A kettős tömegű lendkerék működése és hibajelenségei – Különös tekintettel a Golf 4 TDI modellekre
A gépjármű-technika egyik kifinomult megoldása a kettős tömegű lendkerék, amely a motor és a váltó között helyezkedik el. Mi is voltaképpen a kettős tömegű vagy kéttömegű lendkerék? Kezdjük ott, hogy eleve mi az a lendkerék és miért van rá szükség.
A belsőégésű motorokban a hengerekben nem egyenletesen keletkezik az energia, amit aztán forgó mozgássá alakítva a kerekek irányába szeretnénk eljuttatni. A lökésszerűen érkező energia-impulzusok egyenetlenségét ”simítja ki” az eredetileg egy tömbből álló lendkerék, amely egy nagy tömegű forgó tárgyként a főtengely végén tompítja az erőváltozások hatásait. (Nevében a „lend” gyök is az eltárolt lendületre utal.) És hogy miért kellett ezt kettészedni?
A kettős tömegű lendkerék felépítése és működési elve
Ennek két oka is van. Az egyik a kényelem. A motor, különösen a keményebben járó dízelmotor rezgéseit tompítja, ha nem egy merev tömböt, hanem egy kettéosztott és rugókkal összekapcsolt tömeget teszünk a motor és a hajtás közé: kettős tömegű lendkerékkel kevesebb a rezgés, a vibráció, ennek következtében alacsonyabb a zajszint is az utastérben.
A másik tényező pedig az emissziócsökkentés. A mai modern turbós motorok működésük jellemzően alacsonyabb fordulatszámon üzemelnek és nagyobb belső energia-csúcsokat kell, hogy elviseljenek, mint a régi szívómotorok, tehát a motor (különösen egy háromhengeres motor) járási egyenetlenségeit már nem csak a kényelem, de az erőátviteli egységek kímélése érdekében is hasznos jobban kiegyenlíteni.
Az az igazság, hogy a kettőstömegű lendkerék egy zseniális szerkezet, hisz ilyen esetben a lendkerék két részből áll, melynél az egyik rész fixen a motor főtengelyéhez van rögzítve, míg másik oldala a kuplung tárcsához és kuplung szerkezethez van csavarozva. A két fél lendkerék között különböző ellenállású rugórendszer található, ami mindig az adott motorhoz van hangolva, így egymáshoz képest képesek elfordulni, így a régi rugós aggyal rendelkező kuplung tárcsákra már nincs szükség.
Golf kettős tömegű lendkerék csere árak
Ma már azonban, a modern turbódízel- és közvetlen befecskendezésű benzinmotoroknál nem csupán egy vas- vagy acéldarab a lendkerék, hanem bonyolult, kéttömegű szerkezet, melyben az elsődleges és a másodlagos tömeg átláthatatlan, egymásba épített, különféle ellenállásúakból álló rugórendszerrel, a motorhoz beállított hangolással képes elfordulni egymáshoz képest. Így a lendkerék tömegeloszlása nem csak nem egyenletes, hanem dinamikusan változó is, és szerkezetével a főtengely rezgéseit is csillapítja.
A kettős tömegű lendkerék meghibásodásának jelei
A kettős tömegű lendkerék hiba jelei mindenképpen figyelmet érdemelnek, a szerviz felkeresésével nem érdemes sokat várni. Az egyik leggyakoribb jelenség, ami hibára utalhat, a jármű rázkódása, különösen alacsony sebességnél vagy lassú gyorsításnál. Ezt a kellemetlen vibrációt a lendkerék rugórendszerének elhasználódása okozza.
A motor erőteljes remegése szintén intő jel lehet. Amikor a lendkerék nem tudja megfelelően kiegyenlíteni a motor létrehozta rezgéseket, az autó egész teste érezhetően rázkódásba kezdhet. Ezt a vibrációt főként a kormánykeréken, az ülésen vagy a pedálokon lehet észrevenni, és különösen aggasztóvá válik, amikor a motor üresjáratban vagy kis sebességen működik.
Szokatlan zajok és hangok
Az egyik leggyakoribb jelzés a szokatlan zajok megjelenése. Ha a motor alapjáraton durva, zörgő hangot ad ki, az utalhat a lendkerék meghibásodására. Gyakran előfordul, hogy ezek a zajok fokozódnak a fordulatszám növelésével.
