A Volkswagen Golf I Cabrio és a kormányművek világa

Összefoglaljuk, mit érdemes tudni a Volkswagen kormányművekről vagy röviden VW kormányműről.

A Volkswagen konszern és a kormányművek evolúciója

Kezdjük magával a Volkswagen konszernnel. A cég eredeti koncepciója az alacsony árú, verhetetlen minőségű „népautó” volt. Az alacsony ár már a múlté, a márka presztízse töretlen a 2015-ös dízelbotrány ellenére is. A Volkswagen AG az egyik legjelentősebb autógyártó, az elmúlt évtizedekben magába integrálta az Audi, Seat, Skoda, Porsche márkákat (valamint a Bugatti, Lamborghini, Bentley luxusmárkákat is). Ez azért fontos számunkra, mert amikor Volkswagen kormányművekről beszélünk, tudhatjuk, hogy nagyon hasonló fejlesztések vannak az egyes márkákban is.

A Volkswagen kormányművek az idő előrehaladtával jelentős fejlődésen mentek keresztül. A Volkswagen Passat kormányművek 2005-ig hidraulikus kormányművek voltak, ezeket váltották fel az elektromos kormányművek (egészen pontosan elektromechanikus kormányművek). Mindkét típusból több változatot fejlesztett ki a cég, ezek egymással nem felcserélhetőek. A Passat Variant és Passat CC kormányműve szintén újabb típus. Ezért nagyon fontos a pontos beazonosítás alvázszám alapján. Ugyanazt az évjáratot is szerelhették ugyanis többféle kormányművel.

A Golf modellek és a Golf I Cabrio kormányműve

Kérjük válassza ki gépjárműve megfelelő évjáratát! Az alábbi táblázatban részletesen megtekintheti a különböző Volkswagen Golf modelleket és azok gyártási idejét, beleértve a Golf I Cabriolet típust is, amely a mai napig sokak kedvence.

A Golf I Cabriolet (alváz: 155) gyártása 1979 januárjában kezdődött és egészen 1993 augusztusáig tartott, ami hosszú gyártási periódust jelent. Mivel a Golf I Cabriolet a korábbi generációhoz tartozik, kormányműve hidraulikus rendszerű.

Golf 3 TDI váltó árak

Típus Évjárat Alváz
GOLF I 1974/04 - 1985/12 17
GOLF I Cabriolet 1979/01 - 1993/08 155
GOLF II 1983/08 - 1992/12 19E, 1G1
GOLF II Van 1983/08 - 1991/07 19E, 1G1
GOLF III 1989/10 - 2000/11 1H1
GOLF III Cabriolet 1993/07 - 1998/05 1E7
GOLF III Van 1991/08 - 1997/12 1H1
GOLF III Variant 1993/07 - 1999/04 1H5
GOLF IV 1997/08 - 2008/04 1J1
GOLF IV Cabriolet 1998/06 - 2002/12 1E7
GOLF IV Van 1997/10 - 2004/05 1J1
GOLF IV Variant 1999/05 - 2006/06 1J5
GOLF V 2003/10 - 2010/07 1K1
GOLF V Variant 2007/01 - 2009/07 1K5
GOLF VI 2008/10 - 2014/12 5K1
GOLF VI Kabrió 2011/03 - 2017/10 517
GOLF VI Variant 2009/07 - 2014/07 AJ5
GOLF VII 2012/08 - 2021/10 5G1, BQ1, BE1, BE2
GOLF VII Van 2012/08 - 2020/08 5G1, BQ1
GOLF VII Variant 2013/04 - 2022/01 BA5, BV5
GOLF VIII 2019/07 - CD1, DA1
GOLF VIII Variant 2020/08 - CG5, DB5

Gyakori hibák és tünetek a Volkswagen kormányműveknél

Gyakori a meghibásodás a 2003 utáni Volkswagen Golf kormánymű típusokban is, a tendencia sajnos az, hogy kormánymű hiba sokszor 100.000 km környékén már jelentkezik. Tapasztalataink alapján a kezdeti Volkswagen Tiguan kormányműveknél és a Touran típusokban a legmagasabb a kormánymű halandóság 10 éves kor felett.

