A Ford Transit története és generációi
A Ford Transit egy kishaszongépjármű, melyet a Ford Motor Company gyárt 1965 óta. A kezdetekben csak zárt áruszállító karosszériával elérhető Transitból később személyszállító - 1995 óta ezeket Tourneónak hívják -, dobozos és pick-up változat is készült. Mint az egyesített európai Ford első termékét, a Transitot a megjelenése utáni első évtizedekben szinte a világ minden részén meg lehetett vásárolni, kivéve Észak-Amerikát. A kocsi negyven évig a legkelendőbb kishaszongépjárműnek számított a piacon és egyes országokban a "Transit" szó fogalommá vált és csaknem minden, a Ford Transittal azonos kategóriába tartozó autót így neveznek az ottani lakosok.
Előzmények és a brit-német összefogás
Az Egyesült Királyságból indult Transitok előtt volt egy másik kishaszongépjármű, mely a "Transit" nevet viselte. Ezt Kölnben gyártották 1953 és 1965 között. Eredeti neve FK 1000 volt, melyet a Ford Köln rövidítése és 1000 kilogrammos önsúlya után kapott. Az 1961 utáni modellek neve már Ford Taunus Transit volt. Eleinte az akkori Ford Taunus 1,3 literes, soros négyhengeres motorját kapta, de ezt 1955-ben lecserélték egy 1,5 literes erőforrásra.
A Transit előtt a Ford a Thames 400E-vel képviselte magát a kisteherautók piacán Nagy-Britanniában. Ez egy buldogfülkés, keskeny nyomtávú kocsi volt, melynek első számú vetélytársai a BMC J4, a J2 és a Commer PB-sorozatának tagjai voltak, melyek szintén hasonló felépítésűek voltak, de nagyobb méretekkel bírtak. A Thames 400E kisebb raktere miatt nem fogyott a gyár által elvárt mértékben. A brit kisteherautó-piac egyértelmű uralkodója a Bedford CA volt, melynek motorja a többi modelltől eltérően a vezetőfülke előtt helyezkedett el. A Ford úgy döntött, befejezi a Thames 400E gyártását és egy, a Bedfordéhoz hasonló felépítésű modellt készít. Ifjabb Henry Ford szorgalmazására a Ford brit és német részlege egyesítette erejét és megszületett a mai Ford of Europe közvetlen elődje.
Az első generáció (1965-1978)
A Ford Transit első generációja 1965 októberében debütált, a Thames 400E utódjaként. A kocsit először a Ford langley-i üzemében gyártották, mely a második világháború alatt repülőgépgyárként működött. A Transit iránti nagy keresletet azonban nem volt képes kiszolgálni ez a gyár, így a brit gyártás áttevődött Southamptonba. A southamptoni gyárban egészen 2013-ig készültek a Transitok, de ezután az alacsonyabb előállítási költségek miatt a termelés nagy része áttevődött Törökországba. Az Egyesült Királyság mellett az első generáció sorozatgyártása Belgiumban és Törökországban is folyt. Az 1970-es évek közepétől 1981-ig Amszterdamban, Hollandiában is gyártották a Transitot a helyi piacra. Az ottani üzem kapacitása korlátozott volt, mivel a Ford Transcontinental is ott készült.
Az 1965-ben bemutatott Transit amerikai ihletésű formatervével és felépítésével kitűnt a kor európai kisteherautói közül. Széles nyomtávja miatt teherbíró képessége nagyobb volt, mint legtöbb riválisáé, így hamar sikeres modell lett. Motorikus alkatrészeinek és hajtáslánca elemeinek túlnyomó többsége a Ford akkori személyautó modelljeiből származott. A Transit komoly sikeréhez hozzájárult az is, hogy többféle karosszériával is kapható volt. Az angol változatba az Essex V4 motor 1,7, valamint 2,0 literes verziói kerültek, míg Európa többi részén gyakoribbak voltak a Ford Taunusból származó V4-esek. A viszonylag rövid V4-es motoroknak köszönhetően a Transit orra meglehetősen rövid volt. Az autók népszerűségét tovább növelte, hogy generátorral szerelték őket, míg a brit piacon lévő vetélytársai dinamós megoldás volt.
