Ford Transit 2001 Kuplung Munkahenger: Működés, Hibák és Javítás
A kuplung egy összetett szerkezet, amely több alkatrészből áll, és együttes működésükkel viszik át a motorban megtermelt energiát a váltóra, majd onnan a kerekekre. A kuplung, más néven a tengelykapcsoló szerepe az, hogy a motor által megtermelt energiát rávezeti a sebességváltóra, onnan pedig az energia végül a kerekekhez jut. Nagy szerepe van tehát az autó mozgásba hozásában, vagyis, ha nem működik megfelelően, akkor az autó nem fog elindulni, használhatatlanná válik. A kuplungot négy fő összetevője van: a kuplungtárcsa, a kinyomó csapágy, a lendkerék, és a kuplungszerkezet. Bármelyik is hibásodik meg, az komoly gondokat okozhat, ráadásul egy alkatrész hibája a többit is veszélyezteti.
A Kuplung Munkahenger Működése és Feladata
Amíg a régebbi autókban még mechanikus csatlakoztatás működött a tengelykapcsoló, vagyis a kuplung, addig a mai modern járművekben már hidraulikus tengelykapcsoló főhengerrel és munkahengerrel oldják meg ugyanezt. Amikor a kuplungpedált lenyomjuk, akkor a főhenger a munkahengerhez továbbítja a folyadékot egy csövön keresztül. A munkahenger kuplung működési elve nagyon egyszerű - szivattyú kapcsolási társított áll dugattyú kapcsolódik a tengelykapcsoló-pedált, amelyben van nyomva azáltal, hogy a szivattyúház létre elegendő nyomást. A kuplungelemek együttes működésének következtében tudjuk mozgásba hozni az autót. A munkahenger kuplung előnyeit egyesíti egy hidraulikus henger és a csapágyak kikapcsolódás.
A Kuplung Munkahenger Hiba Jelei
A kuplung munkahenger hiba jelei meglehetősen egyértelműek, ezért ha ezeket tapasztaljuk, tudhatjuk, hogy ezzel az alkatrésszel van gond. Bár a kuplunghibák sokfélék lehetnek, vannak olyan egyértelmű jelek, melyek kifejezetten azt jelzik a számunkra, hogy konkrétan a kuplung munkahenger hibásodott meg. Amennyiben a fenti hibajeleket tapasztaljuk, nagyon fontos, hogy elvigyük az autót a szerelőhöz, és kérjünk egy alapos ellenőrzést, mert a hiba sokkal szerteágazóbb lehet, mint azt elsőre gondolnánk.
- Csökken a munkafolyadékszint: A folyadékszint csökkenését jellemzően szivárgás okozza, ha pedig ez a helyzet, akkor a hengerek hamarabb korrodálódhatnak. A szivárgást általában nem a munkahenger meghibásodása okozza, hanem a tömítőelemek elhasználódása, viszont ha ez megtörténik, akkor a folyadékszivárgás miatt gyanakodhatunk arra, hogy a hengerek sem fognak hamarosan megfelelően működni. Ilyenkor érdemes kérni egy alapos ellenőrzést a szerelőnél, hogy megnézze a munkahengerek állapotát is. Munkahenger kuplung Ford Transit kell cserélni, ha szivárogni kezd, vagy értesítés folyadék szivárgását és a hibás működés, a kuplung.
- Nem működik megfelelően a sebességváltó: Ha a váltóval gond van, az valószínűleg a dugattyú vagy a rugó meghibásodását jelzi, de a munkahengerekre is célszerű vetni egy pillantást, mert nagy rá az esély, hogy azok sem működnek megfelelően.
- Megnő a kuplung holtjátéka: Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a kuplung holtjátéka nagyobb a megszokottnál, akkor már egyből gyanakodhatunk arra, hogy a kuplung munkahengerrel valami nincs rendben. Ilyenkor azonnal szerelőhöz kell vinni az autót, hogy kijavíthassák a hibát.
Csere vagy Javítás?
Ha kuplung munkahenger hiba jeleit tapasztaljuk, mindenképp cserére van szükség? Érdekes kérdés, hogy amikor felmerül, hogy gond van a kuplunggal, akkor azonnal cserére kell gondolni, vagy a javítás is szóba jöhet. Bár bizonyos esetekben van lehetőség a javításra, de megeshet, hogy csak a csere jelent tartós és megbízható megoldást. Amennyiben azt feltételezzük, hogy valami gond van a kuplung munkahengerrel, mindenképp érdemes megvizsgáltatni azokat, a szerelő pedig el fogja tudni dönteni, hogy javításra vagy cserére van szükség.
Mikor érdemes cserélni?
- Általában akkor érdemes cserélni a munkahengert, ha már túlságosan korrodált, esetleg valamilyen fizikai sérül, repedés látható rajta.