A kettős tömegű lendkerék hiba jelei között előfordulhat az is, hogy a sebességváltás során recsegő, koppanó hangok hallhatók, vagy esetleg a váltókar nehezen mozdítható. Kopogó hang. Soha nem jelent jót. Ezt a zajt leginkább alapjáraton lehet észlelni, amikor a motornak nincs terhelése. Ilyenkor az autó füllel jól hallható, zavaró kattogó vagy kopogó hangot ad ki. A kettőstömegű lendkerék meghibásodásának jele, ha leállításkor erős koppanás hallatszik. Ha pedig ezzel gond van, az a motor egyenetlen járásából, dadogásából, vészes esetben már a leállításkor hallható kopácsolásból, csörömpölésből ismerhető fel. Ha fémes zajt hallunk, vagy zsírszivárgásokat észlelünk, akkor autónkat el kell vinni szerelőhöz.
Váltási és kuplungproblémák
Az élesszemű sofőrök további hibajelenséget is észlelhetnek. Ha a kuplungpedál benyomásakor durva, nehezen kontrollálható reakciókat észlelünk, valószínűleg a kettős tömegű lendkerék a hibás. A váltáskor tapasztalható kemény, akadozó mozgás is arra utalhat, hogy problémák vannak vele.
Motor működésével kapcsolatos rendellenességek
A lendkerék hiba további jele lehet a motor egyenetlen járása. Amikor az autó rángat, vagy a motor fordulatszáma ingadozik, az szintén a kettős tömegű alkatrész meghibásodását jelezheti. A fentiek mellett a jármű indulási nehézségei is jelezhetik a lendkerék hibáját. Amikor a motor beindítása lassabb a megszokottnál, vagy indításkor szokatlan hangokat hallasz, az szintén arra utalhat, hogy az alkatrész nem működik megfelelően. A motor működését is befolyásolhatja.
Üzemanyag-fogyasztás és látható jelek
Magasabb üzemanyag-fogyasztás? Az üzemanyag-fogyasztás növekedése is jelezheti a lendkerék problémáját. Mivel a motor hatékonysága csökken a hibás alkatrész miatt, ez több üzemanyagot igényelhet azonos teljesítmény eléréséhez. Ha a kuplung megégeti a kettős tömegű lendkereket, az kívülről látszik rajta, a hőmérséklet miatt elszíneződik. Mivel a belső rugók kenésére és másodlagos ellenállásaként bele épített zsír egyszerűen összeragadhat vagy szerényebb mértékű hevítéskor kenőképességéből veszítve lassan apaszthatja az élettartamot, ha a lendkerékre szerelt, így hőjét közvetlenül átadó kuplungot megégetik.
Kettőstömegű lendkerék ford focus mk3 2013
A meghibásodás okai és élettartama
A kettős tömegű lendkerék élettartama függ az autó használatától és a vezetési stílustól. A kettős tömegű lendkerék tervezett élettartama akár 2-300 ezer kilométer, vagy még több, de ezt rövidíti a városi használat, a gyakori indítózás, sok sebességváltás, sok alapjáraton járatás. A gyakori városi közlekedés, ahol sok az elindulás és megállás, nagyobb mértékben igénybe veszi ezt az alkatrészt. Az autópályán használt kocsik jóval tovább bírják, mint a városban gyötört autók.
A kettőstömegű lendkerekek sokkal hamarabb tönkremennek, ha pl. vezetéskor a gyors kigyorsításukat részesítjük előnyben, de ugyancsak nem használ, ha autók fordulatszáma sokszor inkább az alapjárat közeli tartományban van. A legrosszabbra a taxisok számíthatnak, hisz ők indítják be legtöbbször autójukat, és az önindító vagyis maga az indítás folyamata igen csak megviseli a kettőstömegű lendkereküket. A legtovább azon autósok lendkereke bírja, akik sokszor a 110-130 km/órás tartományban használják autójukat, ami egy dízel autó esetében 2000-3000 1/perc fordulatot jelent.