A Ford Transit Courier előnyei
A Perkins cég egy 43 lóerős (32 kW) dízelmotort is készített a kocsihoz, ez azonban nem fért be a kisebb benzinmotorok helyére, ezért a dízel változatok orrát meg kellett hosszabbítani. Az erőtlen dízelmotor nem örvendett nagy népszerűségnek és 1974-ben le is váltotta a Ford York nevű motorja. A dízelmotorok befogadására készített hosszabb orrú variánsokba később 3,0 literes V6-os motor is került, ezeket többnyire a rendőrség és a mentők használták. Ausztráliában 1972-ben kezdték el árulni a Transitot. A Ford Transit elöl és hátul merevtengelyes volt. Ez visszalépésnek tűnhet az elöl független felfüggesztéses elődhöz képest, de azok, akik mindkét kocsit vezették, azt mondták, hogy a szélesebb nyomtáv és a hosszabb tengelytáv minden téren kompenzálta ezt a látszólagos visszalépést. A modell a bűnözők körében is népszerű volt.
A második generáció (1978-1986)
1978 márciusában jelent meg a Ford Transit második generációja, mely ugyanazt az alvázat használta, mint elődje, de kívül és belül is alaposan átalakult. A kocsi új orrot kapott, melyeket az amerikai Ford Econoline harmadik generációjától örökölt. Emellett megújult a belsőtér és a motorkínálat is. Az Essex V4-es motorok helyére a Cortinában is használt 1,6 és 2,0 literes V4-es Pinto motorok kerültek, két évig pedig 1,6 literes, soros négyhengeres Kent erőforrással is kapható volt. A korai Pinto motorok esetében több Cortina tulajdonos is gyors vezérműtengely-kopásra panaszkodott, a Transitnál azonban ez a hiba már nem volt annyira gyakori. A különleges rendőrségi és mentőszolgálati változatokba ezúttal is a korábbról már ismert 3,0 literes, V6-os Essex motor került.
1984-ben megjelent a York dízelmotor 2,5 literes, központi üzemanyag-befecskendezéses változata. Emellett a kocsi kinézete is némileg megváltozott. A második generációs Transit hatféle változatban volt kapható, ezek között volt a hagyományos áruszállító, a kombi (üléssorok ki- és beszerelésével átalakítható volt áru- vagy személyszállítóvá), a felépítés nélküli fülkésalváz és többfajta kisbusz. A kocsi ötféle motorral, hatféle differenciálmű áttétellel, harminckétféle ajtó- és többféle üléselrendezési szisztémával volt kapható.
A harmadik generáció (1986-2000)
Az új alvázra épülő harmadik generációs Ford Transit 1986 januárjában jelent meg. Az eddigiektől eltérően az új modell "one-box" dizájnt kapott, azaz a kocsi eleje nem különálló rész volt, hanem követte az A-oszlop vonalát. A rövid tengelytávú változatok esetében előre független felfüggesztés került. A motorválaszték nagyjából ugyanaz maradt, mint az előző generáció esetében volt, de 1989-ben a 3,0 literes V6-ost leváltotta a 2,9 literes Cologne EFI V6.
1992-ben kisebb újításokon esett át a Transit, innentől kezdve a független első felfüggesztés minden modellhez járt és az átalakított padlólemez miatt a hosszú tengelytávú változat dupla mellett szimpla hátsókerekekkel is hozzáférhetővé vált. 1994 és 1995 között egy komolyabb modellfrissítésen esett át a Transit, mely során megújult az eleje és a műszerfala. Emellett megkapta azt a 2,0 literes, nyolcszelepes, DOHC-vezérlésű motort, mely 1994-ben és 1998-ban a Ford Scorpióban is megtalálható volt. Ez hasonló volt ahhoz, mely korábban a Sierrában is volt, azzal a különbséggel, hogy nem volt gyújtáselosztója és modernebb motorvezérlő egységet kapott. A Ford néhány 16 szelepes motorja is ezen alapult, melyek többek között a Scorpióban, a Galaxyban és az Escort RS2000-ben voltak megtalálhatók. A Transit létrejöttének harmincadik évfordulóját ünnepelve a Ford 1995-ben kiadott egy Transit Hallmark nevű jubileumi változatot, melyből összesen 600 darab készült.
A negyedik generáció (2000-2006)
A Ford Transit negyedik generációja 2000 júliusában jelent meg. A kocsi immár harmadik alkalommal teljesen új dizájnt kapott, melynek több eleme a Ford Focusból és Kából származott. Ennek a változatnak a gyártása elsőként Törökországban kezdődött meg. Belgiumban, ahol 1965 óta készültek Transitok, ellenben nem folytatódott az összeszerelés. Az Amerikában tervezett kisteherautó az eddigiektől eltérő módon első- és hátsókerék-meghajtással is rendelhető volt. Előbbi a V184, míg utóbbi a V185 gyári kódnevet kapta. A termelés 2006-ig folytatódott.