- Ha nagyteljesítményű járművűnk van, akkor kuplungfőhenger és kuplung alsó munkahenger cseréjét érdemes egyszerre elvégezni. Mivel a két alkatrész élettartama hasonló, így sok bosszúságtól kíméljük meg magunkat, ha a cserét egyszerre végeztetjük el.
Mikor jöhet szóba a javítás?
Nem feltétlen lesz szükség cserére, ha a kuplung munkahenger hiba jeleit tapasztaljuk. Létezik ugyanis kuplung munkahenger javítókészlet is, mely arra szolgál, hogy ezt az alkatrészt megjavíthassuk. Bár a készletek tartalma gyártótól függően eltérő lehet, a legtöbb esetben találhatunk bennük dugattyú és visszahúzó rugót, tömítéseket, porvédőt, valamint rögzítő, leszorító gyűrűt is. A készlet tartalma függ a gyártótól, illetve a gépjármű jellemzőitől, de bármilyen márkáról is legyen szó, mindent megtalálunk benne, amely a gyors helyreállításhoz elengedhetetlen.
| Alkatrész | Leírás |
|---|---|
| Dugattyú és visszahúzó rugó | A hidraulikus nyomás továbbításáért felelős. |
| Tömítések | A folyadékszivárgás megakadályozására szolgál. |
| Porvédő | Megóvja az alkatrészeket a szennyeződésektől. |
| Rögzítő/leszorító gyűrű | Az alkatrészek stabilan tartásához szükséges. |
Bár ez a készlet alkalmas a javításra, akkor járunk a legjobban, ha a kuplung munkahenger hiba jelek észlelése esetén inkább szakember segítségét kérjük, és nem mi magunk próbáljuk orvosolni a problémát. A felújítás csakis akkor lesz sikeres, ha a munkahenger fémháza jó állapotban van és nem kezdte ki a rozsda a belsejét. Felújítókészletből a Seinsa elég jó márkának számít, így én is ezt választottam, de a spanyol Autofren is jó választás. Az üzletünkben megtalálja munkahenger kuplung új és a használt. Minden munkahenger kuplung ellenőrizték általunk szempontjából szerkezeti hibák.
Kuplung Munkahenger Felújítása Lépésről Lépésre
Ha a kuplung főhenger, vagy a munkahenger tönkremegy, elfolyik az olaj belőle, vagy levegős lesz a rendszer, vagy a pedál egyszerűen lent marad benyomás után, akkor szükségessé válik a munkahengerek cseréje. Természetesen sokat tehetünk azért is, hogy erre ne kerüljön sor, vagyis ne legyen szükség a kuplung munkahenger cseréjére. Ezt úgy érhetjük el, ha a hidraulikus rendszerek szükséges alapvető karbantartását elvégezzük. Érdemes a folyadék-tartály folyadékszintjét rendszeresen ellenőrizni, szükség esetén pedig elvégezni az utántöltést.
Előkészületek és fontos tudnivalók
Ha megvan a felújítókészlet és az elszántság, ne felejtsünk el új fékfolyadékot sem venni, mert lehet, hogy az, ami hat éve a garázs sarkában porosodik, már nem igazán lesz jó. A fékfolyadék, ugyanis erősen higroszkópos, ami azt jelenti, hogy magába szívja a vizet, pl. a levegőből és a víz a munkahenger belsejében rozsdásodást okozhat, ami tömítetlenséget eredményezhet, mivel a gumitömítéseket kikezdi a rozsdás felület és elkopnak. A másik gond a koszolódás. Egy ilyen csere jó alkalom a kuplungfolyadék lecserélésére is, amit két évente amúgy is érdemes elvégezni.
A főhenger eltávolítása és szétszerelése
- Én először mindíg a fém hidraulikacsövek anyáit próbálom meg lelazítani, mert ha az nem jön le, akkor a szerelést úgy sem tudjuk folytatni. Ehhez a már fent említett fékcsőkulcsot kell használni. A fő és a munkahengert összekötő fém "fék"csövet csakis ezzel lehet szakszerűen leszedni. Próbálkozhatunk mindenféle villáskulccsal, meg fogóval, a vége úgyis az lesz, hogy elnyalja a csavar fejét és aztán vehetünk új fémcsövet is.
- Már a motorháztető felnyitásakor érdemes befújni a csavarokat csavarlazítóval és nem csak a fémcső csavarjait, hanem a munkahengereket tartó csavarokat is.
- A fékcsőkulccsal lazítsuk meg a fém hidraulikacső anyáit, de ne teljesen, csak épphogy megindúljon a menet. Ha ez megvan, akkor folytathatjuk a lebontást, de elöbb engedjük le a fékfolyadékot a hengerekből.