Technikai okok és specifikus modellek
A meghibásodásokat egyébként tuning nélkül is a nem kívánatos rezgések okozzák, utóbbiakért pedig legtöbbször a befecskendező-rendszer hibái a felelősek, bár van még néhány módszer, amivel könnyedén ki lehet nyírni a kéttömegű lendítőkereket. A kettőstömegű lendkerekek meghibásodását nem kívánt rezgések okozzák, ami sokszor a befecskendező rendszer hibájából fakad. A hiba-okot jelentő rezonanciát legtöbbször a hengerek egyenetlen járása adja, melyért rendszerint valamelyik befecskendező-elem a felelős. Ezért is van az, hogy a statisztikák azt mutatják, hogy legtöbb lendkerék probléma a PD TDI motorokkal van, hisz legtöbbször itt jelentkezik a hengerek egyenetlen járásából adódó plusz rezonancia. Lehetséges azonban az is, hogy még külsőbb tényező, például az indítómotor okozza a kéttömegű lendkerék idő előtti kimúlását. A túlzott teljesítménynövelés, ha ezt a teljesítménynövelést olyan szakbarbárok végzik, akiket legkevésbé érdekel, hogy ilyenkor sokkal nagyobb rezonancia keletkezik a motorban, szintén rontja az élettartamot. Kopó alkatrész lévén, sajnos, azt viszont el kell fogadni, hogy legtöbb kettőstömegű lendkerekes autóban előbb, vagy utóbb bekövetkezik a lendkerék hibája kb. 150-300 ezer km között.
PD-TDI motorok és Golf 4
Ilyennel egyébként hírhedten a Volkswagen-féle PD TDI motoroknál találkoznak leggyakrabban a szerelők, s pletykák nem alaptalanok, Dirk Fuchs, a Sachs anyavállalatának számító ZF szervizmérnöke is 95 százalékban PD TDI motoros autókból kivett lendkerekeket vizsgál munkája során, hogy vajon miért halt az meg idő előtt. A hazai használtpiac legnépszerűbb modelljei közül kiemelkedően kényesek a PD-TDI motoros Volkswagen-csoportos kocsik, ezeknél a kemény járású motor a tapasztalatok szerint sokkal hamarabb megöli a kettős tömegű lendkereket, mint a későbbi közös nyomócsöves TDI-k. A VW Golf 4 különböző változatai nagy sikernek örvendenek Európában és Magyarországon is. Dízelek közül a legtöbbet keresett típus a 90 LE-s (AGR, ALH) és 101 LE-s (ATD, AXR) 1.9 literes TDI.
Mire ügyeljünk a meghibásodás esetén és vásárláskor?
A kettős tömegű lendkerék hiba jelei nem csupán kényelmetlenséget okozhatnak. Hosszabb távon komolyabb következményekkel járhatnak, hiszen a hibás alkatrész károsíthatja a kuplung rendszerét. Ha pedig elromlik, „beáll” az alkatrész, gyorsan ki kell cserélni, mert a motort, a kuplungot és a váltót is terheli és hamar nagy károkat tud okozni, ha elmarad a javítás. Ilyen esetben költségessége ellenére érdemes mihamarabb kicserélni a terméket, mert további károkat is okozhat mind a motorban és váltóban is.
Amikor még legtöbb dízel autóban elégnek érezte mindenki 50-70 lóerőt, nem is volt semmi baj, hisz a normál acél lendkerék és a hagyományos rugós középaggyal rendelkező kuplung tárcsa vígan ellátta feladatát. Mire ügyeljünk használtautó-vásárláskor? Aki nem szeretne még csak gondolni se erre a gonosz alkatrészre, vegyen olyan kocsit, amelyben nincs ilyen.
Több mint ötvenéves találmányról van szó, de csak 2002-től terjedt el igazán és még ma sem teljesen általános a használata. Sőt: hagyományos automata váltós kocsikban eleve nincs ilyen, ott a hidrodinamikus nyomatékváltó kezeli le a motor rezgéseit-erőcsúcsait. (A duplakuplungos robotváltóknál, mint a VW-csoport DSG-i viszont jó eséllyel van kéttömegű lendkerék!) A benzinmotoroknál még ma is kevésbé elterjedt ez a technika, de azért ezeknél is érdemes utánanézni az interneten vagy utánakérdezni egy márkaszerviznél.