A Transit eleinte egy dízel- és egy benzinmotorral volt kapható. Előbbi az a 2,0 literes Puma típusú Duratorq turbómotor volt, mely a 2000-es Mondeóban és a Jaguar X-Type-ban is megtalálható volt, a benzines pedig 2,3 literes és 16 szelepes volt. A dízelmotoros változatnak valamivel több mint 20 másodpercre volt szüksége arra, hogy 100 km/h-ra gyorsuljon és végsebessége körülbelül 150 km/h volt. A személyautókhoz hasonló menettulajdonságaira a Top Gear is felhívta a figyelmet, amikor Sabine Schmitz német autóversenyző megpróbálta megdönteni vele Jeremy Clarkson tíz perc alatti idejét a Nürburgringen, melyet egy turbódízel Jaguar S-Type-pal állított fel. A próbálkozás végül nem járt sikerrel, de csak néhány másodpercen múlott.
Sabine Schmitz Nürburgringi Van kihívása | Top Gear - 1. rész
A kocsihoz alapfelszereltségként kézi sebességváltó járt, de a hátsókerék-meghajtású változathoz egyes piacokon rendelhető volt Durashift EST automata váltó, melynek kezelőgombjai a műszerfalra kerültek. 2002-ben megjelent egy új 2,0 literes, 123 lóerős (92 kW) dízelmotor a kínálatban, mely az elsőkerék-meghajtású változat esetében volt elérhető. Ez volt az első nagynyomású közös nyomócsöves dízel (High Pressure Common Rail - HPCR) a Transit történetében. Ugyanebben az évben jelent meg a piacon a korábbi Escort és Fiesta alapú kisáruszállítók leváltására a Ford Transit Connect, melyet szintén Törökországban gyártottak. 2003-ban új műszeregységet kapott a Transit, digitális kilométerszámlálóval. 2004-ben a hátsókerék-meghajtású változathoz is megjelent egy közös nyomócsöves, 2,4 literes, 133 lóerős (99 kW) dízelmotor.
Motorkínálat a negyedik generációban (Ford Transit MK6)
A "Puma" kódnéven ismert Duratorq motorok jelentős részét képezték a negyedik generáció kínálatának. Ezek a motorok manuális 5 sebességes váltóval, valamint MT75 és MT82 automata váltókkal működtek együtt. Az alábbi táblázat részletezi az elérhető motorokat:
| Motor típus | Teljesítmény | Megjegyzés |
|---|---|---|
| 2.0 DI Duratorq | 75 LE, 85 LE, 100 LE | Dízel |
| 2.0 TDCi Duratorq | 125 LE | Dízel |
| 2.4 DI Duratorq | 75 LE, 90 LE, 115 LE, 120 LE, 125 LE | Dízel |
| 2.3 DOHC | 145 LE | Benzin |
Az ötödik generáció (2006-2013)
2006 augusztusában került bemutatásra a Transit ötödik generációja, mely külsőleg és belsőleg is megújult. A kocsi eleje és hátulja új kinézetet kapott új formatervű lámpákkal és egyéb elemekkel, valamint a belsőtér is megújult, az egyik leginkább szembeötlő változás az volt, hogy a váltókar a műszerfalra került. A szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályozások miatt a motorkínálat is felfrissült, a korábbi benzinmotor helyére egy, a Ford Rangerben is használt 2,3 literes került.
A legkisebb dízelmotor 2,0 helyett 2,2 literes lett. A másik két turbódízel 2,4 és 3,2 literes volt és mindhárom közös nyomócsöves dízel volt. A Transit 2007-ben ismét elnyerte az év kishaszongépjárművének járó díjat, a versenyben erős vetélytársakat utasítva maga mögé. A 2007-es modellévben a kocsi a mexikói piacon is megjelent, miután a Freestar gyártása befejeződött. 2007 végén az elsőkerék-meghajtású változatokhoz megjelent egy új, 2,2 literes dízelmotor, mely a korábbi 128 helyett 138 lóerő (103 kW) leadására volt képes. 2008-ban a gyengébb 2,2 litereshez is megjelent a hatsebességes váltó, amikor annak teljesítménye 108-ról 113 lóerőre (85 kW) nőtt. A 2007-es "Év Kishaszongépjárműve" díj elnyerésének megünneplésére a Ford elkészítette a Transit XXL-t, mely egy limuzinstílusú Transit volt.
A hatodik generáció és a globális Transit (2013-tól)
A hatodik generációs Transit a Ford európai és észak-amerikai részlegének együttműködéséből született. A formatervezés nagy részét az európaiak végezték, a korábbi változattól eltérően a hatodik generáció már nem a New Edge, hanem a "kinetikus dizájn" stílusjegyeit követte, csakúgy, mint a Ford globális modelljeinek nagy része 2010 óta. A Transit gyártása két üzemben folyik. Az európai és néhány más Európán kívüli piacot teljes mértékben a törökországi gyár látja el, míg Észak-Amerikában Missouri államban, Claycomóban készülnek a kocsik, abban a gyárban, ahol korábban a második generációs Ford Escape összeszerelése is zajlott.