- A fékcsőkulccsal nyissuk meg a légtelenítő csavart, majd egy gumicsövet ráhúzva engedjük le az olajat. Ha kiürült a tartály, akkor lecsavarhatjuk a fémcső anyáját és kihúzhatjuk magát a csövet a főhengerből.
- A főhengert két 12-es méretű anya tartja a tövénél, amiket kicsavarva, levehetjük a hengert. Készüljünk fel arra, hogy a két csavar közül az alsó eléggé elérhetetlen helyen lesz, így ide mindenképp csőkulcs ajánlott. Ezt a műszerfal alá benyúlva a kuplungpedál tövében lévő biztosítószeg eltávolítása és a csap kihúzásával tehetjük meg. (használjunk elemlámpát és fogót a munka megkönnyítésére)
- Ha leszedtük az anyákat is, és sikerült kihúzni a főhengert, pucoljuk le az egészet kívülről (Brigéciol, fogkefe).
- A henger szétszedéséhez ki kell venni a végében lévő rugós biztosítót, ekkor kivehetjük a nyomórudat. A belső dugattyút a tömítésekkel csak a henger alján lévő csillagfejű csavar kicsavarása után vehetjük ki. A kicsavarás elött nyomjuk be kicsit a dugattyút és ezután csavarjuk ki a csavart. A csavaron egy pici gumikarika van, ennek ellenőrizzük le az épségét, ha sérült, akkor ki kell cserélni. Jegyezzük meg, hogy milyen sorrendben voltak bent a dolgok, mert majd így kell visszatenni.
Hogyan építsünk újjá egy KTM/Husqvarna kuplung munkahengert?
A tömítések cseréje és az összeszerelés
- Ha minden csillog és villog, nomeg száraz, akkor nekiállhatunk a tömítések cseréjének. (Közben ellenőrizzük le a henger belsejének épségét).
- A dugattyún egyszerre csak egy tömítést cseréljünk, mert így nem keverjük össze őket, illetve figyeljünk arra, hogy a tömítések jó irányba nézzenek. Az új gumik sokkal rugalmasabbak lesznek, mint a régi elhasználódottak, így nem kell félni attól, hogy elszakadnak, de ne rakjuk fel őket csavarhúzó segítségével, mert az megsértheti a tömítést. Csak az ujjunkkal dolgozzunk. Az alsó munkahenger dugattyújára oldalról kell felhelyezni a gumit, nem szemből, így könnyebben rámegy majd. A fém alkatrészeket megnedvesíthetjük kicsit fékfolyadékkal, így a gumi könnyebben rácsúszik.
- Ha megvagyunk a cserével, akkor egy kis fékfolyadékot öntsünk a henger belsejébe, majd a dugattyút is fékolajozzuk meg a behelyezés elött. Nyomjuk be a hengerbe a dugattyút, rajta a rugóval, majd a dugattyút benyomva tartva csavarjuk vissza a biztosító csavart a henger aljába. Ezzel lényegében el is készültünk.
A főhenger előzetes légtelenítése és beszerelése
A főhengert beszerelés elött lelégteleníthetjük egy ügyes kis trükkel:
- A kivezető csőcsonkba helyezzünk be egy megfelelő méretű gumicsövet, aminek a végét körbetekerhetjük szigetelőszalaggal a jobb tömítés érdekében.
- A gumicső másik felét dugjuk bele a fékfolyadék tartályba, majd a tartályt töltsük fel fékfolyadékkal.
- Ezután a főhengert satuba fogva, a dugattyúját nyomkodva szépen kilégteleníthetjük a hengert. Ezzel a kocsin való légtelenítős mókát egyszerűsíthetjük le.
- A főhengert csavarozzuk vissza a helyére, majd kössük rá a pedálra.
Az alsó munkahenger felújítása
Ha az alsó munkahengert is fel akarjuk újítani, akkor azt is vegyük le. Ezt szintén két 12-es méretű csavar tartja a váltó tövében, ezeket kicsavarozva levehetjük a hengert. A kiszerelt henger belsejéből a dugattyút sűrített levegővel tudjuk kinyomni, de ha nincs kompresszorunk, akkor még a legelején érdemes ezzel kezdeni, mégpedig úgy, hogy a tartócsavarokat kicsavarva, de a hidraulika csövet rajtahagyva a kuplung pedált addig kell nyomkodni, amíg a dugattyút ki nem nyomjuk a hengerből. Nem árt egy valamilyen tálat készenlétbe helyezni, mert itt aztán folyni fog mindenfelé a fékfolyadék. Majd kössük le a hidraulika csövet is. Mossunk el mindent alaposan kívülről és belülről is. Cseréljük ki a gumi alkatrészeket és a henger belsejét beolajozva (fékfolyadék) szereljük össze a dugattyút.