És van egy-két olyan kivétel is, ami felveti a kérdést: ha nekik sikerült kihagyni ezt a drágán javítható és erősen véges élettartamú alkatrészt, másnak miért nem? Ilyen a Kia és a Hyundai 1,6 literes dízelmotorja, vagy a PSA-csoport számos autóba beszerelt 1.6 HDI-jének néhány változata, vagy a Renault-féle 1.5 dCi korábbi kisebb teljesítményű példányai.
A kettős tömegű lendkerék állapotának felmérése vásárláskor csak arra szorítkozhat, hogy motorleállításkor odafigyelünk, hallható-e csattanás a kuplung felől, illetve hogy alapjáraton remeg-zörög-e a lábunk alatt a kuplung. Viszont van egy rossz hírünk: lehet, hogy azért nincs se zörgés, se csattanás, mert korábban a tulaj a tönkrement és drága alkatrészt egy fix lendkerékre cserélte. Bizony, ilyen megoldás is létezik, sokkal olcsóbban, mint amennyibe a rendes csere kerül, de tudni kell, hogy ha kivesszük a rendszerből a kettős tömegű lendkerék csillapító hatását, gyorsan tönkremegy a kuplung, sőt: a váltó és a motortartó bakok elhasználódása is hamar bekövetkezik, de a motor is károsodhat.
Csere és javítás - A költségek és a szakértelem
Az amúgy zseniális műszaki megoldás hátránya, hogy el tud romlani. Precíz, javíthatatlan egységről van szó, amit ugyan fel is lehet újíttatni, de ez elég bizonytalan további élettartamot jelent. Az igazán megbízható megoldás a csere és célszerű egyidejűleg a kuplungszerkezet is kicserélni. Hangsúlyozni kell, hogy a lendkerék cseréje nem egy egyszerű és rutinszerű művelet.
Az autószerelők egyetértenek abban, hogy a lendkerék cseréje mindig a kuplung szett cseréjével együtt történjen. A kuplung és a lendkerék együttes cseréje költséghatékonyabb is lehet, hiszen így elkerülhető, hogy ismételten szerelőhöz kelljen fordulni. Az új lendkerék és kuplung szett együttes cseréje továbbá azért is ajánlott, mert így az új alkatrészek egy időben kopnak, ezáltal sokkal könnyebb lesz a jövőbeni karbantartás. Az együttes cserével megelőzhetők a különböző alkatrészek közötti inkompatibilitási problémák is. A lendkerék cseréjekor, ajánlott a kuplung készletet is kicserélni, hisz ezen alkatrészek együtt kopnak.
Külön kettőstömegű lendkerék nélküli kuplung szett is elérhető, aminek a pontos beazonosítása sok tényezőtől függ. Kuplung rendelés előtt kérjük, egyeztessen szerelőjével vagy kérje segítségünket. A javítás teljes költsége egy átlagos kompakt vagy középkategóriás kocsinál is minimum 2-300 ezer forint - de simán lehet ennek a duplája is, főleg, ha márkaszervizben és gyári alkatrésszel oldanánk meg a javítást. Ha a kuplung cseréjét és a lendkerék cseréjét összevetjük, akkor a végén egy több százezres tételre is számíthatunk. A javítás lebonyolítása pedig még inkább megdobja a költségeinket. A lendkerék és a kuplung szett együttes cseréje ugyan költséges lehet, de hosszútávon mindenképpen megtérül.
Ilyenkor sokan utángyártott alkatrészt vásárolnak meg hozzá. Fontos az állapotát is megvizsgálni ilyenkor, ez lehet az egyik alapfelvétele is a garancia érvényesítéséhez. A lendkereket az autóból ki kell szerelni, így biztos, ha az egész procedúrát inkább szakemberre bízzuk! Mindenféleképp olyan szervizt válasszon, ahol ezen komoly munkálatokhoz megvannak a szükséges szerszámok és persze a szaktudás. Hiba esetén tehát a csere csak félmegoldás, alapos diagnosztikát igényel a motor teljes befecskendező- és elektronikai-rendszere is, hogy ne kerüljön sor záros időn belül újabb hibára. A kéttömegű lendkerekek ugyanis megbonthatatlan, egyben cserélendő alkatrészek. Márpedig ezek élettartama annyi, amennyire a gyártók felújítás nélkül terveznek egy motort: 250-300 ezer kilométer.