Korábban a Transit és a Tourneo első- és hátsókerék-meghajtású változatban is egyaránt hozzáférhető volt. Mostanra azonban az alacsony tetős, elsőkerék-meghajtású verzió külön modellé vált, mely a Transit/Tourneo Custom nevet kapta. Az Egyesült Államokban a hatodik generációs Transit gyártása 2014. április 30-án kezdődött meg. Az autó megvásárolható kisáruszállító, személyszállító és fülkésalváz (felépítmény nélküli) változatban is. Észak-Amerikán kívül a motorok és az erőátviteli megoldások nagyrészt a korábbi generációból származnak. Észak-Amerikában ezek közül csak a 3,2 literes Duratorq soros öthengeres dízelmotort használják, mely az ottani piacon a Power Stroke nevet kapta. Emellett 3,7 literes Ti-VCT és 3,5 literes EcoBoost V6-os benzinmotorokkal rendelhető, csakúgy, mint a Ford F-150. Minden amerikai változatba hatsebességes automata sebességváltó kerül és mindegyik hátsókerék-meghajtású.
2012-ben mutatták be a Transit alacsonytetős, elsőkerék-hajtású változatát, melyet kifejezetten a Mercedes Vito/VW Transporter/Opel Vivaro versenytársának szántak. Saját kategóriájában jelenleg piacvezetőnek számít. Az új áru- és személyszállító furgon első magyarországi menetpróbájára a Dunakanyarban került sor. A hazai forgalmazó nemcsak a kátyús szerpentinekre, hanem még az egysávos hegyvidéki földutakra is felengedte a tesztautókat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a dobogó harmadik fokát a személyszállító változat, a Tourneo Custom szerezte meg 697 eladott példánnyal, akkor elmondható, hogy kiváló eredményt produkált az elsőkerék-hajtású Transit 2017-ben.
Kínai változatok
A Ford Transit VJX6541DK-M volt a kínai változat, melynek a gyártását 2006-ban kezdte meg a Jiangling Motors és kizárólag Kínában került eladásra. Az autó külseje leginkább a harmadik generációs európai Transitra emlékeztetett, de nagyobb fényszórókat és hűtőrácsot kapott. A kínai Transitokban alapfelszereltség volt az elektromos ablakemelő, de az ABS feláras extrának számított. A kocsi kétféle dízel- és egyféle benzinmotorral volt kapható. Az egyaránt 2771 cm³-es dízelek 90,6, illetve 91,1 lóerősek (67,6 és 68 kW) voltak, míg a soros hathengeres Ford Barra benzinmotor 255 lóerő (190 kW) teljesítmény leadására volt képes. Az Európában 2006-ban bemutatott ötödik generáció mása Kínában 2008-ban került bemutatásra és a New Transit (új Transit) nevet kapta. Ez párhuzamosan készült a 2006-ban bemutatott változattal. Két üzemben évente összesen 300 000 darab készült belőlük.
Különleges modellek és átalakítások
Több vállalat is foglalkozott Transitok négykerék-meghajtásúvá alakításával, köztük a County Tractors of Knighton is, mely kimondottan Ford modellek különleges felhasználású járművé alakításával foglalkozott, a gyár megrendelésére. Az első Transit County modellek a második generációs Transitokból lettek átalakítva, rövid és hosszú tengelytávú változatok egyaránt voltak közöttük. Az átalakítás során Dana 44F típusú első tengely és NP208 osztómű került a kocsiba, mindkettő a Ford Broncóból származott. A motor, a sebességváltó és a hátsó tengely változatlan maradt, de az autó három különböző kardántengellyel volt kapható. A hátsó tengelyt és segédvázhoz erősítették, hogy ezzel megnöveljék a jármű hasmagasságát. A harmadik generációs Transit 1986-os bemutatásával megszületett a County 4x4 új generációja is, mely komoly sikerekre és népszerűségre tett szert. Utolsóként ebben volt Dana merev tengely, a későbbi generációkba már összetettebb felépítésű független felfüggesztés került előre. A County 4x4 különböző változatai népszerűek többek között állami szervek és hegyimentő csapatok köreiben is.
