használták őket. A kor művészei végre megengedhették maguknak, hogy könnyelműen beszéljenek helyzetükről és foglalkozásukról, a valóságról és a művészi fikcióról. Elfogulatlanul karikírozták egymást a műteremben és a különböző karaktereket az utcán.
A karikatúra a következő száz évben elsősorban itáliai művészeti stílus maradt, annak ellenére, hogy idősebb Pieter Bruegel és más észak-európai társai is túlzó emberrajzokat készítettek. Pier Leone Ghezzi rokokó festő volt talán az első, aki igazi karikaturistaként maradt meg a történeti emlékezetben. Ghezzi úgy csinál magának üzletet és egzisztenciát, hogy humoros karikatúrákat fest Itáliába látogató emberekről. A 18. század közepén elegendő itáliai karikatúra jutott el Londonba, hogy megragadja a kiadótulajdonos A. Pond figyelmét. Ő kiadott egy gyűjteményt Carlo Maratti, Annibale Carracci és Ghezzi túlzott rajzaiból, amelyek nagy sikert arattak.
A humoros karikatúrák a 18. századtól kezdődően népszerűvé váltak Nagy-Britanniában, Franciaországban és Amerikában. Ezzel párhuzamosan a 18. században egyes művészek (például Arcimboldo) elkezdtek növény, gyümölcs és állatformák használatával emberi arcokat ábrázolni. Az angol karikaturisták, Thomas Rowlandson, James Gillray, a francia forradalom ismert politikusait különféle állatokként: pókként, kecskeként és disznóként ábrázolták, hogy ravaszságot, léhaságot és falánkságot közvetítsenek. A félreértések elkerülése végett a modell emberi arcképét hozzáadták az állat testéhez. Az egyik legismertebb példa a brit művész, James Gillray Napóleon Bonaparte-ról készült szatirikus rézkarca, amely alacsonynak és ostobának ábrázolta őt, hatalmas kalappal a fején.
A karikatúra modern kora
A Punch magazin Nagy-Britanniában indult, és gyorsan az ország legolvasottabb szatirikus kiadványává vált. A 19. század során a műfajt Franciaországban a kiváló Honore Daumier népszerűsítette, aki a Monarchiaellenes La Caricature újságban megjelenő éles politikai rajzairól volt híres. Olyannyira, hogy az egyik rajza Lajos Fülöp király kigúnyolásáért hat hónapos börtönbe juttatta. Mivel a francia kormány betiltott minden lázító művészetet, különösen a politikai karikatúrákat, Daumier átnyergelt a társadalomábrázoló vagy társadalomkritikus karikatúrákra. Az a különleges tehetsége tette híressé karikatúristaként, hogy a modell mentális állapotát a fizikai tökéletlenséghez kapcsolta.
A karikatúra a századfordulón és azt követően terjedt el igazán, amikor a politikai feszültségek a 19. század végén igencsak kiéleződtek. Ahogy követték egymást a nagy nemzetközi konferenciák, a világ vezetőit kigúnyolták, a katonatisztekből pedig bohócot csináltak. Will Dyson, ausztrál karikaturista, az I. világháború vége felé, 1919-ben készített egy híres rajzot. Az első világháború utáni években az újságok és egyéb kiadványok tömeges növekedésével a karikatúra műfaja az Egyesült Államokban is újjáéledt, és a karikatúrák népszerűsége a fotókkal vetekedett. Az Egyesült Királyságban a Punch magazin, Franciaországban a Charlie Hebdo képviselte a műfajt.
A karikatúra formális meghatározásának mérföldköve Susan Brennan 1982-ben készített diplomamunkája volt. Noha Brennan formalizálását az 1980-as években vezették be, a közelmúlt munkájában továbbra is releváns. Másrészt Liang et amellett érvel, hogy a karikatúra a művésztől függően változik, és nem rögzíthető egyetlen definícióban. A politikai és közszereplő szatíra mellett a legtöbb kortárs karikatúrát ajándékként használják, gyakran utcai árusok rajzolják. Kis díj ellenében karikatúra rajzolható meg kifejezetten (és gyorsan) egy mecénás számára.
Híres karikaturisták
- Max Beerbohm (1872-1956, brit) saját korának és korábban híres embereinek karikatúráit készítette és publikálta. Kiadott művei között szerepel a Huszonöt úri karikatúra (1896), A költők sarka (1904), valamint a Rossetti és köre (1922).
- Al Hirschfeld (1903-2003, amerikai) a hírességek és a Broadway sztárjainak egyszerű fekete-fehér alakításairól volt leginkább ismert. Arról is ismert volt, hogy számos más híres embert ábrázolt, politikusoktól, zenészektől, énekesektől és olyan televíziós sztároktól is, mint a Star Trek: A következő generáció szereplői. Az Egyesült Államok postai szolgálata még az amerikai bélyegek művészetének biztosításával is megbízta. Hirschfeld munkáinak állandó gyűjteményei megjelennek a New York-i Metropolitan Museum és a Modern Art Museumban.
- David Levine (1926-2009, amerikai) karikatúráival a The New York Review of Books és a Playboy magazin jegyzi. Első rajzfilmjei 1963-ban jelentek meg.
A karikatúra rajzokat ma is használják társadalmi vagy politikai kritika eszközeként, mikor a művészek eltúlozzák vagy kifigurázzák a népszerű emberek jellemvonásait vagy a társadalmi visszásságokat. Használhatók neves emberek, például sztárok, színészek vagy sportolók vicces ábrázolására vagy népszerűsítésére.