A rendszer légtelenítése
Ha minden a helyén van, akkor következhet a rendszer légtelenítése. A légtelenítés lényege, hogy a rendszerbe bekerült levegőt kinyomjuk onnan.
- Dugjuk a gumicsövet a kivezető csonkba, a cső másik felét dugjuk a tartályba és öntsünk bele fékfolyadékot. A pedált nyomkodva láthatjuk, amint a csőben egyre kevesebb a légbuborék. Ha már csak a tiszta fékfolyadék áramlik, akkor vegyük ki a gumicsövet és kössük vissza a fém hidraulikacsövet.
- A légtelenítő csavar végére dugjunk egy gumicsövet, aminek a másik vége egy tartályba lóg, aminek az alján szintén fékfolyadék van és a cső lógjon bele.
- A bent ülő taposson a pedálra kb. 4-5 ször, majd tartsa lent a pedált.
- Eközben a másik ember nyissa meg a légtelenítő csavart pár másodpercre, majd zárja el.
- Ezután a pedált szépen lassan engedjük fel, majd újabb pumpálás következik, a végén lenttartott pedállal megtartva. Majd ismét nyissuk meg a légtelenítő csavart és zárjuk el. Ezt addig kell ismételgetni, amíg a csövön levegő helyett már csak a tiszta folyadék távozik.
A Kuplung Hibáinak Általános Jelei és Megelőzése
Akinek autója van, a kuplungot nem igazán kell bemutatni, hiszen az autóvezetés gyakorlaton az elsőként ennek az alkatrésznek a szerepével és használatával ismerkedünk meg. A kuplung nélkül nem tudunk váltani, legalább is a manuális váltós autók esetében semmiképp, ezért nem árt tudni, hogy mik okozzák a leggyakoribb hibáit, és milyen jelek utalnak a meghibásodásukra. A leggyakoribb hiba természetesen a kopás.
A kuplung kopásának okai
De mitől is kopik el a kuplung? Kevesen tudják, de a helyzet az, hogy menet közben a kuplungtárcsa valójában nem kopik, ugyanis súrlódó felületek ilyenkor összeszorítva vannak, együtt forognak, tehát nem történik súrlódás. A kuplung csak elinduláskor és sebességváltáskor, vagyis az össze- és szétkapcsolódáskor kopik, tehát amikor a különböző sebességgel pörgő tárcsák összeérnek. Legnagyobb terhelés akkor éri a kuplungot, ha meredek emelkedőn indulunk el, például kihajtunk vagy kitolatunk a pincegarázsból.
A rossz vezetési stílus igencsak megviseli a kuplungot. Nem árt szem előtt tartani, hogy a kuplung nem lábtartó, nem arra való, hogy megállás nélkül pedálozzunk, vagy azon pihentessük a lábunk vezetés közben, mert erre van az autóban kialakítva hely. Persze vitathatatlan tény, hogy városban többet kell váltani, tehát kuplungolni is, mint autópályán. De egyáltalán nem mindegy hogyan tesszük mindezt.
A kuplung hibáinak további jelei
Vannak olyan jelek, melyek egyértelművé teheti számunkra, hogy valami gond van a kuplunggal. Ha bármelyik fenti jelenséget tapasztaljuk, nem szabad várni, azonnal fel kell keresni a szerelőt.
- A kuplung egyesbe recseg: Ha azt tapasztaljuk, hogy induláskor benyomod a kuplungot, és egyesbe tennéd az autót, de elkezd recsegni, akkor nagy rá az esély, hogy a kuplunggal van valami gond. Ha hirtelen jelentkezik ez a tünet, akkor leggyakrabban a bowden hibásodott meg, vagy a hidraulika, de a kuplungtárcsa kopása is okozhatja a recsegést.
- Csörgő, zörgő, csattogó hang a motorból: Amikor indulunk, és a motor nagyon mozog, illetve csörgő, zörgő, csattogó hangokat hallunk, az sosem jó jel.
- Nehezen megy a váltás: Bárkivel megeshet, hogy a váltás nem megy rögtön, főleg idősebb autóknál, mert a sofőr nem figyel oda. Ám ha folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a váltás nagyon nehézkes, különösen egyesbe vagy hátramenetbe, akkor ott mindenképp gyanakodni kell, hogy nem stimmel valami. Persze ezt számos dolog okozhatja, a váltó hibája éppúgy, mint a kuplung meghibásodása.
- Magasabb fokozatban csúszik a kuplung: Ez a jelenség mindenképp kopást jelent. Elsőre nem is tűnhet akkora bajnak, mindenképp érdemes kivizsgálni a problémát.
tags: #ford #transit #2001 #kuplung #munkahenger #információk