A Tourneo egy 8-9 személyes minibusz, mely 1995-ben a Transit modellfrissítésekor jött létre. Az évek során annyira kibővült a Tourneo felszereltsége, hogy ma már sokan nagyméretű egyterűként tekintenek rá, sőt, luxus személyszállító járműként is alkalmazzák, így gyakran szerelik könnyűfém felnikkel.
Felhasználói tapasztalatok és a használt Transit
A Transit nem csak újkorában, hanem használtan is népszerű választás. Egy kolléga tapasztalatai szerint egy használt Transit keresése során számos szempontot figyelembe kell venni. Egy olyan példány került a látókörébe, amely részletes leírással, az elvárt tolóajtókkal, kevéssel 100 ezer kilométer feletti futással, nem csak aktuálisan hibátlan állapotban, hanem korábbi sérülésektől is mentesen érhető volt el. A telefonos érdeklődésre a tulajdonos elárulta a fotón kitakart rendszámot, említette, hogy nyugodtan kérdezzék le márkaszervizben a történetét, valamint azt is, hogy két javított kőfelverődés látható a fűtőszálas szélvédőn. Bár az elsőként megnézett autó megvétele sokszor nem ajánlott, itt kompromisszum nélküli vásárlásról volt szó.
Az autó átlagosan heti 1000 kilométert ment, kétévesen pedig mindig tervszerűen cseréli autóját, mellyel csakis tiszta dobozokat, padlószőnyeggel burkolt raktérben szállít. A próbakör meggyőző volt, bár a váltón érezni lehetett, hogy nem új. Látható és érezhető is: a vezetőülés kényelmesebb, mint a dupla utaspad. Már a Transit alapkivitelénél is kormányoszlopról vezérelhető a rádió, a Trendnél bőrbe varrt kormánykerékről tempomat is kapcsolható. A legkisebb Transit karosszériájába a fronthajtásúak között legerősebb, 140 lóerős, 2,2 literes TDCi turbódízel került, mely üresen repíti a karosszériát. Haszonjárműves szokás szerint nem publikál menetdinamikai értékeket a Ford - hiszen az erősen terhelésfüggő, a gyorsulás letaglózó. A hatfokozatú, pontosan, de már említetten, hajszálnyit lötyögősen járó karral kapcsolható váltóval a 100 km/órás tempó pontosan 2000 1/perccel, ideális körülmények között, csendesen futható, még az autópályás 130-140 km/órás utazótempó sem kunszt.
Praktikus a 6,5 m3-es, 258 cm hosszú raktér padlószőnyeg burkolata. Bár a Transit menetdinamikájával is letaglózó, a kétéves példány legnagyobb erénye nem ez, hanem, hogy motorja teljesen új autót idézően, mindenféle szokatlan zaj nélkül, egészségesen és viszonylag halkan jár, valamint, hogy nem csak karosszériája horzsolásmentes, utastere is újszerű. A háromüléses vezetőfülkében vadonatújnak számítanak az eddig méretre készíttetett huzattal óvott ülések, de még a Trend ellátmánynál bőrbe varrt kormánykerék karimája is kopásmentes. Alul a légzsák borításánál látható néhány, vélhetően karóra által okozott apró karc, ha erősen vizslatjuk, a váltókaron felismerhető, hogy fogdosták, de ennyi. Utóbbiak és az újszerű állapot alapvetően határozzák meg az utastér hangulatát. Nyoma sincs melósautó-jellegnek, sokkal inkább egy igényes munkakörnyezet, mely mögött 6,5 köbméteres, 2582 mm hosszú, 1430 mm magas, 1762 mm legnagyobb szélességű raktér utazik, mely itt ráadásul (az opciós bal oldali által) két tolóajtón keresztül pakolható. Eur-raklapból három fér be egymás mögé keresztbe fordítva, akár az oldalajtó felől is betolhatóan. A kétévesen 114 ezer kilométeres futás kapcsán pedig érdemes végiggondolni, hogy mit is jelent ez egy autónak: megfelelő karbantartással - amit itt a márkaszerviz, illetve a számlák is igazoltak, nem vandál használattal - amit itt az egyszemélyes vállalkozás általi használat, illetve az állapot is szavatolt, gyakorlatilag semmit, a Transit szinte még csak bejáratást kapott. Nem csak motorja, futóműve is újszerű - érezhető, hogy könnyű dobozokat szállított csak, azokat sem sokat. Áruszállítónál, de még üzletkötői autónál is szerénynek mondható a csupán heti 1000 kilométeres futás. Lehetne akár kétszer, háromszor ennyi is. Igen, a kétéves autó futása akár 300 ezer kilométeres is lehetne, ezért aztán vásárláskor nincs nagyobb érték, mint a lekérdezhető, egyértelmű múlt.