Az elektromos típusoknál egyaránt előfordul mechanikai hiba, ez lehet kopogás, lógás. Elektromos hiba esetén néha vagy teljesen elmegy a szervó, elképzelhető, hogy nem is lehet kommunikálni a kormányművel. Gyakori az is, hogy rezeg a kormány, aszimmetrikus a szervóhatás, egyik irányba nem segít rá, ami a nyomatékszenzor hibára utal. Ez a Volkswagen kormányműveknél típusbetegség.

S-max Kormánymű hiba

Kormánymű javítás és felújítás: Mit érdemes tudni?

A kormánymű javítás vagy felújítás az autószerelés egy speciális területe. Speciális ismereteket, célszerszámokat igényel, nem rutin szerelői feladat. Legyen szó hidraulikus típusról, mint amilyen a Golf I Cabriolet esetében is van, vagy elektromos kormányműről, a feladatot erre szakosodott specialista cég végzi.

Jellemzően úgy történik, hogy az autószervizben kiszerelik a kormányművet és elküldik a kormánymű felújítóhoz. A szervízzel már a hibajelenségeket összegyűjtve következtetni tudunk a Volkswagen kormánymű hiba okaira. A felújítás után visszakerül a szervizbe és visszaszerelik.

Mindenképp olyan szervizt válasszunk a feladatra, aki rendelkezik szabad emelővel, hiszen egy Volkswagen kormánymű felújítása pár napot igénybe fog venni (hacsak nem az azonnali cserét választjuk). Szerencsés az az eset, amikor mindkét lehetőség szóba jöhet és választhatunk.

Gyors szélvédőcsere Golf Cabrio

Ennek egyik feltétele, hogy a hibás kormánymű javítható legyen, tehát például ne legyen kopott a fogasléc, ne legyen átrozsdásodva a króm felület és persze ép legyen a kormánymű öntvényháza. Ekkor is érdemes mérlegelni a várható költségeket. A Volkswagen kormánymű árak összefoglalását kezdjük a javítással vagy felújítással.

A javítás elvileg csak a hiba elhárítását jelenti, a felújítás ettől jóval többet: a kopó alkatrészek cseréjét, új porvédő harangokat, a kormánymű védőfestékkel való ellátást, zsírzást, beállítást, stb. A gyakorlatban azonban össze-vissza vannak használva a kifejezések. Legjobb, ha tájékozódunk, hogy mit is kapunk a pénzünkért.

A kormányműfelújítás ára hidraulikus kormányműveknél olajfolyás esetén nálunk 65.000 Ft-nál kezdődik. A kormánymű javítás és a ki-be szerelés alaphangon százezer forintos nagyságrend, érthető, hogy sokan tájékozódnak a döntés előtt. Nem feltétlenül a legdrágább megoldás a nyerő. Sokkal többet tehetünk magunkért (és az autónkért), ha tisztában vagyunk a buktatókkal és megbízható, speciálisan erre szakosodott cégtől vesszük igénybe a szolgáltatást.

Elektromos esetekben az autószerelő részéről is merülhetnek fel kérdések a pl. a „feltanítás” kapcsán. Egy jó kormányműves vállalkozás ilyenkor is segít. Fontos az is, hogy milyen szervizben szereltetjük az autónkat. Ha például a porvédő gumiharang nem megfelelően kerül rögzítésre (vagy ki sem lett cserélve), a bejutó víz rozsdásodást vagy elektromos hibát okozhat.

Időzítés és beazonosítás

Időzítés! Nem javasolt kormánymű hiba esetén használni az autót. Ha mégis erre kényszerülünk, fontos, hogy a javítás vagy a cseredarab beszerelése minimális időt vegyen igénybe. Nálunk van lehetőség előre egyeztetett időpontra küldeni cseredarabot egyenesen az autószervizbe. Elektromos típusoknál kérje kollégáin segítségét a beazonosításban.

Minden a VW Golf 1.4 16V vezérműszíj cseréjéről

tags: #golf #i #cabrio #kormanymu #információk